1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.05.24. 08:36 HaFr

Miért szavazok a Momentumra konzervatívként?

Kapcsolódó kép

Az egyik legnehezebb helyzetben a magyar konzervatívok vannak Európában, mert nincs pártjuk, sőt a nehezen kialakítható preferenciájuk is olyan megalkuvást igényel, ami már-már értelmetlenné tenné a választást -- ha Magyarországon nem volna éppen diktatúra. Mert ebben az esetben a választás alapmotívuma, hogy olyan pártra essen, amelyik nem volt eddig bizonyíthatóan javadalmazottja, kollaboránsa vagy kompromittáltja a rezsimnek, mindent überel: és ez a párt a mai kínálatból egyedül a Momentum.

A Momentum elviselhetetlenül progresszivista, sőt ami ennél is rosszabb, zagyva párt. Fogalmi vakság, elkerülés és hiperbolikusan értelmezett cselekvési puhaság váltakozik benne önmaga túlértékelésével és a magyar valóság iránti vicces érzéketlenséggel, ami miatt kétséges, hogy abban a hipotetikus helyzetben, ha kormányra kerülne, mit csinálna egyáltalán. A vezetői meglehetősen zavaros fejűek, könnyű súlyúak, rendre nem tudják komolyan venni a saját misszójukat a NER leváltására, hiszen opportunista módon visszatérően összeállnak a posztkommerekkel, a posztnácikkal és általában mindenkivel, akiről úgy gondolják, hogy szavazatot hozhat nekik. Kritikus kérdésekben (migráció, az EU kritikája, gazdaságpolitika, foglalkoztatás) elkerülők és sokszor manipulatívak. A fiatalságra való kínos apellálásuknak semmi hozománya azon túl, amit csak a látványuk is hozna nekik -- remélhetőleg észreveszik, mire a vezetőség átlagéletkora eléri a negyvenet. És akkora talán megtanulnak jelen lenni valahol, ahol figyelmet akarnak maguknak. Nincs narratívájuk, nincs meséjük az országról, az országnak. Ez mind nyilvánvalóan diszkvalifikálna egy pártot -- ha nem Magyarországon élnénk.

Viszont vitathatatlanul mellettük szól a kitartásuk, az, hogy láthatóan ambíciózusak és ha lassan is, de haladnak előre a trial and error mentén, nem adták fel csak azért, mert nem sikerült egységugrásokban elérni a 30%-ot (ahogy kezdetben várták). Többnyire kellemesen civilizált karakterek minden említett hiányosságuk ellenére, olyan egy házibulira való ismeretségekre jók, viszont arra nagyon (ha elég hangos a zene). Mindez persze sok választót bosszant, mert manírosak és szerénytelenek, de hát legyen ez Magyarország baja.

A Momentum a mai állapotában semmilyen értelemben nem ér fel nyomorult országunk bajaihoz. De később még ez is megeshet. Ami azonban biztos: ha szándékosan akarna, se tudna tizedannyi ártással sem lenni, mint a Fidesz, és negyedannyival se, mint bármelyik egyéb párt. Unalmas, de igaz: a legkisebb rossz, viszont lehet belőle még elég jó (és ne feledjük, itt a mérce nem az örökkévalóság erkölcsi kódja, hanem a magyar politika). Egy európai konzervatív számára nem megnyugtató a már említett (és nem említett) kritikus kérdésekhez való hozzáállása, de néhány dolog minden megelőzően hathat most a pártválasztására: ilyen a liberális demokrácia, benne a politikai osztály átalakításának elkerülhetetlensége, a korrupció, illetve Magyarország EU-kompatibilitásának ügye. Ezek megnyugtató elrendezése nélkül nemhogy konzervatív politika nem lehetséges és a konzervatívoknak sose lehet képviseletük Magyarországon, de lassan nemzet sem lesz. És a nemzet esélyeit a maguk realitásában, nem pedig megtévesztés szerint kell nézni. A valósághoz való visszatérés és vele a konzervativizmus lehetőségének mai egyetlen útja a Momentumon keresztül vezet.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6814854444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Khonsu 2019.05.24. 10:43:25

Én is mellettük döntöttem.

Mickey Pearce 2019.05.24. 11:19:58

@kazsiafigyelo: Ez egy EU parlamenti választás. A DK deklaráltan az Egyesült Európát támogatja. Aki ezzel egyetért, kire szavazzon?? Szerintem ezért nőtt meg a támogatottságuk de az is lehet hogy csak azért mert a DK hívek mind elmennek szavazni amugy meg alacsony a részvétel?

F1őr 2019.05.24. 11:24:11

Szerintem disszidálj Észak-Koreába. Két hét sem telne el, és alig várnád hogy visszajöhess ebbe a diktatúrába.

Mickey Pearce 2019.05.24. 11:25:20

@Zabalint:
Emlékezzünk 1990-re!
Én akkor azt gondoltam hogy az SZDSZ az ami a legközelebb van egy európai párthoz, hát rájuk szavaztam.
"100 éves" világlátott ORVOS keresztanyám a Fideszre szavazott mondván hogy meg kell adni a fiataloknak a lehetőséget, majd hozzátette hogy az Orbánon látszik hogy elmebeteg.
Aztán láttuk hogy ez a 2 párt hova jutott és mennyi kárt okozott az országnak.
Tanulság??

Mickey Pearce 2019.05.24. 11:26:56

@F1őr:
Már első nap csinálna valamit amiért a helyszínen kivégeznék :)
Nekem voltak É Koreai tankörtársaim az egyetemen, azóta nem hiszem hogy sokat puhult a rezsim :)))

kazsiafigyelo 2019.05.24. 11:33:56

@Mickey Pearce: Alapból arról van szó, hogy aki dk-s az elmegy, legutóbb 70%-os részvétel mellett kaptak 5%-ot, most 30-40% mellett fognak kapni 10-et (fele akkora részvétel mellett ugyanannyi szavazat). Pl a momentumra is lehet szavazni, az ő programjuk is elég eu-párti. Plusz érdemes számolni a belpol következményekkel is: még több dk-s helyet fognak majd követelni, ami biztos kudarc az önkormányzati választásokon. Gyurcsány mondhat bármit, ő marad a legelutasítottabb politikus, ha rá szavaz valaki, azzal az ellenzék helyzetét rontja hosszú távon tovább (még ha van amiben igaza is van).

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.24. 11:53:20

@F1őr: attat bírom, amikor már csak illlyyyen érvek vannak a NER mellett, jó jel :D

DrGehaeuse 2019.05.24. 13:20:16

@HaFr:
A Momentum nekem nem fain. Mint a gyanús zacskós-tej a hűtőben. Még nem savanyú, de ha beleöntöd a kávéba nagy eséllyel összemegy.

Khonsu 2019.05.24. 14:19:25

Amúgy számomra nagyon szimpatikus lépés a Momentumtól, hogy "felkarolták" Szél Bernadettet és Hadházy Ákost, akik a kevés hasznosnak nevezhető aktív ellenzéki politikus közé tartoznak az országban.

Amúgy a kutyapárt is megérdemel egy dicséretet, ők más eszközökkel, a humor segítségével küzdenek, de jól, hasznosan csinálják.

káposzta 2019.05.24. 14:33:35

A Momentum se tökéletes, de folyamatosan fejlődik. Ha egy jó célokkal rendelkező pártra akarsz szavazni, és szeretnéd, hogy jól hasznosuljon (a fidesszel szemben) a szavazatod, akkor akár a Momentumra is adhatod. Ők ugyanis 5-6% között lehetnek, az LMP lehet, hogy nem jut be (3-4%-on vannak), a Kutyapárt tuti kimarad, a DK és MSZP szinte biztos hogy 2-2 mandátumot szerez, ergo ha el akarsz venni 1 helyet a fidesztől, akkor a Momentum marad.

2019.05.24. 14:49:16

@Khonsu:
és mostanra nem csak a humor eszközével, mert egyedül ők csinálnak ilyen gerilla építő akciókat: fedett megállókat csinálnak, meg kátyúznak úgy, hogy közben gyakran a helyi ner-főnökök jogászkodó, vagy akár keményebb ellenállásába ütköznek. ugyanakkor viszont, noha nem rejtik a véleményüket véka alá, kerülik, hogy bármilyen direkt politikai, ideológiai vonal mögé álljanak, vagy bárki oda sorolhassa őket.
sőt, amennyire én tudom hosszútávra is azt tervezik, hogy nem foglalkoznak direkt politikai célok kitűzésével. és hát, ha figyelembe vesszük mindazokat(a momentumot is ideértve) akik viszont de(ha felületesen is, de ismerve ezeket a programokat), akkor toronymagasan a kutyák a legszimpatikusabbak. kár, hogy ők sosem lehetnek váltópárt.
ha valaha mégis, akkor azok már nem "ők" lesznek.

Khonsu 2019.05.24. 14:56:01

@Bánegressy:

Erre gondoltam. Hogy miközben humorosan adják elő magukat és kerülik a "hivatalos" oldalakat, mellette hasznos projekteket valósítanak meg. Szóval pont az ők hozzáállásuk hiányzik a többi pártból.

2019.05.24. 15:02:26

@Khonsu:
mindenesetre a szocik elsüllyedhetnek.(és el is fognak)
náluk talán még a jobbik is baloldalibb és konstruktívabb.

ijontichy 2019.05.24. 15:41:42

@poszt: ha visszagondolsz '89-re, az akkori fidesz is amatőr volt (leszámítva a sunyi görényt, akit akkor még csak viszolyogtató pojácának tartottam).
Momentumék felismerték a vidék jelentőségét, csak épp a megyei jogú városoknál lejjebb nemigen jutottak (javítsatok ki, ha tévednék). A minapi népszavazagatási kezdeményezés se lenne rossz, de a kérdések... tényleg ennyire amatőrök? Ettől függetlenül, nincs a halpiacon senki más, akiből kinézne valami. Persze nehezen várhatunk mást, amíg vitya egyre méretesebb segge borítja be Mo. egét. Szóval konzervek: kicsi, lila, de a tiétek ;-) (Ha már a PKP nem tudott nagylábra vergődni.)

Persze ez részemről nem túl lényeges kérdés (ti: a konzervnek nincs pártja), nálam axióma, hogy mindenki liberális (csak még nem bukott le "a színpadon"), minden más tkp. lényegtelen. Összességében nem is lehet máshogy, elvégre liberalizmus nélkül senki nem mászik ki a tengerből, le a fáról, Big JC fejéből sem pattan ki, amiért végül fölszögezték a fára (bocs én már csak ilyen profán vagyok, de a magam módján tisztelettudó ;-)), és még a konzervativizmus gondolata (ego sum Petrus...) sem csírázhatott volna ki kedvenc bloggazdánk fejében :-).

Returning to... ami számomra kicsit csalódás, hogy a hazai ellenzék mintha nem fogta volna föl, hogy vasárnapra otthoni rizikó nélkül lehet(ne) mozgósítani. Óriási eredmény lenne vityáék visszarugdosása a vonal mögé.

Janossz 2019.05.24. 18:55:23

Kizárásos alapon én is őket választom.
Az olimpiás ügyük gyakorlatilag az egyetlen jelentős ellenzéki akció volt sok év után.
És fájt az ellennek.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2019.05.24. 19:09:16

A politika ment a pöcébe a 2006-os zavargásokkal. Aztán a narancsbolsik 2010-es parlamenti kétharmada rárakta a dögcédulát a jogállam hullájára. Egyetlen párt van, amit még picit komolyan tudok venni, a kutyapárt. A többi a színjáték része. Egyébként jobban tenném, ha már itt se lennék. Az ország az EU seggluka.

Moin Moin 2019.05.24. 19:52:15

@Zabalint: Ha ők az új Fidesz, akkor képesek a régi megbuktatására - már ezért megérdemlik a szavazatot!:-)

... Csak aztán, tanulva épp a Fidesz példájából, akkorra alkotmányos béklyót kell a lábukra kötni, hogy ne futhassák be a Fidesz (Orbán) pályáját!

Egyébként: Fekete-Győr sokkal "gyengébb alapanyag", mint Orbán volt.

2019.05.24. 20:00:35

@Gamma Leonis:
ó! egy igazi gombász. vasárnap megyek.
sokat ront a lelkesedésemen, hogy enni már nem nagyon bírom, pedig csakis azért kezdtem foglalkozni vele. ráadásul pont a legfinomabb vargányával gyűlik meg legkönnyebben a bajom.
. . . régi szép idők!

Janossz 2019.05.24. 20:54:16

@hacker unionista: " az ötödik orbán kormány borítékolható "

Azt már borítékolták. A hetediket is.
Az van a borítékra írva: Választójogi Törvény.

Janossz 2019.05.24. 21:30:11

@hacker unionista:
"a kiegyezés után is egy domináns állampárt volt gyakorlatilag. 58%, 57%, 57%, 64%, 59%, 70%, 67%-os eredményt hozott a századfordulóig."

Igen. És az az időszak nem a krikett- és lóversenypályák burjánzásáról sem emlékezetes azóta sem.

" a rendszerváltás utáni időszakban volt kétpárti váltógazdaság."

Nem volt. Rosszul emlékszel. Vagy csak simán hazudsz.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.24. 22:04:36

@Moin Moin:

"Fekete-Győr sokkal "gyengébb alapanyag", mint Orbán volt."

Ez részben abból adódik, hogy Orbán éhes volt 88-89-ben. Hajtotta az ambíció: meg akarta mutatni a világnak (és benne apjának), hogy ő tud magából csinálni valakit még ha a végekről jött is.

Fekete-Győr nem éhes _úgy_ mint Orbán volt. Az ő családja konszolidált volt már (legalább) az apai nagyapától kezdve: Fekete-Győr jó politikusi ösztönöket kapott a génjeiben és azokhoz méltó neveltetést a családjában. Benne is van ambíció, de az ő politikusi pályaválasztása valamelyest a családi 'hagyomány' folytatása; számára nem akkora fontosságú a politikai karrier (a hatalomszerzés) mint Orbánnak volt.

Szerintem ez egy lényeges különbség a fiatal Orbán és Fekete-Győr között.

fgzb 2019.05.24. 22:34:38

"A Momentum elviselhetetlenül progresszivista...."

Végre egy jó hír.
Én is rájuk szavazok.

fgzb 2019.05.24. 22:42:39

@Mickey Pearce:
A tisztelt keresztanyád már akkor kilencvenben meglátta a jövőt.
Azt már gondolom nem tette hozzá, hogy egy egész országot fog a maga szintjére lehúzni. A magyarok rosszabbik énjét Orbán "etás" kiválóan tudja ingerelni és előhozni. A fél ország előtte fetreng, ki érdekből, ki őszinte hódolattal.
Az orbán-rezsim nem fog szép végetérni.

Mickey Pearce 2019.05.24. 23:21:37

@fgzb: Nem tudom sikerült-e megértened a mondandóm lényeget. Úgy szavaztunk fideszre, szdsz-re hogy az egy igéret, legkisebb rossz, etc. (párhuzam HaFr Momentum választásával) Nem tudom hány éves vagy de 1990-ben a fidesz egy zsidesznek csúfolt szélsőségesen liberális, antiklerikális és kommunista ellenes alakulat volt és az szdsz is nagyon kommunista (baloldal) ellenes volt, aztán ezek a dolgok szépen megváltoztak. Azért írtam le ezeket a 90-es történeteket, mert a Momentum is ilyen, van benne potenciál hogy egy új fidesz legyen ha hatalomra kerül, de most a poszter őket látja a legkisebb rossznak.
Keresztanyám 1990-ben szavazott a fideszre nyugdíjasként hogy a fiataloké a jövő, 2010-ben már régen halott volt.

Mickey Pearce 2019.05.24. 23:34:54

@neoteny: Hasonlítsd össze a 2 embert fiatalon. Orbán karizmatikus politikus volt, F-GY meg ilyen szempontból szerintem nulla. El kell dönteni hogy kell-e karizmatikus politikus Orbán legyőzéséhez vagy nem.
Emlékszem mikor 1990. március 15-én (a választások előtt) SZDSZ tagkönyvvel a zsebemben hallgattam TGM gyújtó hangú beszédét a Petőfi szobornál. Szép lassan megfagyott bennem a vér. Úr Isten, ebből nagyon nagy bukás lesz így. Én éreztem magam rosszul TGM helyett, akkora negatív hatású beszédet mondott, miközben nyilván nagy hatású szónoknak ( ORÁTORNAK !! ) képzelte magát.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.25. 00:14:56

@hacker unionista:

"orbán nagyon magas érzelmi kvalitásokkal rendelkezett, illetve néhány ponton mázlija is volt."

Igen. Habár a mázli -- a szerencse, Fortuna istennő, Lady Luck -- csak felkínálja magát: de magadévá is kell tenned őt. Ahogy a magyar nyelv által őrzött ősbölcsesség is mondja: valaki megcsinálja a szerencséjét.

Ami pedig a nagyon magas érzelmi kvalitásokat illeti: ez egy trükkös probléma. Béla csinál valamit, amire Anna azt mondja, hogy bátor, hősies cselekedet volt; Cecília meg azt, hogy vakmerő, istenkísértő tett volt. Sem Anna, sem Cecília nem vonja kétségbe Béla nagyon magas érzelmi kvalitásait amik --feltehetően -- a cselekedete elkövetésére ösztönözték őt: de ellenkező előjelet raknak ezekre az abszolút mértékben hasonlóan nagyon magas érzelmi kvalitásokra.

Egyszer -- jó régen, és már azt sem tudom, hol -- olvastam egy magazinbeli cikket Bill Clintonról. Megszólaltattak benne két-három embert, aki találkozott vele fogadásokon vagy kampánykörútjain vagy más ilyen nyilvános funkción. Mindnyájan kiemelék azt a képességét, ahogyan ráfókuszál arra, akit épp' hogy csak bemutattak neki. Azt mondták, hogy azt az érzetet keltette, mintha teljes személyiségével csak rájuk figyelne -- és mintha megértené minden gondolatukat, de nem csak az általuk kimondottakat, hanem a kimondott gondolatokhoz kapcsolódó összes ki nem mondott gondolatukat is.

A pasinak frenetikus hatása van one-on-one. Egy kétperces 'találkozó' alatt képes valakit a személyes hívévé tenni. Az ilyen teljesítmény kétségkívül nagyon magas érzelmi kvalitásokat igényel.

De Bill Clinton nagyon vakmerő is volt -- nőkkel. Legalább egy olyan eset volt, ami ha igaz úgy, ahogy a nő elmondta, akkor egyértelműen nemi erőszakot követett el. Meg voltak ott más bepróbálkozásai is: végül is kicsengetett valami $850,000-et az egyik vádlójának, és miután távozott az elnöki székből, öt évre eltiltották a jogászkodás gyakorlásától mert hamisan tanúskodott az ellene az előbbi vádlója által indított polgári perben. És az ilyen sztorik már akkor terjedtek róla amikor még csak Arkansas kormányzója volt.

Mi történt a nagyon magas érzelmi kvalitásaival? Miért kockáztatta a megélhetését, a politikai karrierjét az ilyen kis és nagy erőszakoskodásokkal? Lehet az, hogy az intenzív személyre koncentrálási képessége csak egy álca, egy maszk, egy mez? hogy te azt hiszed, hogy kozmikus egységbe kerülsz vele, de őt csak az érdekli, hogy hogyan tud felhasználni téged arra, hogy kikaparj neki forró gesztenyéket valamelyik tűzből?

Az ellenségei a 'Slick Willie' gúnynevet akasztották rá.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.25. 00:22:10

@Mickey Pearce:

"El kell dönteni hogy kell-e karizmatikus politikus Orbán legyőzéséhez vagy nem."

És ha találtatik eléggé karizmatikus politikus aki legyőzi Orbánt, máris indulhat a keresés az után, aki majd őt legyőzi. :)

Svájcnak ki volt az utolsó karizmatikus politikusa?

Mickey Pearce 2019.05.25. 00:36:30

@neoteny: Fogalmam sincs, de ott vagy 10 éve be volt tiltva az utcai koldulás (nem hajléktalan fetrengés, sima koldulás) és népszavazáson betiltották a minaret építést mert tájidegen (bloggazdánk haja kihullana az ilyenfajta sikertelen etnicizmus láttán). Az egy fasiszta rezsim, nem lehet példa számunkra :)

Amúgy majdnem igazad van, amennyiben feltételezed hogy egy karizmatikus politikus egyben bűnözésre is használja a karizmát :)

Néhány barátommal megállapítottuk már sok éve, hogy a legjobb államforma a felvilágosult abszolutizmus (amikor a jó király a népéért dolgozik). Erre a legjobb modern kori példa Singapore felemelkedése :)))

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.25. 01:05:22

@Mickey Pearce:

"Az egy fasiszta rezsim"

Még a 2000-es évek közepe táján Svájcban jártam. Puszta szerencséből épp' aznap volt a svájci hadsereg (milícia) ünnepnapja. Láttam ilyen kis furgonszerű, terepzöldre festett tüneményeket amin tűztek fel-alá a svájciak: mindenki nagyon boldognak látszott. Szóval nem valami nürnbergi _Parteitag_ felvonulás jellege volt a dolognak, vagy olyasmi, mint amikor a Vörös Téren mutogatták a ruszkik a kemény vasaikat.

"amennyiben feltételezed hogy egy karizmatikus politikus egyben bűnözésre is használja a karizmát"

Elég az, ha megszerezvén a hatalmat húzódzkodik annak feladásától.

"Erre a legjobb modern kori példa Singapore felemelkedése"

Liechtenstein följebb emelkedett. De Hong Kong is legalább olyan magasra emelkedett.

Mickey Pearce 2019.05.25. 01:17:47

@neoteny: Irónia kedvesem, irónia :)
Lichtenstein pont egy monarchia, ezenkívül pénzmosoda mint Luxemburg, kevés lakosság és sok pénz mosása egy főre nagy jólétet eredményez :)))
Hong Kongnak meg brit kormányzója volt amikor emelkedett.
Ezt már néhány éve megbeszéltük, egyetértettünk abban hogy nem értünk egyet. Ne kezdjük újra :)))

Mickey Pearce 2019.05.25. 01:20:44

@neoteny:
Fasnachtra menj el egyszer, szerintem Luzernban a legjobb. Ott fogsz látni sok boldog svájcit vicces furgonokon :)))
de.wikipedia.org/wiki/Luzerner_Fasnacht

youtube-on találsz sok videot

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.25. 02:12:01

@Mickey Pearce:

"Ne kezdjük újra"

Te kezdted újra; én csak felvettem a kesztyűt ismét.

Igen, Liechtenstein pont' egy monarchia, ami Szingapúr fölé emelkedett. Ha pedig abból van a jólét, hogy egy pénzmosoda, akkor azt kell utána csinálni: nálánál is jobb pénzmosodává kell lenni. (De _ezt_ épp' csinálja Orbán: a 9%-os társasági adó el is szomorítja Brüsszelt.)

De azért nem csak pénzmosás történik ott:

Industries include electronics, textiles, precision instruments, metal manufacturing, power tools, anchor bolts, calculators, pharmaceuticals, and food products. Its most recognizable international company and largest employer is Hilti, a manufacturer of direct fastening systems and other high-end power tools. Many cultivated fields and small farms are found both in the Oberland and Unterland. Liechtenstein produces wheat, barley, corn, potatoes, dairy products, livestock, and wine. Tourism accounts for a large portion of its economy.

"Hong Kongnak meg brit kormányzója volt amikor emelkedett."

Így van; és Lee Kuan Yew, Szingapúr első miniszterelnöke (31 évig) és alapító atyája szintén a briteknél kupálódott ki: London School of Economics, aztán jogászdiploma Cambridge-ből. Ő kitanulta azt, hogy hogyan kell egy brit gyarmatot igazgatni, aztán otthon csinált egy országot a tanultak alkalmazásával. És megszervezte azt, hogy az etnikailag tagolt nép békében tempósan gyarapodjon. Mi többet kérhet egy nép a vezetőitől?

Én viszont a hong kongiak által bejárt utat preferálom: ők szabadabbak voltak a szingapúriaknál és mégis föléjük emelkedtek (vagy nagyságrendileg ugyanoda). Én úgy gondolom, hogy ha nem kell megfizetni a szingapúri stílusú szoft autoritarianizmust a békés gyarapodáshoz, akkor inkább a több szabadság preferálandó.

De elismerem, hogy Szingapúr különbözött Hong Kong-tól az etnikai tagoltságában. Lehetséges az, hogy egy hong kongi stílusú kormányzás áldatlan állapotokhoz (etnikai zavargásokhoz és/vagy polgárháborúhoz) vezetett volna Szingapúrban: és az ilyesmit megelőzte Lee Kuan Yew, amiért csak elismeréssel lehet szólni róla.

gono 2019.05.25. 09:11:53

Hafr!
Részben hajlandó vagyok elfogadni az érvediet, de meggyőződésem szerint nem lehet stratégiai szavazot leadni csak taktikait.

Ezen kívül az elmúlt egy évben mutatott ostobaságuk annyira elriaszt hogy már képtelen is vagyok újra rájuk adni a szavazatomat.

miért 2019.05.25. 09:35:39

@hacker unionista: "brutális media fölény"? Mihez képest? Volt egy jól értesült hírtévé, infó rádió, lánchíd rádió, stb.
És a közmediában patikamérlegen mérték a megjelenéseket.
És nem szeretnem a fidesz és maszop-féle bolsevik dumákat.

ricardo 2019.05.25. 11:02:40

@gono: Akik képesek a politikai ideológiák spektrumán pontosan elhelyezni magukat, vagyis politikai világlátásukat illetően meglehetősen tudatosak, azok többnyire azt szeretnék, ha a pártok ideológia kínálata együtt viszonylag hézagmentesen lefedné e spektrumot. Vagyis karakteres szocialista pártot, szociáldemokrata pártot, liberális pártot, konzervatív pártot, esetleg kisebb kommunista vagy libertárius pártokat szeretnének látni. Vagy még differenciáltabbat (keresztényszocialista stb.). Ebben az esetben ui. egyértelmű lenne bal- és jobboldal, a pártok természetes szövetségesi rendszere, illetve hogy maguk mely pártnak szavazói. Amennyiben e széles ideológiai kínálat hiányzik, úgy a politikailag tudatosabb szavazok mindenkor egy kicsit "politikai árváknak" érzik magukat, akiknek nincs adekvát politikai képviselete, és számukra minden szavazás kompromisszum vagy megalkuvás, amikor leginkább a "legkisebb rosszat" választják, vagy épp a "körülményekből fakadó", "taktikai" megoldást, vagy valamilyen elvontabb szempont alapján voksolnak, mint a "jogállamiság védelme" stb.. E tekintetben nincs különbség a blogger meg mondjuk Tamás Gazsi között.

gono 2019.05.25. 12:04:00

@HaFr: van egy párt aminek fő témája jelenleg a korrupció, illetve a kormány kétkulacsossága, és ezek miatt megérdemli a támogatást. nem ideológiai alapon.

Janossz 2019.05.25. 14:15:21

@hacker unionista:

Az debrecenyi Unitáriusházy Sanyi bátyánk elment a doktorhoz, Kósafalvy Lajos Alajos Urunkhoz.

-Doktor úr! Baj van az szekszukális élettel.Nem megyen.- mondá.
-Hm. Próbálta már az nyalást, Sanyi Bácsi? -így a tudós doktor.
-Doktor úr! Az segít?
-Nem, nem. Az p.náját.

Janossz 2019.05.25. 14:52:35

Megint furcsálkodik a rendszer...

Janossz 2019.05.25. 15:09:54

@hacker unionista: " és ez a jelenlegi rendszer konszolidálódik "

Nem fog.
Nem tud.

Janossz 2019.05.25. 17:38:37

@hacker unionista: "a rendszer úgy tud konszolidálódni, hogy a jelenlegi ellenzék behódol a kormánypártnak...."

Eddig olvastam, a többit teljesen feleslegesen körmölted ide, bár lehet, hogy vannak, akik ilyesmivel töltenek egy szép tavaszi délutánt.
Üdv.

ijontichy 2019.05.25. 18:11:53

@hacker unionista: "a rendszer úgy tud konszolidálódni, hogy a jelenlegi ellenzék behódol a kormánypártnak."
:-D Mi van, álmodik a kudarc? :-DDD
Már megérte felkelni. A részeg fradista szurkoló: "mi akkor is nyerünk, ha veszítünk".
Amúgy a jelenlegi "ellenzék" jelentős része már úgyis vitya fizetéslistáján ellenzékiskedik.
Az a rendszer nem fog konszolidálódni. Szép lassan ki fog pusztulni - és ez a jobbik eset.
Látom, megint kiadták az ukázt, hogy vitya zseniségének megroggyant mítoszát helyre kell állítani. Na jah, mostanában mindenhova helybe megy a pofonért :-)

Ha azoknak, akiknél még "nem mentek el otthonról", lenne egy kis gerince, holnap szerezhetnének egy rossz napot a stöpszlinek. Nem kell választást nyerni (nem is lehet ennyi idióta/szaralak ellen). Csak kellő számban fel kell tápászkodni a két hátsó lábra és rászánni félórácskát egy voksolásra. Majdnem mindegy kire, csak ne a fideszre. Ha elég sokan megtennék, holnap este a pasi tuti leamortizálná a dühöngőt a basementben. Nincs szebb öröm a kárörömnél, és soha kevesebb befektetéssel nem lehet borsot törni a stöpszli orra alá - ráadásul következmények nélkül. 9 év szemétsége után nehogy már ne esne jól.

És ki tudja, ha csak néhány nappal is lerövidülne ez a dicstelen korszaka szülőhazánknak, az meg külön haszon lehet minden magyarnak.
www.youtube.com/watch?v=QQswKjMkwW4

miért 2019.05.25. 18:59:47

@hacker unionista: megy a mellébeszél! Senki nem hirdeti a magyarok kollektív bűnösségét. Ez csak az idióta fideszes ék fejében létezik. A Horthy-kormány (rendszer) felelősségét viszont nem lehet tagadni! Szóval elég az ócska komcsi dumából. Akiknek az oroszok jobbak a nyugati demokráciáknál:
Orbán: Nem az orosz befolyástól kell félni, hanem Soros liberális világmaffiájától

miért 2019.05.25. 19:02:13

@hacker unionista: ejnye macskajncsi! Térdre imához! És jó lenne, ha az elmúlt fél évszázad történelmét nem bayerzsóti agymenéseiből tanulná.

miért 2019.05.25. 19:05:17

@hacker unionista: ennyi hazugság és csúsztatás pár sorban, nem semmi! Ilyen egyoldalú média utoljára orbanescu kedvence, kádárjankó idején volt!

ijontichy 2019.05.25. 20:14:49

@hacker unionista: "ez a st. martin valamiért megkapja a kereskedelmi médiában a főműsoridőt. aztán ha azt mondja, hogy o1g, akkor nem kapja meg. de ez 2010 előtt is így volt."

Sok a lé már megint. NEM, NEM VOLT ÍGY!!! (Nagy problémád, hogy én vityával egy évjárat vagyok, ráadásul én aztán nemhogy párt, de kisz-tag sem voltam. Így mérföldekről, ellenszélben megismerem a bolsibűzt. Ha a stöpszli Strasbourgba jön, és rossz a széljárás, szinte mindig kell egy kis Vomex :-( ).

2010 óta viszont "sajtószabadság" van :-DDD :
split.to/Pb4nTgk

Mo-nak amúgy is van egy csomó feldolgozatlan traumája - és piszkosul rossz a feldolgozás a műfajában. Elég rád gondolni, meg az Erdély-nyavajádra. Tudod, ha a genius de genere alchewt így folytatja, nem esélytelen, hogy ti a jövőben is határon fogtok átkelni, ha Erdélybe akartok menni, mi meg nem. Igaz ahhoz ki kell kerülnünk Mo-ot.

Szóval esélyes, hogy az orbánizmus lesz a következő trauma. "Nesze sánta, itt egy púp", még egy hendikep :-(.

Janossz 2019.05.25. 20:40:18

@hacker unionista:
" kocsikázott a palkovics féle tesztpályán, "

Mitől is féle? Tervezte? Finanszírozta? Az övé?

Janossz 2019.05.25. 20:45:19

@hacker unionista: . " és a fidesz 2 biztosít egy menekülőutat. errefelé a szabadtéri színpadon fellép hernádi művésznő, gálvölgyi művész úr, alföldi rendezőként. "

A menekülőutat önmagának találta a helyi fideszke, mikor nem akart szembesülni a nóném "művészek" okozta elégedetlenséggel, így inkább népszerű, ám kevésbé rendszerkompatibilis fellépőket hívott.

Célkereszt 2019.05.25. 21:18:43

A XX. század vergődik még Magyarországon. A Fidesszel együtt kimúl majd egyszer.

felucca02 2019.05.25. 21:55:39

@Mickey Pearce: Nem akarok karizmatikus politikust sehol! Elegem van belőlük. Azt akarom, hogy ne tudjam, mi a miniszterelnök neve, de ne is érdekeljen. Nem akarok vele foglalkozni, ahogy az sem érdekel, hogy hivják a villamosvezetőt, ha a villamoson ülök, annak a karizmájától is mentsen meg a jó isten. Menjen az a villamos gyorsan és érkezzen pontosan, érhető és udvarias legyen az utastájékoztatás! Ha Fegyőr ilyen, akkor duplán jó döntés, hogy holnap a Momentumra szavazok.

Fragreg 2019.05.25. 22:03:15

No ezen most meglepődtem. (Blogbejegyzésre gondolok.) Valószínűleg a DK-ra is előbb szavaznék, mint a Momentumra.

Brix 2019.05.25. 22:45:17

@felucca02: "Fegyőr" valóban nem elég karizmatikus, de vannak ott mások is , akikben igen erős politikusi potenciálok vannak...Pl a Donáth Anna, aki Donáth Ferenc, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjának unokája... Véletlenül meghallgattam Donáth Anna törökszentmiklósi beszédét, és ha lehet mondani valakire, rá biztosan igaz a mondás: " a vér nem válik vízzé" Olyan beszédet mondott - csak fejből, mindenféle segédlet nélkül- amelyre a jelenlegi magyar politikai elitből ma senki nem lett volna képes, Orbán sem...Tartalmilag , logikailag és nyelvi-stilisztikai eszközeiben is briliáns felszólalás volt, annyira, hogy engem teljesen meggyőzött, sőt, lenyűgözött, pedig nekem a Momentum értékvilága már túl progresszív...
A Momentumban most úgy tűnik sokkal több van mint a többi ellenzéki pártban, bár tartalmilag még elmaradnak az Lmp programjától, de a jövő szempontjából- mint potenciális kormányváltó párt - nagyon is jogos választási alternatívák... A tapasztalatlanságukat ellensúlyozza a kreatív gondolkodásuk, a fiatalos lendület és a váratlan húzások...
Ők érzik, hogy hol fog fájni az az Orbán-rendszernek , hová kell a legnagyobb csapást mérni: a nemzethi oligarchák anyagi összefonódásokon alapuló , tolvaj-korrupt rendszerére- és meg is fogják tenni ezt a lépést!
A Momentum nagyon jó úton jár, és meredeken ível felfelé a népszerűségük , csak arra kell vigyázniuk, hogy ne süllyedjenek bele a szokványos, liberális rétegpárti unalmasságba...
Az Orbán-rendszer megbuktatására nem konvencionális eszközök kellenek, és az is fontos lenne, hogy felvállalják a nemzeti/konzervatív értékvilág képviseletét is! "Középutas" párttá kellene válniuk.. A Fideszt egy másik fidesz-szerű párt fogja kiütni a hatalomból , ehhez be kell nyomulni a jobboldalra is, mert onnan nagyon sok embert el lehetne hozni , mivel egyre inkább látható a józanul gondolkodóknak , hogy az orbáni- rendszer képtelen önmérsékletre, a társadalmi béke megteremtésre és a konszolidációra...

vajdasagi 2019.05.25. 23:23:43

@Brix: Igen, most a Momentumra kell szavazni, aztán remélni a legjobbakat. Pont ma láttam egy okostelefonokra írt programjukat, amely megmondja egy termékről, hogy a NER-oligarchákat gazdagítod-e, ha megveszed azt a terméket vagy nem. Az ötlet nagyszerű. Még száz ilyet kérek a következő években, és még akár meg is dőlhet majd egyszer as NER. Hogy ez még időben lesz-e a Haza számára, azt sajnos nem tudom. De más remény nincs, tehát a "kire szavazzak" kérdés ezúttal egyértelmű. Ritkán van az, hogy ennyire világos, mit kell tenni.

Khonsu 2019.05.25. 23:35:57

@Brix:

Szerintem a Momentumnak (a napi problémák felszínen tartása mellett) a tíz év múlva várható világot kellene képviselnie. Amit akkor az emberek maguk körül látnak, tapasztalnak majd. Erre az ország átlagánál már csak korukból adódóan is több rálátásuk lehet, így teljesíthető feladat. Arra a világra ugyanis a Fidesz válaszai ma leginkább a terelésben és a tagadásban merülnek ki.

Erre felépíthető egy szilárd narratíva, amit következetesen képviselhetnek. Az valószínű, hogy a Fidesz legyőzése egy hosszú távú projekt. Illetve a Momentumnak még szüksége van időre önmaga felépítésére is. Az idő nekik dolgozik. Nem holnap fogják megbuktatni a Fideszt. Arra kell felkészülniük, hogy 10 év múlva olyan működőképes, kész válaszaik legyenek (amiket már évekkel korábban hangoztatnak, felépítenek) az emberek akkori mindennapi tapasztalataira, problémáira, kérdéseire, amilyenek a többieknek nem lesznek.
Aztán az idő majd megnyeri nekik a választást.

C. Robert 2019.05.25. 23:41:43

Hát elég elkeserítő, amit a leginkább vállalható pártról írsz, de sajnos igaz. Szerintem erre a helyzetre csak egy jó válasz van: szabaduljunk meg az egész magát ellenzékinek mondó bagázstól. Szavazzunk a Fideszre. Legyen meg a 100%-uk. Minél nagyobb hatalmuk van - vagy hiszik, hogy van - annál hamarabb fognak megbukni.

C. Robert 2019.05.26. 00:18:10

@Khonsu: Megnéztem, köszi. Az MP stílusát általában nem kedvelem, de ezt az opusukat igen.
Amúgy ez lenne a legtisztességesebb a jelenlegi díszlet-ellenzéktől, mármint politikai értelemben: lemondani a parlamenti képviselőknek (már ha vannak) és egy bizonyos szint felett minden pártvezetőnek, és vállalni, hogy a 2022-es választások utánig nem vállalnak pártvezetői posztot. Ha lesz ilyen párt, máris szavazok rájuk.

moonlight777 2019.05.26. 00:38:15

A momentum az új szdsz, konzervatívként semmilyen körülmények között nem szavaznék rájuk....

Khonsu 2019.05.26. 00:45:35

@C. Robert:

Leginkább erre a részre céloztam:

"Szavazzunk a Fideszre. Legyen meg a 100%-uk. Minél nagyobb hatalmuk van - vagy hiszik, hogy van - annál hamarabb fognak megbukni. "

Az ellenzékváltással amúgy elviekben egyet tudnék érteni, de mivel a gyakorlatban nincs helyettük más alternatívánk, aki felvállalná, így abból kell főznünk amink van. Ebből a nézőpontból pedig a Momentum még viszonylag felhasználható alapanyagnak tűnik a többihez képest.

lezlidzsi84 2019.05.26. 01:01:45

A második bekezdésben mindenkinél lényegretörőbben megfogalmaztad a Momentum "lényét". Egyben ez a katyvasz az egyetlen "biztosíték" arra, hogy valami talán még lehet belőlük...

C. Robert 2019.05.26. 01:13:40

@Khonsu: Én úgy látom, hogy az Orbán-rendszer háromféleképpen bukhat meg.
1. Keletkezik egy kompetens ellenzéki párt, akár a „semmiből”, akár a mostaniak közül kinövi magát az egyik – akár a Momentum is. Ennek az esélye igen csekély, viszont ha mégis megtörténik, akkor viszonylag gyors és fájdalommentes lehet.
2. Népfelkelés. Ettől az Isten óvjon. Szerencsére ez sem valószínű.
3. A Fidesz egyre nagyobb hatalomra tesz szert, így – hogy is mondjam – belterjessé válik, és valamilyen külső sokk hatására megrogyik. Ekkor jöhet egy 1990-es jellegű rendszerváltás – remélhetőleg nem azzal a borzalmas eredménnyel, mint anno.
Amit én javaslok, az egyértelműen a 3., és valamelyest az 1. lehetőséget segíti.

Khonsu 2019.05.26. 01:48:46

@C. Robert:

Értem a logikát, szerintem is gyengítheti a Fidesz ellenálló képességét a belterjesség, de nem látom, hogy ez miben jelentene érdemi változást a mai helyzethez képest, mert már most is fennáll ez a belterjesség. Azt is valószínűnek tartom, hogy ha (mivel az állandó harc tartja egyben a tábort) a Fidesz ellenfél nélkül maradna, akkor a felszínre kerülő belső feszültségek szednék szét (összevesznének a koncon). Azonban azt is látni kell, hogy nagyon kreatívok az ellenségkeresésben és gyártásban, így, ha itthon nem találnak, akkor valamilyen külföldi vagy akár kitalált "ellenséggel" szemben hirdetnek harcot.

Szóval így 9 év után már nincsenek olyan illúzióim, hogy a NER egyszer csak hirtelen összeomlik. Szerintem ez egy hosszú és keserves folyamat lesz, amin egy 100%-os Fidesz hatalom egyáltalán nem garantált, hogy rövidítene, de az, hogy pánikszerűen hagyná el az országot legalább újabb félmillió (reménybéli ellenzéki) szavazó, már annál inkább. Az pedig nem javítana a változás esélyein.

C. Robert 2019.05.26. 02:35:09

@Khonsu: A kitalált ellenséget már bevetették. Az emberek ideig óráig hisznek bennük, aztán meg már nem. A Kádár-rendszer akkor kezdett el megbukni, amikor már a párttitkárok is csak viccből emlegették a nyugati imperializmust meg a szocializmus építését, összekacsintva a „néppel”.
Igen, hosszú és keserves folyamat. De nézd a dolog jó oldalát: 9 év már eltelt belőle.
Minél nagyobb a hatalom, annál több éhes szájat kell betömni. Ahhoz meg erőforrások kellenek. Lehet, hogy elmenne újabb félmillió, ami szomorú. De ők nem csak reménybeli ellenzékiek, hanem potenciális adófizetők is. Ráadásul ők már nem fogják úgy visszatolni a pénzt az országba, mint eddig akik most kint vannak (ha jól emlékszem, évi 500 milliárdot utalnak haza a külföldre szakadtak), így dupla erőforrás-veszteség. Azaz, több éhes száj, kisebb konc. Ez azért gyorsíthatja a folyamatot. És az is, hogy minél nagyobb a hatalom, annál több fals információt kap a vezető, így egyre többször hoz hibás döntéseket.
De persze jobb lenne az első variáció. Ha például a Momentum holnap szerezne mondjuk 25%-ot, az elsők között lennék, aki rohanna támogatni őket.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.26. 05:51:32

@C. Robert:

"Minél nagyobb a hatalom, annál több éhes szájat kell betömni."

Az éhes szájakat puskacsővel is be lehet tömni.

Ennek a műnek a szerzői abból a megfigyelésből indultak ki, hogy ha egy diktátor átvészeli a hatalomra kerülése utáni első 6 hónapot, akkortól már jobb esélye van a hatalom tovább megtartására mint egy demokratikus viszonyok között operáló politikusnak.

www.burmalibrary.org/docs13/The_Dictators_Handbook.pdf

screpes 2019.05.26. 05:52:48

@C. Robert:
Létezhet olyan, hogy megszabaduljunk a "magát ellenzéknek nevező bagázstól"?
Annak egy része mindenképpen maga az ellenzék.

jajdehülyevagyok 2019.05.26. 06:21:14

Ez egy hátsófali manipuláció

gomorra 2019.05.26. 08:27:29

@Zabalint: Lüke ember, naná, hogy elkurvulhat a Momentum is, naná, osztod az észt s közben ragacc a fotelben, mi lenne ha megemelnéd a popódat megkeresnéd a Momentumot vagy bármely más pártot, ami szerinted kivezeti az országot ebből a fertőből s itt pedig befognád a lepcsest, magyarán dógoznál is egy jobb országért, nem csak várnád hogy kikaparja más a gesztenyét a tűzből.

gomorra 2019.05.26. 08:29:24

@moonlight777: akkor belépsz a PKP-ba? Vagy mi a lószart csinász lükepék, pofázol, pofázol hátha kikaparja valaki más a gesztenyét a tűzből.

teleorman 2019.05.26. 09:19:10

@Gamma Leonis: ha elhisszük, hogy az ország az - t. i. az EU-segglyuka - akkor elismerjük Orbán, Kövérlaci, Németszilárd stb. mérhetetlen hatalmát. Azt, hogy 5-10 év alatt az ország teljességét sikerült a maguk képére formálni. Ez azért aligha igaz, még akár a jó öreg marxi alap-felépitmény megközelítés szerint sem. Ők csak az utóbbi, a politikai intézmények és a közbeszéd alakításában nagy a szerepük, de nagyrészt ott véget is ér, hál'istennek. (Belegyalogoltak rendesen az alapba is, l. lőrincbarát, de azért statisztikai értelemben - ha bosszantó is a jelenség - még biztosan nem meghatározó ez a részesedés.)

Annyiban vagyunk - vagy nem vagyunk - az a bizonyos testrész, amennyiben korábban voltunk vagy nem voltunk.Ezeket a kulturális-civilizációs "létezőségeket" generációk formálják, ehhez néhány saját lábszagától megrészegedett néptribün és nem egészen tiz év szerencsére kevés.

2019.05.26. 09:23:48

Hogy a szavazatom NE vesszen el, ezért két párt között vacillálok:

Jobbik vagy DK

Az előbbi Vona Gábor nélkül csak egy béna kacsa.
Az utóbbi Fletóval meg erősen záptojás szagú.

De a Momentum nevű zagyvalékra nem szavazok, mert:

Elveszhet a szavazatom.
Nem értek egyet a hülye PC irányvonallal, a gender fasizmussal, illetve fiatalságuk ellenére nem elég tökösek.
Nincs közöttük valódi vezető személyiség, aki képes lenne leváltani a csúti taknyot.

Mi ilyen fiatalon Balatonakarattyán a ruszki menetoszlopokat támadtuk a magunk módján, szögekkel, aszfaltba süllyesztett gereblyével.
Tudom, ma már ez nevetséges, de legalább tettünk valamit a rendszer ellen, nem csak a fotelban ülve téptük a szánkat!

Ennyi.

Aquincum 2019.05.26. 09:31:47

@ijontichy: “Tudod, ha a genius de genere alchewt így folytatja, nem esélytelen, hogy ti a jövőben is határon fogtok átkelni, ha Erdélybe akartok menni, mi meg nem. Igaz ahhoz ki kell kerülnünk Mo-ot.” Hát ez jó volt! Először jót nevettem, aztán elszomorodtam, mert akármit pofázik ez a “genius de genere alchewt” a hatalmuk érdekében szerintem kivezetné az országot az unióból. A hülyegyerek azt nyilatkozta a napokban, hogy nem Putyin Oroszországától kell félni, hanem Soros liberális hadaitól. Ennek a felcsúti fütykösnek méreg jön a szájából, komolyan mondom. A Vomexből én is kérek! :-)

morph on deer 2019.05.26. 09:47:00

@C. Robert:
“ belterjessé válik, és valamilyen külső sokk hatására megrogyik”

Ez ugye a “csodavárás 2.0” változat.
Ugyanis a fidesz már most is elég belterjes, a külső sokk oka pedig Soros, a liberálisok és Gyurcsány, mindörökké ámen!

Amit te mondasz ahhoz egy teljes politikai bojkott áll legközelebb, amit véleményem szerint már 2014-ben meg kellett volna lépni.
Nevezetesen: nem indul egyetlen érdemi párt sem a választásokon!
És ezt csak az utolsó pillanatban hozni nyilvánosságra, amikor az ajánlószelvények leadásának utolsó pillanata lenne, hogy a kamupártokon kívül már ne lehessen mást “igazi” ellenzékként előrángatni.

Aztán majd meg lehet nézni, hogy mi fog történni a parlamentben ezek után.

inteligencs elenzeki 2019.05.26. 09:55:48

@neoteny:

"számára nem akkora fontosságú a politikai karrier (a hatalomszerzés) mint Orbánnak volt."

Ja, azért ment be az origó szerkesztőségébe anno emberkedni.

Nem a sz.rt nem fontos neki, különben nem alapított volna pártot.
Az megint egy másik kérdés, hogy le se sz.rják az emberek, mert érzik, hogy komolytalan. De ez nem az ő ambícióinak hiányát jelzik.
Amúgy itt ha jól számolom ez a 3. poszt a fényezésükre.

inteligencs elenzeki 2019.05.26. 10:00:03

@Látens Inszinuáció:

"Hogy a szavazatom NE vesszen el, ezért két párt között vacillálok:

Jobbik vagy DK"

Benned aztán van elvi elkötelezettség, és ideológiai stabilitás.

screpes 2019.05.26. 10:22:03

@Brix:

Igazad van..
A "lányok" túlnőtték Fegyőrt.
Talán bocsánatos ez a szexizmus itt.
--------

ricardo 2019.05.26. 10:38:41

@screpes: Jónőkben a Momentum a legerősebb. Nota bene a posztban olvasható "olyan egy házibulira való ismeretségekre jók, viszont arra nagyon" kitétel, mondjuk úgy, félreérthető. :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.26. 10:59:09

@ricardo: :D Na akkor legközelebb még körültekintőbben fogalmazok

ricardo 2019.05.26. 11:58:51

@HaFr: Szerintem az ep-választás dilemmája, hogy kire szavazzanak azok az euroszkeptikusok, akik farázsokra meg putyinfenekre nem szívesen voksolnának.

C. Robert 2019.05.26. 12:06:27

@neoteny: „Az éhes szájakat puskacsővel is be lehet tömni.”
Igen, de az ember a saját katonáit nem lődözheti korlátlanul halomra.
Nem hiszem, hogy az ajánlott mű vonatkoztatható lenne Orbánra. Például: „To come to power a challenger need only do three things. First, he must remove the incumbent. …. There are three ways to remove an incumbent leader. The first, and easiest, is for the leader to die. If that convenience does not offer itself, a challenger can make an offer to the essential members of the incumbent’s coalition that is sufficiently attractive that they defect to the challenger’s cause. Third, the current political system can be overwhelmed from the outside, whether by military defeat by a foreign power, or through revolution and rebellion, in which the masses rise up, depose the current leader, and destroy existing institutions.”
A 2. esetleg valamilyen szinten ráhúzható, de alapjában véve Orbán nem így jutott hatalomra.

C. Robert 2019.05.26. 12:16:20

@screpes: „Létezhet olyan, hogy megszabaduljunk a "magát ellenzéknek nevező bagázstól"?
Annak egy része mindenképpen maga az ellenzék.”

Igen, persze az ellenzékben tényleg sokan komolyan gondolják az ellenzékiséget, sőt egész biztosan nagy többségben is vannak. Csak az a feneség, hogy ahogy megyünk felfelé a hierarchiában, egyre több helyen van – hogy is mondjam finoman – nem odaillő káder, így aztán a valódi ellenzéki tevékenységek valahogy mindig elszabotálódtak az utóbbi 9 évben.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2019.05.26. 12:37:13

Magas a részvételi arány. Vagy narancsdiadal vagy narancsbukta. Sajnos, az első a valószínű. A szavazókörömben hegyekben voltak a nyugdíjasok, pedig nem egy nyugger környék.

C. Robert 2019.05.26. 12:41:44

@morph on deer: „Ez ugye a “csodavárás 2.0” változat.”
Erre most mit mondjak? … Igen.
„Amit te mondasz ahhoz egy teljes politikai bojkott áll legközelebb, amit véleményem szerint már 2014-ben meg kellett volna lépni.”
Valóban, már akkor meg kellett volna. De jobb későn, mint soha.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.26. 13:06:14

@C. Robert:

"az ember a saját katonáit nem lődözheti korlátlanul halomra"

Korlátlanul nem, de megfizetheti a katonái egyik felét hogy lődözzék le a másik felét.

"alapjában véve Orbán nem így jutott hatalomra"

És ebből te arra a következtetésre jutottál, hogy nem hiszed azt (vagy nem hiszel abban), hogy ez az mű vonatkoztatható lenne Orbánra? Én elég gyorsan olvasok, de ilyen teljesítményre még én sem vagyok képes.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.26. 13:15:07

@Comte de Gippaud:

"Nem a sz.rt nem fontos neki"

Ahogy idézted is, én összehasonlítást végeztem (mert az eredeti állítás is egy összehasonlítás volt közte és Orbán között). Így hát köszönöm kedves hozzászólásodat, de nem áll szándékomban arról vitázni, hogy valamilyen abszolút, önmagában álló mérce szerint mennyire fontos a politikai karrierje Fekete-Győrnek. Én sem tudom, te sem tudod, de lehet, hogy még Fekete-Győrnek sincs teljesen kiforrott álláspontja ebben a kérdésben.

C. Robert 2019.05.26. 13:22:09

@neoteny: „Korlátlanul nem, de megfizetheti a katonái egyik felét hogy lődözzék le a másik felét.”
Valószínűleg félreérthetően fogalmaztam az eredeti bejegyzésemben, bocs, pontosítok: Az „éhes szájak” alatt nem a „nép”-et értettem, hanem az Orbán-rendszer haszonélvezőit.

„Én elég gyorsan olvasok, de ilyen teljesítményre még én sem vagyok képes.” Természetesen nem olvastam el az egész könyvet, csak néhány alapvetőnek vélt bekezdést, és abból az tűnt ki, hogy a kéziköny a nyílt és közvetlen erőszakkal hatalomra került diktátorokról szól. Orbán szabad és demokratikus választások révén került hatalomra 2010-ben.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.26. 14:06:26

@C. Robert:

"Az „éhes szájak” alatt nem a „nép”-et értettem, hanem az Orbán-rendszer haszonélvezőit."

Ah OK; az valamelyest más tészta -- de róluk is, ill. az általuk képviselt problémáról is ír De Mesquita & Smith.

"az tűnt ki, hogy a kéziköny a nyílt és közvetlen erőszakkal hatalomra került diktátorokról szól."

Az első sztori, amivel mintegy étvágyat csinálnak a könyvük mondanivalójához egy amerikai kisvárosban megtörténtekről szól:

Let’s start with a tale of a small town’s team of seemingly greedy, grasping, avaricious louts so that we can appreciate how the world looks from a leader’s perspective. And yet it’s vital that we remember that this is a story about politics, not personality. Whether we’re discussing a cabal of corrupt reprobates or not, what really matters is that these are people who value power and recognize how to get it and keep it. Soon enough we will come to appreciate that this small tale of miserable conduct recurs at every level of politics and corporate governance, and that there is nothing out of the ordinary in the extraordinary story of Bell, California.

De ezóta is történtek érdekes dolgok: például az egyik (azt hiszem kaliforniai, de erre most nem esküszöm meg) városban az történt, hogy az önkormányzat kötött egy szerződést egy (nagyobb) ügyvédi irodával, hogy ők intézik a szabálysértési ügyekkel kapcsolatos teendőket. Ezzel első látásra nincs gond: miért venne fel az önkormányzat főállásban jogászokat, amikor így ki tudja adni napszámba a munkát.

Igen ám, de ez a rendszer a következő módon 'működött': a felügyelők körbejártak, és mindenkinek kiosztogattak büntetőcédulákat, akiket rajta tudtak kapni valamin, ami potenciálisan szabálysértő volt (nem levágott fű vagy mozgásképtelen autóroncs a kertben vagy más ilyesmi). Ráadásul a büntik eléggé durvák voltak: akár $1000-ig is elmentek. Ha pedig a polgár vergődött, és elment a bíróságra, hogy az ilyen nem méltányos, akkor általában az történt, hogy a bíró együttérzően bólogatott, de a büntit helyben hagyta, mert a polgár tényleg elkövette azt amiért a büntit kiszabták.

OK, a polgár jó polgár, megértette azt, hogy a bíró munkája meg az, hogy a törvénynek érvényt szerezzen, szóval hazament, befizette a büntit és megpróbált tanulópénzként gondolni rá. És ekkor kapta a duplacsövű sörétesből a másik töltetet: az ügyvédi cég, amely az önkormányzatot képviselte, kiszámlázta neki az ő idejüket, amit a bíróságon ill. az ügy kezelésével töltöttek. Olyan óradíjakon, amiket a magánklienseiknek számláznak ki -- de amely magánkliensek szerződést kötnek az ügyvédekkel/jogászokkal, hogy azok nekik, a fizető kuncsaftnak dolgozzanak. Itt semmi ilyesmi nem történt: az ügyvédek nem oldották meg a polgár semmilyen problémáját, sőt még több fejfájást okoztak neki: épp' csak befizette a súlyos büntit, amikor kap egy számlát a bünti kétszeresét vagy háromszorosát kitevő összegről. Azért, mert ő naivan azt hitte, hogy már kifizette a bírót és a bíróságot az adóival, hogy nem származik még külön költsége abból, ha a bíróságra viszi a gondját.

Kétségkívül nem ugyanaz a helyzet mint ha halálra keresik az embert mert annyira elszomorította a hazájában épp' diktálókat. De egy szép példa arra, hogy még önkormányzati szinteken is vannak olyan politikusok akik csak fejőstehénnek nézik a polgáraikat, és egy megélhetési bűnöző rutinos nyugalmával ötölnek ki ilyen kis bevételélénkítő trükköket.

screpes 2019.05.26. 14:23:48

@C. Robert:

így van.
Mit kéne tennünk?

Ezért oly fontosak a hiteles személyiségek.
Aztán majd kiforrják magukat, mert tartalmilag úgysem lehetnek birtokunkban diktátumok, a bölcsek köve nincs másnál, de nálunk sincs.
-------------

C. Robert 2019.05.26. 17:46:25

@neoteny: Szerintem logikus, hogy a perköltséget, beleértve az ellenoldali fél ügyvédi költségeit is, a pervesztesnek kell megfizetnie. Az tényleg durva, ha ennyire kimaxolják a törvényi lehetőségeket.
Azt hittem, az a sztori az étvágycsináló, hogy a libériai elnök úgy jutott hatalomra, hogy elvágta az elődje torkát.

C. Robert 2019.05.26. 17:51:28

@screpes: „Mit kéne tennünk?”
Jó kérdés.
Várjuk meg ma a 11:00 órát, aztán aludjunk az eredményekre pár hetet, aztán majd meglátjuk.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2019.05.26. 21:21:37

@teleorman: Nem. Rosszul látod. Az ország formálta, termelte ki a jelenlegi Döbrögiket. A magyar nemzet ennyit tud, ennyire képes. Az értelmese pedig inkább külföldön van, vagy ingázik, de tuti nem itt van az egzisztenciája bázisa. A NER fenntartói/haszonélvezői pusztán egy pünkösdi királyság részesei, nem lesz hosszan tartó az örömük. Szerintem közel van az állam szétesése és 2021 után cifrább helyzetben leszünk. Ideje költözni. Ha valóban lenne elég értelmes ember itthon, nem győzhetne ilyen nagy arányban a fidesz.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.27. 04:47:39

@Khonsu:

Ilyen az, amikor olyasvalaki beszél egy témáról aki abban elmerült és amiben fizetség nélkül kutatásokat végez.

Köszönöm, hogy belinkelted ezt az interjút.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.27. 08:47:59

@C. Robert:

"Szerintem logikus, hogy a perköltséget, beleértve az ellenoldali fél ügyvédi költségeit is, a pervesztesnek kell megfizetnie."

Ebben valóban van valamennyi logika: ennek a szabálynak az alkalmazásával nem képesek pénzes entitások kivéreztetni monetárisan kevésbé jól eleresztett áldozataikat úgy, hogy perelik őket orrba-szájba és nevetve kifizetik a saját költségeiket, míg az áldozatuk belerokkan az ő költségeibe.

De ugyanennek az érmének a másik oldala az, hogy milyen hatása van ennek a szabálynak más esetekben: olyan nem-frivol pereskedésekben, ahol a bírósági döntések nem fele-fele vagy ahhoz közel eső arányban születnek, hanem valamilyen _bias_, valamilyen _skew_ van az ítéletekben.

Ilyenek például a gyerekelhelyezési perek. Az olyan válások, ahol nincsen közös gyerek* akit meg kell osztani, nem érdekesek: azokra az esetekre teljesen jó a kaliforniai szabály ami szerint minden vagyon, amit a pár bármelyik tagja szerzett a házasságkötés után, közös szerzeménynek számít és így felezendő. (Zuckerberg a Facebook IPO-ját _követő_ napon vette feleségül kínai aráját.)

De ha van gyerek, akkor az egy hatalmas bunkósbot az anya kezében a családügyi bíróságokon (Family Court). És egyes anyák könyörtelenül használják is ezt a fegyvert: ami azt jelenti, hogy sok tárgyalási nap van, amin az ügyvédek már megemelt óradíjban számláznak, szóval a költségek gyorsan nőnek. De az ítéletek nem fele-fele arányban történnek, hanem az anyák javára születnek: valami 85%-ban hozzájuk kerül a gyerek. Tehát egy anya igencsak meg tudja keseríteni az apa életét, ha úgy akarja. És azokon a területeken ahol az általad -- helyesen -- logikusnak mondott szabály van érvényben, ezt ráadásul úgy teheti meg az anya, hogy ennek a költségét nem ő viseli, hanem az apa.

(* az egyszerűség kedvéért egyes számban írok, de értelemszerűen alkalmazható többes számban is)

Ebben van a feneség: hogy egy szabály, ami kétségtelenül hasznos a jogszolgáltatást fegyverként alkalmazás _ellen_ pontosan ezt teszi lehetővé egy másik, gyakran előforduló szituációban.

A logika egy nagyon hatékony eszköz -- de a logikus gondolkodást követni is kell, akárhová is vezet.

Janossz 2019.05.27. 20:41:13

Azért ez igazán szép, hogy a poszt alatt senki sem triumfál.
Úriembereknek látszó társaság.

Boycie 2019.05.27. 23:36:38

@Janossz:
Minek kellene örülni? Hogy HaFr egyetlen posztjával hódító útjára indította az Új Fideszt?? :)
Ha jól értettem ő Orbánnak is volt tanácsadója: nem tud hibázni :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.28. 16:28:53

@Boycie: ez jól esett köszönöm -- Gandalf erejét érzem magamban
süti beállítások módosítása