HTML

Leírás

Fül-orr-gégész és audiológus szakorvosok, pszichológusok, hallásspecialisták valamint a hallás-rehabilitáció területén dolgozó kommunikációs szakemberek vagyunk. A saját nevünkben, a saját nevünkkel blogolunk. Tesszük mindezt a szabadidőnkben, a téma iránti elkötelezettségből és annak szeretetéből. A blog életre hívásának elsődleges célja az volt, hogy biztos szakmai alapokon nyugvó információkat, hazai és külföldi érdekességeket osszunk meg első kézből, a hallásproblémák kezelésének világából.

box2.jpg

Írj nekünk!

iroda@amplifon.com

Vannak egyértelműen halláskárosító szakmák, ahol a környezetnek köszönhetően (megfelelő védelem hiányában) szinte borítékolva van a halláskárosodás. Ilyen például az építőipar, a reptéren  végzett munka, vagy a hangos zenéhez kapcsolódó szakmák, mint a pultos, vagy a dj. De vannak munkák, amikkel kapcsolatban fel sem merülne a halláskárosodás, hiszen nem kifejezetten zajos környezetben végzik őket. Ilyen például az óvónők, vagy az irodai dolgozók munkája, de ilyen a szakápolói munka is. 

shutterstock_688645165.jpg

Egy kutatás szerint az egészségügyben dolgozók, azon belül is a szakápolók hallása az, ami különös veszélynek van kitéve.

Az amerikai Országos Munkahelyi Biztonsági és Egészségügyi Intézet (NIOSH) által végzett tanulmány alapján ugyan a szociális szektorban és az észségügyi segítségnyújtással foglalkozó dolgozók munkakörülménye alacsony zajterhelésűnek minősül, nagy eséllyel alakul ki halláskárosodás. 

A tanulmányt megelőző kutatás igen alapos és széleskörű volt. A felmérést 2003 és 2012 között végezték és 1,4 millió amerikai munkavállaló hallásvizsgálatát vetették össze. Ezek közül 8702 fő dolgozott a szociális és egészségügyi szektorban.

shutterstock_198054566.jpg

Az eredményeket összevetve a tanulmány végül arra az eredményre jutott, hogy ezekben a szakmákban a munkavállalók között a hallásvesztés elterjedtsége 19%. A további egészségügyi dolgozóknál is magas volt az arány. A laboratóriumokban dolgozók között 31%, az egyéb egészségügyi vonalon dolgozó irodai munkavállalók 23%-ánál tapasztaltak halláskárosodást.

 Ahogy az óvónők munkájánál is láthattuk, gyerekekkel dolgozni a hallásunkra nézve nem veszélytelen. Az amerikai felmérés szerint a gyermekeket ellátó egészségügyi dolgozóknál 52%-kal magasabb a hallásvesztés kockázata, mint teljes szektorban. Az eredmények szerint a gyerekek mellett magasabb kockázatnak vannak kitéve az ambuláns területen dolgozók is.

shutterstock_1276266880.jpg

Más ágazatokat is vizsgáltak, ezek a 2003-tól 2012-ig tartó friss tanulmányok azt mutatták, hogy  a munkavállalók szintén magas kockázatnak vannak kitéve a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás, a halászat és a vadászat területén. 

Forrás: hear-it.org

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hallasspecialista.blog.hu/api/trackback/id/tr3714708413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása