Bódis József oktatásért felelős államtitkár – követve elődei példáját – hozta az államtitkároktól elvárható kötelező minimumot: elárulta és szembe köpte saját magát és a szakmai területéhez tartozó többi dolgozót is. Nem szokatlan ez ebben a pozícióban, csak baromira vérlázító! Tényleg rejtély számomra, hogy jól kvalifikált, nagy szakmai múlttal bíró, több évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkező emberek hogy tudnak ennyire cinikusan és sértően megnyilvánulni nyilvános eseményeken.
Államtitkár úr ugyanis azt találta mondani, hogy az oktatásban szükséges paradigmaváltás egyik kulcsa az, ha olyanok választják a tanári hivatást, akik „nemcsak kereseti lehetőségnek tekintik a pedagógusi pályát”.
Számomra felfoghatatlan, hogy ezt a mondatot miért kellett beleszőni a beszédbe? Volt bármi arra utaló jel, hogy pénzéhes, anyagias pedagógusok terveznek polgári engedetlenséget, amíg meg nem kapják a havi bruttó egymilliót? Vagy magyar tanár milíciák ostromolják a költségvetést év végi tízmilliós prémiumért? Ó, ismerek én ilyen homogén csoportot ám, kormánypárti politikusoknak hívják őket manapság. Lássunk néhány kiváló példát az alábbiakban.
A választásokat követően első körben rögtön a miniszteri fizetések emelkedéséről lehetett hallani. Pártunk és kormányunk ezt azzal indokolta, hogy 2010-ben befagyasztották a miniszterek bérét, miközben 65%-kal emelkedett az átlagbér összege. Azt elfelejtette persze hozzátenni, hogy a magas keresetűek bérnövekedése emelte meg a statisztikai adatot, miközben a leszakadó rétegek további elszegényedése felgyorsult. Erről árulkodik a medián átlagjövedelem mértéke. Persze mindez nem sokat nyomott a latban, a miniszterek többsége 1.101.900 forint helyett 1.782.100 forintot markolhat fel hó elején. Szegény Semjén kicsivel kevesebbet. A két tárca nélküli miniszter viszont ennél is többet kap, nekik bruttó ötmilliós fizetést állapítottak meg. Nincs okuk bánkódni azonban a tárcavezetőknek, jövőre megkaphatják ők is az öt misit.
Az átlagbér növekedésének mértékével példálózó indoklás nagyon jól jött akkor is, amikor az országgyűlési képviselők és tisztségviselők béremelését kellett megindokolni. a javaslat nyomán a képviselők a bruttó havi átlagkereset háromszorosát kapják majd a jövőben. Az eddigi bruttó 748.000 forintról 948.000 forintra emelt juttatás sajnos nem bizonyult elegendőnek, így a bérek mellett a lakhatási támogatás is emelkedhet: a képviselői tiszteletdíj huszonöt százalékára.
Itt persze nincs vége a sornak, hisz múlt heti hír, hogy az államtitkárok fizetése is emelkedhet. Kicsit már aggódtunk is, hogy ők kimaradnak. Jó, náluk azért kicsi furmányosságot is bele kellett vinni a dologba. A miniszterek ugyanis saját hatáskörben emelték meg az államtitkárok alapilletményét, és mindannyian megkapták a maximális 30 százalékos többletet. Ez a számokra lefordítva azt jelenti, hogy míg az előző ciklusban havi bruttó 997 ezer forintot keresett egy államtitkár, május óta 1,296 milliót kapnak.
Áttekintve tehát az elmúlt fél év tendenciáit újra csak megszólítanám Bódis Józsefet: tényleg nem lett volna jobb csendben maradni? Vagy inkább valami semmitmondó, előre megírt udvariaskodó bullshitettel előjönni? Persze, nyilván nem szükséges figyelni arra, amit államtitkár úr mond, hiszen úgyis az üléspontja határozza meg az álláspontját. Védte már Bódis a CEU-t, mondta, hogy béremelés nélkül nincs minőségi felsőoktatás, igaz, ezek a mondatok még azelőtt hagyták el a száját, mielőtt elfoglalta volna az államtitkári pozíciót az 1.296.000 Ft-os fizetéssel. Vagy nevezzük inkább júdáspénznek. És akkor még nem beszéltünk a minisztériumi vezetők között szétosztott tavaszi (és előző év őszi) célprémiumokról, és a lelépéskor kapható végkielégítésekről.
Nekem is volna ám egy meglátásom számára: szerintem a magyar politikában volna szükséges paradigmaváltás, melynek kulcsa az, ha olyanok választják ezt a hivatást, akik nemcsak kereseti lehetőségnek tekintik a politikusi pályát.
