Képzeljük el, hogy egy este lefekszünk és amikor reggel felkelünk, ismét 17 évesek vagyunk, csak éppen a jelenlegi élettapasztalatunkkal és tudásunkkal. Jól hangzik? Elsőre persze. És másodikra? Nos, másodikra talán már inkább ijesztő belegondolni. A példát nem én hoztam fel, hanem Celia Arroyo pszichológus, akinek a határátkelés a szakterülete.

Szerinted mi történne, ha hazaköltöznének a magyar határátkelők? Min kellene és hogyan változtatni? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

Vigyük egy kicsit tovább szerintem a nyitógondolatot, annál is inkább, mert felettébb érdekes. Jelenlegi tudásunkkal tizenhét évesen felébredni szuper lehet, hiszen el tudjuk kerülni a csapdákat, ismerjük már az embereket, sejtjük, kitől mit várhatunk.

Vagy mégsem?

Tizenhét évesen ébredni borzasztó sokk lenne. Képzeljük csak el, hogy ismét szüleink elvárásaihoz és normáihoz kell alkalmazkodnunk, 17 éves barátainkkal kell beszélgetnünk, megint tinédzsernek kell lenni.

Nos, sokaknak valami ilyesmi a fordított kultúrsokk is, visszatérés a múltba annak minden előnyével és sokkoló hátrányával.

Mi az a fordított kultúrsokk?

Nem szeretném ezt hosszan magyarázni, hiszen volt már róla szó (például ebben és ebben a posztban), röviden talán mégis érdemes összefoglalni.

Hiába gondoljuk ugyanis azt, hogy egy ismerős környezetbe térünk haza, ez sok szempontból nincs így, hiszen ha esetleg az ország nem is, mi biztosan változtunk. Velünk változott a hétköznapi rutinunk, az, ahogyan az emberekhez viszonyulunk, és (ha hosszabb ideig voltunk távol) az otthonosság hiánya is megjelenhet.

Minél hosszabb időt töltünk külföldön, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy visszatéréskor nem csak az otthon lesz más, mint amit a külföldi életünk során megszoktunk, de különbözhet attól, amit anno magunk mögött hagytunk és így persze a várakozásainktól is.

Mit hagynak maguk mögött a hazatérők?

A szabadság érzését

Celia Arroyo szerint sok hazatérő számol be arról, hogy a szabadság érzését értékelték leginkább külföldön élve, az érzést, hogy nulláról kezdhetik újra, azzá válhatnak, amivé csak akarnak.

Hogy senkit nem érdekelt, hogyan öltöznek, mit esznek, kövérebbek vagy soványak, milyen a szexuális beállítottságuk. Hazatérve úgy érzik, elveszítik ezt a szabadságot (vagy legalábbis annak egy részét), megint meg kell felelniük az elvárásoknak.

Úgy tűnik számomra, ez országfüggetlen jelenség, egyszerűen arról lehet szó, hogy külföldön élve nem ismerünk senkit (vagy csak nagyon kevés embert), így a társadalmi elvárások is kevésbé nehezednek ránk.

A munkakultúrát

Nagyon érdekes megfigyelni, hogy a spanyol hazatérők is arról számolnak be, milyen felszabadító volt csak a teljesítmény alapján megítéltetni, sutba dobva a rangkórságot. Egy ilyen munkahelyi kultúrát feladni komoly frusztrációhoz vezethet.

A vásárlóerőt

Ezen nincs mit magyarázni: mivel az ember általában azért megy külföldre, mert ott jobban kereshet, hazatérve nyilván romlanak az anyagi körülményei, amit valahogyan szintén fel kell dolgozni.

A külföldön kiépített kapcsolatokat

Ha azt mondjuk, hogy a határátkelés egyik legnehezebb része a rokonok, barátok hátrahagyása, akkor bizonyos idő elteltével ugyanez igaz fordítva is: hazatérve is hagyunk magunk mögött barátokat, kedves kollégákat, akikkel a kapcsolat az esetek többségében ugyanúgy gyengülni fog, vagy akár teljesen megszakad, mint amikor elmentünk.

A befogadó ország kultúráját

Ahol hosszabb-rövidebb ideig élünk, előbb vagy utóbb magunkévá tesszük az adott ország értékeit, életmódját, de legalábbis annak egyes elemeit. Hazatérve ezek egy részét szintén el kell engednünk.

Miért olyan fájdalmas sokaknak a hazatérés?

A fordított kultúrsokkal az a legnagyobb baj, hogy sokak számára váratlan és ezért lehangoló. Sokak számára a hazatérés olyasmi, mint visszatérni a boldogságba, alig várják, hogy megtörténjen és amikor kiderül, hogy mégsem olyan, mint vágyták, akkor jön a csalódás (voltaképpen ez a „fordított kolbászkerítés” esete).

Mint fentebb is írtam, a probléma abban áll, hogy nem oda térünk vissza, ahonnan elmentünk, még ha földrajzilag ugyanarról a helyről van szó. Mi magunk is változunk, az értékeink, a világlátásunk.

Azért nehezebb ez a helyzet hazatéréskor, mert míg amikor elmegyünk, akkor lelkileg készülünk a nehézségekre (új ország, új nyelv, ismeretlen emberek és szokások), addig ez visszafelé nem mindig igaz, hiszen „hazamegyünk”, milyen meglepetés érhet, nem igaz? Márpedig ér és ez érdekes helyzetet teremt.

Mindenkit érint a fordított kultúrsokk?

A fentiekből az következik, hogy nem, illetve nem ugyanolyan mértékben, hiszen sok függ az elvárásainktól, a külföldön töltött idő hosszától, a távozás (és a hazatérés) okától és még több tényezőtől.

Akik külföldön könnyebben beilleszkedtek, azoknak a hazatérés is kevesebb nehézséget jelent majd, mint azoknak, akik „odafelé” is nehezebben vették az akadályokat azaz hosszabb volt a beilleszkedési periódusuk.

Magyarán ha valakinek könnyen ment a külföldi beilleszkedés, az jó eséllyel kevésbé tapasztalja majd meg a fordított kultúrsokkot.

A szakember szerint jellemzően azoknak van nehezebb dolguk, akik személyes okokból (szerelmi csalódás, családi problémák) mentek külföldre.

Hogyan enyhíthetjük a fordított kultúrsokk hatásait?

Ne csak a hazatérés jelentse a boldogságot

Ha el is döntöttük, hogy hazaköltözünk, ne csak annak pillanatát várjuk örömmel, hanem próbáljunk a jelenben élni, élvezni a helyzetünket, miközben a hazatérést tervezzük.

Tudatosítsuk magunkban, hogy nekünk kell alkalmazkodnunk

Miként a határátkelés esetében, hazatéréskor is fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hiába a régi otthon, nekünk kell majd alkalmazkodni. Nem várhatjuk el másoktól, hogy igazodjanak hozzánk.

Ez nem azt jelenti, hogy ne akarhatnánk fokozatosan változásokat elérni a környezetünkben, hiszen a történelem folyamán a változást sokszor hozták haza külföldről az emberek, ezt nem is kellene feladni, de fontos a fokozatosság, hogy ezeket el tudjuk fogadtatni az otthoniakkal is.

Akadnak, akik nem tudják elviselni azt, hogy ez a változás nem megy egyik pillanatról a másikra, ezért végül elszigetelődnek, ami amellett, hogy fájdalmas, komoly rizikófaktor is a mentális egészség szempontjából Celia Arroyo pszichológus szerint.

Lépjünk kapcsolatba más hazatérő határátkelőkkel

Találjunk egy helyet, ahol megoszthatjuk a(z akár fájdalmas) tapasztalatainkat, tanácsokat kaphatunk azoktól, akik megértik, min megyünk éppen keresztül.

Végül ha minden jól megy, akkor szépen lassan felvesszük a hétköznapok tempóját, alkalmazkodunk a környezetünkhöz – és talán még az is előfordulhat, hogy fokozatosan változtatunk rajta.

Az eredeti cikk forrása.

(Fotó: flickr.com/iMorpheus)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.