1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.07.06. 09:20 HaFr

Elhervadt a sárga rózsa

Illés | Rockbook.hu

Szörényi és Bródy elhíresült demeterszilárdos képét követően -- amelyet sokan, e sorok írója is, csalódással vegyes viszolygással fogadott -- most a Válasz Online jelentetett meg velük egy "tisztázó" interjút, amely azonban csak még szomorúbbá tette a képet.

Bródy szerint -- nem fogok sokat idézni, akit valóban érdekel az ügy, az olvassa el Stumpf András interjúját már csak azért is, hogy a saját álláspontját is kialakíthassa -- a "PANKKK-program Bozóki András 'rockminisztersége'  idején sok tekintetben hasonló volt. Sajnos az is elhalt egy idő után. A másik programját senki sem szokta tovább vinni. Ez a mostani stratégia mindenesetre a minőséget a lojalitás, a politikai szempont fölé helyezi. (...) számomra hiteles a törekvés."

A legkedvezőbb értelmezés szerint, amit még el tudok fogadni, csak nem értenek semmit. De az a szégyenteljes mismásolás, amellyel a 2010-et közvetlenül megelőző állapotokat analógiaként citálja Bródy, ahogy "bizalmas anyagok olvasására" kapható (mondja szinte örömmel), ahogy fanyar gúnnyal viszonyul a kritikához, Szörényi lelkesedéséről nem is beszélve -- hát, a magyarok szórakoztathatják egymást, de a sárga rózsa-halmok mögött az erkölcsi lét ugyanúgy "aczélos", mint sok-sok évtizede.

Nyilván a zenészeknek meg kell élniük valamiből. Ahhoz, hogy megnyissanak előttük arénákat, meghívják őket fesztiválokra, játssza őket a Retro rádió, manapság -- és egyre inkább -- ki kell egyezni az Orbán-rezsimmel. Legalábbis ez a közhiedelem a körükben, mert összefogni a helyzet ellen persze sose próbáltak. Nem okvetlenül várhatjuk senkitől -- még azoktól sem, akik generációkra voltak/vannak páratlan hatással --, hogy sutba dobják a megélhetés parancsát. (Jelzem, éppen az különbözteti meg kb. a nagy embereket kb. a népszerű emberektől, hogy az előbbiek mégis megteszik, de hát, ugye, ahogy mondtam, ez nem elvárás.) De azért az felvetődik, hogy az összes Bródy-szöveg ismert szintagmái, verssorai, a "klasszikusok" (túlnyomórészt a szabadságról és a rendíthetetlenségről) milyen hitelességgel fognak elhangzani ezek után a színpadokról meg a lemezekről. Ezt majd megítélik azok, akiknek a "nagy generációból" meg a fiatalabbak közül a Fonográf, az Illés meg az István, a király számítanak.

Még problematikusabb, hogy milyen fény vetül ezek után a szerző- és előadópáros örökségére, benne a kádárizmusban betöltött szerepükre, az ellenzéki lét általános felfogása szempontjából. Úgy tűnik, lehetett akkor hitelesen "lázadni" az MSZMP-kormány pénzén és engedélyével. A közönség jóváhagyta, elhitte, szerette. (Ilyen is lett a rendszerváltás.) Nincs kétségem afelől, hogy akik ezt az interjút most adták, azok szerint NER-engedéllyel és -pénzen ellenzékinek lenni szintén összefér az ép erkölccsel és a józan ésszel. A közönségükben meg talán egy picit felsejlik a -- az idősebbekben utólag is, a fiatalabbakban a jelenre vonatkozóan -- a becsapottság érzése, de ez is majd könnyes emlékezéssé szelídül. A magyarok köztudomásúlag giccset csinálnak az erkölcsi létből, mióta nem tudnak vele semmi mást kezdeni.

Én persze éppen ezért Szörényi és Bródy egyetlen szavát sem hiszem el, a kontextus az én szememben megnyomorítja a művészi textust, nem beszélve az ilyen interjúszövegekről. (Ami viszont továbbra is releváns probléma marad: lehet-e úgy igaz valami, hogy azok, akik állítják, nem fedik fel vagy nem ismerik a kontextust, ami az igazságukból politikai terméket csinál és hatalmi hasznot húz -- vö. igaza volt-e Hofinak, igaza volt-e/van-e Bródynak a művészi szövegeikben? Van-e különbség a két szereplő között?) A rock legendák betagozódása a mai autokráciába (is) konzekvensen nézve a textusukat (a szabadságot) korrumpálja. A rezsimnek ugyanis ez a célja (mindennel). Az interjújuk -- előtte meg a fénykép -- a magyarok szerepmodelljeinek, hazug önképének és tragikus sorsú erkölcsi-politikai közösségünknek az n-edik metaforája.

416 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr9915984170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.07.11. 22:28:39

@lecsós:
ez debrecenre vonatkozó felmérés. kelet-magyarországon 2 hét, budapesten talán 1/2 évnyi az átlagos pénzügyi tartalék és a dunántúlon talán 2 hónap. bécsben 2 év.

erre a fidesz azt lépte, hogy oké kapsz pénzt matolcsy növekedési hitelprogramjából. ennek a következménye az, hogy reálgazdaság még inkább a fideszhez kötődik. most nincs pénz. errefelé a héten végleg bezártak 2 fiókkönyvtárat. vagy mondjuk nincs elegendő üzemképes autóbusz. mert az állam nem rendel újat a buszgyárból. buszsofőr sincs elegendő. bért kellene emelni. busz sincs. és a közlekedési vállalat brutális veszteséget halmozott fel. nem különben a reptér. mindeközben a haverok 10 milliárdból újítják fel a színházat. nem ennyiért építik, ennyiből újítják fel.

na most így simán csődbe vihetik az országot. de ha az uniós költségvetést elfogadják és a segélycsomagot a tagállamok megkapják, akkor nem lesz államcsőd. hanem a reálgazdaság még inkább lesz kiszolgáltatva az uralkodó állampártnak. ami a jogi pénzügyi környezetet meghatározza. és így ellenzék is bukhat. és persze a kormánypárt is. és ha marad az egyik, akkor másik helyébe a szellemi szabadfoglalkozásúak léphetnek.

chrisred 2020.07.12. 06:09:35

@cvsvrs: Csak azoknak a függetleneknek nem kerekasztal mellett kellene osztozkodnia az állampárttal, hanem még az írmagját is eltüntetni a közéletből.

2020.07.12. 07:47:07

@chrisred:
ha a fidesz csődbe viszi az államot és nemzetközi értelemben elszigeteli az országot, akkor az ellenzék elsöpörheti a rezsimet. ha nem, akkor nem.

2020.07.12. 08:24:08

@Reding Roli: Alapvető tévedés. Az euro alapjában véve egy elbaszott dolog, ami gyakorlatilag a fritzek, és a hollandok érdekét szolgálja, minden más ország számára kifejezetten káros. Magyarország alapvető érdeke, hogy ne lépjen be az euroövezetbe, főleg miután egyértelmű, hogy ez a összetákolt intézmény rövidesen szét fog hullani, bárhogyan is erőlködnek a fritzek.

A magyar mezőgazdaság alapvető problémája strukturális. Ugyan úgy mint az EU többi országában.
Orbánék ezen most próbálnak változtatni, pl. a közös tulajdonok megszüntetésével, amely fű alatt megint a nagybirtokok kialakításának egyik bujtatott megoldása lesz.

2020.07.12. 08:29:11

@lecsós: A forint alul értékel az ejuróval szemben. Ti tényleg komolyan azt hiszitek, hogy egy egy ilyen árfolyamon bármit is objektívan össze lehet vetni?

chrisred 2020.07.12. 08:29:45

@cvsvrs: Ha az ellenzéknek ez a célja, és nem az, mint harminc évvel ezelőtt, hogy a rezsim az örökösévé nevezze ki őket. Amúgy bársonyosan, forradalom nélkül.

2020.07.12. 08:42:44

@Reding Roli: Magyarország a gengszterváltás utáni 20 évben, a liberális ámokfutás idején szenvedett el hatalmas veszteséget. Most kezd kigyógyulni ebből.

Veszélyben a demokrácia, diktatúra, fasisztoid attitűdök? Szóval te akkor most az USA-ról beszélsz.

Majd akkor mantrázz arról, hogy az ejus pénzek tartják életben az országot, ha mellé teszel egy megbízható számsort arról, hogy az mennyit adóköteles jövedelmet síbolnak ki a nyugati multik az adózás elől, mennyi támogatást kapnak a magyar költségvetésből, mennyit spórolnak meg a rabszolga magyar munkaerő alkalmazásával, és így tovább. Az a duma, amit ti nyomtok, kb. olyan, mintha azt mondanátok, csókoljunk kezet annak, aki hajlandó uzsorakamatra pénz adni nekünk.

2020.07.12. 08:44:04

@ijontichy: " A magyar társadalomnak nagyon mélyre sikerült leküzdenie megát '90 óta :-("

Ennél lejjebb már csak a liberális "elit" jutott.

2020.07.12. 08:46:16

@Főnix Oszlár Gazdag: Jó duma.Kár, hogy a kutyát sem érdekli.

2020.07.12. 08:49:28

@chrisred:
ők az idei tanévben debrecenben végzett természettudósok és családtagjaik. hétvégi diplomaosztó orbán stadionjában.
mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/2430317
mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/2430347
a technokrata reálértelmiség válthatja le a fideszt vagy kiegyezve velük az ellenzéki pártok helyébe léphetnek.

Reding Roli 2020.07.12. 08:58:23

@szélsőséges középenálló: A nemzeti valuta megtartásának csak akkor van èrtelme, ha azzal a kormány valódi pènzbiztonságot tud garantálni , az jó a kisembereknek...Nálunk simán tolerálta a jegybank a 4 % közeli ( ettől több lehetett a valós ) èves maginflációt , korábban 0,9 %- os alapkamat ès ehhez kötött fix hozam mellett...A nemzetközi trendek azok , hogy egyre több ország törekszik az euró övezetbe ...Horvátország ès Bulgária majd Románia is eurót fog bevezetni ès a balti államok ès Szlovákia mar megtettèk ....Sőt , a görögök sem vezettèk vissza a dracmat , mèg a legnagyobb válsàgban sem , hogy úgymond növeljèk a versenykèpessèget...
Elsőre egy kis aremelkedèssel jár mindenhol , a kerekítèsek miatt , de kèsőbb az euro pènzbiztonsagot , stabilitasat ad , alacsony kamatok mellett...
Mègegszer mondom : a trend az , hogy az euró övezetbe törekszenek a tagországok ...
Csehország pedig , jegybanki szinten nem tolerálja csak a 2%- is inflaciót ès amíg nem volt válság, volt èrtelmezhető realhozam .
Van a Csallóközben rokonom , 460 euro az átlagnyugdíj , 338 euro minimálnyugdíj , nálunk mèg lèteznek 60-70 ezer ft- os nyugdíjak is ( technikailag 28500 a minimum..) ....Az árak kicsit ott magasabbak, de nem annyival ...
A konklúzióm az, hogy az euro nem rossz dolog ott , ahol elèg versenykèpes a gazdaság, pl a balti államok...A dèl- olaszoknak , görögöknek , lehet hogy nem annyira , de ott sem akarja senki vissza az èrtèktelen drachmat vagy a lírát...
Az erős pènznek van egy olyan szerepe , hogy èppen a strukturális reformokat segíti elő: a termelőket hatèkonyabb gazdálkodásra sarkallja , pl új technológiák alkalmazása , stb ...
Az eurót nem temetnèm , ez a modern nèmet marka, addig lesz , amíg a nèmetek akarják ...

Reding Roli 2020.07.12. 09:05:33

@szélsőséges középenálló: hogy az ejus pénzek tartják életben az országot,"

Igen , ez így van

ha mellé teszel egy megbízható számsort arról, hogy az mennyit adóköteles jövedelmet síbolnak ki a nyugati multik az adózás elől, mennyi támogatást kapnak a magyar költségvetésből

Így működik a kapitalizmus ...A tulajdonosok annyi jövedelmet síbolnak ki, amennyit akarnak ...Ez így lenne az EU- n kívü is , csak támogatások nèlkül
Ja , hogy Orbán az egyik legtöbb támogatást adja az EU- n belül a multiknak ? Nemzeti kormány ! Vagy mègsem ?
A multik támogatása nemzeti érdek , nem? Ahogy az orbáni adómix is...9% - is Tanya , majdnem adóparadicsom orszag vagyunk...

kistót 2020.07.12. 09:58:36

@cvsvrs:

"ha a fidesz csődbe viszi az államot és nemzetközi értelemben elszigeteli az országot, akkor az ellenzék elsöpörheti a rezsimet. ha nem, akkor nem."

Ez a csődbe vitel a rögeszméd. Az ország egy rakás EU-támogatás kedvezményezettje, és egyáltalán nincsen csődhelyzetben. Ez nem a kormány dicsősége, de a jó kormányzást a rossztól amúgy sem az különbözteti meg, hogy van-e csőd, vagy nincs. Egyetlen történelmi személyiség sincs, akit azért tisztel az utókor, mert nem vitte csődbe az országát.

"ők az idei tanévben debrecenben végzett természettudósok és családtagjaik"

A kormányzás nem a természettudósok dolga.

"a technokrata reálértelmiség válthatja le a fideszt vagy kiegyezve velük az ellenzéki pártok helyébe léphetnek."

A technokrata reálértelmiség csak úgy válthatja le a Fideszt, ha belép egy ellenzéki pártba. (Nem mintha ez a dolga lenne, lsd. föntebb.)

2020.07.12. 10:05:44

@Reding Roli: Az euro kizárólag a fritzeknek jó, senki másnak. Ezért ragaszkodnak hozzá, ezért próbálják átmenteni az ejut az euroövezetbe, ezért akarnak külön euro kasztot, kizárva a gazdasági, és egyben a politikai döntésből az eurón kívüli országokat. zsarolás, monetáris gyarmatosítás semmi más

A déli országok az euró bevezetése óta vannak gazdasági recesszióban, Szlovákia gyakorlatilag fritz tartomány, Horvátország a turizmusból élt (eddig), így neki az euro üzleti érdek. A többiek meg a fenti politikai okból akarnak tagok lenni.

2020.07.12. 10:14:12

@Reding Roli: Az Unio gazdasága az euro bevezetése óta stagnál. Ennek egyetlen oka, az, hogy ugyan azt a kamatlábat használni Portugáliában, mint Fritzlandban közgazdasági idiótizmus.

2020.07.12. 10:15:54

@Reding Roli: A szélsőséges neoliberális rablókapitalizmus működik így. A globális tőke működik így. Ennek kell véget vetni.

2020.07.12. 10:33:58

@Reding Roli: Remélem Hollandia, Luxemburg, a bezzeg Írország esetében is zavar az adóparadicsomi lét.

lecsós 2020.07.12. 11:02:28

@cvsvrs: Én azt látom errefelé, hogy a korosztályom azt mondja, hogy köszi, de ha tehetem, akkor talán nem adózom. Egyre több ilyen csókával találkozom, akik komoly szakemberek, és azt mondják, hogy köszi, de éhbérért nagyon nem tudok segíteni ezen a gazdaságon. És így lőn. Most kezd a párt rádöbbenni arra, hogy nem építhet mindenhová szállodát, vagy ikerházat, eddig nem foglalkozott azzal, hogy mit dumálnak az emberek. A siófoki nép üzenete áttörte a ner falát, ami vezethet valahova. A matolcsy féle növekedési hitelprogram későn jött, és nem tudja betölteni azt a szerepet, amire szánják, elmondom miért. A történet a hazai vállalkozások kb. 9 %-ára koncentrál, a többi nem fér hozzá. Legalábbis errefelé ez a helyzet. Tehát az átlag vállalkozás beszívja.
Amit érzékelni lehet az az, hogy a ner rendszerei is nagyon komoly humánerőforrás gondokkal küzdenek, eléggé izzasztó dolog nekik fenntartani, és biztonságosan üzemeltetni a regnáló konglomerátumokat, ebből pont a választásokra lehet nagyon komoly gond.
Ha egy KKV-t megdobnak NHP-vel, akkor abból nem lesz semmilyen szintű innováció, Jürgennél, vagy Hansnál, vagy Joenál csapódik le ez a lóvé, mivel a hazai KKV rendszer "krémje" nyugati csecseket szopogat, és a nem itthoni tulajok nagyon szeretik, ha nem nekik - vagy nem anyavállalati hitelből - kell idetolni a zsé-t a végekre. Szóval ezért teheti meg pl. egy ruhagyár. hogy baszik kifizetni a melóst, és szevasz.
Sokat járkálok északra, meg szoktam állni Bruggeben, körülnézni, mivel szép város, finom a fagyi a főtér melletti kis utcában. A város abból él, hogy a kora középkorban építették, és nem rombolták porig a második világháborúban.
Nade kapol nagy fagyit 3 EUR-ert a főtér mellett. Ez arrafelé egy átlag melós 4-7 perces nettó fizetése - persze ha a csórikámat még órában fizeti a munkaadója - A város tele van, állandóan tele van mindenféle turistával. Egy fagyit meg mindenki eszik. Szóval pörög a business ezerrel.
Ezzel szemben, Veszprém rohad, mivel a szerencsétlen veszprémi átlag melós nem tud meginni egy kávét a haverral, vagy a szeretett lánnyal, mivel nincs havonta egyszer 2000 HUF-ja kávéra, csak talán minden második hónapban tudja ezt a luxust megengedni magának, már ha meg tudja engedni egyáltalán.
Kibaszott szegények az emberek, és ez így is marad, erre optimalizál a kormány.
A szegény audit megint meg kellett támogatni munkahelyenként 30 millával, hogy nehogy elmenjen szegény. Erre mondja azt az átlag kisvállalkozó, hogy a kurva anyját, nekem is járjon évente alanyi jogon 30 milla, mint a mindenkori multiknak.
A komcsik ugyanezt tolták, nincs ezzel semmi gond. A gond azzal van, hogy a rendszer nem versenyképes. Egy multi EUR-ban számol el, Real-timeban, és ha kell, másodpercenként kiviszi a profitot, mivel ez nem tiltott, és kurvára nem mond le a tervezett, EUR-ban kifejezhető profitokról, kiviszi a board által elvárt lóvét, amit pl. az audi esetében az állam finanszíroz.
Szerintem Debrecenben ugyanez megy, a lokális tulajdonlás nem kap támogatást, legyen az hazai vállalkozói, vagy önkormányzati tulajdonosi háttér, az oda települt multi meg simán. Aki a multihoz szállít be, az nem tud prosperálni a beszállítási áron keresztül realizált profit miatt, mivel ilyen nincs, és tervezetten nem is lehet.
Ahogy látom a vészcsengő elkezdett csilingelni, mivel kezdik meghallani a helyi politikai vezetők, hogy kurvára kellene egy regionális alapokon nyugvó innovációs tér minden ágazatban. Csakhogy ehhez kellenének komoly, komplex tusások, és pezsgő élet, hogy akarják az emberek megcsinálni a csodát. De ez kurvára nincs így, pedig lóvé talán már lenne. A pislogás van, amikor mérnökök nyökögnek 120 000 EUR nettós éves fizetéseket egy-egy innovációs játék kapcsán, és hozzá mindent, ami pl. egy expatnak jár kis hazánkban. Egyszerűen ezért vagyunk kurvanagy szarban, és a betelepülő multik is. Lóvét kellene fizetni, ha már ide jönnek - persze nekik mindegy, mivel 10 évre kifizette az ide település költéségének a 90%-át az állam. - Most kezd kiborulni ez a bili, hogy nagyon komolyan, mesterségesen is le vannak szorítva a bérek.

@Reding Roli:
Hazánkban "output termelés" van, a "mezőgazdaság" "outputokat" bocsájt ki, és kész. A cél az, hogy a rendszer termelje az elvárt nettó 20-30% profitot EUR-ban, és azt ki lehessen lapátolni a rendszerból. Ennyi. 2004 óta ez a történet felgyorsult. Ehhez a varázslathoz már most tartozik pár szinergikus folyamat, ami előre fogja vetíteni azt, hogy mi is fog történni a jövőben, és hogyan fog kinézni a történet mondjuk 2023-ban.

Reding Roli 2020.07.12. 11:02:36

@szélsőséges középenálló: és egyben a politikai döntésből az eurón kívüli országokat. zsarolás, monetáris gyarmatosítás semmi más"
A maastrichti szerződèsben vállalták a tagállamok , kivève Dánia és UK , hogy bevezetik az eurót, azaz: hosszú távon ez az egy lehetősèg van , amihez persze teljesíteni kell a konvergencia kritèriumokat , pl a inflacio, államadósság , vagy költsègvetèsi hiány rèven ..
A dèli országok súlyos gazdasági problèmákkal küzdenek , de ezek struktúralis okokkal magyarazhatók elsősorban a nem ez erős pènz miatt...Masik oldalról nèzve : a gyengèbb nemzeti pènz ès magasabb infláció lehet hogy picit segítenè a gazdaságot a mègsincs egy görög vagy olasz sem, aki a règi szar pènzre vágyik...
Sőt, Èszak- Macedonia , Koszovó is kvázi eurót használ..
Románia szinèn nagyon igyekszik , ott szinte már ma is minden árat euróban adnak meg...
Az európai gazdaságnak közös pènz kell , az egy külön kèrdès hogy vannak lemaradó règiók, de vajon azok jobban futnának lírával vagy euróval? Csak az inflació pörögne fel és az így számolt látszólagos GDP- növekedes ..De az elavult gazdasági struktúra elavult maradna..

ijontichy 2020.07.12. 11:20:43

@szélsőséges középenálló: OK. A helyzet a következő: adott egy diplomás parasztbolsi, aki elég hangosan ordítozik, s elég bunkó ahhoz, hogy Brüsszelben odaszarjon az ünnepi szála közepére, tudván, hogy a jobb körök nem fogják csípőből pofánvágni (a pulpitust cipővel verő elődjét se vágták). Ennyit a "sztrítfájterről". Ócska, gyáva, hájas szarkeverő, ennyi és nem több. A magyarok meg neki tapsolnak. Ez utóbbi magánügy lenne, azonban én már csak egyet nem értek: miért is nincs "békamenet" az EU-ból való kilépést követelve? He piczinyem? Gyáva szájhősök vagytok, pont olyanok, mint a választott istenetek. Még az utolsó leheletetekkel is a megosztást sóhajtanátok (ld. "a liberális elit mélyebben van a szarban, mint mi, orbán hívei" - mégha így is lenne, nem nagy dicsőség, de legyen a tied, mert ennél több aztán nem lesz).
Kimenni a Kossuth térre, kikövetelni a kilépést, aztán lássuk mire mentek! A britek legalább voltak annyira tökösek, hogy meglépték, de nektek csak a szátok nagy, és az is csak azt ordibálja, amit a jó öreg ráncfelvarrott párt fejtágítóján engedélyeztek. Az euro szar dolog és nem való mindenkinek, főleg nem a csak pofázásban versenyképeseknek. (Megjegyzem a "németeknek" (így enbloc) se mindnek jó az ojró, pölö kedves Frau Gabbi itt a közelben már vagy százszor elsírta, hogy anno 1 makiért itta kávéját, most meg 2 ojróért, hát "régen minden jobb volt".)
Nem kell a porhintés, ne a "liberális elittel", hanem a "mindenséggel" mérjétek magatokat ;-), legyetek tökös magyarok, követeljétek ki vityától a huxit-et. Addig meg jobb lenne csak szép szerényen, mert eddig az alcsúti mintájú focidrukker mentalitás az egyetlen, ami a fidesznyik rétegre ragadt. A polgáriból max annyi, amennyi a pártra (ti. névleg).

Amúgy ebből a handabanda markecingstábból egyedül @cívis az, aki elég jól végzi a munkáját. Na őt nem féltem, lesz munkája vitya után is, legfeljebb nem ennyire kényelmes :-)

Reding Roli 2020.07.12. 11:22:32

@lecsós: Szerintem Debrecenben ugyanez megy, a lokális tulajdonlás nem kap támogatást"

Pontosan erről panaszkodik egyik nagyon jó barátom , akinek egy korábban nagyon híres, orvosi eszközöket gyártó vállalata van...( " M....or". ) Debrecenben..
Nem tud versenyezni az olcsó kínai konkurenciával , mert az állam, a magyar egèszsègügy, az olcsó kínai tűket és az egèszsègkarosító infúzisós tasakokat rèszesíti előnyben , a drágább magyarral szemben...Az ilyen cègek fennmaradásához kellene az állami szubvenció ès segíteni az export piacokra jutást a magyar államnak...

lecsós 2020.07.12. 11:41:46

@Reding Roli: Nem szubvenció kell ebben az esetben, hanem az, hogy a rövidtávú olcsóság ne ölje meg a lokális cégeket.
Ez pl. Svájcban, meg UK-ban, meg Németországban evidens. A deutschok ezt 300 éve űzik, ebből lett a német "mittelstand" . Persze, a német gazdasági szerkezet nem versenyképes világszinten, de ebben a kis Európában szépen elkaristol, ameddig az Eu eltartja a kitelepült német vállalatokat. Belső gyarmatosítás ez, ahogy kell. Szóval az kellene hogy a helyi kórház, meg művese központ a helyi gyártó cégtől szerezzen be cuccot. Csakhogy a ilyen patriotizmus előfordulna kis hazánkban, jönne a német forgalmazó, aki a kínai cuccot tolja, hogy diszkrimináció van vazzeg, oszt ezt így nem lehet.
Erre mondom azt, hogy itt nem volt módszerváltás, a komcsik felosztották, és eladtak baksisért minden piacot, a kapott lóvéból meg a pulyákat küldték ki nyugatra, meg az ejúba. Kurvára nem változott itt semmi, 70 éve kommunizmus van, és az is marad. Papiék ezt tudták, mert ritkán láttak százmakist, vagy százdollárost.

ijontichy 2020.07.12. 11:44:11

@Reding Roli: "...kvázi eurót használ" Annak idején az észtek a német makihoz kötötték a koronát. Nem véletlenül. Kitették a gazdaságot a "viharba", és be is jött nekik.
Az a baj a fidesz-talpasokkal, hogy már gondolkozni sem hajlandók. "Nem, nem, soha!!!" - kábé ennyi.
Márpedig ki tagadná, hogy a forintnak is vannak előnyei, de legkevésbé a "talpasok" számára :-/. Vityáéké az "erkölcsi kockázat", a talpasoké az anyagi, és az okozott károkért még meg is tapsolják. Ügyes! :-)
Vitya agyfingásai károsítják a központi idegrendszert, és ím meg is valósult keresztatyám víziója, a "Kemokrácia" :-(.

ijontichy 2020.07.12. 11:56:54

@Reding Roli: Valszeg a barátod cége ügyfelem volt anno. Már akkor állandóan csúsztak a számlák kiegyenlítésével :-(. Igen, a kínai ipar komoly probléma, de szvsz. ez "szezonális" (még ha a szezon pár évtizedig is eltarthat).
A "hónapról hónapra" élő magyar hajlamos elhinni a "Kína évszázada jön" szlogent, de ez korántsem ilyen egyszerű. Apróság, de jövőre az EU-ban megszűnik a 22 Eur áfamentes határ, ez a kisker + "freeshipping" bulinak nem lesz igazán jó. Aztán előbb-utóbb Kína is kénytelen lesz szembenézni olyan dolgokkal, mint környezetvédelmi költségek, szociális szolgáltatások költségei, a kopipészt tolvajlásokat lassacskán megelégelő nyugat, stb...

ijontichy 2020.07.12. 12:03:35

@lecsós: "művese központ a helyi gyártó cégtől" Elég szar példát hoztál. Gyártani nem akkora kunszt, de a fejlesztési költség pont ilyen cuccosnál nem aprópénz. Anno Taiwanon láttam gyártósorokat, minden szabad percben "noname" board-okat nyomtak, egyébként meg az IBM-Compaq... logo-val.

2020.07.12. 12:30:01

@Reding Roli: Nem, nem az eu tagállamoknak kell közös pénz, hanem a fritzeknek. Egy közepesen fejlett, feltörekvő gazdaságnak nem kell közös pénz. Az a gazdasági gyarmatosítóknak kell.

2020.07.12. 12:41:54

@ijontichy: Nem szavaztam a belépésre, és ha holnap szavazni kéne a kilépésről, azt támogatnám. Erről ennyit romkocsmaértelmiségi.

Ami meg a vezért, meg a parasztbolsit illeti. A vidék, a parasztbolsi leszarja a fejeteket, meg a libbant dumátokat is. Ez a kisebb baj.
A nagyobb baj,hogy ezek a parasztbolsik döntik el, ki kormányozza az országot.

Namármost. A parasztbolsiknak 2010 óta kurva egyszerű dolga van minden választás alkalmával. Két lehetőség közül kell választani.
Vissza akarja-é hozni a 2010 előtti liberofasiszta országrontó ámokfutó kurzust, vagy marad a 2010 utáni verziónál. És a nép nagyon bölcsen az utóbbi mellet döntött, és amíg ez a két verzió lesz, emellett fog dönteni. Ti szélsőséges neolib tálibok vagytok Orbán életbiztosítása.

Ja és ha esetleg fölmegyünk a Kossuth térre.....na annak nem fogtok örülni. Nagyon nem.

Egyébként 2010-ben szavaztam utoljára a Fideszre.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.12. 13:10:39

@szélsőséges középenálló: De miért nem léptek ki Európából is? Nem lenne jobb a kazah szteppéken élni? Nem próbáljátok ki? Másrészt, bocsi, nektek Koppány és Thököly, meg azok, akik 1914-ben a világháborút megszavazták és 1945-ben elvesztették, szóval ezek a példaképeitek, OK, de miért hiszitek azt, hogy ez a magyarság? Nekem ezek elsősorban lúzerek, nem magyarok. Azt sem tudjátok, mi a kereszténység, azt sem tudjátok, mi az európai kultúra, csak az agrár-pogány provinciális baromságaitokat nyomatjátok napestig és imádjátok önmagatokat meg a középszert. Nekem nem ez a magyarság. Nehogy már egy 2.8 milliós szekta nyomja le az 5.2 milliós többséget, OK? Magyarok vagytok, ja, 2.8 millióan. Mi meg többségi vendégek, a saját országunkban, igaz?

2020.07.12. 13:42:23

@Főnix Oszlár Gazdag: Ti vagytok a többség? Tényleg?
Akkor miért Orbán van hatalmon 10 éve?
Ja hogy a választási rendszer, meg a médiatúlsúly, meg a diktatúra, meg a csúnya brüsszelesz sem akarja leváltani helyettetek Orbánt.

Pedig csak impotensek vagytok, és nem kelletek a kutyának sem.

2020.07.12. 13:44:44

@Főnix Oszlár Gazdag: Ja, hogy 5,2 millió ellenzéki van az országban? Mesélj, ez a matek hogyan jött ki?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.12. 13:54:53

@szélsőséges középenálló: Orbán azért van hatalmon, mert a magyar egy végtelenül türelmes és jóhiszemű nép. Egy ideig. MI nem vagyunk impotensek, mert eddig meg sem mozdultunk. Ha megmozdulunk, na akkor megtanuljátok tisztelni az igazi magyar többséget. Máris segítek nektek a matekban: 8 millió - 2.8 millió = 5.2 millió. És a sokkoló rész: a 2.8 millió kevesebb, mint az 5.2 millió. Még a tanyasi matek szerint is kevesebb.

2020.07.12. 14:23:13

@Főnix Oszlár Gazdag: Ja, hogy még mindig itt tartasz tanyasi értelmiségi? Még mindig az a mantra, hogy mindenki progresszív libbant tálib, aki nem Orbánra szavaz? Mert ti ugye biztosan tudjátok, azok akik nem szavaznak, azok kivétel nélkül a töketlen, hülye ellenzéket támogatja, csak nem ért rá ezt a választófülkében kifejezni.

Mit szívsz?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.12. 14:29:30

@szélsőséges középenálló: Kezdjük unni a stílusotokat, a manipulációitokat, a mindent behálózót propagandátokat, az egykaptafás hazugságokat, a megosztó uszítást, a titkos röhögéseket, a medencéiteket, a beszerzéseiteket, a sikertermékek nélküli milliárdosaitokat, a szokásos trükkjeiteket. Kezdünk unni titeket. Meg a légyzümmögést, amit propagandának hisztek. Csitt! Jó lenne már a csend. Jó lenni már élvezni a hiányotokat.

2020.07.12. 14:31:48

@Főnix Oszlár Gazdag: Akkor gyorsan kapd össze magad, és húzz el, amíg nyitva vannak a határok.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.12. 14:37:11

@szélsőséges középenálló: Értem. Tehát népirtást és népességcserét akartok titokban? 5.2 millió ember elleni etnikai tisztítást? Hihetetlen. 2020-at írunk. A gnosztikus mestereket szolgáljátok? 1929-1968 van újból? Vagy azt hiszed, ez az ezeréves birodalom és eljött a Führer? Ahogy mondtam, TI vagytok 2.8 milliónyian, és a NEM-TI létszáma 5.2 millió. Kicsi a bors, de számolni sem tud? Nézz magadba, propagandista. Milyen keresztény vagy te?

ijontichy 2020.07.12. 14:40:42

@szélsőséges középenálló: Menjetek. Engem már nem érint :-D (sőt megsúgom: 2022-ben már nem megyek el voksolni). Elég volt a 2006-os csőcselékfelvonulás, amire hiperaktív feri csak a "Puha vagy Feri!" beszólást érdemli.
De ha felmész Pestre, ugye mered majd vöröslő fejjel üvöltve követelni, hogy "ki az EU-ból" ??? :-D
Hitegesd magad a középszer hasznosságával, és élvezd ki azt a 10-20 évet, ami a NER-nek max hátravan. Utána jöhettek zsetont kunyizni, mert megint elég távol lesztek A̶f̶r̶i̶k̶á̶t̶ó̶l̶ Európától gazdaságilag. Agyilag meg még távolabb, ergo - ha megérem - korántsem lennék meglepve, ha két kuncsorgás között tovább hülyítenétek magatokat azzal, hogy nem ti voltatok önsorsrontó módon ostobák, csak összeesködött ellenetek a soros, a gyíkemberek, meg úgy általában az egész világ, és ezért a sok lúd legyőzte a zseniális kis narancsszín disznót (LOP).
Tudod kívülről nézve, nemzetnek elég szánalmas látvány vagytok, elvégre ~ 2.5 millának attól van orgazmusa, hogy a saját honfitársait megtapossa egy félművelt parasztbolsi. A komplett bagázsból pedig csak pártízezernyi keres annyit ezen a NER-bolton, hogy kénytelen legyek elfogadni, hogy neki megéri hagyni, hogy vitya ne csak a fejére szarjon, de még szét is kenhesse. Önbecsülés nyicsta, óccsójánosok országává lettetek, minden szempontból :-/.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.12. 14:41:12

@szélsőséges középenálló: Hihetetlen. Egészen hihetetlen. "Akkor gyorsan kapd össze magad, és húzz el, amíg nyitva vannak a határok. Válasz erre". És ezek keresztények, az egymillió menekültet küldő, a keresztény templomokat mecsetté alakító Erdogánostul, Türkmenisztánostul. Thököly 12.0. Ja, ez a jövő.

2020.07.12. 14:43:07

@Főnix Oszlár Gazdag: Ne igyál, és szívj egyszerre.
Bár....szerintem a te állapotodon ez már nem ront.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.12. 14:44:56

@szélsőséges középenálló: Jó az iszlám vallás? Nem fáj a körülmetélés? Mikor alakítjátok mecsetté a Szent István Bazilikát?

ijontichy 2020.07.12. 15:05:21

@Főnix Oszlár Gazdag: "És ezek keresztények"
Hát... nem példa nélküli ;-)
"- Áttérünk az iszlámra, aztán később majd vezeklünk.
- Sokat tanultam tőled, Uram, a vallásról."
(Ridley Scott, Kingdom of Heaven)

abdul hackeem 2020.07.12. 15:20:59

@szélsőséges középenálló: Te még miért akarod másoknak megmondani, hogy mit szedjenek?

2020.07.12. 15:23:05

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az utóbbi napokban, és az utóbbi órákban ízelítőt kaphattunk (sokadszor) a magyar ellenzék, vagy mondhatjuk úgy is, a magyar progresszív neolib tálibok szellemi képességéről, "alkalmasságáról", arról, hogyan vélekednek ezek a nemzetárulók romkocsmaértelmiségiek Magyarországról, a magyar emberekről, a vidéken élő többmillió honfitársunkról, vagyis mindenkiről, aki nem a liberofasiszta globális diktatúra, nem a Régi Rend kontroll nélküli híve.

Önteltség, pökhendiség, lekezelő stílus, szellemi egysíkúság, szűklátókörűség, a szabad választások eredményének megkérdőjelezése, elvakult gyűlölet jellemzi őket.

Ez a választék, ez az "alternatíva" az Orbán rezsimmel szemben. Ezt ne felejtse el senki, mikor szavazni indul. Vagy maradj otthon, és ne szavazz, vagy szavazz inkább Orbánra.....de ezekre soha.

2020.07.12. 15:23:40

@abdul hackeem: Tőlem azt kapsz be, amit akarsz.

Reding Roli 2020.07.12. 15:35:31

@Főnix Oszlár Gazdag: Orbán szarházi haverja Erdogán most konvertálja át a Hagia Sofia , több mint 1500 ève alapított szèkesegyházat mecsettè ( eddig múzeum volt...) Akkor, most el kellene dönteni, hogy kik a barátainak , a nyugati hagyomány ès a keresztèny gyökereink a fontosak , vagy elvtelen barátságokat kötünk keresztènyüldöző, muszlim diktátorokkal...Törökországban is kicsit hasonló a helyzet mint nálunk: van Isztambul , Izmir ès modern nyugatos, nyugati partvidèk , ezzel szemben meg van az elmaradott , bigott kelet, az anatóliai parasztság akiket a szèlsősèges rezsim nacionalista nagyhatalmi propagandaval , az Ottoman Birodalom restaurálásával manipulal ès vallási intolatenciara , gyűlöletre buzdít ...
A másik oldalon a gazdasági problèmak : összeomló líra, növekvő munkanèlkülsèg,csökkenő èletszínvonal ...
A pusztító etnicizmus , a vallási intolerancia ott is regnáló " populista " rendszer elsődleges fegyvere ...ès ezek Orbán barátai ....

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.12. 15:36:01

@szélsőséges középenálló: Blablabla. Senki sem hisz már a nacidrogos agymosásotoknak. Mire pályáztok még? Kellene újabb ezer milliárd? Minek? Nem elég az, ami van? Újabb Merci kell? Vagy új medence? Lajcsikából és Pannikából is milliárdost kell faragni? Vagy Erdogán küld megint egymilka menekültet és akkor biztos a választási győzelem? Hmm? Ki hisz már nektek, liberális-polgári-keresztény-konzervatív-iszlamista-nemzetiszocialista blablabla emberek? Inkább szeressétek a felebarátaitokat, testvérek, ne köpködjétek Krisztust az iszlamista barátaitokkal.

Reding Roli 2020.07.12. 16:01:04

@szélsőséges középenálló: aki nem a liberofasiszta globális diktatúra, nem a Régi Rend kontroll nélküli híve."

Ember , ember - itt csak addig vesznek komolyan, amíg èrvekkel meg tudsz cáfolni valamit, ès\vagy adsz egy önálló , koherens vilagkèpet ...ezek fentebb csak az állampárti propaganda visszböfögött kommunikációs paneljei...Arra vigyázz , hogy önálló gondolatokat próbálj meg közölni , mert ez így nagyon kevès...

Állításod szerint " liberalfasiszta globális diktatúra van ". Ne zavarjon , hogy a liberalizmus a fasizmus totális ellentète ,mind amit a társadalomról, mind amit a gazdaságról vallanak ....A " liberalfasizmus " az egy Oximoron - G Fodor Gabièk találtak ki ...

De, rendben , jöjjön a règi rend a " liberalizmus " ( ne zavarjon hogy ilyen allamrend nem is lètezik ) helyett az " új rend" a
autokráciák vagy a totalitárius államok rendje ....Vezessen" örök időkig" Hszi Csing - Ping , Putyin , Erdogán , Bolsonaro ès társaik...
Miért is lesz jó az egyszerű parasztnak ? Vajon jobb lesz a " kisembernek " ha ezen milliardosok - az említett vehetők, mind a saját zsebükbe dolgozó , korrupt szèlhamosok örök hatalmat alakítanak ki , vagy megmarad a plurális demokrácia , hibával együtt , de mègis csak lètezik a demokratikus kontroll , a hatalmi ágak el vannak választva , van lehetőség az elszámoltatása , új hatalom megszavazására, működik a civil társadalom , az emberi jogok , virágzik a sokrètű kultúra , stb....Szabadság van ès biztonság ...
A választás azt hiszem mindenkinek egyèrtemű, kis magyarázat után !!
A populizmus a 21- ik szazad , tömegemokracia legnagyobb atverèse ....

2020.07.12. 16:26:51

@Reding Roli:

"Ember , ember - itt csak addig vesznek komolyan, amíg èrvekkel meg tudsz cáfolni valamit, ès\vagy adsz egy önálló , koherens vilagkèpet ...ezek fentebb csak az állampárti propaganda visszböfögött kommunikációs paneljei...Arra vigyázz , hogy önálló gondolatokat próbálj meg közölni , mert ez így nagyon kevès..."

Mondod ezt te, és elvbarátaid, akiknek egy önálló gondolata nincs, csak az agyoncsépelt liberális paneleket biflázzák vissza.

A liberalizmus és a demokrácia totális ellentét. A szabad verseny, a piac jótékony, "minden megoldó keze" a totális ellentét a valósággal. Vagyis hazugság.

"működik a civil társadalom , az emberi jogok , virágzik a sokrètű kultúra , stb....Szabadság van ès biztonság ..."

Igen, ezt kellene most elmesélned pl. az amcsiknak, meg a hasonló szintem levő többi csatlósnak. De csak akkor, ha elég gyorsan tudsz futni.

A nemlétező liberális demokráciák a legnagyobb átverés.

Nacionalista, populista többségi polgári demokráciák a jövő.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.12. 16:34:56

@szélsőséges középenálló: Máté evangéliuma 12. fejezet 31 Ezért mondom nektek: minden bűnre és káromlásra elnyerik az emberek a bocsánatot, de a Lélek káromlása nem nyer bocsánatot. Korintusiaknak írt II. levél 3. fejezet 17 Az Úr ugyanis a Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. *** A szabadság káromolása, azaz az illiberalizmus így nem nyer bocsánatot. Az illiberális rezsimek tehát a Biblia alapján nem legitimek. *** A Koránban ez hogy van? Az iszlám az illiberalizmusra épül? Nálatok is a pokolra kerülnek az illiberálisok?

2020.07.12. 16:46:46

@Reding Roli:
van egy csoportosulás budapesten, amelyiknek a politikailag korrekt megnevezése az, hogy "baloldali liberális". a valóságban egyáltalán nem szocialisták és nem is szabadelvűek. de gy KELL nevezni őket. és a fideszben velük szemben hirdették illiberális demokráciát. ez egy illiberális átmenet. egy identitás nélküli kisebbséggel szemben a többség szupremáciát hirdet.

2020.07.12. 16:54:20

@Főnix Oszlár Gazdag:
az illiberális átmenet is teremthet szabadságot. átmeneti korlátozásokkal.

2020.07.12. 16:59:52

@Reding Roli:
tehát annyi történik, hogy budapesten van egy magát a nemzetek felett globális mestrasssznak képzelő csoportosulás. a politikailag korrekt megnevezésük az, hogy "baloldali" "liberálisok". őket veri szét a fidesz. akik ezen szuperelit tagjainak képzelik magukat. és orbán történelmi bűne nem az, hogy ezt megteszi. hanem azt, hogy ezt nem 1-2 év alatt veri szét. hanem. hogy ez 10-20 évbe telik.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.12. 17:05:41

@cvsvrs: Szerinted tehát a szabad=rabság. Na, ez a dialektikus materializmus, elvtárs. A Kádár-rendszerben felnőtt emberek emberek gondolkodását jellemzi. A duplagondol (angolul: doublethink) George Orwell 1984 című regénye szerint: „azt a képességet jelenti, hogy valaki egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja. […] Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a feledésből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését, s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot – mindez elengedhetetlenül szükséges. Még a duplagondol szó használatakor is szükség van a duplagondol alkalmazására. A szó használatával ugyanis elismeri az ember, hogy meghamisítja a valóságot; a duplagondol azonnali alkalmazásával kitörli ennek tudatát; s így tovább a végtelenségig: a hazugsággal mindig az igazság elé ugrik.” *** Ezek vagytok ti elvtárs. Pogány gnosztikusok. posztbolsik. A Biblia is ismer titeket: János evangéliuma 8. fejezet 44 Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.12. 17:14:43

@cvsvrs: "van egy magát a nemzetek felett globális mestrasssznak képzelő csoportosulás". Kikről beszélsz? A Trumpot, Putyint és Orbánt követő fehér nacionalistákról?

Reding Roli 2020.07.12. 17:20:59

@szélsőséges középenálló:
liberalizmus és a demokrácia totális ellentét."
A modern demokrácia a liberalizmus alapelveire èpül , pont az ellenkezője annak amit állítottál ( Montesquieu, Lock ) ezt cáfolni nem lehet...

A szabad verseny, a piac jótékony, "minden megoldó keze" a totális ellentét a valósággal. Vagyis hazugság."

Mègis , egyedül a szabadpiaci kapitalista rendszer tudott az emberisèg törtènelme során olyan szintű jólètet biztosítani , amelyet semmilyen más rendszer sem ...A szabadpiac törvènyei működnek mèg az eltorzult társadalmi - gazdasági rendszerekben is: a kereslet ès kínálat egyensúlya határozza meg az árakat , ès csak az emberek önkéntes , ès kölcsönös èrdekeken alapuló gazdasági együttműködèsen, a tőkefelhalmozason alapul a gazdasági rendszer tud hosszú távon fennmaradni ...

Nacionalista, populista többségi polgári demokráciák a jövő."

Ez èrtelmetlen baromság ! A modern polgári demokrácia nem lehet nacionalista ,hiszen a legtöbb demokrácia eleve soknemzetisègű vagy multikulturalis ... A populizmus pedig minden lehet, csak polgári nem! A polgárok liberalis- konzervatív hagyomany vonalon mozognak ; a polgári demokrácia , vagy a más nèven a liberális , plurális demokráca hívei, nem a különböző kollektív rendszereknek . Az " illiberais rendszerek " a különböző kollektív nèpi demokráciák és nemzeti fasizmusok - nem polgári rendszerek ......A populizmus csak egy üres hatalomtechnikai eszköz , de tartalom nèlküli , egy hatalmi elit èrdekeit szolgálja ...
A demokráca pedig NEM a többsèg uralmat jelenti a modern , nyugati felfogásban , hanem a társadalomban együtt jelenlèvő , sokszor különböző politikai nèzeteket valló, ès\ vagy etnikailag , vallásilag , kulturalisan elkülönülő , különböző csoportok èrdekeinek minèl harmónikusabb összeegyeztetèse ...Nem egy kiszorítós játèk , a politikai egyeduralomèrt , az főleg gyanús , ha a többsèg nevèben lèp fel egy diktátor, egy autoriter hatalom...

2020.07.12. 17:25:15

@Főnix Oszlár Gazdag:
trump hívei a kisvárosi amerikai fehérek éppen nem gondolják, hogy a földkerekség felett álló szuperelit. a putyint támogató orosz provinciálisok éppen nem gondolják azt, hogy ők az államnemzetek felett álló szuperelit. ahogyon orbán hívei sem. ezek trump, putyin, orbán politikai ellenfelei.

Reding Roli 2020.07.12. 17:31:26

@cvsvrs:
tehát annyi történik, hogy budapesten van egy magát a nemzetek felett globális mestrasssznak képzelő csoportosulás. a politikailag korrekt megnevezésük az, hogy "baloldali" "liberálisok". őket veri szét a fidesz"

De azt kellene megértenetek , hogy nem tudtok senkit sem "szètverni " A Fidesz - elit 60 - hoz közelít , a fiatalok meg már más elvekben hisznek , ès ők lesznek az erősebbek hosszú távon...
Globálisan a zöld trend ami fut , a különböző progresszív vonalak , és egy kisebb identitárius vonal ...A zöld tűnik befutónak ...A nemzeti populizmus inkább az 50+ világa , de nem a fiatalsagè , vègkèpp nem a Tik- Tok generációè...Lehet harcolnotok, de minek , úgyis vesztès lesz a vège, mert a globális trendek azt mutatják...
A világot nem lehet a kirekesztèsre , a nacionalizmsra és a bezarkózasra èpíteni..
A nèmetek pl felismertèk , és ezért sikeres ország ....A zöldek lassan a legerősebb párt lesz ..

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.12. 17:31:31

@cvsvrs: Ja, az 50 éve még az egész világot uraló fehér hatalmak, amelyek a nukleáris fegyverek 95%-át ma is birtokolják, miért is rettegnének az őket gazdaságilag és lassan katonailag is leköröző milliárdos vagy sok százmilliós létszámú nem fehér hatalmak miatt? Miért is aggódnának a nem fehér bevándorlás miatt? Miért rettegnének a vagyonuk, hatalmuk, a globális uralmuk elvesztésétől? Dehogyis létezik az illiberális tengely. ;) Dehogy tagja annak Trump, Putyin és Orbán. Áááá. Nincs itt semmi látnivaló. Soros küldte az egymillió menekültet 2015-ben, nem Erdogan (a illiberális haver). Nehogy benézz a függöny mögé. ;) Csak ugye a menekültek Törökországból jöttek. Oppá. ;)

Reding Roli 2020.07.12. 17:48:39

@cvsvrs: Trump ès Putyin legfőbb hívei ugyanazok, nagyjából: a vidèki, tanulatlan, sok esetben szegèny - így könnyen megvezethető , hiszèkeny tömegek, akik intoleránsak a világgal szemben ès sikertelenek, de èppen ezért könnyen hamis illúziók foglyaivá válnak... ..De, minden populizmus ezekre az emberekre èpít...

Reding Roli 2020.07.12. 17:55:40

https://index.hu/kulfold/2020/07/12/papa_vatikan_hagia_sophia/"

Orbán mikor szólal már meg ebben a kèrdèsben ? Keresztènydemokracia vagyunk , vagy mègsem? Vagy fontosabb az elvtelen haversag a török diktatorral?

2020.07.12. 18:17:39

@Reding Roli:
ha van olyan színház, ami budapest belső kerületeieben szabad piaci alapon is megél, akkor azt nem verik szét. pintér béla társulatának állami támogatását kinullázzák. de az nem a fasizmus. még az sem, hogy az állam nem biztosít neki játszóhelyet. a fasizmus az lenne, hogy mennek a rohamosztagosok és pintér bélát és társulatának tagjait fejbe lövik, bebortönzik, vagy bármilyen erőszakos cseledetet hajtanak végre. de erről ugyebár szó nincs.

2020.07.12. 18:25:28

@Főnix Oszlár Gazdag:
orbán politikai ellenfelei a nyugat-európai és észak-amerikai gyarmatosítás feltétlen hívei. a balliberális annak lenne a helytartó elitje. az mszp-szdsz és az együtt helyébe lépett a dk, a momentum és a párbeszéd.

2020.07.12. 18:54:50

@Reding Roli:
keleti keresztény templom alapkőletétele ezen a mai napon.
video2.dehir.hu/0712_templom_alapko_tocoskert_mix.mp4

2020.07.12. 19:02:21

@Reding Roli:
a keleti kereszténységért ennyire aggódó index publicisták vajon miért nem tudósítanak erről?

ijontichy 2020.07.12. 21:32:39

@szélsőséges középenálló: "Akit le lehet nézni, azt le is kell!" (Hofi, midőn a "legyünnek vidékre, oszt mindenféle rissz-rossz műsort csinálnak, pedig ma már vidéken is van igény" c. már akkor is létező marhaságon élcelődött. "Hát először is, kéremszépen, mi az, hogy LE???..." valahogy így kezdődött).
Gondolom, ha élne, most már ő is Soros-ügynök lenne :-/
De lényeg, hogy le ugyan nem megy senki, de a fideszest csak LEnézni lehet. Napról napra magasabbról. És még csak mászni se kell, mert süllyed magától :-).
Írtam @cívisnek a múltkor, ne tartson attól, hogy ott fogtok állni a világ előtt bokára letolt gatyával, mert a Lajtán túlról nézve már most is ott álltok bokára letolt gatyával, csak az udvariasabb népek nem teszik szóvá, ahogy LOP viselkedését a brüsszeli nagyszálában sem. Nomeg miért tennék, amíg fizettek, mint a katonatiszt?

ijontichy 2020.07.12. 21:47:05

@cvsvrs: Talán azért nem tudósítanak, mert arra várnak, hogy LOP, a Hagia Sophia mégiscsak nagyobb jelentőségű ügyében, merészel-e harcziasan röfögni (dehogy merészel; a kereszténységért aggódás kimerül a nyugatiakkal szembeni pofátlanságban). LOP minden, saját érdekkörébe eső ügyben minima 120 dB-en röfögött föl (vagy utasította erre a wckefe külügyérét), de valahogy roppant óvatos azok tyúkszemével, akiktől - a nyugati, némivel vastagabb civilizációs mázzal rendelkezőkkel szemben - kinéz egy csárdás pofon.
Egyébként, ez inkább helyi ügy, és a TE kutya kötelességed erről tudósitani :-)

2020.07.12. 22:09:29

@ijontichy:
az index publicistái, roli és a többiek aggódnak a keleti kereszténységért. gondoltam megosztom velük az örömhírt. a ner építi ma is épít egy új templomot.

2020.07.12. 22:22:56

@ijontichy:
például indul debrecenben a deutsches kulturforum sommerkino programsorozata. a filmek eredeti nyelven, magyar felirattal kerülnek vetítésre. a belépés díjtalan. die filme werden in originalsprache mit ungarischen untertiteln gezeigzt. der eintritt ist frei. ez is ner. ezt is lölő propaganda lapjából tudható.

2020.07.12. 22:26:09

@ijontichy:
nincs semmilyen új rendszer, ner, illiberális demokrácia és a többi. mind politikai termék, mint a polgári kormányozás. a rendszerváltó pártok nagyjából ugyanazt csinálják. és ezen túl egymást próbálják kiszorítani. a fidesz az összes többit. és az összes többi a fideszt. egy maradhat.

2020.07.12. 22:40:38

@ijontichy:
az ellenzéki pártok is azt összes többit. tehát demokratikus koalíció és gyurcsány is az összes többit. nem koalíció. one man show. van még woman. gyurcsányné dr. dobrev klára. a momentum is kiszorítaná az összes pártot. még a párbeszéd is. bár karigeri nem akar miniszterelnök lenni. a mindenki magyarországa őt jelöli. mindenki magyarországa márky zay péter egymaga. de ezeket majd kiszorítja a hadházy áki, vagy szél berni. de ők két külön párt. ha összefognak a szabó tímevál, akkor leváltják a rezsimet. fogjanak össze. jaj, jaj. tombol a fasizus.

ijontichy 2020.07.13. 02:18:28

@cvsvrs: "index publicistái, roli és a többiek aggódnak a keleti kereszténységért."
Dehogy. Aggódni a poppi aggódik. Mindenki más inkább kicsit szomorú, mert erdogenny ténykedése nyomán, most egy ideig sokan nem láthatják majd az emberi civilizáció egyik szép, és méltán híres alkotását. De hát így van ez, az ilyen pöcsfejeknél, mint vitya meg a haverjai. Két cent (politikai) haszonért a struccot is r̶ö̶p̶t̶i̶b̶e̶n̶ futtában. Hiányzik belőlük a valódi nagyság, így aztán nem is lesz belőlük más a történelem lapjain, mint országuknak igen sok kárt okozó figura.

"egy maradhat" Mondtam már, hogy ez nem a Hegylakó. Ennek a baromságnak egyenes következménye, hogy lassan olyannyira lemaradtok tőlünk, hogy nem hallom puskamikrofon nélkül, mit kajabálsz ott a Hortobágyon túl. A piac és a verseny ugyan nem mindenható, de a homo sapiens még messze van attól, hogy sikeres legyen nélküle. Ti sem vagytok azok, mert a versenyhez jó szabályozás is kell, azt meg nem machetével csinálják (ahogy azt a félművelt félázsiai teszi), hanem szikével. A pacák, ha lophatót lát, olyan mint a Kvarg Lipi a sajttal. Aztán nem győzitek fizetni a járulékos károkat :-). Arról nem is beszélve, hogy én a helyedben roppantul rühellném, ha a főnőköm b̶ű̶n̶ö̶z̶ő̶a̶l̶k̶a̶t̶a̶ k̶l̶e̶p̶t̶o̶m̶á̶n̶i̶á̶j̶a̶ kis jellemhibája miatt egy csomó fölösleges munkát csinálna nekem. Igen sok megabájtot kell idehordanod, amikor el kell fedni a sok szeméttel az aktuális gazemberséget.

Amúgy július eleje óta már nem is kell más, mint a remek kis számlázási kötelezettségetek, ha bizonyíték kell arra, mennyire sikertelen a fityfasz. Milyen társadalmi fejlődést tudtok felmutatni, ha tíz év, senkitől sem zavartatott kormányzás után adó-rendőrállam kell, mindenkinek a seggében RJ45 csatival igyenyest a navhoz, he? Ha nem ojrópában lenne az ország, a nemes riffraff már Észak-Koreával versenyezne, kinek nagyobb bolsi a vezére. Hát így van ez, büdösagyú bolsigyerek országában messze még a hajnal, de még a háromóra-húsz is.

2020.07.13. 05:46:29

@ijontichy: Szerintem a fideszesek nagy ívben leszarják a drogos zagyvaságaidat.

2020.07.13. 05:47:47

@Reding Roli: Elcsépelt, üres libbant panelek. A valóság ez. Ez a ti "liberális demokráciátok":

v4na.com/hu/diszkriminaljak-a-trump-szavazokat

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.13. 09:44:54

@cvsvrs: A rendszerváltás előtti állapotot csak az ex-szovjet, ex-KGB-s deep state akarhatja esetleg visszaállítani. A bolsevik állampárt nem volt életképes és a reformált verziója sem lesz soha életképes. Az állami pénzből felfújt, sikertermék nélküli milliárdosok a komcsi nagyvállalatok utódai. A bolsevik elit "nemzeti" gyermekeinek, az új nemzeti bolsevik államapparátusnak a restaurációja sehová sem vezet, csak a történelmi szemétdombra. Ez nem egy elitváltás, ez nem egy néppárt, hanem a Kádár-rendszerben szocializálódott 2.8 milliós posztkomcsi paraszt-proletár tömegek kihasználása egy cinikus és mohó gnosztikus, feudálkapitalista elit által. A vége nagy bukta lesz és ezt mindenki tudja. De addig is élvezik a krisztustalan, leninista, önző tömegek az új nemzeti "proletárdiktatúrát". Ám a keresztény szellem elnyomása és a bolsevik pogányság újjászületése nemzeti katasztrófát fog okozni. És úgy látszik, 2.8 millió embernek a katasztrófa kell, mert így érzik jól magukat. Meg fogják kapni, félreértés ne legyen. A 2.8 millió nemzeti kádárista a diktatúra élményét, a háttérben álló gnosztikus elit meg a sok-sok milliárdos vagyont. Aki igazán hülye, az ingyen hülye. Aki meg igazi élősködő, annak mindegy, hogy mivel etetik a tömegeket.

Reding Roli 2020.07.13. 09:54:24

@cvsvrs: ez egy illiberális átmenet, aminek célja az, hogy visszaálljon a rendszerváltás előtti állapot. ami kvázi egypártrendszer. van egy uralkodó állampárt, tömegpárt, néppárt. és szabad választások vannak úgy, hogy a párton kívüliek, pártartlanok, valódi függetlenek is elindulnak"

Milyen állapot álljon vissza? A nem demokrácia , a puha diktatúra, a nèptatalomra hívatkozó autoriter társadalmi rendszer ?
Szóval, vannak a " szabad választások " ahol van az állampárt ès vele szemben a színlelt demokrcáia jelöltjei , parton kívüliek ès a valódi függetlenek " - szerinted ...Csakhogy a valódi demokracia nem így működik, ez csak egy demokrácia színház , a demokrácia megcsúfolása ...
Sokan nem èrtik a demokrácia lènyegèt , te sem ...Ahhoz tanulmányozni kell az athèni demokráciák működèsèt. Ott kèt fő cèl volt :
1. Megkadályozni, hogy egy önjelölt nèpvezèr , általában vèszhelyzetre hivatkozva , ( sokszor strategos) egyeduralmat, zsarnokságot, türanniszt alakítson ki....
2. A hatalmi rotació fenntartása : kötelező változas az adott politikai pozíciók betöltèsèben , erre annyira figyeltek a hogy mèg a sorsolást is beleillesztettèk a rendszerbe, mint vèletlen faktort...

A lènyeg : az egypárti , autoriter rendszerek - tök mindegy mire hivatkoznak - nem demokráciák , mèg akkor sem, ha mondjuk erőszakot nem alkalmaznak a hatalmuk fenntartása èrdekèben . A 21- ik században már elèg ha a tömegmèdiat manipulálni tudják , vagy választási rendszert meghekkelik- aránytalanítjak , vagy elveszik a pártok anyagi támogatását ...
Bèkeidőben így nyugodtan lehet autoriter rendszerkènt működtetni , egy nem teljesen polgárosult, fejlődèsben elmaradott államot ...
Pl. Lengyelország : van a fejlett , polgárosult, nyugati Lengyelorszag ès a Varsó , ahol az emberek szabadságot akartak, vele szemben az elmaradottabb, vidèkies , bigott keleti Lengyelorszag , akik nem akartak szabadságot ....
A fiatalok az öregek ellen , vagy ami mèg èrdekesebb : Porosz és Habsburg megszállási övezet , a volt cári Oroszorszag megszállási övezet ellen.. A kelet mindig elmaradottabb ès lehúzza a nyugatot ès a fővárost , itt Közèp- ès Kelet - Európaban...

Úgy tűnik egy adott terület minèl fejlettebb gazdaságilag - társadalmilag , lakói annál elkötelezetebbek a demokrácia felè . Ez földrajzilag is lekövethető , ha elindulunk Nyugat Európa felől:
Vannak a jól működő plurális demokráciák, mint pl a germán Európa , Skandinavia ahogy haladunk kelet felè:" flawed demokracy ès hibrid rezsimek - mint Magyarorszag, Lengyelország , Szerbia ; tovább keleti irányban: Oroszország ès Törökország , Közèp- Ázsia - autokrata rendszerek , vègül Kína zár: egypárti , totalitárius állam - diktatúra ...

Az a kerdès - újra a magyar törtènelemben - hogy merre menjen az ország ...A válasz egyèrtelmű!

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.13. 09:56:49

@cvsvrs: Orbán legnagyobb ellenfele Krisztus és a Biblia. A 2.8 milliós nemzeti bolsevik, krisztustalan szavazóbázisát csak a gyűlölet és az irigység hajtja. A rendszerek változhatnak, de a sátán marad. A Bibliát meg nem olvassák a félanalfabéták. Biztos a libsik hibája ez is.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.13. 10:04:17

@Reding Roli: A jobbággyal nem tudod megértetni, hogy a röghöz kötés nem jó, mert őt csak a földesúri védelem érdekli.

2020.07.13. 11:24:47

@Reding Roli:

"A lènyeg : az egypárti , autoriter rendszerek - tök mindegy mire hivatkoznak - nem demokráciák"

Ebből egyenesen következik, hogy miután Magyarország többpártrendszer van, így Magyarország demokrácia.

"Az a kerdès - újra a magyar törtènelemben - hogy merre menjen az ország ...A válasz egyèrtelmű!"

Ez is igaz, a válasz egyértelmű. Többségi akarat elvén működő polgári demokrácia irányába.

Reding Roli 2020.07.13. 11:40:26

@szélsőséges középenálló:
Ebből egyenesen következik, hogy miután Magyarország többpártrendszer van, így Magyarország demokrácia."

Nem, abból mèg hogy lètezik papíron a többpártrendszer, egy állam nem feltètlenül demokratikus, a legjobb pèlda Oroszország vagy Törökorszag , amelyek autokráciák , ahol az autokrata hatalom vígan eluralkodott a társadalmon ..... Nem lètezik a hatalmon lèvő párt elszámolhathatósaga, a valós hatalomváltás esèlyese , nincs egyenlő politikai verseny ,nincs fèkek ès ellensúlyok rendszere , embereket tesznek el láb alól politikai alapon , elnyomják a civil társadalmat, ès így tovább...
A többpártrendszer csak szüksèges , de nem elègsèges feltètele a demokráciának!

Reding Roli 2020.07.13. 11:57:38

@szélsőséges középenálló:
A kèrdèsem akkor egyèrtelműbbè teszem: milyen államberendezkedès legyen Magyarszagon : nyugati- európai típusú vagy orosz , török autoriter típusú, esetleg kínai totalitárius rendszer ?
A többsègre , különösen a többsèg uralmára , nagyon ritkán szoktak demokratikus rendszerekben hivatkozni , mivel a " többsègi- állampárti" rendszerek leginkább súlyos torzulások eredmènyekèpp jönnek lètre, mint a háborúk vagy a gazdasági válságok , lsd Hitler többsègi rendszerèt , amely szabad választással jött lètre ...
A modern társadalom nem egy monolit konglomerátum , hanem számos rèteg ès èrdekcsoport összessège , azaz: ezek minèl jobb ès összehangoltabb èrdekkèpviselete egyfajta mèrsèkelt, egyensúlyi kormányzast igènyel, ès nem egy egyeduralkodó párt, vezető konfrontatív diktátumait...
"Közvetett demokráciában " , ahol aránytalan választási rendszer van , a többsèg èrdekeire hivatkozás is elèggè megkèrdőjelezhető álláspont....

2020.07.13. 12:03:33

@Reding Roli:

Igen, és ahhoz, hogy egy országot demokráciának lehessen nevezni, ahhoz a regnáló kormánynak libbantnak kell lenni. Ha ugyan is a választást nyert kormány nem liberofasiszta, akkor nem legitim, és így abban az országban nincs demokrácia.

Viszont, ha egy országban a kormány liberofasiszta, az akkor is legitim, és demokratikus, ha egypártrendszer van, vagy esetleg kétpártrendszer, mint a zusában.

Viszont. Egy ország akkor sem lehet demokrácia, ha egyébként az ellenzéket senki nem akadályozza meg abban, hogy demokratikus választásokon hatalomra kerüljön, de erre azért nem képes, mert töketlen idióta libbant sekkfejek gyülekezete. Lásd Magyarország. Vagyis ha egy országban hülye az ellenzék....akkor az sem demokrácia.

Viszont. Nagy megnyugvás számomra, hogy te már nem rontod itthon a levegőt.

Reding Roli 2020.07.13. 12:09:10

@cvsvrs: az ellenzéki pártok a fővárosban, néhány vidéki városban és léteznek, de országos méretekben nem léteznek"

Pont ez ( is) mutatja , hogy mekkora szarban van az ország, hiszen nincsenek választási alternatívák : van a Fidesz 1, Fidesz 2 ami ugyanaz ...
A demokratikus rendszerek alapja az időnkènti hatali rotació lenne , a valódi politikus verseny , új programok választhatósaga, stb..
Egy rendszer 2-3 ciklus után egyre kontraszelektaltabb , politikia alapon kivalasztott vezetőkkel tölti fel az állam vezető pozícióit,
Elèg megnèzni , hogy kik voltak korábban az Orbán- kormanyben ès kik vannak most...
Kásler vagy Palkovics alkalmas? Ezt nem mondja már senki , hiszen beszèlni , fogalmazni is alig tudnak ...Mihelyst jött egy kis baj , járvány , Kaslert rögtön kivettèk a forgalomból...
De, ott van Nèmet Szilárd, Rácz Zsófia...
Orbán itt az egyszemèlyes hatalom , ès ha van egy önjáró , kreatív figura , azt rögtön leveszik a politikai palettáról.
Ez egy kontraszelektált rendszer , amit vidèken a korrupt Boldog Istvanok , Mengyi Rolandok ès Simonka Györgyök koordinálnak..

2020.07.13. 12:13:15

@Reding Roli: A választók minden választás alakalmával eldöntik, ki kormányozzon. Mondom a választók, és nem a gagyi szociológus, filozófus, könyvtáros-szertáros szakon végzett kirakatértelmiségiek, nem a külföldi kormányok, és nem a brüsszeliták.
Az a kormány akit így megválasztanak, az legitim. Senkinek nincs joga egy demokratikusan megválasztott kormány legitimitását megkérdőjelezni, mert azzal a demokrácia alapját vonja kétségbe, a népfelség elvét. Aki megkérdőjelezi a népfelség elvét, az nem demokrata. Aki nem demokrata, az diktatórikus eszmék híve, mint pl. a liberalizmus. A diktatórikus berendezkedés hívet pedig távol kell tartani a hatalomtól, akár erővel is.

Reding Roli 2020.07.13. 12:15:04

@szélsőséges középenálló: Az USA - van kvázi kètpartrendszer van , de az westminsteri típusú demokrácia , nem írom le a lènyegèt, de , ott valóban elválnak a hatalmi ágak egymástól , illetve kètkamaras a parlament ( mástól , a másra , más terminusban kapnak megbízatást)
Az elnök ciklusa is limitált , azaz : nem lehet abszolút hatalmat kièpíteni..
Trump nem ura a bíráknak sem : simán elvágják az intèzdekèseit ha az jogszerűtlen ..

Reding Roli 2020.07.13. 12:22:32

@szélsőséges középenálló: Aki nem demokrata, az diktatórikus eszmék híve, mint pl. a liberalizmus. A diktatórikus berendezkedés hívet pedig távol kell tartani a hatalomtól, akár erővel is."

A liberalizmus felvilágosodás és a liberalizmus alapelvein jött lètre a modern demokrácia , így a liberalizmus ne is lehet a diktatórikus eszèk híve, vagy fordítsuk meg , indirekt bizonyítás : melyek liberális demokrácia diktatórikus ? Egyik sem!

A liberalis , vagy inkább plurális demokrácia, egy politikai rendszer , a liberalizmus -melyek számtalan ága van- , pedig egy eszemi áramlat ..

A liberális demokráciában bárki hatalomra kerülhet , itt van Orbán is , mint jó pèlda ...Az illiberalis demokracia viszont tea törekszik , hogy más ne kerüljön hatalomra ...Orbán is 30 évet emleget folyton.

Reding Roli 2020.07.13. 12:28:08

ha egyébként az ellenzéket senki nem akadályozza meg abban, hogy demokratikus választásokon hatalomra kerüljön, de erre azért nem képes"

Igen , ahogy nem akadályozza az ellenzèket senki sem Törökországban a vagy Oroszorszagban sem hogy hatalomra kerül-
jenek ...Ott is " virágzik" a polgári demokracia ès a civil társadalom, ahogy nálunk ...

2020.07.13. 14:28:23

@Reding Roli: És ki is akadályozza meg Magyarországon az ellenzéket abban, hogy leváltsa Orbánt, a saját idiótizmusán, tehetségtelenségén, szűklátókörűségén kívül? Ne példálózz nekem folyton Oroszországgal, meg Törökországgal, mert nem érdekel, hogy ott mi van.Az az ő dolguk.

Amit ti ma liberális demokráciának neveztek, ami ma a nyugati világban tombol, az szimpla liberofasizmus, amit el kell takarítani.

Reding Roli 2020.07.13. 15:17:26

@szélsőséges középenálló: Libeálfasizmus nem lètezik , az csak egy amerikai zsidó ( Jonah Goldberg ) által kitalált oximoron szóösszetètel , amit a fideszes partallam propagandagèpezete átvett...
Eddig még nem sikerült meghaladni a liberális demokraciát, mert ott èrvènyesülnek a legjobban az egyèni , alapvető szabadságjogok ès a legszabadabb a gazdasági rendszer ....Mindent elmond , hogy a világ első 30 országban HDI - ranking alapján csak kèt nem liberális demokrácia van , azok is inkább speciális helyzetű városallamok...Az egyik èppen most omlik össze ...
Majd akkor hiszek az illiberalis demokráciában , ha lesz egyetlen illiberalis demokracia , amelyik fel tud valamilyen komoly eredmènyt mutatni , nem egyedi kereskedelmi helyzetű , vagy olajra alapozott városállamok..

Az emberi èletkörülmènyek , a társadalom fejlettsège tekintetèben a liberális demokráciák elsöprő fölènyben vannak!
Ezèrt jele sincs annak , hogy más társadalmi rendszert akarnának a liberális demokráciában èlő emberek...
Nèmetorszagban èppen most erősödik vissza Merkel , az AFD meg mèlyponton..Pedig ott valós kihívás a bevandorlas , mègis a többsèg nagy ívben tesz a szèlsőjobb populizmusra ....

2020.07.13. 15:23:59

@Reding Roli: Szólj a gazdáknak, hogy fizessék ki az eddigi "munkádat", és kérj tőlük új propagandaanyagot, mert ez már kurva unalmas.

Reding Roli 2020.07.13. 16:08:38

@szélsőséges középenálló: Örülj, hogy (mèg) itt lehetsz, ès megválaszolnak az irományaidra....Az "örülünkvincent"- en szót sem kapnál..

2020.07.13. 16:30:46

@Reding Roli:

Most nagyon megrémültem.

Ki válaszol, te? Te nem válaszolsz, hanem minden alkalommal bemásolod a hülye libbant elavult paneleket, mint egy robot.

A vincentes liberofasisztákig meg tisztességes ember nem süllyed.

Reding Roli 2020.07.13. 17:09:20

@szélsőséges középenálló: Te vagy az, aki nem tud válaszolni semmire, mert hiányos a tudásod , ezért èrveid sincsenek !
Minden megnyilvánulásod azt mutatja, hogy szèlsősèges orbánista vagy ; az 1600- ik nickneveked alatt trollkodsz! Ez beteg!

ijontichy 2020.07.13. 17:22:40

@Reding Roli: Németországban rendkívül élénk az érdemi! társadalmi párbeszéd. Persze ezt egy fidesznyiknek hiába is mondod, nem érti (nagyobb baj, hogy a magyar társadalom zöme sem). Ami pedig egy fidióta szemében az igazi vörös posztó, az a szabad sajtó. Mert hát miféle dolog az, hogy édibédi vikikekaka viselt dolgairól meglehetős tárgyilagossággal képesek beszámolni. Hát hova vezet ez? ;-) (működő liberális demokráciához :-) )

A Wilkommenskultur elhibázott volt. Ezzel együtt, a volt NSZK területeken azért volt kisebb a felhördülés, mert - ahogy Mo-on a Kádárizmus - itt a jugó-török vendégmunkás golden-éra iránt él még elég élénk nosztalgia. Így a keleti végeken jelentett komolyabb piaci rést egy AfD számára a migráncsválság. Mára persze nyugaton is világos, hogy "ez a folyó, nem az a folyó", a boldog békeidők nem térnek vissza. A legkevesebb problémát egyébként a szír menekültek jelentik. Jellemzően képzettebbek, hajlandók, akarnak tanulni, dolgozni, és ami igazán fontos, 90+ %-uk hazatérne, ha országukban rendeződne a helyzet. Általában a többivel vannak az igazán komoly gondok. Namármost, míg Mo-on az alcsúti konda díjnyertes kanija olyan visítást csapott ~ 1500 migráncs miatt, hogy majd meghasadt a sokat látott magyar égbolt (miközben az oligarchái tízezrével visznek be munkaerőt, pótolandó a jórészt a fityfasz kormányzás miatt elveszített ~ 1 milla (and counting) piacképes magyart), a német nem a látszatra ad. A probléma valós, és még nagyon messze a vége, de dolgoznak rajta. Mindenesetre a technológiai fejlődésnek (ami elősegítette tömegek korábban elképzelhetetlen mozgását), van egy pozitív oldala is, nevezetesen a híráramlás. Ami arról szól, hogy na nem, itt sem lehet ingyen élni.

Azért az EP választás után nem tudtam elnyomni egy kis mosolyt, ahogy vitya, Sig. Salvini, AfD (& al) reményei (számomra is meglepő mértékben) elfüstöltek. Ugyanakkor a magyar társadalom elmaradottságát jól mutatja, hogy még ezen a voksoláson sem merték/voltak képesek beverni az első szöget a fidesz előbb-utóbb mindenképp megácsolandó koporsójába. A magyar fejek zömében a "szabadság", meg a "demokrácia" csak egy üres szó. "Demokrácia? Az meg mire való, amikor itt van a gázi, és ha nem viselkedünk rögtön ankétot rendez (kioszt (oly)ankét pofont mindenkinek, hogy egyből tudják, hol a helyük ;-) )". A magyar társadalmi-gazdasági-tudományos elitnek óriási a felelőssége abban, hogy egy ubifára felkapaszkodott "Don" rendszere ennyire eszkalálódhatott. De ennél is rosszabb, hogy amikor véget ér, jó eséllyel lesz nagy "kéz kezet mos", és folytatódik a "következmények nélküli ország" története. Hát ez van :-(.

screpes 2020.07.13. 17:27:33

@Reding Roli:

Nem csupán arról van szó, hogy tucatszám hitelteleníti magát nickneveivel, hanem hogy személyében tiltotta ki több ízben a házigazda..
ezekután ahelyett, hogy szerénykedne, (megtűrt vendég), arrogáns módon folytatja..
Tényleg beteg.
-----------

2020.07.13. 18:07:36

@Reding Roli: Kihagytad az oximoron szót a kommentedből. Pedig mit összeküszködtél hogy megtanuld leírni.......
Egy szélsőséges orbanista még mindig szalonképesebb, mint egy hozzád hasonló szélsőséges liberofasiszta.

2020.07.13. 18:34:07

@screpes: bizony, bizony, minő felháborító dolog, mikor valaki nem húzza meg magát, nem bólogat a könyvtáros-magtáros szakon végzett romkocsmaértelmiségieknek......

abdul hackeem 2020.07.13. 18:53:44

@szélsőséges középenálló: Mérhetetlenül ostoba vagy, ha ezen méred le a demokrácia állapotát.
Mellet meg már rég nem láttál, azért trollkodsz itt, na lehet elhúzni, senki nem kíváncsi rád.

Reding Roli 2020.07.13. 19:07:56

@screpes: Persze hogy beteg , de azt ő nem fogja fel , mert nincs tisztában saját kèpessègeivel , így bohócot csinál magából....
De, ha válaszolgatunk neki ( hiba) , akkor mindjárt boldogabb lesz , mert úgy èrzi komolyan veszik....Orvosi eset ...

Reding Roli 2020.07.13. 19:32:22

@ijontichy: Maximálisan egyetèrtek! A willkommenskultúr politikája valóban elhibázott volt, de sok választása nem volt Nèmetorszagnak , hiszen egyrèszt ott van az európai altruista vilagszemlèlet , amely különösen erős Nèmetorszagban ( mèg egy kutyáert is kèpesek lemenni Romániába...Masrèszt, legyünk őszintèk : több millió embert úgysem lehetett volna feltartóztatni a határokon , főleg ha diffúz módon közelítenek , a több ezer km-es európai szárazföld felè...
Tehát , több valós akadálya is volt , hogy Nèmetorszag nem hadakozott a migráció ellen , vègül kitalálták azt narratívat hogy kell a munkaerő ( ez csak rèszben a kèpzettekre igaz...)
Egyèbkènt a migráció egy valós globális problèma , de ezt megoldani nem fogja tudni senki, sem nemzetállami sem nemzetközi szinten , akkora mögöttes demografiai- ès èletszínvonalbeli különbsègek vannak a világban ...
Egyèbkènt, èn már akkor foglalkoztam a migráció kèrdèsèvel ( 1995-2000 ) akkor jártam a Debreceni Egyetemre , amikor mèg Orbánnak ez eszèbe sem jutott, èppen liberális volt ..
Emlèkezzünk csak vissza : Magyarország 14 millió embernek is megèlhetèst tud biztosítani " - mondta Orbán ..Kire gondolt akkor?
A trend nálunk is az, hogy egyre több kínai, török, vietnami , afrikai polgár èl..( ez már nem azonos kultúra)
Csak a szegènysègünk ( relatív ) miatt van , a mèg viszonylag kevès a migráns , de egyelőre náluk ( mèg ) a tömeges migráció nem problèma , főleg ezt államcèllá emelni megint csak hülyesèg...Mert nagyjából úgyis tudja mindenki mi lesz a jövőben, csak az a kèrdès , hogy hány èv vagy èvtized ...Addig lehet hülyíteni a nèpet...

screpes 2020.07.15. 08:36:44

@Reding Roli:

Tudom, teljességgel történelmietlen, de tanulságos eljátszani a gondolattal: milyen másik megoldás lehetett volna Németország részéről? Volt ilyen B-terv?

Ma már tudjuk (?) hogy az 1500-2000 ember a Keleti Pályaudvar előtt tovább akart volna utazni, és JEGYE IS VOLT.
Berlin emlékezetem szerint nem gördített akadályt a vasúton beutazók elé... A magyar hatóságok hagyták, sőt felkínálták, hogy ugyanezek a migránsok gyalog felkerekedjenek az autópályán, "Nyugat" felé..
mi több, aztán végül magyar területről különbuszokkal szállították át őket Ausztriába, majd tovább.
Ma már nyilvánvaló, és Merkel ki is mondja, hogy magyarország demonstratív céllal rendezte így ezt a helyzetet.
(A befogadási kvótákról szóló aláírt egyezségben az áll, hogy csak rendkívüli helyzet keletkezésekor lenne felrúgható.)
Kérdéses, hogy mi lett volna a német megoldás?! Itt tartatni őket? Vagy visszatoloncolni Szerbiába? Vagy repülőkkel vissza... HOVA?

Egy megrendezett helyzethez igazodott a közvélemény.

ijontichy 2020.07.15. 12:16:35

@screpes: Ma már úgy gondolom, hogy A-terv se nagyon volt (mármint azon kívül, hogy a "végeknek" elvben meg kell állítani, lajstromba venni a migránsokat stb.). Lehetne részleteken csemegézni (teszik is sokan), de be kell látni, ez magas labda volt, és vityáék le is csapták.

De ha már "teljességgel történelmietlen"... az egész sztori rávilágít az EU gyenge pontjára. Az első keleti bővítés előtt rendet kellett volna tenni a saját portájukon. Centralizált fiskális, külügy, védelem, ügyészi és nyomozati téren. Nem, nem az USA szolgai másolására gondolok, de... az EP választás nem a legfontosabb választás? Egyetlen tag vétózgatási joga? Na ne má... :-/ Lehet Trampli megalomán falépítésének részleteiről vitázni, meg európai altruizmus, de azért ott még nem tartunk, hogy egy ország külső határa olyan legyen, mint az ementáler. És most itt ez a kurva vírus, meg az ahány ország, annyi szokás, és lássuk be, nem remeklünk. Ha már játszunk a gondolatokkal: mi lenne, ha a mortalitása 50-60%?
süti beállítások módosítása