Zanzibár (ott született ugye a Queen néhai énekese 1946 szeptemberében) nagyon nem számít átlagos határátkelő-helynek. Ugyan a blogon volt már róla poszt (természetesen), de nem árt még egyszer ellátogatni erre a kifejezetten érdekes kelet-afrikai szigetre.

A fűszerszigetre és Freddie Mercury szülőhelyére azért is esett a választás a kelet-afrikai körút utolsó állomásaként, hogy egy kis nyaralással záruljon a nagy kaland – írta Nomád Matyi.

„Érkezéskor a terminálba lépéskor rögtön hőmérővel fogadják az embert, majd lehet haladni az útlevélellenőrzéshez / vízumügyintézéshez.

SIM-kártyát lehetne venni a terminálban, de kártyával nem lehet fizetni, így sajnos nem tudtunk internetet szerezni (ha jól emlékszem, nincs WiFi a reptéren).

Őszintén szólva nem voltunk benne biztosak, hogy a még aznap a szállástól megrendelt transzfer ott lesz-e, így rögtönözni készültünk, de végül is szerencsére jöttek értünk. A sziget keleti oldalára kb. 1 óra volt az út. (...)

A feltöltődés utáni első napra ismét TripAdvisoron szerveztünk magunknak idegenvezetést Stone Townba, a sziget fővárosába, Prison Islandre és egy fűszerültetvényre.

Sajnos azonban ez az idegenvezetés nem volt annyira jó (de legalább a többivel szerencsénk volt a kelet-afrikai út alatt).

Ha nem készültem volna kicsit fel, eszükbe nem jutott volna megmutatni a volt rabszolgapiacot például. De kiköveteltem, hogy már pedig oda is vigyenek el. (...)

Az újabb pihenőnap után utastársam már hajnalban indult a reptérre, én pedig még várakozván az esti járatra, kora délutánig élveztem a zanzibári tengerpartot / beach bart.

Zanzibárral véget ért a kelet-afrikai körutunk, fárasztó, de egyben izgalmas és érdekes kaland volt. Mindenképpen megérte. Kenyába és Zanzibárra még esetlegesen vissza is térnék a jövőben.”

A teljes posztot (szokás szerint rengeteg fotóval) itt találjátok, akit pedig érdekel egy videó is az útról, annak íme:

Vízililiom-kaland Paraguayban

Van az úgy, hogy egy teljesen nyugis napon történik valami váratlan, amiből aztán egészen érdekes eseménysor kerekedik ki. Így járt ezzel Tucano is Paraguayban.

(Fotó: Wikimedia)

„Teljesen nyugodt és döglesztő hőséggel megvert napnak indult a csütörtök Asunciónban, Paraguay fővárosában, mint mindig. Élő ember ki nem lép az utcára, aki mégis szembeszáll a Nap sugaraival, az rögtön elnyeri méltó büntetését, túrázás szóba sem jöhet.

Ilyenkor minden rendes paraguayo issza a „tererét”, ami jéghideg vízzel felöntött gyógynövénykivonat és árnyékban piheg, erőt gyűjtve a következő tízméteres sétához, de aztán inkább lemond róla az ember, még ha indián is.

A terere kötelező, mindenki ezt issza a trópusi országban termoszból, kis tehénszarvból készült pohárból kortyolgatva, fém szívószálon keresztül.

Nincs az a küldetés, amiért ilyenkor elhagynám a légkondi-medence kettőst, véltem elégedetten, amikor Londonban, a világ másik oldalán mégis úgy gondolta egy szerkesztő a BBC-nél, hogy téli unalmában ír valami érdekeset Paraguayról.

- Tizenkét év után újra megjelentek az óriás vizililiomok Paraguayban! - harsogta a főcím, ugyanis 2006 óta egy darabot sem láttak, akkor kerültek egyébként a kihaló növényfajok listájára is.

Egymásra néztünk, azonnal elkezdtük bepakolni a szúnyogriasztó spray flakonját, tererét és elkezdtük szervezni a kocsit, hogy eljussunk a fővárostól mindössze 25 kilométerre fekvő Piquete Cue-be, ahol a Paraguay folyamba fut a Salado-folyó.

Ez a káprázatos horgászvíz köti össze a nagy folyót az Ypacarai tóval, melynek partján Nietzsche nővére alapította meg a világ legárjább német kolóniáját. (...) Az óriás vizililiom akár másfél méter átmérőjű tányérrá nő a vízen, simán elbír egy gyereket. Budapesten a Füvészkertben van pár példány, amelyek úgy aránylanak az igazihoz, mint a szobafikusz a húsz méteres fikuszfához. Pedig ugyanaz a növény. (...)

Huszonöt kilométer megtétele kocsival négy óra, iszonyú dugó van mindig Asunciónban. Lehet menni busszal is, de az nem visz le a folyópartra és amúgy is vidéken bonyolult a tömegközlekedés. Értelmes ember kocsit amúgy nem vezet, mert közben a folyamatos imádkozás a következő méterek túléléséért egész embert kíván.

Talán a legjobban azzal érzékeltethetném, hogy milyen a forgalom Paraguayban, ha a mi minden szempontból szabványos expedíciós különítményünket mutatom be. Sofőrünk összetörte a kocsit, ezért kölcsönkért egy csúnyán leharcolt Fordot, a sofőrt ismerve a tulajdonos is eljött és kért benzinpénzt meg ebédet.

A sofőr felesége meghallotta melyik havertól kérte a kocsit, múltkor vele kapta rajta részegen valamelyik helyi széplánykaptárban, tehát féltékenység miatt jött ő is. Ez pont öt, de az ügyvédünk is betelefonált, hogy valamit át akar beszélni. (...)

Piquete Cue híres kikőtője teljes fényében ragyogott, mire odaértünk. Két aktív horgász lógatta a pecát, meg két jófogásból visszaért horgász sörözött, az unalomból félig elsűllyedt régi bárkák között. Bajuk nincs ugyanis, csak most elsüllyedtek és jól van ez így. (...)

Gyorsan rendeltünk a hat órás túrára egy csónakot, szerencsére napfénytetővel. Az ára 120,000 guaraní, az majdnem hatezer forint benzinnel. Minden fillérjét megéri, meg csodálatos ám a lassan hömpölygő Paraguay-folyó. Mindenhol vadregényes holtágak, káprázatos pálmák és nagy sás, csodás virágok, néha csak egy-egy, máshol meg egymást érik a vízen. (...)

Ahogy közelebb érünk a vízililiomokhoz, minden elcsendesül, mi is. Elég pár méterre elhagyni az utolsó házat és máris a paraguayi vadvizeken járunk. Jaguár, kajmán most is van, szerencsére a gerilla indiánok inkább Kalasnyikovra cserélték a kuraréval bekent nyílvesszőket és nagyon messze tőlünk kergetőznek a határvidéken a hadseregekkel.

Az őserdei folyó minden métere titkot és szépséget rejt, néha valami lehetetlenül nagy levél mögött előbukkan egy-egy helyi Matula bácsi, aztán a lerakott varsákat is elhagyjuk, amint elérjük a vízililiomok birodalmát.

Egyszer csak földöntúlivá válik a táj, mintha minden megnőtt volna vagy mi mentünk volna össze. Óriási vízililiomok mindenhol, rajtuk a focilabdánál jóval nagyobb virágokkal, köztük csak egy vékony sávon fér el a csónak.

Hatalmas a mező, sok tucat focipályányi területet borít el a vízililiom, több ezer, de lehet, hogy több tízezer ilyen növény tért vissza egyszerre a tetszhalálból. Sehol senki rajtunk kívül, mintha nem is a világ egyik időszakos természeti csodája lenne, elvileg közel a fővároshoz.”

A teljes posztot itt olvashatjátok, ne hagyjátok ki!

Nyelvvizsga Írországban

Előbb-utóbb nagyjából mindenki belefut egy nyelvvizsgába, így volt ezzel Liping is, aki ráadásul Írországban vizsgázott, mert a felsőoktatási tanulmányaihoz muszáj igazolni, hogy teljesen nem kallódik el nyelvi akadályok miatt.

(Fotó: flickr.com/Efti Hia)

„A vizsga 8:30-9:15-ig tartó regisztrációval kezdődött, az út Galwayig pedig majdnem két óra, így elég keveset aludtam és korán keltem. Fél 5-kor, mert még az is 20 perc séta, hogy elérjem a buszmegállót, s az onnan hatkor induló buszt.

Hogy Dublin felé mi van, azt nem tudom, de az ország ezen tájékán határozottan nem vitték túlzásba az autópálya-építéseket, sok helyütt kétszer egy sávos, egészen szűk utakon mentünk, amiből a busz elfoglal másfelet, mert másképp fizikálisan nem fér el. Ez van. (...)

Kétféle teszt létezik, egy sima és egy akadémiai, egyetemistáknak ez utóbbira van szüksége. Megbukni nem lehet, mindenképp kap valami eredményt az ember. A skála 9.0-ig terjed, a lépcsőfokok fél pontonként változnak. Nekem minimum 6.5 pontra van szükségem.

A vizsga négy modulból áll, ezekre külön-külön van egy-egy pontszám a már említett skálán, illetve egy összesített érték a négy részegység alapján. A 6.5 pontot úgy kell elérnem, hogy egyik modul se legyen 6.0-nál rosszabb.

Jó, egyébként ez egyáltalán nem lehetetlen feladat, szerintem 7.0-8.5 között várhatóak a végeredményeim, a hatos közelébe kerülés nem fenyeget. Minden modul 40 pontos, 6.5-öt elérni 13 hibával, vagyis 27 ponttól lehet - ez azért nem annyira durva.

A listening modullal kezdtünk. 14-en voltunk, két-három ember sima tesztet csinált, a többiek akadémiait. A teszt ezen része mindenkinek ugyanaz volt, csak gondolom a mezei usereknek alacsonyabb pontszám is elég egy jobb eredményhez.

Nekem személy szerint a listening a legkevésbé testhezálló rész. Előzőleg próbaképp csináltam itthon két korábbi tesztet, már akkor is itt buktam a legtöbb pontot. Nem tudom, hogy a brit akcentus teszi-e, de néha elvesztem a fonalat, s olyankor pár pont elszállhat. Úgy számoltam, hogy legrosszabb esetben is 32 pontot értem el, de a többi sem okvetlenül rossz. (...)

A listeninget azonnal követi az egyórás reading. Itt már különbözőek a feladatlapok. Három hosszabb szöveg van és hozzájuk kapcsolódó, összesen 40 kérdés. Még itthon, amikor kipróbáltam, kénytelen voltam rájönni, hogy hagyományos módon nem elég az idő, az nem járható út, hogy elolvasom, majd utána megyek végig a kérdéseken. Már eleve a válaszokat kell keresni, mert másképp kicsúszik az ember.

Így viszont gyorsan megvan, az itthoni második tesztemen is megvoltam 40 perc alatt és tegnap élesben is. A végső pontszámot csak tippelni tudom, értelemszerűen itt tudtam mindenre a választ, csak épp egyes kérdések nem teljesen egyértelműek, nem biztos, hogy az a válasz, amit én választottam. (...)

A reading után közvetlenül jött a szintén egyórás writing. Ez is különböző attól függően, hogy akadémiai vagy általános a teszt. Két feladat van, írni kell egy grafikonról vagy táblázatról 150 szóban, majd egy pro és kontra érvekkel megtámasztható témáról 250 szóban. Erről nem nagyon tudok mit mondani, nem igazán jelenthet szerintem kihívást senkinek, aki valamennyire tudja használni ezt a nyelvet. (...)

Miután az írás is elfogyott, végre lett némi szünet is, mielőtt nekiindultunk a speaking teszteknek. Fejenként nagyjából 11-12 perc a teszt, egyenként kell bemenni, s némi általános csevej meg kérdésekre válaszolgatás mellett van egy topik is, amit az ember elé raknak, s amiről egy-két percben összefüggően kell beszélni, egy perc gondolkodást követően.

Amiket előzetesen láttam, abban az egyik egy tök egyszerű téma volt (legjobb barát), a másik meg egy irtózatos faszság (kedvenc épület), így fel voltam rá készülve lelkiekben, hogy kaphatok valami bődületes hülyeséget is, amiről magyarul sem tudnék mit mondani.

Hát, végül egy indoor game volt a téma, amit valaha játszottam. Nem mondom, hogy repestem az örömtől, de azért abszolváltam. Hibákat biztosan vétettem a beszéd közben is, hogy mennyit, azt nem tudom, de azért remélek ebből is egy minimum 7.5-öt, de nem bánnám a többet sem.

Hát ennyi. Eredmény 13 nappal később, valamikor az ünnepek előtt. Ezen biztos nem fog múlni a felvételim. Galway még mindig szeles.”

A teljes sztori itt olvasható.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.