oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. február 25. 06:30,  Esőben csapatom a munkát, avagy digitális nomádként Délkelet-Ázsiában 64 komment

2020. február 25. 06:30 Határátkelő

Esőben csapatom a munkát, avagy digitális nomádként Délkelet-Ázsiában

Egyre népszerűbb a digitális nomád életforma, ugyanakkor az is igaz, hogy sokaknak csak nagyon halvány képük van arról, mit is jelent mindez a hétköznapokban. Mert hogy messze nem laza nyaralásról szól ez az élet, miként az Elvira írásából is kiderül, aki Délkelet-Ázsia több országában utazgatva élt így pár hónapot.

hanoi-tetoterasz-laptoppal.jpgEgy hanoi tetőteraszon

„Este 11 körül járt Phuket egyik chill hosteljének társalgójában. Én éppen nagy erőkkel igyekeztem befejezni egy munkát, közeledett a kitűzött határidő. Mellettem egy brazil és egy ománi srác sörözött, és röviden bekapcsolódtam a beszélgetésükbe (elvégre bármilyen sürgős is egy munka, kétpercnyi beszélgetésre csak tudok időt szakítani két kedves utazóval). 

Megemlítettem, hogy néhány hónapos utat teszek Délkelet-Ázsiában, és ezt úgy tudom fenntartani, hogy közben távmunkában dolgozom. Erre a brazil srác felkiáltott: 

– Wow, én is ezt akarom csinálni! 

Mire én: 

– Micsoda? Te is dolgozni akarsz este 11-kor is, ahelyett hogy söröznél? 

Viccet félretéve, digitális nomádnak lenni bizonyos szempontból tényleg ilyen. Pontosabban, ilyen is. 

Néhány szó a háttérről 

Az alábbiakban arról lesz szó, milyen volt digitális nomádként utazni közel három hónapig Délkelet-Ázsiában 2019 második felében. Szeretnék képet adni arról, hogyan teltek a hétköznapjaim, milyen helyszíneket választottam a munkához, hogyan tartottam a kapcsolatot a megbízókkal, és hasonlók. 

Az, hogy a digitális nomád lét rugalmas életforma, vitathatatlan – hogy ebben mennyi valóban a szabadság, és mennyit kell alkalmazkodni, annak eldöntését az olvasóra bízom. 

Legelőször is szeretném leszögezni: egy digitális nomád út nem egyenlő a nyaralással. Nem úgy kell elképzelni, hogy korlátlan időben töltjük magunkba a csodás élményeket egy feneketlen serlegből. 

Abból kifolyólag, hogy a mindennapok részét képezi a munka, a napjaimnak is megvan a maguk ismétlődő rutinja, bár ez a fajta rutin kétségtelenül különbözik attól, amikor teljes munkaidős állásban dolgozik az ember, és mindennap ingázik a munkahelyére. 

Rólam annyit, hogy elsősorban a könyvszakmában dolgozom (könyvek szövegét gondozom, szerkesztem, lektorálom – ki minek hívja ezt a tevékenységet), pszichológiai, egészségmegőrzési, gyereknevelési és egyéb, életmóddal kapcsolatos könyvekre szakosodva, illetve mindemellett foglalkozom szövegírással is. 

Tehát leginkább szövegekhez értek, és a munkám a magyar nyelvhez kapcsolódik – azzal együtt is, hogy idegen nyelvről fordított könyvek lektorálásánál értenem kell azon a nyelven, amelyről a könyvet fordították –, így a magyar piacra dolgozom (ez fontos lesz a későbbiekben). 

A monszun és a munkaidő 

Habár nem szokás Délkelet-Ázsiába utazni monszun idején, én mégis így tettem, és ebből előnyt tudtam kovácsolni. 

Túl azon, hogy jóval kevesebb volt a turista, mint főszezonban, a szolgáltatások olcsóbban voltak elérhetők, és sem szálláshelyeken, sem szervezett túráknál, sem a távolsági közlekedésben nem találtam magam szemben azzal, hogy kitették a „megtelt” táblát, a napi esőzésre támaszkodtam a napjaim strukturálásában is

Vietnámban rendre délután lehetett egy kiadós zuhéra számítani, így a délelőttöt, illetve a kora délutáni órákat volt érdemes kihasználni egy kis szabadprogramra

Thaiföldön nem találtam mintát a napi eső idejében, reggel, dél körül, délután és este egyaránt eshetett, viszont egy-másfél óránál nem tartott tovább a vízözön. 

Malajziában rendszerint a délután közepén kezdett esni, és szakadatlanul zúdult le egész este. 

malajzia-eso-elott.jpg

Mindebből az következett, hogy Vietnámban elkezdtem úgy kialakítani a munkás hétköznapokat, hogy délelőtt, kora délutánig bezárólag programot csinálok és felfedezem azt a vidéket, ahol éppen tartózkodom – elvégre nem azért utaztam el a világ másik felére, hogy egész nap egy szobában kuksoljak a laptopom felett –, a napi esőre pedig igyekszem visszatérni a szállásra, és csapatom a munkát késő estig

Az, hogy közeledik az aznapi zuhéadag, a felhők sűrűsödéséből és szürküléséből egyértelműen látható volt. Thaiföldön és Malajziában is ezt a mintát követtem. 

vietnam-rizsteraszok.jpg

Persze ez így nagyon szép leírva, de a gyakorlatban azért elég hektikusak voltak a mindennapjaim. Hol 1 órakor kezdtem a munkát, hol 3-kor. Ha hosszabb programot csináltam, például részt vettem egy egynapos szervezett túrán, annak éjszakai melózás lett a vége. 

Hiába voltam már fáradt mentálisan este (nem vagyok éjjeli bagoly típus, az agyi éberségemben jól körülhatárolt időablak van, ami a sötétedéssel zárul), nem volt megállás, ki kellett kényszerítenem magamból a koncentráltságot. 

Eszem ágában sincs panaszkodni: nyilván kiteljesítő élmény, ha a hétköznapjaimra is jutnak minőségi programok és kis félnapos kirándulások, de ennek annyi ára volt, hogy felborult a munka-pihenés egyensúlya. 

Habár a munkám olyan, hogy bármikor és bárhol dolgozhatok, megtartom az 5 munkanap és 2 pihenőnap szokásos heti ritmusát, tehát hétvégén nem dolgozom, mert azt tapasztalom, hogy az idegrendszeremnek szüksége van munkamentes regenerálódásra. Így teszek akkor is, amikor digitális nomádként utazom, és akkor is, amikor otthon vagyok. 

bangkok-eso-elott.jpg

Hogyan fogadják ezt a megbízók? 

A megbízóim két dologhoz vannak hozzászokva velem kapcsolatban: 

  1. határidőre leadom a megfelelő színvonalon elkészített munkát, és
  2. nem állok korlátlanul rendelkezésre

De ha folyton-folyvást rendelkezésre állnék, mi értelme lenne a kiszámíthatatlanabb szabadúszó létnek? (Ilyen erővel elmehetnék alkalmazottnak is, annak minden kiszámíthatóságával és extra juttatásával.) 

Tehát a megbízóim tisztában vannak azzal és elfogadják, hogy nem ugrok csettintésre, valahányszor akarnak valamit, nem veszem fel mindig a telefont, elképzelhető, hogy egy nap elteltével kapnak tőlem választ az e-mailjükre (mert nem figyelem folyamatosan az eszközeimen a levelezésemet), és időpontot kell velem egyeztetni, ha meg akarnak beszélni valamit. 

Cserébe viszont megkapják a munkát megbeszélt határidőre, és nem kell utólag egy rakás javítást kérniük benne, hanem jó lesz, és kész. 

phuket-hostel-laptop.jpg

A munkámat így a határidők strukturálják – nem pedig a nyolctól ötig vagy az, hogy mit önt rám éppen a főnök –, és azon túl magam osztom be az időmet. (Amikor több projekten dolgozom egyszerre szoros határidőre, akkor persze akadnak kihívások, de nyilván ez összességében elég jó megoldás.) 

A megbízóim tehát nem várják, hogy hetente személyes meetingeken vegyek részt velük – igazából ők is úgy vannak vele, hogy túl értékes az idejük ahhoz, hogy felesleges értekezletekre pazarolják, főleg ha valamit két e-mail-váltással el lehet intézni. 

Persze időnként szükség van hosszabb egyeztetésekre, és ha a világ túlsó felén vagyok, ez remekül megoldható egy hívással Viberen vagy Whatsappon vagy valamelyik hasonló alkalmazáson keresztül, netán videochattel. 

Ebből kifolyólag a helyszínválasztásban – és a szállásválasztásban is – szempont az, hogy a kommunikációhoz megfelelő színvonalú legyen az internet (bár a munkám elvégzéséhez nincs szükségem folyamatos internetelérésre. 

vietnam-hostel-laptop.jpg

Ázsiában utazva előnyt tudtam kovácsolni abból is, hogy én a Magyarországon lévő megbízók előtt jártam időben: amikor késő estig dolgoztam, majd elküldtem a munkám eredményét, a megbízó az ő ideje szerint legkésőbb kora délután megkapta, vagy akár már kora délelőtt. 

S mialatt én a napi szabadprogramjaimon csellengtem, Magyarországon még az igazak álmát aludták a kollégák, így pláne nem volt gond abból, hogy nem ülök a gép előtt. 

(Amikor Brazíliában tettem egy hasonló utat, ott előre kellett terveznem a munkával, mert én jártam a magyarországi megbízók mögött időben, ez picit nehezebb volt.) 

Szállás és iroda egyben 

Habár szeretek jópofa helyszíneket találni a munkához (erről mindjárt szó lesz), az esetek többségében az egyszerű megoldást választom: annak a szálláshelynek a társalgóját, ahol megszállok. 

Ezek jellemzően kényelmes sarkok kanapéval, és mivel csúcsszezonon kívül a hostelekben sincs tömeg Délkelet-Ázsiában, a társalgók sem túl zajos helyek. Még örültem is, ha valaki letelepedett mellém egy laptoppal vagy egy kávéval, és válthattunk néhány szót. 

esoerdei-hostel-malajzia.jpg

Low budget utazom, ami azt jelenti, hogy hostelekben szállok meg, és a női hálóteremben szoktam aludni, illetve couchsurfölni is szoktam. Szeretem a hostelek társas életét, szívesen találkozom más utazókkal, a couchsurfing nélkül pedig jóval szegényebb lenne az utazásom, hiszen enélkül sokkal nehezebben tudnék helyiekkel találkozni. 

De persze ez bizonyos szempontból szükségszerűség: mivel a magyar piacra dolgozom, nem keresek annyit, mint ha a nyugat-európai piacra dolgoznék, és ebből kifolyólag visszafogottabban is költök. Igyekszem színvonalasabb hosteleket választani, de ezek mégiscsak hostelek. 

Ott dolgozom, ahol kedvem támad 

Ha úgy adódott, szívesen választottam egy jó kávézót vagy természetközeli helyet is munkahelyszínnek – ahogy a kedvem hozta. Hanoi zajos óvárosában egy ízben például a Bánh Mi 25 Work and Chill nevű szendvicsbárt néztem ki, ami az egyik műemlék épület emeletén volt, tetőteraszáról figyelni lehetett az utca sürgés-forgását. 

Jópofa hely volt ez a Bánh Mi 25, és ékes példája a vietnámi emberek életrevalóságának. Az első Bánh Mi 25 egy szűk hely volt az egyik kis óvárosi utca 25. száma alatt, ahol nagyon finom vietnámi szendvicset árultak – vagy elvitelre lehetett kérni, vagy leülni egy padra. 

A személyzet szakadatlanul készítette a szendvicseket legalább napi 12 órában megállás nélkül, a szendvics árát pedig a hely mindig mosolygós és roppant készséges tulajdonosának kellett fizetni, aki a harmadik alkalomtól már fejből tudta, melyik szendvics az ember kedvence. 

Ha foglalt volt a pad, és a vevő szerette volna helyben elfogyasztani a szerzeményét, a tulajdonos átirányította őt a szemközti, nagyobb Bánh Mi 25-be, ahol le lehetett ülni és italt is rendelni, bár ott nem készítettek szendvicset – ez volt a lánc második tagja. 

Ha pedig ez is megtelt, a tulajdonos a kedves vevőt a lánc harmadik tagjába küldte, ami egy sarokra volt, és ahova egy nehezen észrevehető lépcsőn lehetett felmászni – ez volt a Bánh Mi 25 Work and Chill. 

Szívesen visszatértem ide, mert a tetőteraszon egyszerre érezhettem magam az élet sűrűjében és mégis egészséges távolságban tőle. Egy méretes kókuszos kávé társaságában akár órákon át dolgozhattam itt, alattam az utcán jöttek-mentek, összeakadtak, kis híján ütköztek az emberek és motorosok Hanoi kaotikus közlekedésében. 

Munka közben jólesett a tudat, hogy ezúttal nem egy globális kávézóláncban, hanem egy helyi kisvállalkozó kávézójában ülök, akinek tiszteletre méltó a munkabírása (akárcsak az alkalmazottaié), és bátran invesztál és fejleszti a businesst, amikor lehetősége adódik. 

hanoi-utca.jpg

Malajziában, Penang szigetén egy alkalommal kitaláltam, hogy aznap elkirándulok a helyi botanikus kertbe, és miután bebarangoltam a kertet, leülök egy padra olvasni – olvasmányom az a könyv lesz, amit aktuálisan szerkesztek, és nem papíron, hanem a laptopomon olvasom majd, beállítva a korrektúranézetet. 

Reggeli után el is indultam, a gyorsaság kedvéért Grabot hívtam (a délkelet-ázsiai Ubert, amivel olcsón és kényelmesen lehet közlekedni Malajziában, Thaiföldön és Vietnámban, ha épp nem a tömegközlekedést választjuk). 

Tettem egy nagy sétát a kertben, megcsodáltam a bromélialugast, az agávékat, a legyezőpálmákat és a sokféle délceg növényt. A botanikus kertet esőerdő öleli körül, és aznap is messzire hallatta hangját a malajziai esőerdők állandó rovara, mely olyan hangot ad ki, mintha egy elektromos vezeték zúgna, sípolna folyamatosan erős, magas hangon (el is neveztem magamban a lényt sípolóbogárnak). 

penang-botanikus-kert-laptoppal.jpg

Miután eleget tekeregtem, helyet foglaltam egy fa alatt egy padon, felnyitottam a laptopomat, és belemélyedtem a munkába. Körülöttem egy csapat majom viháncolt, hol kergették, hol kurkászták egymást. Fülemben visszhangzott a sípolóbogár, és én tökéletes nyugalommal, teljes koncentrációval végeztem a munkámat. Úgy éreztem, azt teszem éppen, amit a többi lény a természetben: gondoskodom a betevőmről. 

penang-majmok.jpg

Körülbelül másfél hét múlva Malajzia déli részén, Melakában jártam. Késő délelőtt érkeztem meg a szállásra, és aznap korábban zúdult le a napi eső, így másnapra halasztottam a történelmi városrész megtekintését. 

De nem akartam egész nap a szálláson ülni, úgyhogy amikor csitult a zuhé, bepakoltam a táskámba a laptopomat, és elindultam – részben abban a reményben, hogy aznap már nem fog többet esni –, hogy keressek a közelben egy kellemes kávézót a csinos, renovált sétálóutcában. 

Naná, hogy elkapott az özönvíz, csak úgy ömlött, mintha dézsából, én meg szinte beugrottam a legközelebbi üzletbe, hogy magamra és a válltáskámra rángassam az esőponcsómat. 

Az esőponcsótól védve ismét neki mertem vágni az utcának, mert a kávézóról még nem mondtam le – az úton a víz szó szerint a bokámig ért, és rajtam kívül egy lélek se bandukolt az úttesten. 

melaka-utca.jpg

Betértem a legközelebbi kávézóba, ahol még pont volt egy üres asztal – a napi esőben villámgyorsan megtelnek ezek a helyek –, malajziai kávét rendeltem, és rögvest belemerültem a munkába. De azért nem annyira, hogy kizárjam a külvilágot: a hangszóróból jazz-slágerek szóltak, és én rövidesen dúdoltam a dalokat a kávémat kortyolgatva, nem zavartatva magam, hogy hamis az énekhangom; a monitorról időnként kitekintettem az esőben fürdő utcára, és úgy éreztem, minden adott ahhoz, hogy jól érezzem magam. 

Itt ülök egy kellemes helyen, olyasmivel foglalkozom, amit élvezek, és senki nem akar rám kényszeríteni semmit. Na, valami ilyesmit jelent a szabadság, gondoltam, majd az jutott eszembe, ki hitte volna, hogy végül a monszunban sikerül megvalósítanom a trópusi idillt. 

A munka kitölti a holtidőt 

Malajziában mindenáron fel akartam keresni a Taman Negara Nemzeti Parkot, amelynek esőerdejét 130 millió évesre becsülik a tudósok, tehát ez bizony nem piskóta az esőerdő-kínálatban. 

Hajóval közelítettem meg az esőerdei kirándulások kiindulópontját jelentő falut. A menetrend szerinti busszal úgy érkeztem meg a hajókikötőhöz, hogy volt még két órám a hajó indulásáig, még azután is, hogy megebédeltem egy közeli étkezdében (ahol nevetséges 3 ringgitet, vagyis 220-230 Ft-nak megfelelő összeget fizettem az ebédért). 

Sok utazót ilyenkor elővesz az unott tespedtség. Ilyen alkalmakkor szerencse, hogy kéznél van a munkám – csak kinyitom a laptopomat, és elkezdek dolgozni az aktuális projekten. Nincsenek várakozással pocsékba ment órák – a munka, bárhol vagyok, kitölti a holtidőt, és mindig ad hasznos elfoglaltságot. 

Dolgoztam már buszpályaudvaron, távolsági buszon, vonaton, és habár vidéki városokban meglepve néznek rám, hogy mit laptopozok az állomáson, én csak visszamosolygok, és teszem a dolgomat tovább. 

munka-hajoallomason.jpg

A 21. század csendes forradalma 

Úgy vélem, a helyfüggetlenség a 21. század csendes forradalma. Ha a határokat önmagában nem is bontja le, könnyebbé teszi, hogy átlépjük őket. Ha az ember egyszer megtapasztalja, hogy nem kell nagy ügyet csinálni abból, hol telepszik le, és mennyi ideig marad, óriási teher gördül le a válláról. 

Tisztában vagyok azzal, hogy nem minden élethelyzetben és nem minden munkakörben valósítható meg ez az életstílus, és családdal sokkal behatároltabb ennek lehetősége. Mégis, ha egyszer megtettük ezt a lépést, többé már nem lehet visszatérni a röghöz kötöttséghez.” 

Itt pedig következzen egy korábbi beszélgetés a szerzővel Dániáról, Brazíliáról és sok minden másról!

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Luleå �: @sved_otthon #sweden #svédország #lulea

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.  

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Malajzia Thaiföld Vietnám Vietnam digitális nomád

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6415489050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzZoole 2020.02.25. 07:12:54

Szép leányzó ez az Elvira, csak úgy tűnik mintha szűk lenne rá a bőr egy cseppet :-)

Arthamyr 2020.02.25. 08:52:19

"Úgy vélem, a helyfüggetlenség a 21. század csendes forradalma. Ha a határokat önmagában nem is bontja le, könnyebbé teszi, hogy átlépjük őket. Ha az ember egyszer megtapasztalja, hogy nem kell nagy ügyet csinálni abból, hol telepszik le, és mennyi ideig marad, óriási teher gördül le a válláról." - Remélem sokan eljutnak idáig, főleg a fiatalabbak közül.

Csodabogár 2020.02.25. 09:18:41

Nagyon jó poszt. Végre egy nomád, aki azt is elárulja mit dolgozik. Eddig erről mindig nagy hallgatás volt. Részemről azt képzeltem eleinte, hogy főleg IT szakmának alkalmas ez a nomád életmód, de aztán kiderül, hogy van más is.

Golf2 2020.02.25. 09:19:50

Már a nők is csapatnak. A fiúk meg a bányában dolgoznak.

sörm 2020.02.25. 09:21:07

Jepp, aki elég rendszerezett és tudatos annak ez fantasztikus élet. Én igazából munkámból kifolyóan simán megtehettem volna, de mikor én voltam a 20as éveimben még senki nem hallott erről. Most meg családdal már megette a fene, nyilván lehetséges lenne, de annyira nincs már mehetnékünk. Szerencsére kiutaztuk magunkat így is.

Arthamyr 2020.02.25. 09:41:13

@sörm: Neked van gyereked? Csak mert két fős "családdal" ez teljesen működőképes lehet, és egyáltalán nem ette meg a fene. Talán az öregség miatt, de még az sem feltétlenül igaz, mert van, aki nyugdíjasként vág neki a világnak.

Platonica 2020.02.25. 10:56:02

Szamomra abszolut nem vonzo ez az eletforma, gyokertelenseg, hontalansag erzeset adja. Es nemcsak a korom v a csaladom miatt, 20-as eveimben sem vagytam (volna) ilyesmire. De nyilvan nem vagyunk egyformak.

sörm 2020.02.25. 11:27:58

@Arthamyr: Igazad van hogy lehet. A huszas eveimben abszolut azt prioritaltam volna, igy a harmincas közepen mar nem. Meg csak most varjuk az elso gyereket, de az elmult 2-3 ev elokeszuletekrol is szolt, kis lakasbol nagyba, ketszer valtottam munkat mig olyat talaltam, ahol a fizetes is szuper (=> magas gyes), meg tudom hogy gond nelkul visszajövök szules utan. Meg ja, utazas helyett felretettunk. Nyilvan mindezek nelkul is lehet gyereket vallalni, neki teljesen mindegy az elejen hogy van-e kulon szobaja meg savings accountja, de en szeretem a biztonsagot. Es ugy tunik, ha nem lesz betegseg vagy egyeb gubanc, hogy sikerult megteremteni annak a lehetöseget, hogy mindketten otthon leszunk a picivel minimum hat honapig, ha minden jol megy talan 9 honap is összejön. Ugyhogy jo esellyel jövö telre elhuzunk Skandinaviabol Caprira. :) Az azert eletminöseg hogy ki tudunk venni egy/fel szombatevet es csak egyutt lenni, nem pedig hogy apuka ket het utan visszamegy dolgozni, anyuka meg be van zarva honapokra a ket fal köze. Ha igy lesz az megerte nekunk hogy kimaradt a digitalis nomadkodas.

Arthamyr 2020.02.25. 11:38:29

@sörm: Maximálisan egyetértek abban, hogy gyerekkel a nomádkodás nem pálya (bár van, aki mégis csinálja), elég szívás az önmagában is. És alapvetően jól csináljátok, ha összejön, amit terveztek, ezt mindenkinek kb. így kellene (vagy még jobban :)), és sokkal kellemesebb hely lenne a világ. Viszont ennek semmi köze ahhoz, hogy előtte az ember nomádkodott-e vagy sem, ezek független dolgok. A nomádkodás nem zárja ki, hogy utána valaki "letelepedjen", annak ellenére, hogy Elvira azt írta, hogy utána nem lehet visszatérni a röghöz kötöttséghez. Meg ahogy én látom, ő sokkal jobban röghöz volt kötve, mint pl. egy random jó egészségnek örvendő, jómódú nyugdíjas.

myOpinion 2020.02.25. 11:39:32

Köszi, érdekes volt. Én is digitális nomád voltam, de nem rég felhagytam ezzel az élettel (egy időre legalábbis). Részben az én esetemben kötöttebb időbeosztást igényelt meg több meetinget, hajtás is jellemző volt - a rugalmasabb munkaidő valóban jól jön ilyenkor! Sokszor keményebben kellett dolgozni a bizalom kialakulásán is a megbízó és köztem, meg olykor könnyebb is a távol lévőt hibáztatni. Cserébe jól fizetett a Londoni cég. Jó kaland volt, de egy idő után felüdülés volt a váltás. Egyre többet küzdöttem a magány és az időbeosztás ellen. Bár sok érdekes emberrel megismerkedtem, kapcsolatokat már nehezebb volt kialakítani. Mindenki járja a saját útját.

sörm 2020.02.25. 11:48:57

@Arthamyr: Teljesen igazad van hogy családalapítás előtt bőven lehet nomádkodni.

2020.02.25. 11:49:43

Ki készíti Elviráról a képeket? Megkér valaki random embert vajon?
Ettől most nem fogok tudni aludni.

Csodabogár 2020.02.25. 12:15:52

@Platonica: Én fiatalon nagyon is vágytam volna ilyesmire, de akkoriban egyrészt be voltunk zárva, másrészt egy computer akkora volt mint a nagyanyám konyhakredence, szóval nem utazásra való volt.
Persze csak egy állandó lakhely mellett tudnám elképzelni az ilyen életet, mert nekem kellene egy biztos pont ahol otthon vagyok. De azt hiszem mai posztoló se állandóra van berendezkedve, hanem csak néhány hónapra, úgy pedig szuper!

SzZoole 2020.02.25. 13:28:53

@Nagy kámpics: ki ki, egy jó ájtis csodákra képes :-)

Platonica 2020.02.25. 13:38:35

@Csodabogár: No igen, erre irtam, h nem vagyunk egyformak.

(Azon mar sokat gondolkodtam, hogy azert az igazi szabadsag nem az, hogy mehetek, ahova akarok, hanem hogy nem kell elmennem, ahhoz, hogy szabadnak erezzem magam, mert barhol az vagyok:-))

Csodabogár 2020.02.25. 13:43:25

Vasfüggöny mögött ezt elég nehéz volt így érezni. Nekem legalább is nem sikerült soha.

puhacica 2020.02.25. 13:49:44

@Platonica: szerintem a legtobb esetben semmi koze a kettonek egymashoz.

SzabóElvira 2020.02.25. 15:14:55

@Nagy kámpics: igen, megkérek random embereket, akik épp ott vannak.

Platonica 2020.02.25. 15:20:35

@Csodabogár: Igen, pont ezt akartam me'g kiegesziteskent irni (rad gondolva). Bar az is teny, hogy az en ifjukori eszmelesem is boven a fuggony mogott zajlott, ennek ellenere igy gondolom:-)

@puhacica: Ezt nem pontosan ertem. Marmint hogy egyeterteskent irtad v pont az ellenkezojet gondolod.

2020.02.25. 15:22:31

@SzabóElvira:

Kúl, köszi a választ. :)

fhdgy 2020.02.25. 15:29:23

@Csodabogár: Nem tudom, hogy mikorra gondoltál, amire azt írtad, hogy egy számítógép akkora volt mint nagyanyád konyhakredence.

Vagy nagyanyádnak volt nagyon nagy konyhakredence vagy a számítógépek voltak már viszonylag kicsik.

Én még a 80-as évek elején dolgoztam olyan gépen, ami egy teherautóba szűkösen volt beletuszkolható. A 80-es években egy 80 megabyte-os ( !!! ) cserélhető lemez akkora volt mint egy nagy automata mosógép. Csak a lemez!

A 70-es években még menő gép volt egy IBM-360-as ( nem magánszemélyek zsebéhez volt szabva az ára ) 15 KW volt a fogyasztása.

Tehát még a 80-as évek dereka táján is nehéz lett volna, szó szerint, ilyen gépekkel nomádkodni.

Magyarországon kb. a 80-as évek közepén indult a PC korszak, amikor elérhetők lettek az IBM XT-ék, AT-ék illetve ezek klónjai.

Az első saját gépem egy AT volt 88 vagy 89-ben. A harmadik emeletről kettő fordulóra tudtam lecipelni az autóba. Nem tudom, hogy pontosan hány kiló volt, de utólag úgy saccolom, hogy monitorral együtt kb. harminc. Volt, hogy a munkámhoz vinnem kellett magammal, de az maga volt az óborzalom.

Az első laptopom talán 96-ban lett, az már maga volt a csoda.

Ma egy középárfekvésű okostelefon teljesítményben, kapacitásban 4 ezer-40 -ezerszeresen veri azokat a gépeket, amikkel a 70-es években dolgoztam. Ja, és 79-ben egy mega (!!!) memória 15 millió ( !!! ) Ft volt, hogy ez mai áron mennyinek felel meg, fogalmam sincs!

puhacica 2020.02.25. 15:46:54

@Platonica: arra gondoltam, hogy nem azert utazok, hogy odaerve szabadnak erezzem magam. "utazgatok, mert utazni elvezet." es szerintem nem en vagyok a kivetel, kevesebben vannak, akik az utazasaik soran a szabadsagot hajkurasszak.

Csodabogár 2020.02.25. 16:37:53

@fhdgy: 1966-ban kezdtem számítógéppel dolgozni. Hatalmas gépek voltak, persze voltak kisebbek is de nem PC méretüek. Nyugdíjazásomkor kerültek be a munkahelyemre az első PC-k ez 1993-ban volt. Saját gépet 95-ben vettem. Aztán lett laptop is. Okostelefon máig a fiókban pihen. Nekem magammal hurcolni értelmetlen, mert a kis mini butámhoz képest nagy és nehéz. Az első mobilom 94-ben lett, azóta is ugyanazzal a számmal működöm.

Arthamyr 2020.02.25. 17:32:23

@fhdgy: Kicsit szerintem el vannak csúszva az évszámaid. Nekem 90-ben már 386-osom volt, 80MB-s vinyóval (és akkor már sem új, sem nagyon drága nem volt), és kb. ugyanakkora volt, mint a mostani gépem. Ha jól tudom, a 8086 régebben van, mint én, tehát már a hetvenes évek végén is volt, bár azt nem tudom, hogy nálunk, a keleti blokkban is lehetett-e szerezni, de PC már simán volt a 80-as években. A 386 előtt C64-em volt, akár azt is lehet számítógépnek venni.

Az persze igaz, hogy akkor is voltak fizikailag nagy méretű gépek, meg most is vannak, ahogy az is, hogy a PC-m monitorával biztos nem nomádkodtam volna. Mondjuk LAN-partyra azért áthurcoltuk ezeket a gépeket később. :D

fhdgy 2020.02.25. 17:35:17

@Csodabogár: A "kisebb" gépek ( főleg, ami a teljesítményt jelenti ) is óriásiak voltak. 1977-ben annak a gépnek, amivel dolgoztam, csak a négy mágnesszalagegysége is kitett kb. kettő konyhakredencet. Pedig ez a gép már integrált áramkörökből állt.

Mi volt korábban, amikor még csöves technológia volt csak???

Ha én csak azt nézem, hogy amióta dolgozom ( 1977 ), csak a számítógépek milyen forradalmakon mentek át, hát már az is hihetetlenül lenyűgöző.

De hol a határ? Kérdezem én?

Csodabogár 2020.02.25. 19:10:13

@fhdgy: Csak nézem, hogy az okos telefonok mostanában mintha megnőttek volna, lassan kisebb tabletteket hordoznak az emberek magukkal. A fantáziám nem visz tovább, de biztos kitalálnak még sok mindent, amire rákap a nép és veszi mint a cukrot.
Mostanában elég sok okos órát is látok, mióta olcsó kinait is árulnak. Nekem ránézésre ronda, de izlések és pofonok......

fhdgy 2020.02.25. 19:33:31

@Arthamyr: Kérlek ne keverd a vinyót egy cserélhető mágneslemez meghajtóval. A cserélhető sem azt jelenti, hogy egy rack-ből ki-be húzogatható volt egy winchester. És ne csak PC-re gondolj!

Egy 80 megás cserélhető meghajtó 1985-ben kb. nyolcszázezer forint volt. Egy hasonló meghajtó, 80 mega fix-szel, meg 80 mega cserélhetővel 1.6 milla.

Megnéztem a neten, a 80286-os proci 82-ben jött ki a piacra! Hogy Magyarországra mikor került, nem emlékszem.

Magyarországon a 80-as évek közepén még az XT-ék voltak a jellemzők, ha jól emlékszem a procijuk 8088-as volt.

A 90-es évek elején én is alaplapot cseréltem, ha nem tévedek, akkor 8038DX 33 volt?!

Addigra kettő vinyó lett benne, egy Seagate ST-225-ös meg egy WesternDigital. Összesen 100 MB.

Utána felgyorsultak a dolgok.

fhdgy 2020.02.25. 19:45:50

@Csodabogár: Igen, meg kellett nőniük az okostelefonoknak, mert nem találták még ki a fájdalommentes ujjhegyezőt. A különböző ilyen-olyan pen-ek valahogy nem az igazik. Az ujj mindig kéznél van, már akinek van!

Nekem is egyre nagyobb képernyős mobiljaim vannak, tudod, amióta a szemem egyre jobb! Ja nem, amióta egyre jobban romlik! -:)

Nagyobb telefonba nagyobb aksi fér, növekszik a kettő töltés közötti idő.

Én készítettem programot okostelefonra, amit jellemzően szabad ég alatt, nem éppen mindig kellemes körülmények között használnak. Öt coll alatti telefonok szóba sem jöhetnek.

Arthamyr 2020.02.25. 20:01:49

@fhdgy: Nem keverek semmit semmivel, csak annyit írtam, hogy a 80-as években már volt X86 is, előtte meg más is, nem pedig a szekrénnyi/szobányi monstrumok voltak a _jellemzőek_ és gyakoriak. Anyu az Elzettnél dolgozott egy időben, ott pl. C64-eket használtak, én azt is PC-nek tekinteném, de semmiképpen sem voltak szekrénnyi méretűek (igaz, ezekhez nem volt semmiféle háttértár, csak kicsi floppyk, és a memóriájuk is nagyon kicsi volt), ez 85-ben volt.

@Csodabogár: Aki okosórát vesz, az nem feltétlenül a designja miatt veszi.

Platonica 2020.02.25. 20:06:33

@puhacica: Oke, akkor nem ugyanarrol beszelunk.

fhdgy 2020.02.25. 20:13:06

@Arthamyr: Attól félek, hogy mégis nagyon kevered! Hiába írtam, hogy ne csak PC-re gondolj.

Egy 16-32 munkaállomásos vállalati nagy gépre is gondolj! Mindjárt más lesz a dimenzió! A 80-as években, de még a 90-esben is vállalati központi gépeknek egy mágnesszalagos meghajtója akkora volt, mint egy akasztós szekrény. Jellemzően négy volt belőlük.

Egy VT 27000-es nyomtató több mázsa volt, abban az időben még nem voltak más gyors nyomtatók csak a a kalapácsosak. Egy éjszakai műszak alatt kb. negyvenezer számlát tudtunk velük kinyomtatni. Vagy pl. pár tízezer oldal listát, igaz, akár hat példányban is.

Ezek nem a személyi számítógépek kategóriájába estek.

Apropó! Tudod, hogy mi a COCOM vagy ma már csak mi volt?

Arthamyr 2020.02.26. 01:23:33

@fhdgy: "Nem tudom, hogy mikorra gondoltál, amire azt írtad, hogy egy számítógép akkora volt mint nagyanyád konyhakredence.

Vagy nagyanyádnak volt nagyon nagy konyhakredence vagy a számítógépek voltak már viszonylag kicsik.

Én még a 80-as évek elején dolgoztam olyan gépen, ami egy teherautóba szűkösen volt beletuszkolható. A 80-es években egy 80 megabyte-os ( !!! ) cserélhető lemez akkora volt mint egy nagy automata mosógép. Csak a lemez!" - Erre reagáltam. A további gondolatmenet/vita nem érdekel.

"Vagy nagyanyádnak volt nagyon nagy konyhakredence vagy a számítógépek voltak már viszonylag kicsik." - Egészen pontosan erre a részére.
Szóval nem, kurvára nem kellett, hogy nagy legyen a nagymama konyhakredence, és így is kurvára nagy volt az a számítógép. Ennyi, nem kell ezt cifrázni. És ezen az sem változtat, ha te még tavaly is láttál nagyobbat...

fasor6 2020.02.26. 07:11:23

en 1977-82 kozott jartam egyetemre, a szamitogep teljesen elfoglalt egy jo nagy termet. Amikor programozni tanultunk, ketfele modszerrel tudtuk lefuttatni a programjainkat Az egyik: egy irogepen begepeltuk, es egy lyukacsos szalag jot ki a gep masik oldalan. Azt beadtuk a technikusoknak, lefuttattak, es ha hiba volt benne, ujra kellett gepelni, es ujra kezdeni a folyamatot. Ja, es sorba kellett allni a lyukasztogepekhez, mert nem volt eleg beloluk.
A masik , fejlettebb modszer lyukkartyakon adta ki a gepeles eredmenyet- itt legalabb csak a hibas kartyat kellett kicserelni, a tobbi ujrahasznosithato volt. Erdekes, izgalmas idoszak volt- mert akkor meg fiatalok voltunk. :)

fhdgy 2020.02.26. 07:23:00

@fasor6: Én akkor végeztem, amikor Te kezdtél.

Én Szegeden jártam egyetemre. Az elején egy orosz csoda volt, talán Uralnak hívták. Aztán lett egy R-40-es, ami aztán le is égett..

A kártya-lyukszalag dolog igaz.

A lyukszalagnak volt egy hatalmas előnye a kártyához képest. Ha leesett, semmi gond. Nekem viszont az operátorok elejtették a kártyáimat. Egy doboz közel tele volt kártyával, ami azt jelentette, hogy majdnem 2000 kártya volt benne. Soha nem tudtam újra sorba rakni. -:(

Jó, persze, előre mondták, hogy a kártyákat sorszámozni kell, mert akkor a gép ilyen esetben rendezni tudja. Az elején szorgalmasan így is csináltam, aztán a sok javítás eredményeként ez totál felborult.

AlexAston 2020.02.26. 09:51:07

Magyarán nincs senki fontos az életében, aki hiányozna. Mert ilyen élethez szerintem az kell.

Vagy nem jól látom a dolgot.

AlexAston 2020.02.26. 09:51:16

Blog motor...

Szóval annyit írtam, hogy ehhez az kell szerintem, hogy ne legyen senkije az embernek, aki hiányozna.

Vagy nem jól látom.

munkanélküli informatikus 2020.02.26. 10:21:54

Eddig kb tíz olyan munkakörre jelentkeztem, amit lehetne akár távmunkában is csinálni. Minden esetben ez volt az elutasítás oka: "ha nem vagy a főnök szeme előtt, akkor biztosan nem dolgozod le a napi 8 órát". Üdvözöllek rabszolga-magyarországon.

desw 2020.02.26. 11:55:56

@AlexAston:

"Szóval annyit írtam, hogy ehhez az kell szerintem, hogy ne legyen senkije az embernek, aki hiányozna.

Vagy nem jól látom. "

Átlag offline emigráns vajon hányszor látja évente a Magyarországon élő barátai és szüleit?

desw 2020.02.26. 11:56:04

@Platonica:

"Szamomra abszolut nem vonzo ez az eletforma, gyokertelenseg, hontalansag erzeset adja. "

Lehet ezt úgy is csinálni, hogy több hónapot vagy egy helyen bérelt lakásban, stb . . . (kb pont ugyanaz, mint kimenni Bp-ről Londonba, Berlinbe offline munkára)

Csak itt ha megunod a helyet, tovább mész 1-2 faluval ill. országgal arrébb, és pont ugyanott folytatod a munkádat, ahol abbahagytad. Nem a munkád miatt élsz ott, ahol, hanem mert ott szeretnél élni.

AlexAston 2020.02.26. 14:24:28

@desw: Az ugyanaz.
Ugyanúgy prostitúció (pénzért adja a testét, miközben családja, barátai - ha van - távol van tőle).

Megéri? Mert pénzen nem lehet emlékeket, szeretetet venni.

Platonica 2020.02.26. 15:08:29

@puhacica: Irtad, hogy utazgatok, mert utazni elvezet. Szamomra nem annyira. Illetve nem maga az utazgatas volt fokuszban nalam, hanem az a kulso/belso kenyszer, ami pl egy orszagvaltasra vagy nomad eletmodra kesztet valakit. Ennek a hianya is lehet 'liberating', ha erted, mire gondolok.

@desw: De mi abban a vonzo, h honapokig elni egy berelt lakasban? Aztan meg egy masikban? Ez pont az a fajta sehova nem tartozas, gyokertelenseg, ami nagyon tavol all tolem.
Az meg magaert beszel, hogy 'ha megunom a helyet, tovabballok'. Valahogy kiuresedettseget sugall, hasznaltam, meguntam, eldobom: az eletunk sokkal komplexebb annal, milyen foldrajzi koordinatakon zajlik. Szamomra fontosabb, amit fokozatosan epit fol az ember, pl kapcsolati halok, egyebek kialakitasa reven. Amit nem is hagy maga mogott vki, mert epp raunt. Annal ertekesebb, es nagyobb a megtarto ereje, minel tobbet invesztalt bele az ember energia, emociok, stb teren.
Persze biztos beallitottsag (eletkor?) kerdese is, kinek mi mukodik.

desw 2020.02.26. 15:57:17

@AlexAston:

Azért nagyon nem ugyanaz. Az offline emigránsok hány százaléka élne ott ahol most él a munkája miatt, ha nem lenne pénzügyi gondja? Gyanítom, hogy elenyésző százalékuk.

Online munkásként viszont azért élsz ott, ahol, mert ott szeretsz élni. Ha megunod vagy nem tetszik, mész tovább.

A család és barátok más kérdés. Én pl nem tudnék éveket egy helyen élni, pedig nem vagyok már fiatal (40+). Szükségem van új kihívásokra, izgalmakra, . . . egyébként halálra unnám magam. Az igazi barátok és a család megérti ezt, a többieket meg leszarom! Anyum nyilván hiányol (vagy legalábbis ezt mondja :DDDD) de ő is bíztat, hogy "Menjél kisfiam, mert tudom, hogy utaznod kell ide-oda!"

Az tény, hogy nem mindenkinek való ez "nomádság".

desw 2020.02.26. 15:57:17

@Platonica:

"De mi abban a vonzo, h honapokig elni egy berelt lakasban? Aztan meg egy masikban?"

Új kihívások, új impulzusok, új tapasztalatok. Összesen kb két éve élek Malájziában és Vietnámban, és már 1-2 dolgot otthon is máshogy csinálok, látok, érzek.

Mindenki arról beszél, hogy bezzeg az (offline) emigránsok milyen okosak és talpraesettek, hogy más országokban, Angliában, Németben, . . . is felépítík az életüket és munkájukat. Most akkor ez a "nomádság" még intenzívebb változata ennek, mert még gyakrabban váltasz lakhelyet.

"Az meg magaert beszel, hogy 'ha megunom a helyet, tovabballok'. Valahogy kiuresedettseget sugall, hasznaltam, meguntam, eldobom:"

Van kedvenc kajád? Minden nap azt eszed? Miért nem? Kedvenc ruhád? Minden nap azt hordod?

Az emberek elmennek évente 2 héttre nyaralni, és egész évben arról a 2 hétről beszélnek. Pedig mondjuk szeretnek ott élni, ahol élnek, de milyen jó kimozdulni, más kajákat enni, más ruhákat hordani, más emberekkel találkozni, stb

desw 2020.02.26. 15:57:17

@Platonica:

"Szamomra fontosabb, amit fokozatosan epit fol az ember, pl kapcsolati halok, egyebek kialakitasa reven. Amit nem is hagy maga mogott vki, mert epp raunt. Annal ertekesebb, es nagyobb a megtarto ereje, minel tobbet invesztalt bele az ember energia, emociok, stb teren."

Régi és igazi barátságok nem mennek tönkre azért, mert egy évben pl 6 hónapot máshol telelek. Aki ezért megsértődik, az lesz..hat

A matek egyszerű: ha igazán boldog akarsz lenni, akkor olyan életet kell élned, amit te szeretsz, nem pedig olyat, amit mások elvárnak tőled. (igazi barát megért, többit leszarom)

"Persze biztos beallitottsag (eletkor?) kerdese is, kinek mi mukodik. "

Ez biztos.

2020.02.26. 16:03:29

@AlexAston:

"Mert pénzen nem lehet emlékeket, szeretetet venni."

Én asszem, hogy konkrétan ez a posztíró írt már ide, és neki van stabil élete meg bázisa, csak 1-2-pár hónapokat máshol tölt. Ezt, végülis, úgy rendezheti be az ember, ahogy akarja.

De egyébként amit írsz az emlékekről, az fordítva is igaz. Az átlagember élete rettentő ingerszegény és sivár, és oké, ott lehetsz az unokatestvéred esküvőjén meg a nagymamád halálos ágyánál, ami tök szuper, nem akarom lekicsinyelni, de ugyanakkor meg cserébe ingerszegény meg sivár az életed, és meghökkentően kevés emlék marad meg belőle. Ez egy nagy egyrészt-másrészt dolog szerintem, és végül így sem, úgy sem lesz jó, és mindenki eldöntheti, hogy melyik rosszat választja.

2020.02.26. 16:04:19

@Platonica:

"Ennek a hianya is lehet 'liberating', ha erted, mire gondolok."

Ezzel egyetértek.

Az átlagembernek üres és sivár az élete, és próbál belőle elmenekülni. Erre közvetett bizonyítékaink vannak, de azok teljesen világosak. Hogy az emberek várják a hétvégét, várják a nyaralást satöbbi, "próbálnak kiszakadni a mókuskerékből", ahogy mondani szokták, ez, ugye, azt jelzi, hogy a mindennapok úgy egyébként nem nagyon örömteliek.

Mivel ezek abszolút mainstream jelenségek, gondolom, tkp. ez tekinthető normálisnak, mármint hogy az a "normális", hogy az ember élete szar. A múltkor egy nagyvárosban voltam, és mentem át kora reggel az egyik nagy téren a zebrán, és hideg volt, és január, és szürkeség, és mindenki egy kicsit korábban kelt, mint szeretett volna, mindenki olyan ruhát hordott, amit nem igazán szeret, és elment egy olyan helyre egy olyan dolgot csinálni egész nap, ami csak a lelkét öli. Ha megjelent volna dévényi tibi bácsi a piros labdával, hogy ki mit kíván, valószínűleg szó szerint mindenki lett volna inkább máshol az adott pillanatban, mint pont ott, pont a saját életében, reggel 7 óra 3 perckor.

(Oké, kicsit túlzok. Egy térnyi tömegben mindig van néhány ember, aki épp akkor lett szerelmes, vagy vemhes, vagy rákmentes, és azok ilyenkor fel vannak dobva. A maradék 99% nincs, remélem, ez olyasmi ténye az életnek, amit el tudunk fogadni igaznak.)

És az szerintem is baromi liberating, amikor/ha az embernek sikerül úgy gyurmáznia a kis mindsetjét, hogy ezt ne érezze, hogy ne érezze, hogy bzmeg, kedd reggel van, elegem van, nem bírom tovább, elmegyek innen bárhova, de tényleg bárhova, bzmeg, az andokba biciklizni minimálbéren meg a nepáli kolostorba kövek alá, vagy akárhova, csak ezt a rohadt, lélekölő mocskot ne kelljen tovább csinálni, ami az életem.

Mivel az utazóblogok meg a mindenféle más eszképizmusok all time highon vannak, ezt TUDJUK, hogy az emberek tömegei ezt érzik. TUDJUK. Nem mondják ki maguknak, mert az végképp insta-depresszió volna, de a kis kattintásuk elárulja őket. Megint az utazóblogra kattintottál? Akkor deng, szar az életed, ez ennyi. Tök mindegy, mit pofázol magadnak, szar, ez van, magadat átverheted, minket nem.

Szóval egyetértek.

--

Egy börtönből láttam egyszer egy interjút, abban mondta a faszi, hogy az életünkben a tér, amit bejárunk így is, úgy is fizikailag nagyon korlátozott. Persze, megvan az elvi lehetősége, arrébb menj, de az emberek nem szoktak arrébb menni. Reggel be a kocsiba, be a munkahelyre, aztán haza, és aztán mehet elölről. És hogy az ő börtönélete az pont ilyen, csak ott látszanak a rácsok. És hogy a "szabadság" az ember fejében dől el.

És hohó, ez milyen igaz.

Viszont én az elmúlt időszakot egy kis faluban töltöttem, óceánparton, és a múltkor voltam ebben a nagyvárosban, mint írtam, és elmentem este sétálni, és azon gondolkodtam, tudom-e úgy alakítani a mindsetemet, hogy azt képzeljem, a forgalom zaja az pont olyan kellemes fehér zaj, mint az óceán zaja, és hogy az autóriasztó az egy hangos és érdekes madár. Mert ez igenis fejben dől el, ott KELL eldőlnie. A szabadság meg a boldogság a fejemben van, nem kívül. És ha tudom így alakítani a mindsetemet (és ez egy baromi nagy "HA"), akkor vajon mennyire hazudtam magamnak.

És mennyire hazudik magának a börtönben levő faszi, meg a reggel a téren átvágó emberek, vagy bárki, aki már elérte, hogy liberálja magát.

Hogy lehetséges-e egyáltalán valami enyhülést találni ebben a sivár, januári, szürke, mocskos ürességben, vagy csak szaladgálunk körbe-körbe, de a vége úgy is az, hogy az ember addig verdesi a fejét az asztal sarkába kínjában, amíg ki nem jön az agya.

Ezeken szoktam gondolkodni én.

(Csak részben kapcsolódott, meg lehangoló is, bocs.)

puhacica 2020.02.26. 18:09:53

@Platonica: jo, ugyanarrol beszelunk, csak maskepp latjuk. utazgatas/orszagvaltas/nomad eletmod... mindegy mi az, ha szamodra nem elvezet, egyertelmuen nem fogod csinalni, mert minek. ha viszont elvezed, akkor ugyis menni/valtani fogsz, megkotni se lehetne. ahogy te sem kulso/belso kenyszerbol elsz ott, ahol, nem kenyszerbol alakitottad ki a kapcsolati halod, ugy masok sem feltetlenul kenyszerbol utaznak/valtanak orszagot/nomadkodnak ismernek meg naponta uj enbereket/vannak egyedul.

AlexAston 2020.02.26. 23:59:07

@desw: és viszed a gyerekeket, magaddal?

Itt amúgy sem a megértésre gondoltam, hanem arra, hogy tulajdonképpen egyedül van ott az ember. Nekem hiányozna, hogy barátokkal, csaladdal nem tudunk összeülni, találkozni.

De hát ezek szerint ez sokaknak nem fontos.

AlexAston 2020.02.26. 23:59:14

@Nagy kámpics: már miért lenne alapból sz@r az ember élete?
Engem mindig várnak a gyerekeim. Reggel én sétálok velük óvodába, délután meg rohannak, ha meglátnak. Így nekem tulajdonképpen minden nap hétvége.

desw 2020.02.27. 08:43:37

@AlexAston:

Egy átlag ember hányszor találkotzik a barátaival havonta? Hányszor ülnek össze sörözni vagy vacsorázni? Hétvégi sütés-főzés?

Kész kínszenvedés leszervezni egy 3-4 személyes találkozót, mert hol ennek, hol annak nem jó (tanfolyam, munka, gyerek, kutya macska, . . . miatt)

Mindeki rohan a pénz után, hogy aztán elköltse idióta baromságokra ("menő" telefon, "menő" ruha, nullkilométeres autó, 40 milliás garzon, hitel, . . .)

Nekem ebből a sivár és monton életből lett elegem pár éve, amikor kiléptem a mókuskerékből.

desw 2020.02.27. 08:43:49

@AlexAston:

"már miért lenne alapból sz@r az ember élete?"

Sivár és monoton. Többség utálja a munkáját, rossz házasságban v. kapcsolatban él, . . . csak félnek váltani.

AlexAston 2020.02.27. 09:46:43

@desw: Saját tapasztalatod ne általánosítsd szerintem.
Én havonta többször is összeülök barátokkal, és még ott a család is.

Az, hogy ez neked nem adatik meg, nem jelenti azt, hogy másnak sem.

2020.02.27. 10:10:32

@AlexAston:

"már miért lenne alapból sz@r az ember élete?"
"Az, hogy ez neked nem adatik meg, nem jelenti azt, hogy másnak sem."

Igen, természetesen.
Itt a közvetett bizonyítékokból kell visszafejtenünk, hogy mi a helyzet másokban.

A házasságok nagyobbik része boldogtalan (vagy idővel azzá válik), ez például ismert, van rá statisztika.
Sok az alkoholista (Mo-on legalábbis, más nyugati országokban meg a nyugtató-, meg fájdalomcsillaptó-függő), az emberek nagyobbik része túlsúlyos/dagadt.

Az utazóblogok pedig azért sikeresek annyira, mert délután kettőkor az irodai munkás elábrándozik azon, hogy de jó lenne most nem itt lenni, hanem dél-amerikában egy hegyi ösvényen. Emberek százezrei indulnak neki a nagyvilágnak (Mo-on, máshol is) azért, mert úgy érzik, az addigi életüket nincs értelme úgy tovább csinálni, ahogy eddig, jobb lesz majd máshol.

Ezek teljesen általános jelenségek, nyilván ismertek neked is, és nem a boldogságnak a jelei. Az átlagnak az élete NEM kielégítő.

Azt nem lehet vitatni, hogy van egy szűk kör, amelyik (a saját beletett erőfeszítése, a vakszerencse, meg a mentális ellenállása révén) képes boldog lenni, és ha te ilyen vagy, az tök szuper, és hajrá, maradjon is így, egyáltalán nem akarlak lebeszélni róla. De az átlag semennyire sem él így, ezt sztem vakság nem látni.

(Az meg az én személyes tapasztalatom, de egybe szokott esni másokéval, akik ezen átmennek, hogy amikor kicsit utazik/kevereg/migráncskodik az ember, az rettentő intenzív élmény, és ehhez képest visszatekintve látszik igazán, hogy az ún. "normál" élet mennyire sivár és ingerszegény. És végülis erre reagáltam az előbb. Hogy jogos, amit írsz a barátokról/családról, de a mérleg másik oldala sem üres, sőt.)

AlexAston 2020.02.27. 10:39:07

@Nagy kámpics: Köszönöm, ez nagyon korrekt összefoglalás volt.

Nyilván én is utaznék többet, csak az valahol szerintem nem lenne fair a társadalommal szemben. Én hiszek abban, hogy ha az ember akar, akkor tud tenni a saját boldogságáért úgy is, hogy nem hagyja el az országot, amivel jobb hellyé teheti azt, ahol él. Engem is anya szült, és én úgy érzem "kötelességem" az utód nemzés, főleg, hogy fogy a Magyar (nem úgy mint egyes más "nem kívánatos" népek).

Mert ez a mi világunk nem magától olyan, amilyen, hanem attól, amivé teszik az emberek.

Aki boldogtalan, az nagyobb hányadban nem a külső körülmények miatt az, hanem saját maga tehet róla. Szerintem le

Arthamyr 2020.02.27. 11:18:15

@Nagy kámpics: Miért próbálod kivetíteni a saját és a környezeted nyomorát az egész emberiségre? :)

Arthamyr 2020.02.27. 11:22:59

@Nagy kámpics: "A házasságok nagyobbik része boldogtalan (vagy idővel azzá válik), ez például ismert, van rá statisztika." - Ilyen boldogságométert hol lehet kapni? Csak mert megmérném a sajátom, aztán ha túl kevés boldogságot jelez, akkor elválunk. Vagy magunkhoz veszünk valami hangulatjavítót. :D
Statisztika... Lófasz habbal.

2020.02.27. 11:53:27

@Arthamyr:

"Miért próbálod kivetíteni a saját és a környezeted nyomorát az egész emberiségre?"

Végső kétségbeesésemben, természetesen. :)

Arthamyr 2020.02.27. 11:55:01

@Nagy kámpics: Inkább add fel, és keress egy közeli fát. Vagy egy szép tengerparti sziklát.

(vicc vót, mielőtt nekiállsz kötelet keresni)

desw 2020.02.27. 14:00:00

@AlexAston:

A többségről beszéltem, nem mindenkiről.

Arthamyr 2020.02.27. 14:18:49

@Nagy kámpics: Kimentem ebédért, és érdekes, tök másnak láttam az embereket. Szép, napsütéses idő volt.
Az építkezésen szépen tették a dolgukat az emberek. A sushizóban az irodisták harsányan, vidámnak tűnve beszélgettek, az arcukon mosolyok is előfordultak. A séfek is viszonylag vidáman tették a dolgukat, elbeszélgettünk kicsit. Aztán amíg csinálták, átmentem a hentes cimbimhez, ő is lelkesen üdvözölt, és ugyan említette, hogy mostanában kicsit sok a meló, nem a depi sütött belőle. Ahogy közben az emberekből sem, akiket láttam a téren, a boltban, a kávézóban.
Mondjuk van itt (pont a halbolttal/sushizóval szemben) valami jótékonysági-egyházi hely, ahova járnak ingyenkajáért, ezért-azért lecsúszottabb népek, ők már nem látták ennyire szépnek az őket körülvevő világot, legalábbis kevésbé energikus volt a mozgásuk, és nem láttam rajtuk az irodistákra látszólag jellemző vidámságot. Nem értem miért, csak sorba kell állniuk az ingyenkajáért, amit aztán hazavihetnek az ingyenszállásra... :)

A reggel 7-ről nem tudok nyilatkozni, mivel én akkor még pihenni szoktam legtöbbször, de szerintem én sem lennék túl vidám, ha ki kellene mennem, ez azért valamennyire érthető és logikus. Egyszerű a megoldás: nem kell kimenni 7-kor, főleg, ha mellé még szar idő is van. :D

desw 2020.02.28. 06:32:59

@Arthamyr:

Munkahelyi kötelesség ill. saját üzleti érdek is lehet a mosolygás mögött. Ha a hentesed úgy fogadna, hogy "Basszájba! Itt a kibaszott kolbászod!", gyanítom, hogy kevsebb vevője lenne.
Meg aztán az emberek szeretnek kifelé mást mutatni, mint a valóság. Kifelé meg fészbúkon nagyon boldogok, csak a valóság elég más lehet.
Családi és baráti körömben szinte csak a panaszkodás megy. És több éves ill. évtizedes problémák miatt. Pl az egyik ~15 éve dolgozik egy helyen, kb azóta utálja, de nem vált. Másik vagy 4-5 éve szenved a párkapcsolatában, de nem vált, vagy hitelek miatt, vagy nem találok normális faszit, . . .

Csak a rinya és a rinya, de 99%-uk fél váltani, és inkább élnek a fosban, mint hogy változtatnának az életükön.

Arthamyr 2020.02.28. 09:23:45

@desw: Lehet. Viszont az irodisták sem a munkahelyükön voltak, a random emberek sem a munkahelyükön voltak, a hentessel meg együtt szoktam focizni, és ott sem viselkedik másképpen. Persze megesik, hogy elereszt egy olyat, hogy "come back you lazy fuckers", amikor kissé lustábban mennek vissza az emberek védekezni, de ezt senki sem szokta a szívére venni. :) És szerintem nem is esik nehezére normálisan kezelni az ügyfelet, mert valahogy az az alap, ha egy másik emberrel érintkezel (legalábbis errefele biztosan, bár én a sokak által fikázott Magyarországot sem láttam olyan szürkének, úgy látszik, hogy 30 évig kitartott a rózsaszín szemüveg...). A sushisok is értékelik, hogy hetente betérek hozzájuk, ha épp ott a tulaj, mindig kapok is valami kis ajándékot, és ahogy látom, nekik sem esik nehezükre a normális ügyfélkezelés.

Nemrég voltam egy előző munkatársaim (kb. 4 éve hagytam ott őket, bár jelentős részükkel már találkoztam azóta) által szervezett bulin. Az emberek túlnyomó többsége felmondott már, vagy kirúgták a nemrég bekövetkezett felvásárlás miatt, már elég kevesen voltak egy munkahelyen. Így emiatt a munkahelyi érdek annyira ott sem játszott, mégis hatalmas vidámság volt. Pár kolléga(nő) konkrétan annyira örült, amikor meglátott, hogy lelkesen kiabálva megölelt, és ezt őszinte örömmel viszonoztam, hasonlóan intelligens módon... Nem igazán panaszkodott senki, mosolyok, nevetés mindenütt, volt, hogy konkrétan sírtam a röhögéstől az egyik sztorin, pedig munkával kapcsolatos volt.

Persze mondhatod, hogy ez mind színjáték, csak én nem látok be a színfalak mögé, de megmondom őszintén, ha így is van, én leszarom. Felőlem annyit panaszkodhatnak, olyan tahón viselkedhetnek, amennyire csak akarnak, nem érdekel, ha nem látom.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása