1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.03.20. 17:56 HaFr

Fideszesnek lenni erkölcstelen

Képtalálat a következőre: „political ethics in illiberal regimes”

Lehetetlen lenne véglegesen és kimerítően meghatározni, mitől erkölcsös és mitől erkölcstelen egy cselekvés, de vannak olyan jól felismerhető jegyei, amelyek a legtöbb erkölcsi rendszerben kelettől nyugatig érvényesek.

Ezek:

Ne akarj valamit másnak, amit magadnak nem kívánnál vagy ami a másik kárára van, de nem akként, hogy közben igazságos lenne! Ne hazudj (hacsak nem kerülsz el ezzel valami súlyos igazságtalanságot), ne lopj, ne bánts senkit oktalanul, ne nézd el vagy támogasd mindezeket (hacsak egy igazolhatóan nagyobb kárt nem hárítasz el ezzel), védd meg magadat, a gyengébbet és azokat, akiket rád bízott a sors, állj ki az igazadért, légy igazságos, gyarapítsd a tudásod, hogy igazságos tudj lenni.

Az erkölcsös cselekvés kulcsa tehát egyfelől a valamitől való tartózkodás, másfelől -- ami nehezebb -- a valamiért való cselekvés, erkölcsös pedig az az ember, aki ezeket konzisztensen gyakorolja.

Nem akarom túlbonyolítani a helyzetet, ez olyan legnagyobb osztó (erkölcsi minimum), amit mindenki elfogadhat. Ehhez képest mit tesz ma az egyszeri fideszes szavazó? Olyan emberek csoportját támogatja, amelyik ezerszer bizonyítottan lop, csal, hazudik, oktalanul bántja a rábízottakat, manipulálja a gyengéket és tovább gyengíti őket; azaz habár az egyszeri fideszes szavazó nem okvetlenül erkölcstelen abban az értelemben, hogy maga is így tesz, mégis felhatalmazást nyújt azoknak (nem vonja meg a felhatalmazást azoktól), akik ezt konzisztensen teszik. Eközben nem áll ki az erkölcsi igazságért, nem szerez elég megbízható tudást ahhoz, hogy kiegyensúlyozott véleményt tudjon alkotni, ezért nem is tud igazságos lenni az ítéletében.

A fideszes szavazó gyakran gondolja azt, hogy az az ideológia, amelynek a nevében közvetett módon -- egyúttal számára ismeretlen emberek millióinak sorsát befolyásolóan -- cselekszik azzal, hogy politikai döntést hoz és naponta politikai ítéletet alkot, igazolhatja az erkölcstelenségét. Magyarul az erkölcsi álláspontját beáldozza egy politikai álláspontért, függővé teszi az erkölcsét és emberségét egy politikai ideológia igazolási erejétől. Ez a politika ideológia -- nevezzük ezt nemzeti érzelemnek, antikommunizmusnak, kereszténydemokráciának, orbánizmusnak -- válik "erkölcsi" iránytűvé számára az egyébként erkölcsileg egyenlő embertársaival szemben, amivel nem kevesebbet tesz, mint megsemmisíti  a fentebb vázolt erkölcsi legnagyobb közös osztót, azaz jelentős értelemben felszámolja a humánumot, aminél nincs súlyosabb erkölcsellenes döntés (az élet megsemmisítésén innen). A fideszes magát az erkölcs lehetőségét és a humánumot relativizálja, azaz a meghatározás szerint tagadja.

A kérdés már csak az, igazolhatja-e bármi -- jelesül egy nagyobb kár elhárítása -- a fideszes szavazó vállalt erkölcstelenségét. Ilyen nagyobb kárról nem tudunk. Erkölcsről erkölcsösen dönteni az erkölcs ellenében csak nagyon megalapozottan lehet. Nem állítom, hogy nem vonhatók vissza bizonyos szélsőséges körülmények között az erkölcs fent vázolt parancsai (bár magam nem tudnék ilyen körülményeket könnyen elképzelni), de azt igen, hogy ezt nem lehet fikcióra, magára az erkölcs helyére importált ideológiára, vagy akár félelemre alapozni. Miközben ez utóbbi lehet az az erkölcsi adu ("védd meg magad és a rád bízottakat") vagy akár az erkölcsi kivételes állapot legerősebb és legsikeresebb igazolása, ma messze nem mutatható fel még közelítően erős fenyegetés sem, ami az erkölcsös önvédelem minden mást megsemmisítő parancsát vagy az erkölcs felfüggesztését igazolhatná.

Röviden, az erkölcseink érvényben vannak. Nincs erkölcsi kivételes állapot. A fideszes szavazó, amelyik egy erre apelláló politikai csoportot és ideológiát támogat, az erkölcstelenül cselekszik, tehát -- ha konzisztensen teszi ezt és a túlnyomó része így tesz -- maga is erkölcstelenné válik.

(PS1: Az olvasót nyugtalaníthatja ez az erős konklúzió, de nincs oka nyugtalanságra. Ahol deklaráltan az illiberalizmus uralkodik és egy politikai csoport képviselte többség a fentiek értelmében helyesli, hogy a kisebbséget elnyomják -- parlamenti képviselőit a parlamenti többség egzisztenciálisan fenyegesse, ma még csak fizetéselvonással, ne kapjon hangot az állami médiában, a nemzet ellenségének állítsák be, az ország erőforrásait politikai alapon kezeljék és irányítsák át az állampárthoz lojális személyekhez stb. -- ott a többségi választó erkölcstelenül vagy erkölcsellenesen viselkedik. Erkölcstelenül vagy erkölcsellenesen viselkedik akkor is, amikor félrenéz, vagy érdektelenséget mutat vagy megmagyarázza magának azt, ami megmagyarázhatatlan -- a fenti legnagyobb közös osztó ignorálását és rombolását. És különösen megbocsáthatatlan az erkölcstelensége, amikor kockázatmentesen tudná megmutatni az ellenkezőjét: egyszerűen a támogatás megvonásával -- amihez még csak a "baloldalra" sem kell szavazni.

PS2: Az olvasó esetleg azt gondolhatja, hogy az erkölcs nem olyan szigorú mérce, ha tőlünk távoli, ismeretlen emberekkel -- pláne más kultúrák szülötteivel -- szemben nem érvényesül. Az olvasónak nincs igaza. Az erkölcsi minimum -- ahogy fent vázoltuk -- egyrészt univerzális (cross-cultural, rather) hatályú, de ennél is fontosabb, hogy a cselekvőt minősíti, nem a címzettjét. Tehát az elképzelhető, hogy a gyerekeim védelme, sőt akár színvonalas felnevelése is előbbre való erkölcsileg egy ismeretlen családnak az én kipufogóház-termelésemtől való megvédésénél, de ez egy diszkont feladvány: nem semmisíti meg az utóbbi felelősségemet, csak a szűkösség körülményei között operacionalizálhatatlanná teszi, nem tudok neki érvényt szerezni. Aki azonban odáig is eljut, hogy ne csak ez utóbbit ismerje el, de ennek az erkölcsi relevanciáját is tagadja, az erkölcstelenül gondolkodik és tesz.

PS3: Az őszinte, értő fideszes azt mondja erre: és akkor mi van? És ez egy őszinte, értő fideszes. Gondolom, az ilyenek vannak többségben Orbán környezetében.)

88 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8814703642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevetőharmadik 2019.03.20. 18:17:38

Te liberálfasiszta, te ;)

Amúgy ja: a fideszes szavazó az erkölcstelenség és ostobaság tengelyei által meghatározott koordinátarendszerben értelmezhető csak.

Célkereszt 2019.03.20. 19:14:11

A legfőbb baj, hogy a Fidesz politikája nem ízléses.

Khonsu 2019.03.20. 19:42:03

Sajnos az agymosás már úgy eltorzította a szavazóik elméjét, hogy teljesen más felfogásuk van az erkölcsről mint a külvilágnak, így erkölcstelenségüknek nincsenek tudatában.

Janossz 2019.03.20. 20:02:41

@Khonsu: Igen.
És ez teszi őket alkalmatlanná a velük való kommunikációra.
Meggyőződésük, hogy a jó ügy mellett kiállva védik pártjukkal, így eleve ellenségesek bármi kritikával szemben.
Ez a butábbja.

Az okosabbja meg egyszerű haszonelv alapján tudatosan odahúz, erkölcsöt messze félre téve. Ők az igazi bűnösök.

ijontichy 2019.03.20. 20:30:19

@Janossz: Na ja, a haszonelv, az néha jó dolog. A mai 190:3 azt mutatja, hogy azért ha a szájkaraténél nagyobb a tét, a zöm még mindig tudja, hol van Európában a valódi pénz ;-). Nem Orbánnál, nem a fidesznél.

Khonsu 2019.03.20. 20:34:56

@Janossz:

A kommunikáció valóban lehetetlen, illetve értelmetlen velük, a "párhuzamos valóságuk" már annyira elszakadt a többiekétől. Ezt az információs buborékot csak belülről lehetne feltörni. Nem hagyományos politikai, hanem pszichológiai eszközökkel.

Szerencsére ez a párhuzamos valóság nem annyira erős építmény, mint amilyennek a megalkotói hiszik. Túl sok ellentmondás feszíti, melyeket csak elfedni tudnak, feloldani nem. Ha egy jól felépített "terápia" keretében a buborékukba sikerül bejuttatni és szétszórni a megfelelően összerakott információs csomagokat, akkor a párhuzamos valóságuk meggyengülhet annyira, hogy egy ponton összeomlik. Akkor meglátnánk, milyen gyorsan tudják a vezetőki elérni a határt...

Attól tartok, mostanra már az okosabbja is kezd "hinni". Ez abból a szempontból még jól jöhet, hogy az ők "külső nézőpontjuk" és visszajelzéseik elvesztésével a NER egyre többször fog hibázni...

Janossz 2019.03.20. 20:47:43

@ijontichy: Csak a pontosság kedvéért, mert imádják a százalékokat:
98 %-al kaptak ki.
3,27 harmad.

Janossz 2019.03.20. 20:50:36

@Khonsu: " sikerül bejuttatni és szétszórni a megfelelően összerakott információs csomagokat "
Ott van az már, évek óta, járnak piacra ők is, meg van gyerekük, szüleik, tudják a tutit.
Csak hát maguknak is hazudnak. Egy ideig még.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.03.20. 20:50:55

@Khonsu: @Janossz:

"A kommunikáció valóban lehetetlen, illetve értelmetlen velük, a "párhuzamos valóságuk" már annyira elszakadt a többiekétől. Ezt az információs buborékot csak belülről lehetne feltörni. Nem hagyományos politikai, hanem pszichológiai eszközökkel."

Ezt már biztosan linkeltem ide, de ismét megteszem: nem hiszem, hogy ezt a jelenséget lehetséges lenne érdemben analizálni úgy, hogy kihagyásra kerül Eric Hoffer úttörő -- csaknem hét évtizeddel ezelőtt publikált -- monográfiája

en.wikipedia.org/wiki/The_True_Believer

Azokra vonatkozólag, akikre nem illik az "igazhívő" titulus, alkalmazható Bryan Caplan elemzése a "racionálisan irracionális" viselkedésről: en.wikipedia.org/wiki/Rational_irrationality különös tekintettel az episztemológiai és az instrumentális racionalitás közötti különbségre (amiből előáll a racionális irracionalitás lehetősége: amikor valaki instrumentálisan racionális azzal, hogy episztemológiailag irracionális: pl. amikor valaki elfogad egy bizonyíthatóan téves tudományos tézist, mert ezzel elnyeri a hatalmasok jóváhagyását, esetleg támogatását.)

És még mindig érvényes(nek gondolom) a szelektorátus-koncepciót, ahogy az elővezetésre kerül itt:

www.burmalibrary.org/docs13/The_Dictators_Handbook.pdf

aminek az alcíme ugye "miért jó politika a rossz viselkedés a legtöbb esetben".

neoteny · http://word.blog.hu 2019.03.20. 21:41:43

@neoteny:

És Eric Hoffer azért különösen speciális, mert bármiféle "elefántcsont-toronyban lakó entellektüel" vád lepattan róla: a csóka dokkmunkásként (longshoreman) kereste meg a betevőre valót miközben a társadalom- és politikafilozófiai kutatásait végezte. Amivel a modern akadémikus poláris ellentéte volt.

VT Man 2019.03.21. 00:24:57

Az egyszeri MSZPs szavazó is arra adta a szavazatát, aki lop, csal, hazudik. Kétszer is.

Most épp a Fidesz szerepel a cikkben, régen az MSZP szerepelt volna.

HaCS 2019.03.21. 01:15:13

@Khonsu:

"Sajnos az agymosás már úgy eltorzította a szavazóik elméjét, hogy teljesen más felfogásuk van az erkölcsről mint a külvilágnak, így erkölcstelenségüknek nincsenek tudatában."

Ne legyenek illúzióitok!
Vannak emberek, akiknek az elvek, vagy az erkölcs meghatározóak az életvitel szempontjából, és vannak, akik más rendszer szerint szervezik az életüket. Utóbbi csoport tagjai (szavakban esetleg) elismerik az előbbiek érveit, de az ő rendszerükben ezek csak zavaró mellékkörülményként jelennek meg, sohasem alapvető rendezőelvként. És ennek semmi köze az agymosáshoz. Az csak a mellékkörülmények hatásainak (nevezzük lelkiismeretnek) csökkentésére szolgál.

@VT Man:

Pontosan.
Csak az arányokon lehet vitatkozni, azt meg meghagyom a hívőknek.
Bárcsak a csalás, lopás megítélése az eredményekben is hasonlóan tükröződne minden esetben!

Napi jóhír 2019.03.21. 02:26:28

Egyetértenék a cikkel, csak... Olvasás közben folyton az a kérdés motoszkált bennem, no és a többi párt? Igaz eddig egyik sem törekedett kizárólagos és diktatórikus hatalomra, csak a Fidesz. De csak azért mert nem volt erejük hozzá. a többi erkölcsi kérdésben kevés különbséget látok, úgy a jelenben, mint a múltban. a 2 Világháború között ugyanez a feudálrendszerű politizálás és hatalomgyakorlás dívott. Ebből pedig az következik, hogy a szavazók morálisan gyenge lábon állnak. Oktatásra és hosszú évekre van szükség akár az erkölcs, akár a gondolatok helyreállitásához.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.03.21. 05:06:47

@VT Man: jelentős különbségek vannak

serantnemo 2019.03.21. 06:25:54

Érdekes, sehol sem találtam olyat hogy "véleményem szerint“. Magát liberálisnak valló emeberek egyre többször tényként beszélnek dolgokról, butának titulálnak másokat mert azoknak a véleménye nem egyezik az övékkel. Ez szerintem nem liberalizmus. Véleményem szerint.

Pipas 2019.03.21. 06:34:16

"Ne akarj valamit másnak, amit magadnak nem kívánnál"
Hát én például szeretném, ha a szomszéd lány végre találna magának férjet, de én magad semmiképpen nem akarok férjet magamnak. Akkor ez most erkölcstelen?

"vagy ami a másik kárára van"
Az is jó lenne, ha a tolvajoktól visszavennék a lopott holmit, de ez nekik a kárukra lenne. Erkölcstelen?

"de nem akként, hogy közben igazságos lenne!"
Ja, akkor most már csak azt kellene definiálnod mi az az "igazságos".

"Ne hazudj (hacsak nem kerülsz el ezzel valami súlyos igazságtalanságot), ne lopj, ne bánts senkit oktalanul,"

Okot eddig még mindenki talált.

"védd meg magadat, a gyengébbet és azokat, akiket rád bízott a sors"

Ha lelövök valakit mert pofon akar vágni, az erkölcsös?

Nos ez az erkölcsmeghatározás nagyon gyenge, ennél sokkal jobbakat lehet találni három perc guglizással. :(

Pipas 2019.03.21. 06:37:35

"Olyan emberek csoportját támogatja, amelyik ezerszer bizonyítottan lop, csal, hazudik"

Ez a kollektív bűnösség elve. Emberek egy csoportját nevezed bűnösnek úgy, hogy nem bizonyítottad be, hogy a csoport minden tagja bűnös. Roppant erkölcstelen dolog, a nácikat szokás emlegetni, mint a kollektív bűnösség nagy élharcosai.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.03.21. 06:40:33

@Pipas: khm... a csoport bűnösökből áll, ezért minden tagja bűnös

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.03.21. 06:41:03

@serantnemo: nem tudom, biztos.. én nem vagyok liberális

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.03.21. 06:42:08

@HaCS: van különbség a lopás (stb.) mint rendszer és a lopás (stb.) mint a rendszer alóli kibújás között

Pipas 2019.03.21. 06:51:43

@HaFr: "khm... a csoport bűnösökből áll, ezért minden tagja bűnös"

A cikk azt állította, hogy a fideszesek bűnösek, mert be lett róluk bizonyítva, hogy lopnak. Csakhogy nagyon kevés "fideszesről" bizonyították be, hogy lopnak. Ő viszont (és úgy látom te is) azt állítod, hogy *minden* fideszesről be van bizonyítva, minden fideszes bűnös.

Ez akárhogy nézem a kollektív bűnösség alkalmazása: az egyikről bebizonyosodott, hogy bűnös, a másik meg nyilván bűnös, mert ő is "fideszes".

Ilyen alapon minden párt minden tagja és szavazója bűnös, mert bűnöst mindenütt találni, a többi meg automatikusan bűnös, mert ő is abba a pártba tartozik. A szavazóik meg támogatják, azok meg azért bűnösek.

Elég ordas eszme ám ez!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.03.21. 06:53:06

@Pipas: nem, nem ezt állítja a cikk

Pipas 2019.03.21. 07:08:01

@HaFr: De igen. Ezt állítja:

"Olyan emberek csoportját támogatja, amelyik ezerszer bizonyítottan lop, csal, hazudik"

Szerintem te is érted, csak trollkodsz.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.03.21. 07:42:21

@Pipas:

Technikai közbevetés: a saját blogját senki sem trollkodhatja, az egyszerűen lehetetlen. Egy blogon a blogtulajdonos a "törvény forrása"; hasonló helyzetben van, mint az uralkodó az angolszász jogrendben: "the king can do no wrong" (_rex non potest peccare_).

Az lehet egy bloglátogató véleménye, hogy a blogtulajdonos nem reagál neki megfelelő módon valamilyen kritikára, de az egyetlen elégtétele ilyen esetben az, hogy elhagyja a blogot: a blogtulajdonos _nem_ kötelezhető semelyik látogató által arra, hogy szerintük méltányosan bánjon velük.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.03.21. 07:43:50

@Pipas: :) értési nehézségeid vannak, ez van

kukko 2019.03.21. 07:43:52

Nem vagyok Fidesz szavazó, de kikérem magamnak a cikk hangnemét! Ráadásul azért, mert amennyit TI ingyen segítetek a Fidesznek, azt nélkületek nem tudná elérni.
A társadalom megosztott, de jelenleg a törésvonalak úgy helyezkednek el, ahogy ez a kormánypártnak a legkedvezőbb. Tovább mélyíteni az árkokat a Fidesznek érdeke (ezért elítélendő, de érthető, ha ők akarják mélyíteni az árkokat), de az ellenzéknek be kellene temetni ezeket az árkokat, hogy a csalódott Fideszesek alternatívát találjanak. Akit ti leidiótáztok, az ma egy kicsit jobban utálja az ellenzéket, mint tegnap, egy kicsit ma is csökkent az esélye, hogy átszavazzon.
Amikor a Fidesz veszít a népszerűségéből, abból nem feltétlenül profitál az ellenzék, amire az a sztenderd válasz, hogy idióták, agymosottak, de valójában aki egy pszichológia 101-en résztvett, az tudhatja, hogy mi az a "facesaving", és miért fontos az egyén önbecsülése érdekében.
Persze gondolom nem ez a fontos nektek, hanem az, hogy aki már eleve utálja a Fideszt, az kattintson, instant kielégülést jelentsen számára a cikk, az nem érdekes, hogy most kövezitek ki az utat a 4. kétharmadhoz.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.03.21. 07:47:12

@neoteny: a poszt pozíciója elég világos: a fideszes krém lop, csal, hazudik, így lettek összeválogatva, ezért priméren erkölcstelenek; aki rájuk szavaz (a fideszes szavazók) az erkölcstelenséget támogatják, tehát legalább szekunder értelemben maguk is erkölcstelenek, szó sincs sehol "kollektív bűnösségről" vagy mi.. A posztot megírtam, aki akarja érti, aki akarja, nem. Az utóbbiaknak nem fogom még egyszer leírni az éveimet kommentbe is, legyen meg a saját meggyőződésük, nem tartozom felelősséggel senkiért itt

torró 2019.03.21. 08:01:26

Mert a az ellenzéki szavazók azok aztán erkölcsösek, a választottaik szintén! Csak a FIDESZ szavazó agyalágyult, mert nem az erkölcsös ellenzéki pártokra teszi a voksát. Az a FIDESZ szavazó is hülye aki több diplomával is rendelkezik, meg az egyszerűbb emberek! Tudod mit "HaFr"? Menj te a p....ba! Hopp elgurult a gyógyszerem! Mond csak mi a faszomat tettél te ennek az országnak az érdekében, azonkívül, hogy észt próbálsz ittt állandóan osztani? És most nyugodtan törölj ki. Mert ez a szokás nem? Ha valaki kissé keményebben kritizálni merészeli a dicső liberális társaságot! Akik ugye erkölcsösek! Mert még Medgyesit is seggbe lehetett rúgni, amikor ki merte mondani, hogy az SZDSZ tele van korrupcióval! Mert annyira erkölcsösek!Milyen gyorsan szőnyeg alá lett söpörve!Egyszerűen hihetetlen ez a másik ember gyalázása amit műveltek! Ez erkölcsös mi?

ez is egy vélemény 2019.03.21. 08:02:39

Biztosan érdekes lett volna meghallgatni 1-2 Fideszre szavazót is a témába, ha nem cenzúráztad volna ki és tiltottad volna ki minddet ivétel nélkül erkölcsösen évekkel ezelött.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.03.21. 08:04:28

@HaFr:

És az is a te megkérdőjelezhetetlen döntésed, hogy akár ennyi magyarázatot is szánsz-e a kérdésre. Bármit is teszel, legfeljebb elriasztod a blogod látogatóit: és ha ez történik, akkor a blogtulajdonosi tevékenységed elnyeri méltó jutalmát. De te egyedül vagy blogtulajdonos: ha megválaszolnál 10-20-50 kritikust, mindegyiket a saját elvárásainak megfelelően, nem lenne időd semmi másra. Még a blogvezetésre sem.

A blogtulajdonos és a blogjának látogatói _nem_ rendelkeznek szimmetrikus jogokkal: végső soron a bloglátogatók a blogtulajdonos kedvességéből látogathatják a blogot. Azoknak, akik szerint ez nem kedvesség, nem kell ezt eltűrniük: szabad az út fel is, le is.

ez is egy vélemény 2019.03.21. 08:06:18

@torró: Természetesen ez a fajta megmondási kényszer (a másképp gondolkodók szapulása) a legkontraproduktívabb a világon.
Csakhát 9 év még nem volt elég, hogy ezt észrevegye a tisztelt ellenzék.

chrisred 2019.03.21. 08:12:01

Legalábbis a polgári társadalom erkölcsi mércéje szerint. Dehát minden populista mozgalom a bolsevikoktól a nácikig azzal alapozta meg a saját ideológiai rendszerét, hogy a polgári erkölcs már nem érvényes, idejétmúlt, csak arra szolgál, hogy a régi elit hatalmát konzerválja. Ugyanez a Fidesz populista szemléletében úgy néz ki, hogy a "polgári" jelző elavult politikai termék, közös európai értékek nem léteznek, az Európai Unió pedig ugyanolyan, mint amilyen a Szovjetunió volt. Tehát nincs és nem is lehet általános, univerzális erkölcsi elvárás a magyar néppel, illetve az annak nevében cselekvő vezetőkkel szemben, egyetlen mérce a sikeresség. Ez is jól ismert populista szlogen, Hitlertől Sztálinig.

KayD · http://kayd.blog.hu/ 2019.03.21. 08:12:54

A FIDESZ egy ősközösségi falka modern köntösben. Az emberiség nem változott biológiailag az őskor óta, a legerősebb működtető erő az ősi falkaösztön. A saját falka felsőbbrendű, erkölcsös, értékes, az ellenséges falka gonosz, hazudik, és veszélyes a saját falkára, ezért küzdeni kell ellene bármilyen eszközzel. A falkatagoktól elvárt a feltétlen lojalitás, és a vakhit a falkavezérben, és a falka közös mítoszának és értékrendjének a kritika nélküli átvétele. A falkavezér és bandája sosem "lop", mert amit elvesz a közösségtől az jogosan az övé, az állati falkában is mindig a falkavezéré a legjobb falat a zsákmányból. Aki ezt a jogát elvitatja a falkavezértől, vagy bármely tettééért bírálni merészeli, annak a sorsa a kirekesztés, üldöztetés, mert a falka egységének és hierarchiájának meg kell maradnia a túlélés érdekében. Aki a falka egységét veszélyezteti az ellenség, az ellenségnek soha nem lehet igaza, a jól idomított szolgalelkű és kellően ostoba falkatag saját maga is felveszi a harcot a falkája ellenségei ellen, amit csak a gazdája kíván. Mivel az erkölcsi szabályokat is a falkavezér diktálja, az megkérdőjelezhetetlen, ezért akár a népirtás is lehet keresztényként erkölcsös cselekedet ha a falkavezér hatalmaz fel rá, ahogy az volt a holokauszt esetén, a sebrenicai mészárlásnál, vagy a ruandai népirtásnál.

ez is egy vélemény 2019.03.21. 08:16:25

@KayD:
Érdekes gondolatok.
Bár cseppet furcsa, hogy ezeket éppen a Fideszre vetíted ki és éppen ebben a posztban, ami az erkölcsösséget, értékességet osztja kilóra.

"A saját falka felsőbbrendű, erkölcsös, értékes, az ellenséges falka gonosz, hazudik, és veszélyes a saját falkára, ezért küzdeni kell ellene bármilyen eszközzel."

torró 2019.03.21. 08:33:29

@KayD:
Na bakke! Az eszme futtatásod nem rossz, csak éppen elfogult! Ugyanis ez minden csoportosulásra vs falkára érvényes. "Teccik tunni?" Hogy egy ismerősömet idézzek! Mindig az a kurva fidesz szevazó a bűnös. Miért nem csinál magának az ellenzék egy saját nagy falkát, és akkor elsöpörheti a fidesz falkát? Mert faszok! Ezt miért nem meritek elismerni?Pedig abszolút egyszerű dolog! Ha jó a falka vezér akkor győz a falka! Avesztes meg vicsorog!
Na mára elegem van ebből az évek óta tartó baromságból. Az ellenzék tényleg úgy viselkedik mint a farkas falka, hol itt hol ott próbál belemarni a falka szélébe. De csak a szélébe tud.Ja! Kérdem én, hol volt az ellenzéki falka a meghirdetett giga tüntetés alatt? Na, én lépetem. Moralizáljatok nélkülem!

JFK-alapítótag 2019.03.21. 08:59:38

@kukko:
"Nem vagyok Fidesz szavazó, de kikérem magamnak a cikk hangnemét!"

Tőlem megkaphatod, az önbecsülésed érdekébe!

Megalapozott véleményem szerint:

aki a fideszre szavazott az vagy bűnöző vagy agymosott félkegyelmű vagy a kettő halmaza.

Árkot emlegetsz, de a túloldalt én csak mocsarat látok. A lápi mocsár üde szinfoltja a természetnek és kőszikla ahhoz képest amit O1G maffiája létrehozott magyarországon. A hídépítés elhibázott gondolat, hiányoznak a hídfőhőz szükséges tulajdonságok a mocsárból.

Én a szívem szerint megerősíteném a mocsár partját, hogy ne terjedjen tovább és a parton kerítést építenék meg karantént.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.03.21. 09:09:57

@chrisred: azért a Tízparancsolatot, ennek görög-római írott és íratlan verzióit, a germán népek szokásjogát, a buddhista tanítást stb se felejtsük

chrisred 2019.03.21. 09:44:39

@HaFr: Ezek közé nem tudok elválasztó vonalat rakni - talán a buddhizmus kivételével. Az európai polgári társadalom erkölcsi-etikai rendszere a zsidó-keresztény spirituális és a görög-római kulturális-társadalmi hagyományokon alapul.

Pipas 2019.03.21. 09:59:57

@neoteny: "Technikai közbevetés: a saját blogját senki sem trollkodhatja"

Nem mondtam, hogy a blogját trollkodja bárki is.

"a blogtulajdonos _nem_ kötelezhető semelyik látogató által arra, hogy szerintük méltányosan bánjon velük"

A trollkodás nem azt jelenti, hogy "nem méltányosan bánik valakivel", de ha azt jelentené, annak az lenne a következménye, hogy a blogtulajdonos bármikor trollkodhat.

"the king can do no wrong"

Attól, hogy jogilag "nem helytelen" amit a király tesz, attól még helytelen. Azaz amikor a király trollkodik, akkor nem lehet felelősségre vonni, de az attól bizony még trollkodás.

KayD · http://kayd.blog.hu/ 2019.03.21. 10:02:41

@ez is egy vélemény: Éppen a fideszre, ugyanis a kommunikációja egy az egyben a falkaösztön aktiválására épül, a nacionalista, rasszista, etnicista reflexek felerősítésére. Idéznék Arthur Finkelsteintől, a Soros-propaganda atyjától:
„Ha valaki arról beszél, hogy lehet két pontban megreformálni a nyugdíjrendszert, el fog tűnni a süllyesztőben. De az a politikus nem aki azt mondja: dobjuk ki őket! Szabaduljunk meg ezektől az emberektől! Csak ki kell választani kiktől. Mindig az adott országtól függ, kiből lehet ellenséget csinálni, de a módszer mindenhol működik. Ezek a politikai erők mindenhol azt mondják: Elveszik a munkánkat! Elveszik az életformánkat! Hogy miért válasszunk ki egy csoportot hogy őket gyűlöljék és őket hibáztassák? Mert a gazdasági válság súlyos, és az abból fakadó frusztráció jó energiaforrás.”
"a politika ma nem racionalitásról, hanem érzelmekről és dühről szól, s ebben a legfontosabb, hogy legyen ellenségkép."

De hasonlót vallott Hermann Göring is, és nagy sikerrel alkalmazták:
"Az embereket mindig könnyű a vezérek uralma alá hajtani. Csak annyit kell tenned, hogy elhiteted velük, hogy támadás alatt állnak, el kell ítélned a pacifistákat, amiért hiányzik belőlük a hazafiság és mert veszélyeztetik az országot. Ez minden országban éppúgy működik."

De idézek egyet hafr-től is:
"Az etnicizmus és a veszélyeztetettség tudata szinte kizárólag a más népekkel szembeni versenyképtelenség valós tapasztalatából fakad, amit az etnicizmus nem úgy orvosol, hogy megkeresi a versenyképtelenség forrásait, hanem ehelyett sérelmi alapú narratívákba: xenofóbiába és (belső-külső) agresszióba lovalja az amúgy is bizonytalan és frusztrált tömegeket."

A mantra a következő:
Az ország támadás alatt áll. A bevándorláspárti liberális erők és Soros el akarja pusztítani a magyarságot. Aki Orbánt támadja, az Magyarországot támadja. Megvédjük az ország szuverenitását. Aki Orbánt támadja az hazaáruló.

Egészen egyszerű a helyzet. A falkavezér egyenlő a falkával. A falkát szörnyű ellenség fenyegeti, ami ellen csakis a falkavezér védheti meg az országot, ezért az alattvalóknak feltétel nélkül támogatnia kell. Aki nem fogadja el a falkavezért az hazaáruló, csak az tartozhat a falkához, tehát csak az lehet magyar, aki fideszes. Az ellenzék hazaáruló, bevándorláspárti, idegenszívű, stb, az ilyen falkaösztön alapú nézet könnyen polgárháborús helyzetig fajulhat, mint már annyiszor a történelemben.

De ez megy évezredek óta, hiszen teljes ismert történelmünkben tekintélyuralmi rendszerek voltak jellemzők, folyamatosan királyok, fejedelmek, hűbérurak uralkodtak a népen, ami hasonló mesterséges szelekciót eredményezett, mint ahogy az ember mesterséges szelekcióval kitenyésztette a vad és öntörvényű farkasból a hűséges és engedelmes kutyát. A felségsértés mindig a legkeményebben megtorolt bűnnek számított, a mindenkori uralkodóknak benyalókat, hű szolgákat mindig jobb szaporodási lehetőségekhez juttatták, az elnyomás és önkény ellen lázadókat pedig mindig üldözték, irtották. Így generációról generációra erősödött a szolgaságra és a falkavezérekben való vak hitre való hajlam, és az emberek megtanulták elfogadni és szeretni az elnyomást, megtanultak szelíden tűrni és nem lázadni, és kialakult a tipikus pribék, elnyomó hatalmak elvtelen kiszolgálója, akiknek lételeme egy erős alfát imádni és vakon szolgálni.

Pipas 2019.03.21. 10:03:09

@chrisred: "Az európai polgári társadalom erkölcsi-etikai rendszere a zsidó-keresztény spirituális és a görög-római kulturális-társadalmi hagyományokon alapul."

Nem. Az európai polgári társadalom erkölcs rendszere a római jogon alapul. A polgárok közül néhányan azt hiszik, hogy a zsidók vallási erkölcsein alapszik, amit tesznek, de nem, nemazon alapszik.

Van pár szabály, ami megegyezik, de azok gyakorlatilag minden más erkölcsi rendszerben megvannak.

Pipas 2019.03.21. 10:06:45

@JFK-alapítótag: "aki a fideszre szavazott az vagy bűnöző vagy agymosott félkegyelmű vagy a kettő halmaza."

Ugyanezek az emberek nem voltak sem bűnözők, sem agymosottak amíg az mszp-re szavaztak? Hogy is van ez? Mindenki megbolondult csak te nem? :D

Pipas 2019.03.21. 10:17:39

@KayD: "Az ország támadás alatt áll. A bevándorláspárti liberális erők és Soros el akarja pusztítani a magyarságot. Aki Orbánt támadja, az Magyarországot támadja. Megvédjük az ország szuverenitását. Aki Orbánt támadja az hazaáruló."

Az ellenzék pont ugyanezt csinálja. A demokrácia támadás alatt áll. A nácik és orbán viktor el akarják pusztítani az országot. Aki orbánnal van, az magyarország ellen van. Megvédjük a demokráciát. Aki orbánnal van az ahazaáruló.

chrisred 2019.03.21. 10:18:35

@Pipas: Nem. A jogrendszer nem a társadalom teljes erkölcsi rendszere, csupán annak a közhatalom által kötelezően betartandóvá nyilvánított, és szankciók útján kikényszeríthető része. A társadalom általános morális szabályrendszere a jogrendszeren kívül és attól függetlenül is folyamatosan működik és hatással van az emberek közösségi viselkedésére.

Pipas 2019.03.21. 10:26:24

@chrisred: "A társadalom általános morális szabályrendszere a jogrendszeren kívül és attól függetlenül is folyamatosan működik és hatással van az emberek közösségi viselkedésére."

És vajon európában bűn szombaton dolgozni? Vagy vasárnap? Bűn faragott és festett képeket készíteni? Bűn ha megkívánjuk a szomszéd jószágát? Bűn isten nevét kiejteni? Van gondolatbűn?

Bűnös -e, aki más istent imád? De komolyan, ha megkérdezel 100 európai polgárt, akkor hányan fogják azt mondani, hogy aki nem Jehovát imádja az bűnös? Hány van, aki azt mondja, hogy ha paráználkodásra gondoltál, akkor már bűnös vagy?

A legtöbben amikor a keresztény erkölcsökről mint alapról beszélnek, akkor a "ne tedd mással, amit magadnak nem kívánnál" elvre gondolnak. Nos ez például egy cirka 5-6 ezer éves elv, a zsidó vallás pedig egészen biztosan nem régebbi mint 3500 év.

Ja, még egy. "szeresd az ellenségeidet". Szerinted hány ember mondaná 100-ból, hogy aki nem szereti az ellenségeit, az erkölcstelen és bűnös?

Pipas 2019.03.21. 10:27:44

@chrisred: "A társadalom általános morális szabályrendszere a jogrendszeren kívül és attól függetlenül is folyamatosan működik és hatással van az emberek közösségi viselkedésére."

Tudsz mondani egy pár olyan morális szabályt, ami gyakorlatilag minden európai polgárra jellemző, de nincs benne a jogrendben?

KayD · http://kayd.blog.hu/ 2019.03.21. 10:35:14

@Pipas: Nem, nem ezt csinálja az ellenzék, ez a Finkelstein-Habony agytröszt sztereotip, kollektív megbélyegző hazugsága. Egyik oldalon áll a falkaösztön és a territoriális ösztön kihasználása, az ellenség támadja a territóriumot és el akarja pusztítani a falkát, megsemmisíteni a kultúráját, a másik oldalon pedig egy elég heterogén csapat, amely egy dologban egységes, ezzel az őskori szintű agypusztítással szemben próbálnak kiállni a jogállam és a szabadság mellett.

Pipas 2019.03.21. 10:39:32

@KayD: "Egyik oldalon áll a falkaösztön és a territoriális ösztön kihasználása,"

Vagyis egy csomó negatív jelzőt tudsz azokra aggatni, akiknek nem az a véleménye mint neked. Mivel tudnád bizonyítani, hogy azok, akik a fideszre szavaztak mind a falkaösztön alapján gondolkodik és akik meg nem a fideszre szavaztak azok egyáltalán nem a falkaösztön alapján gondolkodnak.

Nálam például miben nyilvánul meg a falkaösztön? :D

szepipiktor 2019.03.21. 10:40:53

Gyakorlatilag egy jogállamban ilyeneket nem írhatnál le büntetlenül.
A véleményszabadság nem terjed ki odáig, hogy bárkit gyalázzál, sértegess.
Most az ellenzéki bloggerek napi szinten teszik ez, már nem az a gond, hogy a társadalom nagyobb része nem velük ért egyet, ezért vitatkoznak, hanem egyszerűen sértegetik a társadalom millióit.
Volt a lekurvázás, tenyészállatozás, most erkölcstelennek nevezi a szerző azt, aki a fideszre szavaz.
A környzetemben sok fideszes szavazó van, tanult, becsületes emberek, családapák, családanyák, semmi olyat nem tettek, amivel kiérdemelnék egy noname, álca mögül fröcsögő bérblogger gyűlöletét.
Ennyi erővel a szerző "egy mocskos hazaáruló, a neoliberálisok nemzet és társadalomellenesek, az összes aktivista buzi ökoterrorista" stb.
Vegyétek már észre, amit tesztek, annak sem a demokrációhoz, sem a liberalizmushoz, sem a baloldali elvekhez nincs köze.
Egyszerű mocskos kirekesztő, erőszakos, diktatórikus stílus, Ti, akik ordítva erőltetitek a másság elfogadását, leköpitek a másként gondolkodókat.
A véleményszabadság nem terjed ki odáig, hogy mondjuk lekurvázzam édesanyádat, csak mert nekem ez a véleményem.
Nem vagyok fideszes, de a környezetem számtalan tisztességes fidesz szavazó barátom nevében is visszautasítom aljas írásodat!

JFK-alapítótag 2019.03.21. 10:45:20

@Pipas:
Netán éríntett vagy?
Akkor megértem a buzgalmadat.

Neked és a kétharmad többi trolljainak figyelmébe:

3 / 190 x 100 = 1,58 %

O1G támogatottságának valódi mértéke!

Pipas 2019.03.21. 10:46:52

@JFK-alapítótag: "Netán éríntett vagy?"

Mi a csodát értesz az alatt, hogy "éríntett"? :D

neoteny · http://word.blog.hu 2019.03.21. 10:49:29

@Pipas:

"A trollkodás nem azt jelenti, hogy "nem méltányosan bánik valakivel""

Hanem mit?

"Attól, hogy jogilag "nem helytelen" amit a király tesz, attól még helytelen."

Nem lehet az; a szuverén immunitással rendelkezik az ellen, hogy perbefogható legyen -- márpedig bírósági döntés (adjudikáció) nélkül nincs bűnös, ill. felelős (polgári per esetén). A perbefogás pedig csak a szuverén saját beleegyezésével történhet meg: a blog ill. tulajdonosának esetében ez azt jelenti, hogy a blog tulajdonosa annak a szuverén megítélője, hogy ő méltat-e egy kritikai kihívást válaszra, és milyen terjedelmű vagy mélységű (vagy sekélységű) válaszra méltatja ha a válaszadást választja. És a blog látogatói közül senkinek sincs semmilyen fogantyúja a blogtulajdonoson ebben a kérdésben: el kell fogadniuk azt, ahogy a blogtulajdonos bánik velük. Illetve nem kell elfogadniuk: bármikor továbbállhatnak.

chrisred 2019.03.21. 10:49:54

@Pipas: A kitétel értelmetlen, mert ha amúgy is jellemző lenne a közösségben élő összes emberre, akkor nem lenne szükség közösségi morális szabályrendszert elvárásként megfogalmazni a polgárok felé. Például, ha eszébe sem jutna senkinek, hogy megcsalja a házastársát, akkor nem ítélné el a polgári közfelfogás a házasságtörést, mert egy nem létező magatartás lenne.

JFK-alapítótag 2019.03.21. 10:57:17

@Pipas:

Csak belenéztem a 7299 hozzászólásod némelyikébe és láttam, hogy te is a mocsárból kapaszkodnál kifele.

Amúgy a trollokkal nem szoktam kommunikálni, így veled is befejeztem.

190:3 - jólesik leírni! :-)

magyarparaszt 2019.03.21. 11:02:57

Csak aljas emberből lesz orbánista.

Pipas 2019.03.21. 11:06:57

@JFK-alapítótag: "Amúgy a trollokkal nem szoktam kommunikálni, így veled is befejeztem."

Tehát nincsenek érveid, másokat sértegetni jársz ide. Leállatozni több millió embert aztán sértődötten elvonulni.

@chrisred: "A kitétel értelmetlen, mert ha amúgy is jellemző lenne a közösségben élő összes emberre"

Nem az összes emberre. Az erkölcsi szabályok az emberek többségére jellemző és elvárják, hogy mindenki betartsa őket.

Én azonban azt mondtam, hogy a keresztény erkölcsi tanítások nem jellemzőek a legtöbb európaira, ezért nem is várják el a többiektől, hogy betartsák őket. Amit elvárnak azok más erkölcsi rendszerekben is megvoltak, ami meg kimondottan a keresztény erkölcsre jellemző az vagy tetszőlegesen választható vagy egyenesen tiltott.

szepipiktor 2019.03.21. 11:09:19

Szerintem az itt "verekedők" egy dologra nem tudnak válaszolni:
Miért ne lehetne valaki fidesz szavazó?
(Ahogy arra sem, hogy miért ne lehetne mszp, dk, lmp, jobbik stb. szavazó...)
A világ tisztességes államaiban a társadalom többsége nem aktuálpolitizál 24 órán keresztül, élik az életüket, dolgoznak, családot nevelnek, tanulnak. És amikor egy ciklus végére ér, a tapasztalatuk alapján megvizsgálják az alternatívákat és a nekik legjobbat választják.
Nem azért, mert valakik rájukkiabálnak, hogy erre vagy arra szavazz, hanem a nekik megfelelőt preferálják.
Mert az ember számára a legfontosabb a családja, a szerettei, az élete és nem pártok megélhetésének a biztosítása.
Egy demokráciában a többség dönt, akkor is, ha ez sokszor nem a legjobb út. De akkor is a többség akarja ezt.
A veszteseknek meg az lenne a dolga, hogy a következő választásra olyan alternatívát kínáljon, hogy a többség őket válassza.
Na ez nem működik nálunk!
Senki sem veszi észre, hogy a választások közelettével a fidesz leállt a társadalom kollektív köpködésével?
Míg az ellenzéknél ez a csúcsra jár????!!!
Ráadásul nem az mszp, a dk, vagy a jobbik teszi ezt és nem is az lmp, hanem a momentum, az lmp-ből elzavart minisztrelenökaszony, a fideszből kigró hadházy és a ellenőrizhetetlen hátterű ÁL-civil szervezetek!
Hogy a fidesz miért juthatott ide - a fix támogatásra gondolok -, az nem a fidesz startégiájának az eredménye, nekik hosszú évek óta fix a bázisa (miért ne lehetne egy országban egy olyan halmaz, akik ezt akarják?), hanem az ellenzéknek fogyott el a támogatása, és lett a legnagyobb a pártnélküliek, a passzívak halmaza. Akik nem a fideszt akarják, akkor odaszavaznának.
De az ellenzéknek nincs programja, alternatívája, a rohadt orbán, a korrupt fidesz NEM PROGRAM!
Így a többségnek nincs választási lehetősége.
Ebbe robbant bele az ellenzék mai retorikája, a társadalom egészének a gyalázása, a passzív halmaz és a fideszesek összemosása.
Olyan tábor teszi ezt, akik összesen nem ütik a 10%-ot.
Ez pedig nem nevezhető társadalmi többségnek.
PROGRAM kellene! HITELES arcok!
És a "népnek" gazsulálni kell - ahogy a fidesz most ügyesen (populizmus) teszi.
Korbáccsal, fenyegetéssel? Tényleg azt hiszi az ellenzék, hogy 1917-et írunk és a leningyerekek stílusával lehet eredményt elérni?
Mi a momentum terve vidéken? Ahol 0% a támogatottságuk, ahol a genderfilozófia, a melegek, leszbikusok előtérbe helyezése, a nemzettudat tagadása, az anyanyelv tagadása, az oktatás tagadása, a család tagadása nem alternatíva?
Munkatábor lenne?
.
Véleményem szerint olyan pártnak, mozgalomnak nincs helye a társadalomban, akik nem hajlandók elfogadni mások véleményét, álláspontját!
Ez ugyanis a legaljasabb bolsevik terror jellemzője.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.03.21. 11:11:03

@szepipiktor: én érveltem, barátom, te meg kiöntöd a szívedet -- whatever

chrisred 2019.03.21. 11:18:16

@Pipas: "Az erkölcsi szabályok az emberek többségére jellemző és elvárják, hogy mindenki betartsa őket."

Ez sem igaz, mert senki sem születik közösségi lényként, ergo senkire sem jellemző, hanem hosszú szocializációs folyamat során alkalmazkodik a közösséghez, amiben él. A polgári közösségek jellemzője, hogy minden korábbi és más közösségekhez képest nagyobb mértékben várja el az egyéni ösztönök elfojtását, és a tanult viselkedési formák reprodukálását. Ennek a szocializációs folyamatnak a része a morális elvárásokhoz való alkalmazkodás.

JFK-alapítótag 2019.03.21. 11:32:04

@Pipas:

"Tehát nincsenek érveid, másokat sértegetni jársz ide."

Ez a mondatod is szép példája annak amikor az írástudás megelőzi a szövegértést.

"Leállatozni több millió embert aztán sértődötten elvonulni."

a) Kac, kac ... Nézz magad mögé! Hol vannak a milliók?

190 : 3

b) az értelmmel bíró kommunikációról mondtam le, nem a beszólogatás öröméről!

... ja mondtam már: 190 : 3

JFK-alapítótag 2019.03.21. 11:39:20

@szepipiktor:

Nini, egy másik mocsárlakó!!!

Programok között választottál te is?

A fidesz maffiáé elég rövid volt: Folytatjuk.

Egyszerű, agymosott birkáknak való üzenet.

Te is beszoptad?

Pipas 2019.03.21. 11:48:21

@chrisred: "Ez sem igaz, mert senki sem születik közösségi lényként, ergo senkire sem jellemző"

Ó, b+, mikor mondtam én, hogy születésének pillanatábn már jellemző?!

Pipas 2019.03.21. 11:49:49

@JFK-alapítótag: "... ja mondtam már: 190 : 3"

Ez engem kellene, hogy érdekeljen? Merthogy talán semmi nincs a világon, ami kevésbe érdekel.

chrisred 2019.03.21. 11:54:53

@Pipas: Ó, akkor félreértettelek. És akkor igenis, az európai polgári társadalmakban élők többségére jellemző, hogy nem az utcán hugyoznak, felköszöntik a rokonaikat, barátaikat a születésnapjukon stb.

Pipas 2019.03.21. 11:59:11

@chrisred: "Ó, akkor félreértettelek. És akkor igenis, az európai polgári társadalmakban élők többségére jellemző, hogy nem az utcán hugyoznak,"

Igen, ez benne van a jogrendünkben, de nincs benne a keresztény tanításokban. Sőt, a jogrendünkben általánosságban benne van a környezet védelme, ami egyáltalán nincs benne a bibliában.

"felköszöntik a rokonaikat, barátaikat a zületésnapjukon stb."

Nem keresztény tanítás, sőt vannak olyan keresztény szekták, ahol a születésnap megünneplése kimondottan tiltott és eléggé komolyan is veszik. Mindenesetre nem erkölcsi szabály, nem része a jogrendnek és nem része a keresztény erkölcsnek sem a születésnap megünneplése.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.03.21. 12:00:26

Magyar fiatalság kétharmada nem kér a vallásokból
(és vele együtt az F.MPSZ-ből sem)

erkolcstan.blog.hu/2019/03/21/magyar_fiatalsag_ketharmada_nem_ker_a_vallasokbol

virgo 2019.03.21. 12:18:50

@Janossz: "Meggyőződésük, hogy a jó ügy mellett kiállva védik pártjukkal, így eleve ellenségesek bármi kritikával szemben.
Ez a butábbja.

Az okosabbja meg egyszerű haszonelv alapján tudatosan odahúz, erkölcsöt messze félre téve. Ők az igazi bűnösök."

Pont ugyanezt gondolom rólatok, kösz hogy leírtad helyettem. Más fidesz-szavazó nevében természetesen nem nyilatkozhatom.

chrisred 2019.03.21. 12:20:30

@Pipas: Nincs benne a jogrendünkben, és eredetileg általános morális szabályokról volt szó, nem egyes keresztény szekták vallásgyakorlati megkötöttségeiről.

virgo 2019.03.21. 12:22:49

Igazából az a baj, hogy a magyar közvélemény mélységesen hiszterizált (vagy csak önmagától ilyen, ki tudja), és ilyen körülmények között ha valaki megszólal, azonnal be lesz sorolva ide vagy oda, és ettől a pillanattól kezdve senkit nem érdekel, van-e értelmes gondolat a fejében. Engem ez nagyon zavar, mert mindenféle barátaim és ismerőseim vannak, és jó lenne velük értelmesen vitázni, mondjuk. Nem lehet, mert minden érzelmi alapon van nézve. Így marad a szájkarate. Persze az ilyen postok tetézik a bajt, mert nem a normalitás irányába igyekeznek, hanem a még eszeveszettebb hisztéria felé.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.03.21. 12:37:43

@Pipas:

A végén még kiderül, hogy te nem is vádoltad HaFr-t trollkodással.

Egyallampolgar 2019.03.21. 13:30:10

Egy pártban hinni eleve erkölcstelen. Egy párt nincs rajta az erkölcsi skálán. Egy pártnak vannak erkölcsös és nem erkölcsös lépései. De egy pártban hinni...
Az erkölcsöt Krisztustól eredeztetjük, akár létezett akár nem. Aztán Krisztusból lett liberalizmus, meg humanizmus de a lényeg azért nem változott.

Ettől független, hogy a FIDESZnek nincs ideológiája. Mint a söpredéket maga alá gyűjtő modern politikai erők (Trump, Putyin Duterte, Bolsonaro, Berlusconi) sem mutatnak értékrendet. Az állításuk csak annyi, hogy mi és ők. Mi jók, ők rosszak. Orbán volt liberális, konzervatív, ma már csak troll.
Orbán például úgy tetszeleg az Európát védő keménygyerek szerepben, hogy megígéri Európa legnagyobb mecsetét Kőbányára, hogy nálunk szabad a burka viselése míg Franciaországban tilos, hogy Orbán smúzol Erdogannal, hogy mi avatjuk Gül baba türbéjét, hogy Orbán küldi lányát szunníta üzletemberekhez, Orbán mondja azt nekik, hogy az iszlám egy tiszteletre méltó eszme.

Pipas 2019.03.21. 13:50:56

@chrisred: "Nincs benne a jogrendünkben, és eredetileg általános morális szabályokról volt szó, nem egyes keresztény szekták vallásgyakorlati megkötöttségeiről."

Arról volt szó, hogy a keresztény erkölcs része -e vagy nem. Nos nem része, sőt egyes keresztény irányzatokban egyenesen tiltott. Mit nem lehet ezen érteni?

Pipas 2019.03.21. 13:52:26

@Egyallampolgar: "Az erkölcsöt Krisztustól eredeztetjük, akár létezett akár nem. "

Ki a csoda eredezteti Krisztustól? Merthogy a keresztények mind Jehovától eredeztetik, a szekulárisok pedig az emberektől.

VT Man 2019.03.21. 14:21:49

@szepipiktor:
"A világ tisztességes államaiban a társadalom többsége nem aktuálpolitizál 24 órán keresztül, élik az életüket, dolgoznak, családot nevelnek, tanulnak. "

Ez pontosan igy van.

Csak a magyarok (nagy resze) olyan hulye, hogy erre pazarolja az energiajat.

Raadasul a folyamatos hergeles csak idegesseget okoz, majd betegseget.

Es megerte?

A nyugati ember kozben dolgozik, penzt termel, a munkara (vagy csaladra) fokuszal, mig a magyar(ok jo resze) meg munka helyett is politizal egesz nap.

Utana meg panaszkodik, hogy keves a fizetes.

Hat, persze, hogy keves, ha nem dolgoznak.

Egyallampolgar 2019.03.21. 14:30:14

@Pipas:
"Ki a csoda eredezteti Krisztustól? Merthogy a keresztények mind Jehovától eredeztetik, a szekulárisok pedig az emberektől."
Mi a fenét ünneplünk karácsonykor ha nem Krisztus (az új erkölcs elhozójának) születését akár letezett a valóságban akár nem?
Jézus mondta hogy bocsáss meg az ellened vétkezőknek, ő mondta hogy adjátok meg a császárnak ami a császáré Istennek ami az Istené, ő mondta az vesse rá az első követ aki bűntelen.
Tökmindgy ha mindez csak fikció. De a humanisták Isten nlkül ugyanezt mondják.

chrisred 2019.03.21. 14:32:59

@Pipas: Nem. Ezt kérdezted: "Tudsz mondani egy pár olyan morális szabályt, ami gyakorlatilag minden európai polgárra jellemző, de nincs benne a jogrendben?"

Pipas 2019.03.21. 15:35:58

@Egyallampolgar: "Mi a fenét ünneplünk karácsonykor ha nem Krisztus (az új erkölcs elhozójának) születését akár letezett a valóságban akár nem?"

A keresztények elsöprő többsége úgy gondolja, hogy a teremtő isten Jehova, az erkölcs tőle származik. Az erkölcsi tanítások elsöprő többsége az ószövetségben van, amire az újszövetségben azt mondja Jézus, hogy egyetlen kis jelet sem lehet belőle eltörölni. Nem mondja, hogy "új erkölcsöt" hozott, csak új tanításokat. Egy szóval sem mondja, hogy az erkölcs tőle származna.

"ő mondta az vesse rá az első követ aki bűntelen."

Ezt több száz évvel később írták bele a bibliába. Ezt biztosan tudjuk.

"Tökmindgy ha mindez csak fikció. De a humanisták Isten nlkül ugyanezt mondják."

Nem, a humanisták semmi ilyet nem mondanak. Megbocsájtani nem lehet tudatosan, az "adják meg a császárnak ami a császáré" elég idegen az egyenlőség eszméjétől é az "az vesse rá az első követ" elv teljesen lehetetlenné tenne mindenféle büntetést. Nem, a "humanisták" nem mondanak ilyeneket, ezek csak szépen hanzgzó mesék, nem használhatóak erkölcsi tanításként.

Pipas 2019.03.21. 15:38:19

@neoteny: "A végén még kiderül, hogy te nem is vádoltad HaFr-t trollkodással."

Ember, te miről beszélsz? És főleg minek?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.03.21. 17:16:34

@Pipas:

"te miről beszélsz?"

Arról, amiről te szégyenlősen nem kívánsz beszélni.

"És főleg minek?"

Hogy lássa mindenki errefelé, hogy milyen kis simlis vagy.

Egyallampolgar 2019.03.21. 21:50:17

@Pipas:
Szia Örülök hogy érdekel a téma, de jelentős tévedéseid vannak:

"A keresztények elsöprő többsége úgy gondolja, hogy a teremtő isten Jehova,"
Nem. Az elsöprést hagyjuk. Még a többség sem. A keresztények között a legtöbb a római katolikus. De jelentős még az protestáns és ortodox arány is. Egyik sem hívja Istent Jehovának. A Jehova szó eleve egy blöff, a héberek nem használtak magánhangzót írásban. A J H V H valószínű Jahvhe kiejtésű volt, nem Jehova. Amúgy ez nem fontos. Hívhatod Istent Jancsinak is. Nem ez a lényeg. Ahogy Jézustól idézzük: Gyümölcséről ismerszik meg a fa. Vagyis az a lényeg te milyen törődéssel, szeretettel vagy a többi ember felé. Minden más szinte lényegtelen. Ha enni adsz a szegényeknek Jézus szerint cselekszel. Ha állsz mint egy emlékmű az Őrtorony magazinok mögött mint Jehova tanúi akkor Jézust köpöd arcon. Nem állt hanem segített, cselekedett.

"az erkölcs tőle származik."
Ez egy nagy hülyeség. Istentől származik minden. A Bibliában egyszer szólal meg azt mondja: Vagyok aki vagyok. Tehát minden ami van az Istentől van. A levegő, a víz, a madarak, a bacilusok a H.I.V vírus is. Az AIDS-ből mégsem lesz erkölcs. Az erkölcs azt jelenti fogalmunk van jóról és rosszról.
Isten szándékát a prófétáktól és Jézustól tudjuk.

"Az erkölcsi tanítások elsöprő többsége az ószövetségben van,"
Szerintem fogalmad sincs erről. Az ószövetségben Isten megöli Egyiptom első szülött fiait. Elsüllyeszti Szodomát és Gomorát. Jézus sosem ölt, ő gyógyíott és megbocsájtott. Jézus új szövetség. Jézus új szint. A szeretet és a kegyelem tanítása Krisztus. Lehet hogy nem létezett de a tanítása akkor is velünk van.

"Ezt több száz évvel később írták bele a bibliába. Ezt biztosan tudjuk."
? Értelmetlen amit írsz. Jézus mellett nem jegyzetelt senki. Az evangéliumokat több száz évvel Jézus után szedték össze és írták le. Sajnos a bő harmincból az őskeresztények csak négyet hagytak meg. Júdás evangéliumából azóta meglett egy lap szöveg. Persze azt sem Júdás írta, csak ő a fő szempont.

"Nem, a humanisták semmi ilyet nem mondanak. "
Ajánlom Thomasmann Varázshegyét. Akkor látnád hogy igen, mondanak. Jézus erkölcse ma létezik Isten és metafizika nélkül is. Ez persze nem ront Jézus jelentőségén.

""adják meg a császárnak ami a császáré" elég idegen az egyenlőség eszméjétől"
Nem érted ezt sem. Ez a tanítás arról szól, hogy már Jézus is külön kezelte az államot és a hitet. Sajnos sok száz évre ez összefolyt utána. Mára szerencsére szétváltak a felvilágosodásnak és a liberalizmusnak köszönhetően.

""az vesse rá az első követ" elv teljesen lehetetlenné tenne mindenféle büntetést."
:) Jézus nem is volt igazságszolgáltató. Ő egy erkölcsi mérték. Jézus a büntetést Istenre bízza: Ha megütnek tartsd oda a másik arcod is. Lehet neked nem tetszik, de ő csak szeretet és megbocsájtást vár el tőled. Az igazság odaát lesz.

" Nem, a "humanisták" nem mondanak ilyeneket, ezek csak szépen hanzgzó mesék, nem használhatóak erkölcsi tanításként."

Nem értesz hozzá. Ha kimaradt Thomasmann a középiskolából pótold be. Nem fogod megbánni. De ott van még Dosztojevszkij. A bűn és bűnhődés is erről szól. Csak a Varázshegy rövidebb azért ajánlom elsőnek azt.

kukko 2019.03.22. 16:15:15

@JFK-alapítótag: Ez már a vallásosság kategóriája, a jók a rosszak ellen, a fehérek a feketék ellen, Ahura Mazda versus Ahriman. Csak igaz hitű ellenzékiek és eretnek kormánypártiak vannak.
Nekem sajnos nem elég a 2 bites magyarázat, de árnyalt, objektivitásra törekvő gondolatokat sajnos egyre kevesebb helyen találok.
süti beállítások módosítása