oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. január 28. 06:30,  Elnéptelenedő Magyarország 140 komment

2020. január 28. 06:30 Határátkelő

Elnéptelenedő Magyarország

Egészen brutális mértékű lakosságvesztést jósolnak a szakemberek Magyarországra és a régióra a 2050-ig tartó időszakra. Magyarországon például az 1989-es helyzethez képest 20 százalékkal csökkenhet a lakosság lélekszáma. Ennek persze csak egy részér okozza a határátkelés, de az is ott van az okok között.

cim_261.jpg

Magyarországon (és a régióban) több egymást erősítő tényező vezet az elnéptelenedéshez. Általában négy dologról szokás beszélni: a határátkelésről, a termékenységről, a mortalitásról és persze a bevándorlásról, ezek közül utóbbi nyilván a mérleg másik felében helyezkedik el.

Nos, ami a régiót illeti, a helyzetet bátran lehet tragikusnak nevezni, derült ki nemrég egy bécsi konferencián, melyen a Friedrich-Ebert-Stiftung jóvoltából volt szerencsém részt.

Az egyik előadó, az elsősorban a Balkánnal foglalkozó brit Tim Judah (a The Economist újságírója, a témában több könyv szerzője) arról beszélt, hogy a kivándorlással kapcsolatos aggodalmak és pánik nem újkeletű dolog, ugyanígy megvolt például a XIX. század végi Lengyelországban.

konferencia_1_1.jpgTim Judah előadása

Ami mára megváltozott, az az, hogy míg az I. világháború előtt egy családban sok gyermek született, így nem jelentett akkora problémát, ha közülük egy vagy akár kettő külföldre ment, addig mára a csökkenő születésszám (azaz a kevesebb gyerek) és a bevándorlás szinte teljes megszűnése nagyon komoly népességcsökkenéshez vezet.

Magyarország az átlagosnál rosszabb helyzetben

A számok komoly dolgok, márpedig ezek azt mutatják, hogy 1989 és 2050 között (tehát nagyjából hat évtized alatt) a kelet-európai régióban nagyon durva lakosságvesztéssel kell számolni.

Három olyan ország is van (Románia, Bulgária és Bosznia-Hercegovina), ahol a lakosság egyharmadával csökkenhet ebben az időszakban, de a Magyarországra jelzett 20 százalékos csökkenés is az átlagos 15 százaléknál rosszabb.

legnagyobb_vesztesek.jpgA legnagyobb vesztesek

Ráadásul az európai uniós tagság sem segít ezen a helyzeten, amit Tim Judah szerint világosan mutatnak a román, a bolgár és a horvát adatok is (Romániában 30, Horvátországban 22, míg Bulgáriában egészen brutális 38 százalékos csökkenést jósolnak).

Mi változott?

A probléma többszörösen összetett. Része az, hogy míg régebben az emberek a városokba költöztek a falvakból, addig ma külföldre mennek. Tehát ugyanúgy elindulnak, mint mondjuk 100 éve, csak míg akkor valamelyik országon belüli városba költöztek el (így a népességszám nem változott, legfeljebb áttevődött vidékről a városokba), addig ma, ha már indulni kell, akkor nem állnak meg országon belül, hanem külföldre mennek.

További gondot jelent, hogy míg az 1800-as évek végének nagy kivándorlási hulláma során a sokgyermekes családokból egy vagy két gyerek ment külföldre (aztán sok esetben haza is tért), a szülők viszont maradtak.

terkep_21.jpg

A modernkori határátkelésben viszont már egész családok mennek el. A külföldre utazás és a kitelepülés ráadásul sokkal olcsóbb és könnyebb is lett (lásd a fapados repülőket példának okáért), így egyszerűbb a szülőknek a gyerekekkel (vagy utánuk) menni.

Brutális jövedelemkülönbségek

A határátkelés egyik fő oka természetesen az, hogy Európa nyugati felében jóval többet lehet keresni, mint ebben a régióban és ez még akkor is magasabb életszínvonalat jelent, ha egyes szolgáltatások ott drágábbak.

Érdemes összehasonlítani a kivándorlástól leginkább sújtott országok átlagos nettó kereseteit pár célországéval.

Albániában 316, Észak-Macedóniában 395, Szerbiában 420, Montenegróban 511, Bulgáriában 574, Romániában 579, Magyarországon 688 és Horvátországban is csak 841 euró volt az átlagos nettó havi kereset 2018-ban (legalábbis a hivatalos adatok szerint ugye…).

Ezzel szemben Svájcban 4502, az Egyesült Államokban 3008, Svédországban 2458, Németországban 2360, Franciaországban 2225, Olaszországban 1878, Ausztriában 1848, míg Szlovéniában (ahová nyilván a volt Jugoszlávia területéről mennek viszonylag sokan) 1128 euró volt a nettó havi kereset.

Ezen a ponton voltaképpen nem nagyon van min vitatkozni, hiszen ezek akkor különbségek, hogy nincs az a drága lakhatás és szolgáltatás, ami miatt mondjuk egy albánnak, románnak vagy akár magyarnak ne érné meg legalább kipróbálni, milyen lehetőségek várnak rá Nyugat-Európában.

Egész ipar épült az elvándorlásra

A konferencián felszólalt Alida Vracic, bosnyák migrációs szakértő, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy bőven akad probléma az adatokkal, hiszen mivel az ország elhagyásakor nem kell kijelentkezni, ezért a hivatalos adatokhoz képest sokkal rosszabb a helyzet. (Ez ismerős helyzet Magyarországon is.)

A Populari nevű kutatóintézet alapítója szerint például a bosnyák lakosság fele már külföldön él, csak tavaly 300 orvos kért a külföldi munkavállalást lehetővé tevő igazolást.

Boszniából ma már minden hatodik orvos külföldön (jellemzően Németországban) dolgozik. Ez olyannyira érdeke a befogadó országnak is, hogy a németek jelentősen lazították az elvárásokat.

Alida Vracic szerint hazájából és a régióból nem csak gazdasági okokból vándorolnak ki az emberek, hanem például azért, mert a bosnyákok több mint két évtizede várnak az uniós csatlakozásra, ami még mindig késik, de a határátkelésnek sokszor vallási okai vannak (ha valaki nem a többség tagja, elnyomják), és a viszonylag ritkán emlegetett környezetszennyezés is, hiszen a balkáni nagyvárosok levegője világviszonylatban is rendkívül rossz.

A Nyugat-Balkán azért érdekes a szakértő szerint, mert furcsa kettősség figyelhet meg: miközben a németországi anyavállalatok próbálják elcsábítani a munkaerőt, addig ugyanazon cégek helyi leányvállalatai harcolnak annak megtartásáért.

A kivándorlásra régiószerte komoly ipar épült (ezt látjuk Magyarországon is). Boszniában például gombamód szaporodnak azok a szervezetek, melyek nyelvtanfolyamokat, képzéseket és megfelelő papírokat kínálnak azoknak, akik külföldön szeretnék folytatni az életüket.

A helyzet tehát sem Magyarországon, sem a régióban nem túl szívderítő, még akkor is, ha a kivándorlás esetében Lengyelország és Csehország (!) esetében dinamikus növekedés tapasztalható, Magyarország és Szlovákia esetében kevésbé. De erről majd egy másik alkalommal írok részletesebben.

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: konferencia határátkelés Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4415430220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.01.28. 18:42:09

@fhdgy: Erről a nyugdíjas-cuccról, amit felhoztál, meg eszembe jutott nagyapám. Az öreg, amíg az Alzheimer el nem vitte, azzal szórakoztatta magát, hogy az ilyen lehúzós vegyen-részt-egész-napos-kirándulásainkon-potom-pénzért-ebéddel terméktukmálókra rendszeresen elment. Utazott, új embereket ismert meg, új helyekre jutott el, kapott egy kielégítő ebédet, nem unatkozott, és tényleg potom pénzért. A termékbemutatókat rendszeresen átaludta, és soha semmit sem vett (mégiscsak főkönyvelő volt valamikor, mint Bőhm bácsi ;) ). Ezzel egész jól elszórakoztatta magát ... már, ha érted a párhuzamot.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.28. 19:11:23

Nnna!Már megint megy a rinyálás ezen a liberálfaschiszta blogon!XD
De majd az új kedvezmények hatására egy csomó gyerek fog születni,Magyarország újra felvirágzik stb...:))
Trollok még sehol.
Eligazítás vagy a bloggazda?

fhdgy 2020.01.28. 19:12:30

@Pink Petsch: Hogy megbántam? Igaz! Hogy rohadtul megbántam? No, ez már nem igaz vagy nem teljesen igaz.

Mindenki ( kivétel a gazemberek ) valahol áldozat. Leginkább saját maga áldozata.

Én pl. a saját makacsságom áldozata. Pl. 1981-ben visszautasítottam egy budapesti lakást, mert nem voltam hajlandó visszaszívni azt, amit előtte kimondtam. Vagy pl. 1984-ben visszautasítottam egy huzamos külföldi kiküldetést, amire előtte nagyon vágytam, mert újfent nem voltam hajlandó a számból segget csinálni. Vagy pl. 1987-ben nem voltam hajlandó disszidálni, pedig csak elég lett volna ott maradni, mert ott voltam.

Most is makacs vagyok. Ragaszkodom a földhöz, ragaszkodom a kecskémhez. Miért? Csak! Remélem ez elég "indok"!

Nekem nincs már mit túlélni. A 68.-at taposom. Csak egy dolog lehet már a célom, az, hogy magányosan is, de megcsináljam azt, amit eddig elszalasztottam. Valsz. nem tudom megcsinálni, csak csinálni, amíg lehet.

Az anyagi helyzetemre nem panaszkodhatok, csak a kecskéimre költök annyit, mint más magára, a családjára sem tud. Haszon pénzben kifejezve még semmi, de elégedett vagyok, mert elmondhatom, hogy a kecskéimnek rendes gazdájuk van.

Sok mindenért kárpótol az is, hogy kimehetek a birtokra, nézem majd tavasszal a szélben ringatózó búzát és azt mondhatom, hogy nem éltem hiába. Az élet szép, csak észre kell venni a szépségeit.

Van probléma is? Van. Pl. az, hogy sajnálom azokat az embereket, akik hagyják, hogy még a szemüket is kilopják.

Sajnálom őket, de mit törjem magam, amikor hülyének néznek, hogy nézd a hülye bolond, vénségére megbolondult és ahelyett, hogy magára költené a pénzét, élvezné a világot, kecskékkel hülyíti magát, meg a hülye még mindig dolgozik, pedig nem is lenne rá szükség.

tanato 2020.01.28. 19:37:08

@dikusz.: Pontosan, a fővároson kívül nem pártokra hanem személyekre szavaz a nép.ÖK- választásokon általában.Én is a jelenleg regnáló néhai Kisgazda jerlenleg Fidesz színekben induló polgira szavaztam,mert személyes jó ismerősöm,az ellenezéki jelölt meg egy nagyarcű Pestről ideköltözött ember volt.

dikusz. 2020.01.28. 19:52:48

@fhdgy: @Pink Petsch: A mai híradóban hallottam: Az említett polgi miatt még lehet törvényt is módosítanak, hogy gyakorolhassa a hivatását...

2020.01.28. 20:03:40

@dikusz.: Nem meglepő, a 22 éves kiscsaj miatt is módosítottak törvényt államtitkár-helyettesi szinten.
Vicc b+, nem törvény-és jogrend, ami Magyarországon van. Ilyet legutóbb tényleg csak Ceausescu csinált a térségben, de őt legalább agyonlőtték.

2020.01.28. 20:07:51

@tanato: Ez mondjuk, országfüggetlen ... már hogy a kis-és közepes településeken a jelölt személye, míg nagy vagy még annál is nagyobb városokban már a pártpreferenciák alapján választanak a népek. Mondjuk, kis- és közepes településeken a jelölt általában magasról szokta leszarni melyik párt színeiben indul épp.

fhdgy 2020.01.28. 20:08:10

@dikusz.: Anders Behring Breivik, a 77 szeres norvég gyilkost 21 év börtönre ítélték, mert annyi volt a törvényi maximum.

Sokan krizálták a norvég törvényeket, de ők azt mondták, hogy egy eset miatt nem módosítanak törvényt, mert a törvény az törvény.

Nálunk meg nyakra-főre hoznak új törvényeket, mert az egyedi érdekük azt kívánja.

Mit érnek a gumitörvények? Semmit!

2020.01.28. 20:15:39

@fhdgy: Hm, próbálod azt csinálni vidéken, amit Csodabogár Pesten. De nem tudtok kiiratkozni a társadalomból, amiben éltek, hatással van rátok. Rád jobban, mint Csodabogárra, és ez a kommentjeidből jön le. Zavar, amit látsz, zavar, amit tapasztalsz, nem vagy a legkevésbé sem elégedett a közélettel. És nem, nem tudsz elvonatkoztatni tőle. Van még olyan 15-20 éved ... mi a francnak nehezíted meg saját magad számára?

dikusz. 2020.01.28. 20:15:54

@tanato: Kedves ismerősöm egy őrségi kis faluban él. Erősen fideszes beállítottságú, de ő is azt mondta, hogy az akkor, és azóta is regnáló, a faluba való polgármesterük (pedig ellenzéki) igen sokat tesz értük, meg vannak elégedve vele.

fhdgy 2020.01.28. 20:37:45

@Pink Petsch: 15-20 évem? Jó lenne! Persze, elég erősen, egészségesen ahhoz, hogy értelmes dolgokat csinálhassak és ne csak vegetáljak.

Szerencsére van elfoglaltságom,így viszonylag kevés időm marad moralizálásra.

Amíg programokat írok, amíg a kecskéimmel foglalkozom, addig minden rendben van.

Csak az átkozott gondolatok!

2020.01.28. 20:46:53

@fhdgy: A bennem élő cro magnoni a Breivik eset után rögtön azonnali bélkitépést és felkoncolást követelt, pláne, amikor meghallotta a 21 évet, és utánanézett a börtönkörülményeknek Norvégiában (szarabb helyekért kérnek pénzt albérletként, mint amilyen egy norvég börtön).
De be kellett látnom, hogy norvégoknak igazuk van, még akkor is, ha Breivik egy diagnosztizált szociopata, aki a büdös életben nem lesz alkalmas semmiféle együttélésre, akárhányszor is születik újjá.
A halálbüntetést egyetlen esetben tartom elfogadhatónak, amikor minden kétséget kizáróan bizonyított a bűnösség, emberiség ellen elkövetett bűnökért (Mint Ceausescu esetében, mint Sztálin esetében, mint Rákosi esetében, mint Kádár esetében). Mert az nincs rendben, hogy egy bronxi fekát, aki agyonszúrta a haverját belőve felkötnek, miközben George W. Bush emlékparkot avatnak, és Obama a twitteren adja a jófiút, miközben egy ugyanolyan elmebeteg narancs-bohóc konfliktust igyekszik kirobbantani a Közel-Keleten. Ha bronxi fekát felkötik egy ember halála miatt, akkor az említett 3 majomnak mi is jár?

2020.01.28. 20:57:20

@fhdgy: Meglesz az! Már a 15-20 év! Bár, ha te ezt otthon képzeled, akkor lobotómiásan tényleg könnyebb lenne ;).
Különben részben megértelek, miért Magyarország, és Csodabogárt meg pláne megértem. Én tőled 1, Csodabogárnál meg 2 generációval vagyok fiatalabb, de engem is sokáig foglalkoztatott a gondolat, hogy majd-ha-visszavonulok-otthon .... De már nem foglalkoztat. Ha majd visszavonulok, hazamegyek, Romániába, valszeg a Duna-Deltához (természeti változatosság, élővilág, folyó-tenger, régi úttörőtáborok hangulata halványan ;) ). Elvégre az aktív életem a Duna születésénél zajlik, a Fekete Erdőben, stílusos, ha majd a vége is a Duna végénél fejeződik be ;)

fhdgy 2020.01.28. 21:03:29

@Pink Petsch: Béke van az agyadban? Nem hiszem, de megértelek, nekem sincs!!!

Talán én kevésbé vagyok cro magnoni, én nem kívánnám pl. Breivik halálát, de ( majdnem ) mindent megtennék azért, hogy maga kívánja azt.

Különben meg ne sértegesd a majmokat!

Én pl. sokszor megdicsérem a kecskéimet, mert ha az emberek fele olyan jóságosak lennének mint ők, akkor nem itt tartanánk.

Ennek ellenére csinálnak krinbuszt. Múltkor az egyik aranyoskám majdnem kiverte a szemem. Nem akart ő semmi rosszat, csak játszott és nem tudta, hogy milyen veszélyes fegyver a szarva.

Mindent, amit csak lehet összetörnek. Persze, mert erősek, egészségesek. Úgy fogom fel, hogyha valamit tönkre tudnak tenni, akkor én vagyok a hibás, mert nem gondoltam arra, hogy milyen ügyesek. Unokatestvérem férje azt vágja a fejemhez, hogy persze, mert mindent megengedek nekik. Igen, mert szeretetre méltó állatok.

fhdgy 2020.01.28. 21:10:50

@Pink Petsch: Na bam+! Ez felért egy szíven döféssel!

Akkor mit csodálkozol, hogy én abba az erdőbe vágyom, ahol kisgyerek voltam, egy erdészházban?

Ezért dolgozom, ezt akarom elérni! Ez a(z) ( maradék) életem célja.

Sikerül,nem sikerül? Egyre megy! Az út maga is szép. Élvezem az utat. Látom is majd a célt? Nem mindegy, ha magán az úton is sok a szép, amit láthatok?

fhdgy 2020.01.28. 21:15:23

@Pink Petsch: Kb. Domaueschingen-Duna delta?

Egyszer, talán 2002-ben, Ulmnál egy vadrózsavirágot dobtam a Dunába és elképzeltem, hogy végig hajózik a Dunán.

Én a Rinya partjától indultam, oda térek vissza. Vagy remélem!

Csodabogár 2020.01.28. 21:30:41

@Pink Petsch: Na ezt akartam éppen mondani, hogy mikor kellett szépen erőszakkal betelepítettek svábokat, szászokat azt hiszem becsábították. De amennyire én tudom soha nem volt elég "ősmagyar" ebben az országban. A nagy sírást se értem. MInden 5. svájci külföldön él. Úgy hivják az "Auslandsveizereket" hogy az ötödik Svájc, mert ugye Svájcon belül vannak a német, francia, olasz és reto román svájciak. Nem mondhatom, hogy imádják a külföldieket az igazi svájciak, de tudták, hogy a munkaerőre szükség van és beengedték és ma is beengedik őket, szükség szerint.

2020.01.28. 21:33:17

@fhdgy: Nem éppen pont Donaueschingen, de az 50 km-es környéke, Schluchsee-től Titiseen át Freiburgig ... egyik sem kifejezetten Duna-parti település, de a Fekete Erdő! Nem tudom leírni vagy elmondani, miért, de "otthon" érzetet ad a környék nekem, talán a Schwarzwaldklinik sorozat miatt, meg amiatt, hogy Brassóban nőttem fel, a Kárpátok "karéjában".
Érdekes viszont, hogy voltam Glottertalban, ahol maga a klinika van, ahol a sorozatot forgatták, és nem "éreztem" a helyet. Nagyon sajnáltam e miatt a Hirschen fogadó tulaját, aki nagyon szimpatikus volt, és szerette volna, ha nála dolgozok, de nem akartam átbaszni a palánkon, hogy pár hónapig elvagyok, aztán lelépek tőle, mert őszintén szólva, nem éreztem úgy, hogy én ott éveket tudnék tölteni.

fhdgy 2020.01.28. 21:37:04

@Pink Petsch: Mi ez a karakánság?

Mit ér a becsületesség a mai világban?

Semmit, de mi mégis ragaszkodunk hozzá?

fhdgy 2020.01.28. 21:41:52

@Pink Petsch: Brassó? Szász város (volt), ugye?

Das Blut dicker als Wasser!

Csodabogár 2020.01.28. 21:46:36

@fhdgy: Akkor helyben vagyunk. Én itt születtem ebben a városban sőt már a szüleim is itt születtek. Ők voltak az első generációs pestiek. Nekem itt jó. Nem foglalkozom olyasmivel amin ugyse tudok változtatni. Szavazni elmegyek és nincs olyan erő, hogy a jelenleg regnáló pártra szavazzak.De ennyi elég is nekem a politikából. Senkit nem ismerek, mert nem nézek tv-t újságot szintén nem olvasok. Jól elvagyok a német nyelvű tv és sajtó kinálatával, kiegészítve azzal amit angolul lehet kapni itthon. Kész. Semmi bajom, igyekszem élvezni az életemet a magam módján.

2020.01.28. 21:48:14

@Csodabogár: Talán a mai Magyarország területén volt "elegendő ősmagyar". A mai Erdélyben tutira nem. Én félig cipszer vagyok anyai ágon, ezért is úszhatta meg anno a család a nácikat a negyedrésznyi zsidóvér ellenére. (A másik negyedet meg tudja a tököm, hogy mi) Az apai ág meg székely, ősi... akinek az a családneve, mint nekem, az tuti rokon :PPPP.
Szóval, van itt minden mint egy koktélban, minden nációból egy kicsi ....
Milyen "ősmagyarok"? Az első rendőr igazoltatná őket, mert jellemzően barnák bőrileg, hajilag, szemileg, csapott homlokkal, és enyhén mandula-szemmel ....

fhdgy 2020.01.28. 21:50:39

@Pink Petsch: Brassó, Szepesség messze van egymástól, vagy mégsem annyira?

2020.01.28. 21:56:52

@fhdgy: Lehet hülyeség, de szerintem, azt kapod vissza, amit adsz. Lehet nem attól, akinek adod, de ha tisztességes vagy, az mindig inkább "kifizetődik", mint ha sunyítasz, mint egy pondró.
Emberek vagyunk, és alapvetően bizalommal fordulunk a másik felé. Különben lehúzhatjuk magunkat a klotyón ...

Visceroid 2020.01.28. 22:00:00

Ausztria vicces. Persze, majd pont Hitler szülőhazájában fogják engedni a legnagyobb népszaporulatot. Inkább arról van szó, hogy oda fogják a legtöbb nem-európait betelepíteni, a kollektív bűnösség jegyében. Európának reszeltek.

232323 2020.01.28. 22:00:10

Remélem mihamarabb pokolra jut az ország, mert csak utána van remény a feltámadásra.

fhdgy 2020.01.28. 22:06:46

@Pink Petsch: Az első mondás, amit meg tanultam Németországban a "Das Blut ist dicker als Wasser" (bocs, az előbb az ist lemaradt ) a második a "Mein Wort ist meine Ehre". Ehhez tartom magamat!

2020.01.28. 22:07:19

@fhdgy: Amikor betelepítenek földesúri parancsra, akkor már nem annyira nagy az a távolság ;). Ja, egyébként Brassó alapvetően szász-magyar-román (igen, éltek ott románok is a "legnémetebb-legmagyarabb" napjaiban is) volt. A szász építészetet még egy-az egyben megtalálod az óvárosban, mert a mindenkori városvezetésnek a Ceau-időkben is volt annyi esze, hogy ne rombolja le az óvárost. Egyetemi város (is) egyébként, pláne az erdészeti egyeteméről híres (nagybátyám is ott végzett). Körülöleli a Kárpátok déli vonulata, a város közepén meg a Cenk hegy áll. De rengeteg régi monarchiai emlék is megvan még. Mondjuk, a határkövek, azok pont nem. Anyám mesélte, aki magyar tanárnő volt a '80-as évek elején Brassóban, amikor még ott laktunk, hogy '81-ben még elvitte az egyik osztályát a "hegyekbe" (gyakorlatilag Brasdsó a "hegyekben van"), megmutatni nekik a monarchia-beli határköveket. Aztán raportra hívták :P.

2020.01.28. 22:14:56

@fhdgy: Szerencsére, a vér hígul (azaz a látásmód kissé kitágult), viszont a becsület megmaradt (azaz az adott szó megszegése, pondróvá tesz). Ez így összességében nagyon is jó. Az átbaszás intézménye nem vált össztársadalmi jelenséggé, mint, sajnos otthon.

fhdgy 2020.01.28. 22:19:04

@Pink Petsch: Én is voltam, ha féllábbal is, Romániában.

A Békás Szorosnál átléptem, egy pillanatra, az egyik lábammal, azzal a felkiáltással, hogy ennyi elég volt Romániából!

Bocs, de most elteszem magam holnapra.

2020.01.28. 22:26:33

@fhdgy: Ezt a sztorit azért echte románnak ne add elő, mert neki nem lesz vicces ;)

Virago_1000 2020.01.28. 22:49:35

"mert a bosnyákok több mint két évtizede várnak az uniós csatlakozásra, ami még mindig késik, de a határátkelésnek sokszor vallási okai vannak (ha valaki nem a többség tagja, elnyomják), "

- azt hittem, a muszlimok toleransak.

Virago_1000 2020.01.28. 22:49:39

"kelet-európai régióban nagyon durva lakosságvesztéssel kell számolni."

Te megis hova jartal iskolaba??? Magyarorszag Europa KELLOS KOZEPE.

négyzet 2020.01.28. 23:15:53

@fhdgy: ez szép! Tetszik.

Nekem is van egy - jövőbe tolt - listám arról, hogy mit szeretnék megélni az én személyes vágyaim közül ebben az életben. Össz-vissz két dolog. Lecsupaszítva, megszabadítva a mindennapok nyűgeitől és a hajtástól.

sterimar 2020.01.28. 23:46:36

Ezek a jóslatok ott futnak tévútra, hogy meglévő folyamatokat vetítenek ki nagyon hosszú időre, mintha azok lineárisan fennmaradnának, hosszú évtizedekig.
A kelet nyugati mozgásnak, elsősorban anyagi oka van, Európa nyugati felében még mindig magasabb az életszínvonal, mint a keleti felében. Igen ám, de ez a különbség csökken (még akkor is, ha még sokáig megmarad), ma egy jó szakmával rendelkezőnek sokkal kevésbé éri meg kimenni, mint 15 évvel ezelőtt, ha egyáltalán még megéri. Mivel a környező országokban rendre nagyobb a növekedés, ezért a jövőben ez a különbség tovább fog csökkenni.
Bizonyos északi és nyugati országokban várható, komoly társadalmi feszültségek, várhatóan szintén csökkenteni fogják ezen országok vonzerejét.

Veder1 2020.01.28. 23:46:36

Ezt az egészet az EU nézte be, vagyis hát ha szándékosságot feltételezünk, akkor önző rövidlátó politikájuk hozta létre ezt az állapotot. Amennyiben a keleti újonnan csatlakozó országokat komolyan szerették volna integrálni, akkor a bérek egységes nyugati szintre hozását kellett volna megcélozniuk elsődlegesen, olyan brutális intézkedésekkel, mint amit a nyugat-németek hoztak az egyesülés után. Persze ez felfoghatatlan költségekkel járt volna (valószínű egy lépésben nem is lehetséges), de csak ezzel lehetne egy tényleg egységes EU alapjait letenni. Az, hogy ezt meg se próbálták (nem, a fejlesztési pénzek nem azok, nem ilyen célúak...) mutatja, hogy tényleg csak az új piac megszerzése, meg a nagy szavak hangoztatása volt a cél.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.01.28. 23:46:36

@Csodabogár: nem vt eleg osmagyar, mert a kedves torok több millio megölt kozoluk. nemde?

somlobodog 2020.01.28. 23:46:36

@Saman: "Egy ciprusi barátom azt mondja, hogy szerinte a lakosság 70%-a nem tud már megvenni az utcán egy kávét."

Wtf?? Egy 6 éves gyerek is be tud vásárolni a kozertben ha van pénze. Mekkora faszsagot beszél a "barátod".

Csodabogár 2020.01.29. 00:04:21

@FILTOL: Nem. Ugyanis először jöttek be ide a magyarok, akik ki tudja milyen népektől származtak és már akkor se voltak elegen, aztán jöttek a tatárok és csak utána a törökök. Aztán, hogy mikor ki kit öldökölt, azt ki tudja. Én minimum három féle képen tanultam az iskolában, azóta nem hiszek el semmit a történelemből.

2020.01.29. 00:49:53

@sterimar: Ott tévedsz, hogy ezek nem jóslatok, csupán előrejelzések, figyelmeztetések, hogy ha továbbra is ez meg az illetve mégamaz trend lesz meghatározó "X" populációban a következő 5 évben, mint volt az előző 5 évben, akkor 80%-os valószínűséggel ez és az, no meg amaz fog történni.
Ez statisztika, nem ezoteria. Matematikán alapuló számítások, bár igaz, bonyolultabbak, mint a 2+2 az 4, legalábbis a mi számrendszerünkben :P
Ha szeretnél némi alapfogalmat nyerni a társadalomtudományokról, és nem akarod ezt "unalmas, száraz" tananyagokból, statisztikai alapkönyvekből megtenni, javaslom, olvasd el Asimov Alapítványait. A társadalomtudományi módszerek korai leírását találod meg bennük, olvasmányos stílusban.

2020.01.29. 01:13:03

@Veder1: Ezt most ugye nem komolyan mondtad? Már ezt a hasonlatot az EU kiterjesztéséről, meg a kettészakított Németország egyesítéséről?
Nem lehetsz ennyire buta, de komolyan.

2020.01.29. 01:15:04

@sterimar: A bizonyos északi és nyugati országok vonzerejének csökkenése, amit te vizionálsz, mna látod ... ez a jóslat és ezoteria kategória! Ügyes vagy, máris találtál rá példát!

Golf2 2020.01.29. 05:59:02

@fhdgy: Az út maga is szép...A boldogsághoz vezető út nem létezik,a boldogság maga az út.

erkölcsi hulla 2020.01.29. 08:55:11

Egészen brutális mértékű lakosságvesztést jósolnak a szakemberek Magyarországra és a régióra a 2050-ig"

Szóval a kormány intèzkedèsei működnek. Az elsődleges cèl sikeres: halj ki, magyar!

Az èlelmiszer drágább itthon mint nèmetorszagban, az egészségügy romokban, az ingatlanok átlagembernek megfizethetetlenek, a munkabèr töredéke a nemetnek, az inflacio évi 10%, amint a munkaltato nem kompenzál. Mi más cèl lehet ezzel, mint hogy dögöljön meg magyar?

Hari Seldon 2 2020.01.29. 09:16:42

@Pink Petsch:
"Ha szeretnél némi alapfogalmat nyerni a társadalomtudományokról, és nem akarod ezt "unalmas, száraz" tananyagokból, statisztikai alapkönyvekből megtenni, javaslom, olvasd el Asimov Alapítványait. A társadalomtudományi módszerek korai leírását találod meg bennük, olvasmányos stílusban."
Köszönöm, hogy terjeszted a munkásságomat... :-)
Üdvözlettel,
Hari

Európai téridő 2020.01.29. 10:14:12

Már 50 éve is ez a riogatás ment, de nem jöttek be a prognózisok.

sterimar 2020.01.29. 10:14:41

@Pink Petsch:

Legalább olvasd el a posztot mielőtt kommenteled.

"Egészen brutális mértékű lakosságvesztést jósolnak a szakemberek"
VS
"Ott tévedsz, hogy ezek nem jóslatok, csupán előrejelzések"

Komoly társadalmi feszültségek már most vannak azokban az országokban, ahol millió számra fogadtak be félanalfabéta tömegeket, akiknek a kultúrája teljesen inkompatibilis az európaival, ez a jelen valósága. A problémát tovább fokozza, hogy sok helyen komolyan korlátozzák a szabadságjokokat (elsősorban a szólásszabadságot) is, nehogy túlságosan nyilvánvalóvá váljon, hogy a király meztelen.

dikusz. 2020.01.29. 11:12:25

@Pink Petsch: Az utóbbi években többször jártam Brassóban, remélem, még eljutok oda. Van mit felfedeznivaló még ott.

Golf2 2020.01.29. 11:14:44

@Pink Petsch: Nem Kínában, hanem helyben, Bajoroszág tartományban okozhatta a megbetegedést a koronavírus a Kínából kiindult járvány első megerősített németországi eseténél – kinai kolleganő volt a fertőző....

midnightcoder2 2020.01.29. 11:44:16

@Pink Petsch: Anno a Szovjetunióról sem hitték még a 80-as évek közepén sem hogy belátható idõn belül összeomlik. Miközben minden folyamat abba az irányba mutatott.

VT Man 2020.01.29. 11:44:17

Sokan elfelejtkeznek a 18. századról, pedig nem volt az olyan rég:

"1712–1713-ban a Verwaltungsgericht – az osztrák közigazgatási hatóság – által végzett becslés szerint Erdély lakóinak nemzetiségi megoszlása: 47% magyar, 34% román, 19% német (szász és sváb).

A 18. században Erdélyből sok magyar paraszt vándorolt ki az Alföldre, emellett románok érkeztek (főleg 1740–1760 között) a Kárpátokon túlról.

„Az Erdélybe való bevándorlók legnagyobb részét a Havasalföldről és Moldvából érkezők adják, kisebb (legnagyobbrészt visszavándorlás) a Magyarországból (az ekkor külön kormányzat alatt lévő Bánságot is ideértve) Erdélybe irányuló bevándorlás. A két román fejedelemségből való beáramlás sok évtizedes vitakérdésében a bevándorlás egészének méreteit tekintve a becsléseknél tartunk. Jancsó Benedek félmilliós román bevándorlást feltételezett (Magyarországra és Erdélybe együttvéve), Dávid Zoltán (szintén mindkét országra) 350–400 ezres számot tart valószínűnek. Anélkül, hogy most a becslések értékelésével foglalkoznánk, jelezzük röviden azt, amit a történetírás a bevándorlás okairól megállapított: a fanarióta-uralommal súlyosabbá válnak a havasalföldi–moldvai román paraszt terhei, s Erdélyben nagyobb biztonságot, fejlettebb civilizációs feltételeket remél.”[4]
Lásd még: Betelepülések és betelepítések Magyarországra"
hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C3%A9ly_t%C3%B6rt%C3%A9nelme#18._sz%C3%A1zad

VT Man 2020.01.29. 11:44:17

@erkölcsi hulla:
Kihagytad, hogy "a mesteremberek pedig megfizethetetlenek".

És akkor már csak azt nem tudom, hogy a mesteremberek pénze hová megy, mert abban biztos vagyok, hogy nem az állam zsebébe.

Andy73 2020.01.29. 11:57:46

@Saman: Nem hinném, hogy az EU-csatlakozás a népvándorlás fő oka: az ugyan megkönnyítette a nyugati munkavállalást és a költözést/ határátkelést/, de az uniós tagság gazdasági fejlődést is hozott, sok tekintetben csökkent a különbség (pl. a GDP-ben), csak persze nagyon lassú a felzárkózás.
Ukrajnában és Oroszországban, vagyis azokban az kelet-európai országokban, amelyek nem csatlakoztak, sokkal nagyobb az elvándorlás és a népességcsökkenés - mi is onnan próbálunk csábítani munkaerőt.

A fő gond valóban az, hogy nagyon kevés gyerek születik, így nincs természetes népszaporulat. Ebből a szempontból pozitívumnak tartom a nagycsaládosok kiemelt támogatását, mert csak ők tudják ellensúlyozni az egykézőket és a gyermekteleneket. De sajnos valószínűleg ez is túl késő: sokkal kevesebb a nagycsaládos, mint az utóbbi kategóriák, és nagyon kétséges, hogy jelentősen emelkedne ismét a gyermekvállalási kedv.

Magyarország földrajzi adottságai mindenesetre túl jók ahhoz, hogy elnéptelendjen, a bevándorlás ellensúlyozhatja a kivándorlást és természetes népességfogyást is. A közismert probléma, hogy azok a bevándorlók, akik szívesen jönnének, teljesen más kultúrkörből valók: Afrikából és Ázsiából. A részleges integrációjuk talán lehetséges, a teljes már nagyon kétséges.

VT Man 2020.01.29. 12:36:38

@Andy73:
"A közismert probléma, hogy azok a bevándorlók, akik szívesen jönnének, teljesen más kultúrkörből valók: Afrikából és Ázsiából. A részleges integrációjuk talán lehetséges, a teljes már nagyon kétséges."

Arról nem is beszélve, hogy milyen jól sikerült a "románok integrációja" Erdélyben.

Ez a történelem, ezek után nem csoda, ha a magyaroknak nem tetszik a sok bevándorló.

tujapecér 2020.01.29. 12:36:44

@Andy73: A magyar csaladok szama 2016 ban 2.743 ezer.
A 3v több gyerek a családok 4.6% ban van.
Btw. 53% ban NINCS gyerek!

midnightcoder2 2020.01.29. 12:37:03

@Andy73: Két tényezõ van: az egyik, hogy sokkal könnyebb ma az EU-ban munkát vállalni innen mint 2006 elõtt. Sõt, a legvonzóbb célországokba még 2010 elõtt is nehezebb volt kijutni.
A másik - talán fontosabb - tényezõ az információ. A 90-es években sokkal nagyobb volt a különbség nyugat-európa és köztünk, de az átlagpolgárnak lövése sem volt hogy kell kimenni. Még turistaként sem, nem hogy lakni.

midnightcoder2 2020.01.29. 12:37:20

@Andy73: "A közismert probléma, hogy azok a bevándorlók, akik szívesen jönnének, teljesen más kultúrkörből valók: Afrikából és Ázsiából."

Szerencsére az életszínvonalunk és a politikánk jelenleg nem tesz minket nagyon vonzó célpontnak az afrikai, közel-keleti migriknek.

"A részleges integrációjuk talán lehetséges, a teljes már nagyon kétséges."

2050-re Afrika népessége duplázódni fog. Ez úgy 1.4 milliárd ember. Ha ennek csak a fele eljön Európába, azt a büdös életben nem fogja integrálni senki egy olyan társadalomba ahová egyre kevesebb, de egyre képzettebb munkaerõ kell.

]{udarauszkasz 2020.01.29. 13:23:31

Azert azt megjegyeznem, hogy a nepesseg nem feltetlenul csak az elvandorlas miatt csokken, foleg nem hosszu tavon.
Inkabb amiatt, hogy (szandekosan vagy nem) de keleteuropaban kinyirtak a helyi elelmiszeripart, es helyette a sajat elelmiszereik silanyabb verziojat sozzak az emberekre. Kevesebb cukor, helyette tobb vegyszer, edesitoszer, hormonok, miegymas. A maradek cukorbol meg benzinbe pancsolt alkoholt kell erjeszteni, mert hogy ez EU eloiras. A fenet eloiras, itt Ausztriaban miert van E5os benzin? Az elelmiszer meg gyakran kukaba valo, nepbetegseg az elhizas, a PCO, ezert nem szuletnek gyerekek. Meg lehet nezni a spermaminoseget, a petesejtszamot. Ha mindenkinek szulethetne gyereke, aki akar, mar mindjart nem lenne olyan katasztrofalis a helyzet.

fhdgy 2020.01.29. 13:29:27

Másutt megy a rinyálás, hogy a Föld túlnépesedik, itt meg megy a jajongás, hogy az EU, benne Mo. elnéptelenedik.

Állítsuk meg a világ túlnépesedését és nálunk az elnéptelenedést is!

Hogyan? Erre varrjatok gombot!

tanato 2020.01.29. 13:31:24

@VT Man: Az integráció lehetséges,egy a lényeg nem szabad engedni hogy csak egy bizonyos országból egyfajta népet engedünk be/ezzel járta meg Erdély meg a Délvidék,amagyar földesurak az oölcsó munkaerő illetve ezáltal a profitjuk miatt csak románokat illetve csak szerbeket költöztetett be nagy területekre.
Ha mondjuk vegyesen egy adott területre mondjuk 5-vagy tízféle ajkú népet telepítettek volna a közvetítő nyelv a maqgyar lett volna és azok a népek leszármazottai már csak magyarok lettek volna,nem románok és szerbek.Ezt ültesd át a mai időbe, és ha belegondolsz ez most is így lenne ,a magyar lenne a különböző nyelvű de idetelepített szegényebb országokbáli érkező lakosság érintkezési nyelve.harmadgenereációs utódaik már csak a nevükben volnának idegenek de identitásilag nyelvileg már magyarok.Gondolj pl.Izraelre ahol ez ma is folyik,Marokkón át oroszországig viszoik be a zsidókat és ők egymás között már héberül kommunikálnak,nem oroszul vagy berberül,mint otthon.Az utódok pedig színtiszta héber anyaNYELVŰ ZSIDÓKKÁ VÁLNAK.-

midnightcoder2 2020.01.29. 13:52:59

@tanato: Eleve az azonos nyelvû, azonos kultúrájú népek szeretnek egy helyre költözni. Ez minden nép esetén így van. Mesterségesen nem korlátozhatod, hogy Ali Hasszán mellé költözzön ha akar.

Amúgy ez mennyiség kérdése. 10 afrikait tudunk integrálni idehaza - már persze, ha õk is ezt akarják - de 10 milliót nem.

A másik dolog, hogy akarják-e. Sokan automatizmusnak veszik, hogy ha Hasszánnak adnak kaját, ruhát akkor ettõl õ a szögre akasztja az értékrendjét, a kultúráját, a vallását. Holott Hasszán nem biztos, hogy ezért jött ide: lehet, hogy õ csak európai életszínvonalat szeretett volna, és nem európai akart lenni.

tanato 2020.01.29. 14:27:37

@midnightcoder2: Ez így van, szigetszerű a beköltözés mindenütt de ez a harmadik generációban már oldódik a közös iskola, a közös közvetítő nyelv,közös barátságok, közös szerelmek, ide oda házasodások miatt.
Sosem az első generációsok alapján ítélj, az első generációsok jó része még a fogadó országok nyelvét is nehezen beszéli,ellenben a második,de főleg a harmadik generációnak már az az anyanyelve,rosszabb esetben már a nagyszülei nyelvét sem beszéli még alapszinten sem.

tanato 2020.01.29. 14:31:16

@tanato: SOk sváb és szlovák származású betegem ,ismerősöm van akik nagyszülei még tótul meg svábul beszélt a magyart csak törte,a szülők fele fele arányban beszélték az ő szüleik nyelvét meg a magyart,viszont az ismerőseim még alapszinten sem beszélnek tótul vagy svábul

midnightcoder2 2020.01.29. 15:30:48

@tanato: Nagyon nem mindegy, hogy lényegében azonos kultúrkörbõl jött valaki, vagy nagyon nem. Ez megy a sváboknál, de Pl. a cigányoknál sokan õrzik ma is a nyelvüket, pedig hány generáció óta is vannak velünk ? De nagyobb gond az idõtényezõ. Szerinted három generáció alatt mondjuk 700 millió afrikainak milyen hatása lenne az európai gazdaságra, milyen etnikai, kulturális, vallási feszültségek jönnének létre ? És most csak azzal számolok, hogy 2050-ig a várható szaporulatnak csak a fele jön át...

És persze kihagyok még egy rakás más tényezõt, Pl. globális felmelegedés, fogyó képzett európai népesség amit a nem integrálódott afrikaiakkal nemigen pótolsz, Európa további várható térvesztése Ázsiához és az USA-hoz képest, stb.

Halibuli 2020.01.29. 15:33:30

Marad még itt elég dakota és narancs-zombi.

chrisred 2020.01.29. 16:09:17

@midnightcoder2: "Ez megy a sváboknál, de Pl. a cigányoknál sokan õrzik ma is a nyelvüket, pedig hány generáció óta is vannak velünk ?"

A cigányok eleve nem letelepedni érkeztek, mert nekik a vándorlás volt az életmódjuk. Magyarországra sok nép érkezett teljesen eltérő kultúrával, például a böszörmények vagy a kunok (kipcsakok), és teljesen sikeres lett az asszimilációjuk.

midnightcoder2 2020.01.29. 16:09:21

@Halibuli: Esetleg valami érdemi hozzászólás is a témához ?

tanato 2020.01.29. 16:27:27

@midnightcoder2: Erről itt már évekkkel ezelőtt beszélgettünk a néhai Mirjammal/Na gondolom nem halt meg csak eltávozott tőlünk/Ha az afrikaiak olyan 100millás tömegben érkeznének ide pl. SVédbe,nyilván a svédeket lesüllyesztenék a 3. világ jelenlegi életszínvonalára.És ekkor már nem volna érdemes SVédbe özönleni délről ,mert csak azért nem jönnének hogy SVédbe azonos életszínvonalra csak azért mert ott kemények a trelek ,brutál hideg van és nem jönk föl a nap télen.SŐt a már ott tartozkodóak is inkább hazamennének a melgbe/hangsúlyozom azonos életszínvonal mellett,amit egy kb. 20 millás bevándorlás már létrehozna.

Golf2 2020.01.29. 16:27:38

@chrisred: A cigányok eleve nem letelepedni érkeztek...Valahogy azóta is lekésik a buszt.

tanato 2020.01.29. 16:30:34

@midnightcoder2: a CIGÁNYOK KÜLÖN VILÁG,teljesen mások ,a vérükban van hogy nem hajlandóak integrálódni egy országhoz sem,sem hozzánk sem a románokhoz sem a szlovákokhoz sem a bulgárokhoz,sem a nyugati világhoz.Ők az unikumok, illetve a kivétel erősíti a szabályt élő példái.

Golf2 2020.01.29. 18:01:54

@tanato: .Ők az unikumok...Maradok a Zwack-nál.

fhdgy 2020.01.29. 18:19:53

Eltűnt egy hozzászólás, pedig Lepsénynél még megvolt. Esküszöm!

Valami népi zenekarról szólt a nóta!

Golf2 2020.01.29. 18:39:20

@fhdgy: Szegény Zoli,nem tett elég smájlit.

SzZoole 2020.01.29. 18:55:48

@fhdgy: az én hozzászólásom volt :-)

Röviden és tömören Mo. első emberét lekisebbségiztem és az állatokban élősködő parazitához hasonlítottam :-))

Már megszoktam, hogy a bloggazda törli a kommentjeimet, csak azt nem értem, hogy miért hagyja magát befolyásolni, ennyike :-)))

fhdgy 2020.01.29. 18:58:01

@Golf2: Az igazság nem a smájlikon múlik.

Az eltüntetett hozzászólás sem vulgáris, sem kirekesztő, sem semmi egyéb nem volt. Csak fájdalmas igazság.

HA! Tele a gatya?

Itt és ezennel becsületszavamat adom, hogy havi max. tízezer Ft erejéig beszállok a büntetésbe, az igazság védelmében.

Továbbá fenntartom a jogot, hogy egyedi, méltánylást érdemlő esetben, ha kell, egyedi 100 ezer forintra emeljem a tétet!

fhdgy 2020.01.29. 18:58:59

@ZooLeka: Lásd a felajánlásomat!

fhdgy 2020.01.29. 19:00:58

@ZooLeka: Különben is, nem a Haza első emberét kritizáltad, hanem Magyarország leghitványabb miniszterelnökét, vagyis azt, aki annak hazudja magát!

Határátkelő 2020.01.29. 19:03:46

@ZooLeka: Nem, te egy teljes népcsoportot parazitáztál le és ez nem az a hely.

Határátkelő 2020.01.29. 19:07:31

@fhdgy: Ha szerinted az a hozzászólás nem volt kirekesztő, akkor nem tudom, mi az. A félreértések elkerülése végett: nem azzal van baj, ha bármelyik közszereplőről véleménye van valakinek, hanem ha egy egész népcsoportot minősít ezen keresztül. Ha szerinted ez azt jelenti, hogy "tele a gatya", szíved joga. Ha azt írja, hogy XY politikus (Orbán, Gyurcsány, akárki) szerinte élősködik Magyarországon, az belefér. Abban a pillanatban, ahogy ezt emberek egy adott csoportjához hasonlítja, nem fér bele. Ez van.

SzZoole 2020.01.29. 19:07:36

@fhdgy: hagyd, nem érdemes foglalkozni vele, egyszerűen nevetséges az egész, vicc kategória :-))

SzZoole 2020.01.29. 19:09:56

@Határátkelő: nincs igazad, név szerint írtam, és nagyon sajnálom, hogy hagyod befolyásolni magad :-(

Határátkelő 2020.01.29. 19:11:01

@fhdgy: Én pedig igen, mivel @tanato hozzászólására reagált, ami elég egyértelműen egyetlen népcsoportról szólt, konkrétan megnevezve őket.

fhdgy 2020.01.29. 19:14:20

@Határátkelő: Szerintem, nem a cigányokról, mint összességről írt ( különben is vannak nálunk cigányok? Tudtommal romák vannak ). hanem egy cigány népi zenekarról! Egyetlen egy zenekarról, tehát nem általánosítva. Az pedig nyilvánvaló, hogy nem minden roma tagja valamilyen népi zenekarnak! -:) -:(

Határátkelő 2020.01.29. 19:16:13

@ZooLeka: Kivettem egy kommentet, ami szerintem nem fért el ide. Én döntöttem így, nem más. Természetesen azt gondolsz, amit akarsz.

SzZoole 2020.01.29. 19:17:24

@Határátkelő: akkor félre értetted!

Azt írtam, Orbán Viktor és népi zenekara, értsd, a miniszterelnök úr és neves kormánya/holdudvara! Így tisztább?

És azt is fenntartom, hogy szívják az ország vérét, mint a paraziták!!

Határátkelő 2020.01.29. 19:20:21

@ZooLeka: Na, és ez bent is marad. Akkor tisztáztuk.

SzZoole 2020.01.29. 19:26:19

@Határátkelő: a döntés természetesen a tied, a te játszótered, csakhát ugye az a MÁS felhívta rá a figyelmedet, és azt is tudom, hogy az a célja, hogy “ kibasszál innen a picsába, mert már rég ki kellet volna” (idézet volt)

Ezek a dolgok nem csak az én gondolataim, ezek tények!

Határátkelő 2020.01.29. 19:27:20

@ZooLeka: És "kibasztalak"? És ő kommentel ide? Na látod...

SzZoole 2020.01.29. 19:33:14

@Határátkelő: látom érted miről beszélek :-)

Ezek után lábjegyzet kellesz ha szlengesen írok? :-)

Taxomükke (UK) 2020.01.29. 19:44:32

@ZooLeka: Azt mondtad Orbanra, hogy cigany es egy tetves tolvaj patkany?
Nem vagyok biztos abban, hogy cigany.

SzZoole 2020.01.29. 19:51:21

@Taxomükke (UK): nem, nem azt írtam, hogy cigány, mert ezt mindenki tudja, ez az igazság :-)

En azt írtam, hogy egy parazita, aki egy ország vérét szívja, ez meg viszont tény :-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.01.30. 02:54:57

Na, látom, volt Sámán-komment is.
Csodálkozom, hogy nem volt benne se decilis, se keretalkotás.
Már a Sámán se a régi...
:-))))))

midnightcoder2 2020.01.30. 14:51:48

@tanato: Azért a svédeknek sokat kellene süllyedni ahhoz, hogy afrikai szintre kerüljenek. Azért az, amikor 20 kilométerre van a legközelebbi víz, vagy a fán üvöltenek az oroszlánok alattad egy alapvetõen más szint.

A cigányok pedig nem genetikusan olyanok amilyenek, hanem a kultúrájuk miatt. Ami így is kb. 5000 évvel van közelebb a miénkhez mint az afrikaiaké.

tanato 2020.01.30. 16:04:14

@midnightcoder2: Én úgy gondolom ha hirtelen akár négy év alatt az eredet s szőke svéd lakosság többszöröse,mondjuk 5 vagy tízszerese beköltözne megvolna az a 3. világbéli szint,ha nem is a dzsungel hanem egy afrikai nagyváros mondjuk Nairobi vagy Maputó vagy Abidjan szegény embereinek szintje.
A cigány kultúra az megint más ,az ő hagyományaik halllgatólagosan tiltják a befogadó államba való integrálódást,az ott élést nem,de a beolvadást azt igen.,Aki erre vetemedik az már nem lehet a roma közösség tagja.FŐleg a lányoknak.Egyébként a fasiszta ízű faji genetikáról egy szót sem szóltam.Ennél sokkal fontosabb a cigány közösség visszahúzó ereje az azt elhagyni készülőkre.Azokat árulóknak nézik.Én tudom napi szinten foglalkozom cigányokkal mint itt is már sokszor említettem a praxisom minimum 30 %-a roma.Rendkívül erős az összetartás bennük.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása