A család érték

Happy family

Happy family

Híres apák vallottak az apaságról

Apák napjára

2019. június 15. - Happy Family

Mit gondol Szabó Simon, Soltész Rezső, Till Attila, Mark Wahlberg és még más ismert ember az apaságról? 
apa_kep.jpg

Szabó Simon: "Számomra nagyon vagány, hogy a gyermekeimmel teljes értékű programokat lehet szervezni"

Nehezen bírja ki, ha akár csak egy napig is távol van a családtól.Szabó Simon (39) színész-rendező 17 éves volt, amikor apja, ismert újságíró tragikus hirtelenséggel elhunyt. Egyetlen férfiként maradt a családban, teljesen összeomlott, kicsúszott a lába alól a talaj. Azóta úgy gondolja, hogy neki a legfontosabb a stabilitás, a nyugalom, hogy mindig legyen hova hazamennie. Feleségével két kisfiuk van. Egy interjúban bevallotta, hogy nehezen bírja ki, ha akár csak egy napig is távol van a családtól. Azt is elmesélte, hogy az első gyermekhez való kötődése már a születése előtt elkezdődött. "Annyira egyértelmű volt, hogy jön, és itt a helye mellettünk, hogy konkrétan volt egy pillanat, amikor feküdtünk egymás mellett az ágyban a feleségemmel, és fizikailag éreztük a hiányát. Tudom, hogy furcsa, és sokan nem hisznek benne, de mi már akkor tudtuk, hogy fiú lesz, és Gorkának fogjuk hívni. És amikor részt vettem egy külföldi filmfesztiválon, hoztam haza neki egy kék gyerekfogkefét, pedig akkor még meg sem fogant. Csak úgy fél évvel később.".

 Egy blogon pedig így nyilatkozott az apaságról:

"Mihez képest változott az apaszerep? 100 évvel, vagy 50 évvel ezelőtt máshogy nézett ki egy "normál" családmodell. A nők szerepe is más volt a családon belül, így a férfi (az apa ) is máshogy vette ki a részét a hétköznapokból. Ma már nem "csak" az alapvető dolgok tartoznak egy apa "feladatai" közé, mint például az otthon, az anyagiak, a biztonságos légkör megteremtése. Bőven beleférnek háztartási, gyermekellátási, és hasonló feladatok is. Ami a vagányságot illeti, biztos, hogy vagány dolog, de ez azért eléggé leegyszerűsített határozó. Amellett, hogy vagányabb, több a felelősség és a részvétel is apa ügyileg.

simon.jpg

"Számomra nagyon vagány, hogy a gyermekeimmel teljes értékű programokat lehet szervezni, annak ellenére, hogy még kicsik. Az, hogy akármikor csinálok valamit (munka, hobbi), rákérdeznek, hogy most akkor hova megyek, ott mit fogok csinálni, meséljek a dolgaimról, és ezekben részt akarnak vállalni, de közben megvan mindenkinek a magánszférája is, ami fontos. Az már csak, hab a tortán, hogy bármelyikükkel simán hallgathatok olyan zenét is, ami az én kedvencem és ők is szeretik."

Mark Wahlberg: "Ha ebben elbukom, elbuktam mindent."

Az Oscar- és Golden Globe-díjra jelölt amerikai színész feleségével Rhea Durhammel 4 gyermeket vállalt. A 48 éves Wahlberg 2001 óta van együtt a nála 7 évvel fiatalabb Rhea Durhammel, akit nyolc évvel később vett feleségül. A sztár maga is nagycsaládba született, ám viharos ifjúságot tudhat maga mögött, drogozott, a börtönt is megjárta, talán ezért is tudja értékelni, hogy mostanra szép családja lett: "Igyekszem annyi időt velük tölteni, amennyit csak tudok. Ha forgatok, jön velem az egész család, a feleségem, a négy gyerek és egy nevelőnő. Ha nem forgatok, otthon vagyok velük. (...) Az apaság életem legfontosabb szerepe. Ha ebben elbukom, elbuktam mindent." -nyilatkozta.

 Képe forrása: Mark Wahlberg Facebook-oldala

Soltész Rezső: "Apának lenni létezési folyamat"

A legendás  "Szóljon hangosan az ének!"dal előadója a gimnáziumban ismerkedett meg 1963-ban Lamm Judittal, akit 1966-ban a feleségül vett. Két lányuk született: 1967-ben Ági, 1971-ben Judit. Áginak két gyereke van, így az énekes nagypapa is. Idősebb unokája, a huszonéves Dávid pozanon ugyan megtanult játszani, sőt iskolai zenekara is volt, de ez már elmúlt. "Magamból kiindulva szoktam neki mondani hogy ha a gitárt választja, nem tudta volna ilyen könnyen letenni…"-nyilatkozta.

Az apaságról egy interjúban így vall az apaságról:

"Nincs két egyforma apa, és szerintem apaszerep sincs, ami változik. Az apaszerep állandó, a globális feladatok ugyanazok, a különbség a társadalmi helyzet, és az anyagi körülmények függvényében lehet differenciált. Számomra az apaszerep a gyermek - szülő kapcsolatban ölt testet, ez pedig - általában zárt ajtók mögött zajlik, és a szó szoros értelmében családi ügy. Apának lenni létezési folyamat, ami a gyermek születésétől, egészen a sírig tart, és normális esetben - leszámítva a természetes nézetkülönbségeket, családi balhékat - egy bensőséges viszony,  a gyermek és a szülő egymás iránt érzett szeretetének és a tiszteletnek szimbiózisa...Összegzésként: Az apaszerep szerintem nem változik. A társadalmi körülmények, és a korok változhatnak, de az apa szerepe egy családban mindig ugyanaz marad...  

soltesz_fb.jpg

Kép forrása: https://www.facebook.com/SolteszRezsoHivatalos/

A vagányság pedig egy apa esetében, lehet alkati kérdés, lehet benne genetika, és egyéb befolyásolható körülmény, amit mondjuk az apa gyermekkorában szed fel, amikor gyermekéveit tölti mondjuk egy iskolában. De a  vagányság lehet egyfajta hülyeség, vagy egyéb exhibicionista hajlam is, ami kihatással van a már felnőtt apára, aki eljátssza a jópofát a gyerekei előtt, miközben romokra töri magát egy bicikli, vagy motoros "mutatvány" közben... Ilyen apukák mindig voltak, és lesznek is. Kérdés, hogy vagányságukkal milyen példát mutatnak a gyermekeiknek, akik ettől majd felnőtt korukban hasonlóan jópofák lehetnek. Isten óvja a gyerekeket a vagány apukáktól...Összegezve azt mondanám, hogy a vagányság nem egy általánosítható viselkedési forma, de nyilván a mai apukák felnőtte válása már egy sokkal lazább környezetben történt, mint generációkkal előbb. Ez pedig egy átnevelődési folyamat, amiben az egész társadalom érintett, de ezt azért nem keverném össze a vagánysággal a világért sem."

Oláh Gergő: "Nem egyszerű, nem könnyű, de fantasztikus dolog"

Oláh Gergő mindig is vágyott arra, hogy fiatalon váljon édesapává, álma pedig teljesült, 20 évesen apa lett. Bevallotta, hogy tizenévesen úgy képzelte, hogy nagyon fiatal apuka lesz, hogy együtt csinálhassanak programokat a gyerekeikkel, és felnőttként is barátok legyenek. Az X-Faktor felfedezettje, Oláh Gergő és felesége, Niki negyedik gyermeküket várták, amikor az énekes a közösségi oldalán kifakadt amiatt, mert sokan nem értik, sőt támadják őket, amiért bevállaltak még egy babát.

"Fiatalon lettünk szülők! Tudatosan! A szegénységben is vállaltunk 2 gyermeket! Aztán amikor változott az életszínvonalunk, boldogan vállaltunk még egy csoda gyermeket! Mi döntöttünk így! Akartuk! Vállaltuk minden nehézségét és gyönyörét!
Az ember, egy apa, anya legfontosabb feladata az életben, hogy a gyermekét jó útra terelje, jó embernek nevelje, a körülményeihez képest, minden erejével a legjobb taníttatást adja neki, és szeresse... szeresse de nagyon! Mi próbáljuk ezt tenni, és boldogok vagyunk ettől, hogy ezt tehetjük... annyira, hogy 4. gyermeket is vállaltunk... már most szeretjük őt is...
Nem egyszerű, nem könnyű, de fantasztikus dolog, hogy szebbé tehetjük a világot a gyermekeinkkel, egy gyermek születése minden körülmények között nagy áldás, az emberiség legnagyobb csodája, Isten legnagyobb ajándéka, hogy 2 emberből, világra jön 1 másik ember! És nekünk 4 csodánk van, 4 ajándékunk! Büszkék vagyunk és boldogok ettől!
Ezt most azért írtam le, mert sajnos sokan hülyének néznek minket (szó szerint), hogy 4 gyereket vállalunk! Már a harmadiknál is ez volt, de most durván érezzük és tapasztaljuk ezt, és nagyon sajnáljuk, hogy így gondolják!
Van akinek elég 1 gyerek, van akinek 2 van akinek 11 gyermeke van és boldogok! Mindenkinek más adatik, de van aki egyáltalán nem is szeretne, és általában az ilyen emberek néznek minket hülyének, akik már közelednek a 40-hez, de csak maguknak élnek, vagy az edzőteremnek, a külcsínnek, karrierjüknek, pillanatnyi örömöknek... Nem ítélem el őket, és nem nézem hülyének őket, az ő életük!
Nyilván nem szabad felelőtlenül vállalni gyermeket!
Két erős ember kell a gyermekvállaláshoz, családalapításhoz, akik el tudják kötelezni magukat egy életre, együtt, hűségben, erőben, összetartásban, jóban, rosszban! Hála Istennek rengeteg ilyen ember van!
U.I: Kislányunk lesz" - írta az énekes az Instagramon. 

Forrás: https://www.instagram.com/olahgeriofficial/

Till Attila: " Az apám szerette az anyámat, az anyám meg viszontszerette őt, és ez bőven elég egy gyereknek"

Till Attila 25 esztendős korában ismerte meg a egy TV-csatornánál szerkesztőként, adásrendezőként dolgozó Krisztinát. Négy hónapi ismeretség után összeházasodtak és szinte azonnal útban is volt az első fiuk, majd később még két gyermeke is született a házaspárnak. Azóta is felesége és három fia jelenti a biztonságot az életében, így nagyon nehezére esett amikor Máltán egy hónapot töltött forgatáson és emiatt nem lehetett velük: 

„Nagyon nehezen éltem meg ezt az időszakot. A produkció zseniális, izgalmas pillanatokat tartogat, de a családom hiányát annyira nehezen viseltem, hogy többé huzamosabb ideig nem szeretnék külföldön dolgozni. Az életem hozzájuk van kötve, és bár a munkámat mindig fegyelmezetten csinálom, nélkülük teljesen szétesek. Három napra kijöttek hozzám, elmondhatatlanul feltöltött, továbbá segített abban, hogy befejezzem a produkciót. A nejemmel nagyon erős párost alkotunk, nincs bevált receptünk, mindig azt gondoltam, hogy a jó házasság receptje, hogy milyen hatással vagyunk egymásra. Ez csak évek alatt derült ki, ám ez tart össze minket a mai napig.”

A műsorvezető egy interjúban mesélt az apaságról, arról, hogy mit jelent számára édesapja, és ő hogy éli meg a családfő szerepét:

"Az apa-gyerek kérdésben az a legfontosabb, hogy volt-e biztonság és szeretet: nálunk volt. Szerintem egy apában sokszor nem az a legfontosabb, hogy mennyire bátor, férfias, stb., hanem, mondjuk, az anyához való viszonya képes az egyik legnagyobb erőt jelenteni.Emlékszem az érzésre, hogy mi azért voltunk jó család, mert az apám szerette az anyámat, az anyám meg viszontszerette őt, és ez bőven elég egy gyereknek."

Képek: https://www.instagram.com/tillattila/

Elmondta, annak ellenére, hogy sokan megküzdenek az elején az apaság feldolgozásával, hogy szülővé váltak, neki annak idején nem volt ilyen gondja, de nem is misztifikálta túl az újdonsült apai szerepet:

"Már huszonhat éves koromban apa voltam. Nekem a világ legtermészetesebb dolga volt, de olyat nem éltem meg, hogy a kezembe fogtam az újszülött gyerekemet, romantikusan nézegettem, felemeltem a nap felé, mint a filmekben. Szerintem ez teljesen természetes folyamat, és ez egyszerűen egy természetes jó dolog, hagyni kell, hogy alakuljon." - ismerte be Tilla, aki szerint bárhol lehet boldog egy gyerek, és ugyanígy boldogtalan is, hiszen hiába van megadva számára minden, ha a legfontosabb dolog, a szeretet hiányzik.

Tom Hanks: "Nem lehet a gyereknevelést könyvből megtanulni"

Tom Hanks és Rita Wilson idén már a harmincadik közös évüket ünnepelhetik együtt, és még ennyi idő után is odavannak egymásért. A színésznőnél 2016-ban mellrákot diagnosztizáltak és a betegség miatt kettős masztektómián, valamint egy helyreállító műtéten is át kellett esnie. Éppen ezért a házaspár minden pillanatot kihasznál, mindig együtt töltik a szabadidejüket. Az Oscar-díjas Tom Hanksnek két házasságából négy gyermeke született az évek során. Legidősebb fia, a színészként apja nyomdokaiba lépő Colin, már ő maga is édesapa, két kislánya is született.Tom elsőszülött lánya, Elizabeth írónőként keresi kenyerét. Harmadik gyermeke a sportos Chet rapperként igyekszik érvényesülni. Néhány éve drog- és alkoholproblémáival volt hangos a sajtó - amiért apja magát is hibáztatta-, mára viszont józan életet él és egy kislánya is született. A legifjabb trónörökös, Truman pedig 1995-ben látta meg a napvilágot. A sztár szerint a gyerekei megszokták, hogy apjuk színész, és nem tartják egy nagy dolognak. "Remélem, hogy ők is megtalálják majd a helyüket, és olyasmivel fognak foglalkozni, amit annyira élveznek, hogy nem is tűnik munkának. Próbálom arra tanítani őket, hogy reggelente elégedetten ébredjenek, ne idegeskedjenek, és ne öntsék a kólát a kanapéra. Nem lehet a gyereknevelést könyvből megtanulni. Az anyagi háttér egy dolog, de ennél alapvetőbb dolgok tartják össze vagy szakítják szét a családokat. Rita és én mindent megtettünk, hogy a gyerekek érezzék, szeretjük őket, és hogy vidámak, viccesek és jól neveltek legyenek." - emlékszik vissza.

Képek forrása: Rita Wilson Instagram, Colin Hanks Instagram Elizabeth Hanks Twitter Tom Hanks instagram

Denzel Washington: "Nincsen olyan, hogy nevelési elv"

 A kétszeres Oscar-díjas színészt beválasztották az ezredfordulós, Y-generáció által legkedveltebb 15 híresség közé is. Több mint harminc éve tartó házasságával Pauletta-val és négy gyerekével Hollywood "jófiújának" számít. Y-generációs gyerekeik már felnőttek és elhagyták a szülői házat. (Bővebben róla itt olvashatsz még.)  Maga is nagycsaládban nőtt fel, ahol a  három gyermek közül ő volt a középső. New York-i Mount Veronban született pünkösdista lelkész édesapjától és kozmetikus édesanyjától. A színész apaként is fontosnak tartja, hogy a hitét gyerekeivel is megossza. A felnőtt gyerekei közül, John is színészkedik. A Ballers című sorozatban játszik, mindemellett hivatásos sportoló, az amerikai foci egyik tehetséges képviselője. Lánya, Olivia pedig nemrég végzett a New York-i Egyetem színművészeti intézményében, és már kapott egy kis szerepet Lee Daniels új tévésorozatában. Malcolm rendezőnek tanul, Katia pedig producernek készül. A 64 éves színész szerint bár nem gyakoroltak rájuk semmilyen nyomást, anélkül is rajonganak a filmekért. Egy Readers Digest interjúban megkérdezték, hogy milyen elvei vannak a gyereknevelésben, melyre nagyon határozott választ adott: "Ha vannak gyerekei, tudja, hogy nincsen olyan, hogy nevelési elv. Ez egy hibrid dolog. Amit a feleségem és én tanultunk a szüleinktől, azt adjuk tovább, legyen ez vallási meggyőződés, magatartás, sporttudás, szellemi tudás. Nejem nagyszerűen végzi a dolgát és sokkal következetesebb, mint én vagyok."

Képek forrása Denzel Official Facebook Fanpage

 

Ha tetszett ez a bejegyzés, meg is oszthatod, és látogass vissza újra!Nézz be a weboldalra, ahol számos más hasznos írást találsz vagy a Facebook-oldalunkra  is, ahol nyereményjátékok is várnak!

Szemet gyönyörködtető képeinket pedig az Instán és a Printeresten tesszük közre.

 

Első kép: Pixabay.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://happyfamily.blog.hu/api/trackback/id/tr514894890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása