1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.12.10. 07:34 HaFr

A kapitalizmus tragikus röhejessége

Képtalálat a következőre: „cuisine art”

Ezen a blogon vissza-visszatérően védem a kapitalizmust elsősorban az ellenfeleivel szemben, amelyek untig elégszer bizonyították már akárcsak a XX. század során, hogy a messze nem "ideális" liberális demokráciával és a messze nem "ideális" piacgazdasággal két dolgot tudnak szembeállítani: moderált formájukban a szegénységet, őszinte pillanataikban pedig hullahegyeket. Az egyszerűség kedvéért kapitalista demokráciának nevezhető legkisebb rossz védelme az ellenfeleinek elkerülését szolgálja, nem a rendszer feletti nyálas elrévedést.

A konzervatív beállítottság alapélménye az emberi sors tragikussága és a fajunkkal kapcsolatos szégyenkezés. Kiemelkedő emberi teljesítmények - a tudomány, az erkölcs, a szeretet stb. világában - persze akadnak, ha korlátozott számban is, és ezeket értékeljük, ünnepeljük és hálát adunk értük. Az emberiség kollektív magasztalására azonban semmi okunk. Ennek fényében a kapitalista demokráciára elsősorban az emberek féken tartásának eszközeként tekintünk. Lehetővé teszi a tömegek fogyasztóként való beterelését a mesterségesen keltett vágyak, a vásárlóközpontok és a celebek debil világába; hogy irigyeljék és ne gyilkolják egymást. Csak elhanyagolható arányban jelenti az embereknek a kapitalizmus azt a produktív keretrendszert, amelyben kiteljesíthetik önmagukat valamiféle kiválósági mérce szerint. De a félreértések elkerülése végett: a kapitalizmus alternatívái még ennyire sem képesek. Az államtól való több-kevesebb gazdasági függetlenség és az egymás élete és javai iránti érdektelenség (mindösszesen a szabadság) a kapitalista tömegtársadalom minimalitásukban is legnagyobb, páratlan áldásai.

A kapitalizmus mindent összevetve a legalkalmasabban, a legzavartalanabbul fejezi ki az átlagember szomorú, értelmetlen életét, azaz az ember tragikus sorsát, amelyben a tragédia érzetét az a konfliktus kelti, ami a (sub specie aeternitatis) remélt "nembeli" lehetőségeink és az aktuális produktumunk között áll fenn, akár ha az emberiséget, akár ha a legtöbb embert egyenként nézzük. Ez a "nembeliség" ugyan nagyobb részt egy spekulatív norma kifejezése, mégsem teljesen az, ha hajlandók vagyunk elfogadni, hogy ilyen tragédia (beteljesítetlenség) van és a tragédia kárvallottja mindenekelőtt az emberi lélek, amelyről úgy érezzük - akár az isteni eredete miatt, akár a lelkiismeret értelmében, akár az irracionalitásban rejlő plasztikussága, az empátia különös fakultása okán, akár a hagyományos antropológiában élvezett primátusa és a máig fennmaradt bája iránti elnézésből -, hogy a legtöbb sérülést szenvedi el az élet során. Noha ez adná az emberségünk lényegét; mégis ez kerül rendre a legutolsó helyre a döntéseinkben, ami viszont nem marad büntetlenül az emberi karakterekben.

Százezreket alkalmazó iparágak szerveződnek az elképzelhető leghülyébb vágyak keltésére és kielégítésére az iPhone n-edik generációjától a saját maga által tisztított vízzel főző, slim selyemingben, tökös nadrágban feszítő idősödő baristák világáig. A biznisz világ közösségi hálóján, a LinkedInen, ostobább (és lélekgyilkosabb) egy átlagposzt, mint a Facebookon. Az emberek nagy többségét tönkre teszi a mindennapi munkájának bornírtsága.  Semmi más ez, mint az emberi horizont tragikuma a fenti értelemben. Nem olyasmi, amin lehetne, vagy érdemes volna változtatni. A kapitalizmus még mindig az a rezsim, amely a leginkább lehetővé teszi a tragédia feloldását, mert meghagyja mindenkinek, hogy a saját mércéje - adott esetben kiválósági mércéje - szerint viszonylag szabadon éljen, illetve nem teszi kötelezővé a benevezést semelyik show-ra. Kellő lelki és szellemi erővel távol tarthatja magát az ember akár mindentől, de meg is találhatja benne a kevés valamit is, ami mégiscsak előny minden más rezsim ajánlatával szemben. Azért bár felületesen nézve osztozom a mélyen érző, súlyos tekintetű rendszerkritikusok rezsim iránti megvetésében, azt éppen az ellenkező okból teszem: mert adekvátnak találom az emberiséghez. Nem olyasminek, amitől meg kéne váltani minket.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr7214467636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zipe moha 2018.12.10. 08:24:27

..ez ismét nagyszeru irás,Péter...a legjobbak közul valo...

Moin Moin 2018.12.10. 08:36:50

„Fogytán vagyunk a kellemes dolgoknak. De azért van, ami megmaradt nekünk. Gyönyörűek az erdeink, a sörünk kimondottan jó... néha-néha. Ami pedig a nőket illeti, a nők nálunk a legszebbek a világon.”
:-)))

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.10. 08:41:26

@Moin Moin: „eci peci pec
tisi mali zec
a ja mala vjeverica
eci peci pec”

ricardo 2018.12.10. 11:46:23

Ez a poszt egészen közel került Fukuyama ’92-es könyvéhez. A liberális demokrácia és a kapitalizmus az „utolsó ember”, avagy a „mellkas nélküli” ember világa, a videomagnó diadala. Az ember elveti lelkéből a hőst. Vagy mégsem? A kapitalizmusnak éppenséggel létezik heroikus értelmezése: a szabadság, ami teret nyit a nagy formátumú egyénnek, és ezáltal a tragédia lehetőségének. Gondoljunk Ayn Rand regényeire, ahol a kapitalista vállalkozók gigászi hősök, akik úgy vívják csatáikat a világgal és egymással, mint félistenek a görög mitológiában.

ijontichy 2018.12.10. 13:18:52

@poszt: Uhhhh... ez elég súlyosra sikeredett. Az a típusú írás, amiről sosem tudom eldönteni: telibe talált, vagy csak a szerzőn épp rúgott egyet az élet ;-).

(hogy ne legyek félreérthető: ez egy jó írás)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.10. 13:20:58

@ijontichy: köszi -- :) Egyébként nem rúgott, ez egy sztenderd konzi álláspont kicsit érzékenyebben megírva ez alkalommal

ricardo 2018.12.10. 13:35:16

@444: A poszt szerint a kapitalizmus tragédiája éppen az, hogy nem ismeri az emberi tragédiát. A jólét elvette tőlünk az emberi dráma lehetőségét: a kapitalizmus túl kicsivé tesz bennünket ahhoz, hogy emberként rendesen tudjunk bukni. Nem lehetünk görög sorstragédiák hősei, hiszen nincs sorsunk; a végzet asszonya épp az okostelefonjába bámul. Megszűnt létezésünk metafizikai mélysége. Hol vannak, akik még nagyot akarnak, és ezáltal kihívják a sorsot, akik „akarják a tragédiát”? Ennek ellenpontja: épp a kapitalizmus a nagyot akarás terepe; a hősé, „ki a szürke tengeren átkel, a téli viharban örvénylő habokon”.

Khonsu 2018.12.10. 15:58:48

@ricardo:

Nem szabad túl sokat belelátni. Természeti törvények egyszerű következménye. Pszichológia vegyítve sok matekkal és némi biológiával és fizikával.

Ahogy HaFr írja, ez az ember természetes közege, és nincs benne semmi magasztos. Egyszerűen így alakult.

Persze a következmények érdekesek lehetnek...

FrVili 2018.12.10. 17:17:12

azt a kr..a, ez egy nagyon jó írás, bár minden porcikám tiltakozik minden állítása ellen.

Janossz 2018.12.10. 18:06:50

@444: Kiengedtek az ünnepekre?

lecsós 2018.12.10. 18:57:56

@444:
Olvasom itt az írásaidat, és eszembe jut egy minapi beszélgetés, amikor is egy korombeli társam azt mondta a telefonba, hogy vazze, kurva jól keresek, de nem tudok kiszállni a mókuskerékből, irigyellek téged, mert te legalább alkothatsz valamit minden nap.

Ez e:
www.youtube.com/watch?v=e9dZQelULDk
Happiness, az ám, happiness.

Mondtam neki, hogy elérted azt a pontot, ami ahhoz kell, hogy az ember elgondolkozzon a saját létezésének nagy dolgain. Mondom kezdesz rájönni arra, hogy több az élet, mint egy sárga csekk, saját jet, ingatlanok, befektetési portfólió, miegymás.
Talán itt az idő arra, hogy az ember felfedezze azt, hogy a dolgok milyenek valójában, hogy vannak ízek, illatok, érzések, vannak értelmes kapcsolatok, és nem csak a kurva nagy társas magány.
Hát ilyen dolgokról beszélgettünk.
Na most erre a szintre el kell jutni, hogy az ember legyen legalább ennyire gazdag, hogy ül arany WC-n a felhőkarcoló tetején, a 10 szobás penthouse lakásban, és nincs az a swinger party, ami az üres életminőségét akár csak egy pillanatra is ki tudja tölteni. Szóval ezek az emberek félnek, hogy mi a tököm lesz, ha lekopik a máz, és nincs tovább, mert ezt észreveszi mindenki ám. Ettől félnek. Na most sok közölük a kapitalista, vagy az, aki annak hazudja magát - olyanok akik kártyán lőtték a vagyonukat - .
Valahogy így állunk ezzel a fránya kapitalizmussal is, van jobb rendszer nála, persze hogy van, erre vannak történelmi bizonyítékok, nem kell messze menni.

A jelenlegi kapitalizmus felfogás megadja azt a fogyasztónak, hogy választhat, semmi mást nem teremt. A kapitalizmus kultúrát teremt? Ugyan már, ezt már az alsóban sem hiszik el.
Jelen időszakban a kapitalizmus válságban van, túl nagyra nőtt a rendszerben az egyenlőtlenség.

Mert sokan felteszik a kérdést, hogy mi értelme van annak, hogy egy ember - pl kapitalista - évente keres tisztán pl. 40 milliárd dollárt, és mi a törpöt kezd vele? mit tud venni, vagy mi olyan tud alkotni ezzel a pénzzel, ami aminek van valami reálgazdasági haszna, és nem spekulatív célokat szolgál?

Meglátásom szerint, ha a kapitalizmus nem tudja kezelni a rendszerben felgyülemlett aránytalanságokat, akkor első körben önmaga paródiájává válik, amiből vagy anarchia, vagy valamilyen szintű rendőrállam következik, és nem az egyén szabadsága.

DrGehaeuse 2018.12.10. 18:59:59

Röviden a kapitalizmus pont olyan hülye és tökéletlen min amilyenek mi emberek (társadalom) vagyunk? Pont ezt érdemeljük?

Ez még elfogadható lenne, ha a kapitalizmus tényleg csak a (szabadversenyes) piacból és a showbizniszből állna. Valójában ez az egész csak néhány hipergazdag érdekét szolgáló adósságként mesterségesen létrehozott hatalompénzgyártó bankárvilág által vezérelt spekulatív bábszínház.

Az orv-bán kormány által reprezentált kner-t háttérből irányítók ugyanazok most is mint 2010 előtt voltak. Most se érdekük valamilyen értelmes élet megszerveződése Magyarországon a magyar nép többségének emberhez méltóbb életlehetőségeit szolgálandó. 1000 Mrd-okat költenek presztizsberuházásokra:
- stadionok amikben 2-300 néző lézengve nézi a szar focit
- szuperkorházak amikbe senki se tudja honnan lesz orvos, nővér, ápoló tisztítószer, wc-papír, MRI
- utasok nélküli szuper-vasutak
- Paks2 (aminek az árából többszörös mennyiségű diverzifikált, biztonságos megújuló-energia-hasznosító létesítmény jöhetne létre.)

2010 előtt sem költöttek érdemben pénzt a magyar gazdaság versenyképességét előmozdító módon.

Mindez kinek az érdeke?
Egyértelmű: Azoké akik az adósságot finanszírozzák. Az ő érdekük az, hogy hazánk beláthatatlan ideig eladósodott fejlődésképtelen a lehető legrosszab osztályba sorolt adóskén mégis rendesen fizető ország legyen. Az állam működését meghatározó hatalmi struktúra (kner) ezt a célt szolgálja.

ricardo 2018.12.10. 19:25:33

@444: @Khonsu: Egészen a német romantikáig nyúlik vissza a gondolat, hogy a polgári társadalom (értsd: liberális demokrácia és kapitalizmus) kisszerűvé tesz az embert. Nincs, aki önmagán túlra lőné ki nyilát; nincs, ki új horizontokat nyitna; nincs, ki új értékeket adna. Ki áll még ki a viharába? Ki veti még magát jeges áradásba? Hol a distancia pátosza? A polgári világ homokká morzsol végül mindenkit. Eltűnik az emberi nagyság. Nincs rá igény. És a sivatag egyre csak növekszik. Ez a nietzschei nihilizmus. (Nietzsche a német romantika kulmináló pontja, tkp. utolsó fellángolása). A Fukuyama által is emlegetett nietzschei „utolsó embernek” (a jólétben élő polgárnak) már nincs mélysége, nincs sorsa, nincs tragédiája. De ennek a nyálfolyásos kisszerűségnek is meg van a maga előnye. A homokszemek már nem karcolják meg egymást. Nem karcolnak meg a világon semmit; legfőképpen nem karcolják bele magukat a történelembe, ha maradt még olyan. A poszt a kapitalizmusnak erre a romantikus-nihilista kritikája emlékeztet. Mindazonáltal létezik a kapitalizmusnak heroikus képe: a világ, mint meghódítandó vadon, a vállalkozó, mint tragikus figura, a teremtő szellem, aki kiáll a viharba stb.

DrGehaeuse 2018.12.10. 19:48:38

@444: Berosálok! Unionista haver, te még élsz?!
Letelt a bünti?

Stefan_Schneider 2018.12.10. 20:20:03

@ijontichy: pont ezt akartam írni de akkor most csak annyi maradt, hogy csatlakozom az előttem szólóhoz

Mr. Hyde 2018.12.10. 20:20:42

Az emberi természet nem determinisztikus, hanem a körülményeinek függvényében változó potencális tulajdonságok összessége.
Persze az önzés és a kapzsiság része az ember természetének, de ezek nem szükségszerűen, csak bizonyos feltételek mentén kerülnek túlsúlyba.
Jelenleg a feltételek ennek kedveznek, de ez sem a feltételek sem pedig az "emberi természet" eleve elrendeltéségét nem jelenti.

A tőkés világrendszer alkalmatlannak bizonyul arra, hogy a civilizáció szervező erejévé váljon, mivel képtelen kielégíteni a globális társadalom többségének alapvető szükségleteit, miközben egy jelentéktelen kisebbség számára irracionális pazarlást biztosít és ezt is csak az ökológiai rendszer totális elpusztítása árán tudja elérni.

Az szerző gondolkodásának segélyességét bizonyítja, hogy előbb képes elfogadni az emberiség pusztulását mint felvázolni a kapitalizmus pozitív radikális alternatívájának horizontját.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.10. 20:26:37

@Mr. Hyde: várjuk a horizontot.... de ne feledd, hogy néhány horizontot már kipróbáltunk stop nem vált be stop abbahagyni stop

DrGehaeuse 2018.12.10. 20:39:59

@444: Na ezért kár volt visszatérned!

Sequoyah 2018.12.10. 20:49:46

"az elképzelhető leghülyébb vágyak keltésére"

Es a "leghulyebb vagy" definicioja pedig minden olyan vagy ami nekem szemely szerint nincs, es ezert nem ertek...

Mr. Hyde 2018.12.10. 21:14:17

@HaFr:
Csak akkor tekinthetjük teljes kudarcnak a kapitalizmus pozitív meghaladására tett eddigi kísérleteket, ha a cél végig a dehumanizált profitmaximalizáló rendszer ökológiai apokalipszisbe torkolló világuralma volt.

A évszázados munkásmozgalmi törekvések karhatalmi szintre emelése tette lehetővé a gyermekmunka visszaszorítàsát, az általànos társadalombiztosítàsi rendszerek kiépülését, az analfabetizmus felszámolását, soha nem látott tàrsadalmi mobilitást, 8 órás munkanapot, 2 napos hétvégét és lényegében mindent, ami alapjàn a tőkés világcentrum felépíthette az időben és térben korlátozott "jóléti államot", hogy emberi arculatot kölcsönözzön a kapitalizmusnak és attól renszeridegen vonásokkal hírdesse saját nagyszerűségét.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.10. 21:23:06

@Mr. Hyde: persze, a munkásmozgalomnak is nagy szerepe volt

Tamáspatrik 2018.12.10. 22:23:22

Ennél egyszerűbb a dolog: az emberiség sok évezredes vágya, hogy ne nélkülözzön. Megvalósult? Sok országban igen, nagyrészt. Túltolták? Igen.
A régi arisztokrácia életmódja volt az etalon, azt szerette volna elérni mindenki. Elérte az "átlag", a középosztály a fejlett országokban? Igen, elérte.
A bolygó kibírja ezt? Tuti nem fogja, hogy ENNYI ember él ilyen nívón.
Az arisztokráciáknak nagy felelőssége van a jelenlegi rendszer állapotában, ők adták a mintát. Fényűzőek, pazarlóak voltak és egoisták? Igen.
Ilyen ma az emberek többsége? Igen.
A fejétől bűzlik a hal.

Túl kényelmessé váltunk? Igen. Mert mindent úgy akarunk megoldani, hogy beveszek egy tablettát, megnyomok egy gombot, átutalok pár ezrest és kihozzák, készen.

Automatákká váltunk? Igen, saját vágyainkat teljesítő automatákká vált a testünk és az elménk. Elidegenítő környezetben dolgozunk, az emberi kapcsolataink könnyen leépülhetnek emiatt.

Moin Moin 2018.12.10. 22:39:27

@HaFr: Egyébként ha ennyire sötét gondolatok gyötörnek, halld meg a Szenytatya szavait: www.youtube.com/watch?v=GwTm8k3_hsA - "Wir sehen es jeden Tag: die Welt ist schön und der Gott ist gut!"

Moin Moin 2018.12.10. 22:45:31

@HaFr: www.youtube.com/watch?v=bnhzRI_XrKs

Wem Gott will rechte Gunst erweisen,
den schickt er in die weite Welt,
dem will er seine Wunder weisen
in Berg und Tal und Strom und Feld.

Die Trägen, die zu Hause liegen,
Erquicket nicht das Morgenrot,
Sie wissen nur vom Kinderwiegen,
Von Sorgen, Last und Not um Brot.

Die Bächlein von den Bergen springen,
die Lerchen schwirren hoch vor Lust;
was sollt ich nicht mit ihnen singen
aus voller Kehl und frischer Brust?

Den lieben Gott lass ich nur walten,
der Bächlein, Lerchen, Wald und Feld
und Erd und Himmel will erhalten,
hat auch mein Sach aufs Best bestellt.

...Hát, valahogy így!:-)

Moin Moin 2018.12.10. 22:52:49

@HaFr: Az a wir zumbájspíl i' und der Raztinger Szepi: mindketten csoffadt, vén faszok vagyunk, oszt mégis, ládd-e, hogy örűllünk?!

vajdasagi 2018.12.10. 23:42:23

Én kevésbé szárnyalnék, mint az itteni többség (mert nem vagyok rá képes).

Lehet, hogy a kapitalizmus igazságtalannak tűnik, de nyújtja azt a versenyt, amely leginkább hasonlít a természetes kiválogatódáshoz. Azt a keretrendszert, amely esélyt ad nekem a cselekvésre. Ha mondjuk azt feltételezzük, hogy én jobban teljesítek, mint a versenytárs, és ezek után még nemes is vagyok és megsegítem a rászorulót, akkor az egy olyan lehetőség, amelyet más rendszerek nem nyújtottak.

Gyakran hallgatom én John Lennon "Imagine"-jét, és tetszik is minden sora, de sajnos a többség most még nem tudna úgy élni. Sőt: a többség oda sem figyel, miről szól az a dal. A többség nem is érti. Javaslom: hallgassátok meg újra.

Hát ha így van, akkor már legjobb a kapitalizmus. Tudom, ez egy földhözragadt, ámde beképzelt ember gondolata, de mit tegyünk ugye, én eddig jutottam el.
És még egy: egyáltalán nem érzem úgy, hogy kizsigerelt lennék, vagy hogy értelmetlen célokat tűzök magam elé. Való igaz, hogy nehezen teljesíthetőek. A pénz meg jobbára csak eszköz az újabb cselekvésre. Hittel hittem én fiatal és romantikus koromban a kommunizmus eszméiben is, de hát, mint tudjuk ritka rosszul sült el mindenhol :-(
Pedig milyen szép is volt romantikusnak lenni!

vajdasagi 2018.12.10. 23:50:56

@444: A te világod csak akkor jöhetne el, ha kirekesztenéd belőle a többi országot, a többi gazdaságot, a többi népet. Egy zárt országban ez így történne. Jó példa erre Észak Korea. De mihelyt kinyitod a határokat, elmegy mindenki Bécsbe hűtőszekrényt vásárolni (ma ugye ehelyett okostelefont). Mivel a te bezárt országod nem tud eladni semmit Ausztriának, ezzel össze is dől a rendszer. Ezt már Kádár végigzongorázta. És mellesleg sok másik ország is. A verseny elől nem vonhatod ki magad. Lehet ezen sajnálkozni, de ennyi erővel a gravitációval szemben is lehetne. Kénytelen vagy megvívni azt a versenyt, amelyet te mindenáron szeretnél elkerülni. És ha elodázod, azzal csökkented az esélyeidet.

dare 2018.12.11. 01:10:03

Kicsit off, de pont idevág a témához.
Megnéztem a Bohém rapszódiákat a moziban nemrég, és a film végén összeszorult a szívem.
Rossz érzés fogott el, nem a filmtől, hanem amikor felcsendült a Mi vagyunk a bajnokok slágere a Queen-nek.
youtu.be/iFHZa9MCoRg
A 68-asok, azok akik kemény csatákat vívtak a közmegvetés és szidalmak közepette, de legyőzték önmagukat és a kialakult rendszert, azt hitték, hogy győztek, és olyan világot hagynak örökül nekünk, amelyben lesznek még ugyan tennivalók, de az irányt már megmutatták nekünk, és csak rajtunk múlik mit tudunk még tenni azért, hogy még élhetőbb és barátságosabb legyen a világ minden ember számára a földön.
Biztos forognak a sírjukban, de azok a hithű kommunisták is, akik ha látnák mi történik a mai világban, sírva feküdnének vissza a sírjukba.
Akik maradtak még élők, azoknak már nincs erejük újra megvívni ezt a csatát, a generációváltás lassan de biztosan végbemegy, nagyon erősen felerősödtek a szélsőséges eszmék szerte a világon, jelenleg azt érzem nem lehet a mai világban mind a két szélsőséggel felvenni a harcot.
Vesztettünk.
Elszórakoztuk, elherdáltuk az örökséget. Az egyik oldal egy irányítható, buta, műveletlen tömeget akar képezni, de legalább ők valamilyen egységben gondolkoznak.
A másik oldal hallani sem akar az egységről, ha két ember együtt alkot valamit, bármit, már azt is megvetendőnek tartják.
Vagy irányított gondolkodás nélküli massza, vagy gondolkodásra képes, de egymásért nem közönyös massza.
Sokan azt hiszik a neoliberálisok azért küzdenek, hogy mindnyájan egy egységes gondolkodó tömeget alkossunk a földön, ahol minden náció a világbékéért és az egymás iránti toleranciáért küzd, ahol nincs rassz, nemzetség, vallás, csak maga az ember, amely ember kiáll az embertársáért bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között.
Aprócska porszem van csak a gépezetben.
A kapitalizmus ezen formájával a büdös életbe nem fognak a későbbiekben született ifjak egymás iránt semmilyen empátiát, vagy megértést, vagy toleranciát tanúsítani, ennek a rendszernek a vezényszava a közöny.
Minél többen közönyösek a másik iránt, annál biztosabban nem fognak soha, semmikor, semmilyen körülmények között tömeget alkotni.
Mitől fél a hatalom?
A néptől.
És ez a tragikus röhejesség, hogy pár év, vagy évtized múlva lehet nem lesz demokrácia.
Népuralom.
Hát persze.
Biodíszletek leszünk majd a gazdagék játékszobájában, és vagy úgy végezzük mint egy rendíthetetlen ólomkatona, vagy boldogan fogunk gyűlölni mindent és mindenkit, csak pont azokat nem persze, akik miatt nyomorúságos lett az életünk.
Mikor elvitték a kommunistákat csendben maradtam.....

dare 2018.12.11. 01:13:43

@dare: Jav : Vagy irányított gondolkodás nélküli massza, vagy gondolkodásra képes, de egymás iránt közönyös massza.

HaCS 2018.12.11. 02:09:10

A kapitalizmus legnagyobb átverése, hogy feltétlen hívei, és haszonélvezői fogalmilag hozzákapcsolták látszólag elválaszthatatlanul a nyugati világ előnyös eszméit, társadalmi és szociális rendszerét, viszont kapcsolódási pontjai a gyakran fizikailag, földrajzilag is távoli negatívumokkal koránt sincs arányosan képviselve.

A kapitalizmus mindig csak "belülről" tűnik optimálisnak, és ott is csak ha a napos oldalon él az ember, és szándékosan eltekint a rendszerszintű negatívumoktól, vagy azok rendszerszintű voltát kérdőjelezi meg (Az egyéni felelősség, mint ultima ratio ugye...).

A kapitalizmus nem társadalmi, hanem gazdasági rendszer,
a maga szigorú gazdasági logikájával. Köszöni szépen jól elvan demokrácia nélkül is. Ennek talán Kína a legszembetűnőbb példája. De például kíváncsi lennék egy objektív érvelésre, miért ne tekintenénk a kapitalista világ részének azzal olyan mélyen összefonódott nemzeteket, mint pl. Szaúd-Arábia?

A gond abból adódik, hogy a rendszer alapja tényleg az erőforrások elbillen(t)ése, és az így létrejött koncentrált erőforrás-centrumok nyújtotta fejlődési potenciál (lsd. klasszikus tőkefelhalmozás).
Ennek a potenciálnak jelenleg nem vagyunk képesek hasznos, előremutató irányt mutatni. Nem találunk olyan kihívásokat, mint annak idején a repülés, vagy a holdra szállás.
A kommunikációs forradalom hatalmas változásokat indít be, az emberi, és ásványi erőforrások kiaknázása (meg persze megszerzése, újrafelosztása) elkezdődött, de nem látszik még az igazán hasznos áttörés. Viszont a Kína belépésével együtt járó újraelosztás szükségszerű negatív hatásai máris érződnek. Az eddigi kb. másfálmilliárd ember mellett megjelent kb. még egymilliárd a kapitalizmus áldásos hatásaiért folyó versenyben. Egy olyan versenyben, mely világszinten az emberek 15-20%-ának kedvez, nyilván a többiek kárára. Csakhogy egyre többen kerülnek a modern, fejlett, nyugati demokráciákban a vesztes 80 %-ba. Persze még nem ilyen arányban, de a hatások, a populizmus erősödése már látszik.

A modern demokratikus világban azért lett a legelterjedtebb gazdasági rendszer a kapitalizmus, mert a nép ezt látja jónak, és a szemét elfedve igazságosnak. Ebből a szempontból a kapitalizmus nagy kihívások előtt áll.
Másik oldalon rengeteg fejlődő, akár tekintélyelvű országban most kezdik először az előnyeit, hasznát érzékelni.

Még az is elképzelhető, hogy egy-két generáción belül a demokratikusan választott, populista, alapjövedelmekkel, félszocialista rendszerekkel tarkított nyugati államok élnek a tekintélyelvű kapitalista ázsiai/afrikai nemzetek mellett.

csakférfi 2018.12.11. 05:33:59

Az igazi tragédia a posztoló önromboló gondolkodása......a "világról".....társadalmi rendszerről.
A "világ" nem ebből áll.......nekem!
Ez csak egy piciny szelet.
A nagyobb "szelet"....
-szerelem
-hűség
-becsület
-szex
-színek
-ízek
-illatok
Sajnálatos ez a netto depresszió a poszttól.
:)

ponindex 2018.12.11. 05:37:45

Szerintem a megfejtés elég egyszerű, és ebbe a megfejtésbe apró mozaikdarabkaként a fentebb hozzászólók számos állítása is beilleszthető. Ez a megfejtés pedig az evolúciós előny. A kapitalista társadalom az összes eddigi elképzeléshez képest magasabb szinten fogadja el és teremti meg a verseny szükségszerűségét és lehetőségét. Ezzel tulajdonképpen az evolúció legnagyobb igazgató elvét integrálja magába, és szerez rögtön evolúciós előnyt. Nem a legjobb, de pillanatnyilag a legéletképesebb, hiszen létezik. Hogy a benne élők mennyire érzi ezt komfortosnak, lélekemelőnek, hogy tudják integrálni az általuk épp elfogadott magasabbnak gondolt metafizikai rendszerekbe, ebből a szempontból másodlagos. A dinoszauruszok sejtjeit sem kérdezte senki. Mi persze rágódunk és rágva vagyunk ezen, ez által, mert volna itt ez az öntudat, meg lélek, eszme, meg... szóval ilyenek. "Foglalkozunk" ezzel, mint ahogy Esterházynak karácsony előtt a fürdőkádban úszkáló hala a szabadsággal foglalkozik...

Lexa56 2018.12.11. 08:44:42

Jó vagy nem jó - ezen lehet vitatkozni. Arra azonban nagy összegben mernék fogadni, hogy mint mindne jelenség a történtelemben, ez is átmeneti lesz. Abban a formájában, ahogy ma ismerjük, biztosan.

FrVili 2018.12.11. 11:15:19

Pár mondat ennek a posztnak az ördögi kinyilatkoztatásáról. Hafr kapitalista apológiájának indítéka mindenekelőtt vallási természetű a szentágostoni hagyomány értelmében, és szerintem ez a kulcs diszpozícójának megértéséhez, nem a hétköznapi deprimáltság vagy a darwini evolúció társadalmra alkalmazható hatékonyságának csodálata. A legkisebb rossz szükségszerűségének belátása kitérő elfordulás módján tárja fel, hogy nem a liberalizmus “magasztos” eszméje szorul védelemre, hanem a világ egyetemes jobbá tételének ambíciója van kudarcra ítélve, és ettől az előre tudható pusztítással járó csalódástól véd meg a “Civitas Diaboli” földi realitása, visszatükrözve természetünk megváltoztathatatlan lényegét. Itt kapcsolódik össze a kapitalizmus és az “emberi sors tragikussága”. Tagadva ezzel Rousseau “az ember jó, de a világ (a civilizáció, a társadalom) rossz” kijelentését, de megengedve, hogy ha valóban jó az ember, akkor alulról, vesztes helyzetből közelítse meg önmagát, mert a szóma és pneuma -hétköznapi ítéletalkotásaink alapján adunk róla bizonyosságot, hogy saját magunk szerint - nem egyenrangúak ezért kerül ez utóbbi “rendre a legutolsó helyre a döntéseinkben”.

De amíg eljutunk a “Civitas Dei”-be, addig is cseréljük le a visszapillantó tükröket az autókon kamerákra és kijelzőkre, amik figyelik a fej mozgását, mert a visszapillantó tükrök látómezejét eddig ösztönösen fejmozgatássál változtattuk. Növelve az eredetileg súlycsökkentésnek szánt fejlesztés össztömegét és komplexitását, így a meghibásodás lehetőségét is nagyságrendekkel. A kapitalista teleológia (célszerűségében), így csak azért nem válik ontologikussá (önmagában céltalanul létezővé), mert rohadt menő a nagy lapos kijelző az autóban és ezt “adekvátnak találom az emberiséghez”:)

DrGehaeuse 2018.12.11. 11:28:59

@dare: Na neee! Mikor elvitték a kommunistákat?

Nekem van egy másik kérdéssorm:

-Mikor megerőszakolták a "szovjet" katonák a magyar nőket, lányokat, asszonyokat, nagymamákat ki tiltakozott a nyugati világban?
- Mikor elvittek "málenkíj robotra" százezreket válogatás nélkül...?
- mikor recskre, barcikára sztalinvárosba vittek tízezreket kényszermunkára...?
- mikor leverték a veséjét becsületes parasztembereknek mert egy "agrár-ploretár" besúgta hogy "kulák"...?
- mikor lesöpörték a padlásokat....?
- mikor falvak lakosságának negyede-harmada menekült a verjtékes munka ellenére biztos nyomor elől gyári munkásnak...?
- mikor a saját földjén bérrabszolgává tették a parasztok tömegét...?
- mikor ugyanazok "spontán privatizáltak" és semmizték ki a dolgozókat akik vagy (közvetlen elődeik) államosították a családi vállalkozásokat...?

Elég volt a nácik fasizmusból, de elég volt a kommunisták fasizmusából is!

A mai probléma a kner! Ez az oligarchikus autokrata hatalomtechnikai magánállam sajnos egyszerre jogutódja a Horthy nevéhez köthető uram-bátyám pszeudo-államkapitalista dzsentri-fajvédő posztfeudális operett-giccskeresztény királynélküli királyságnak és a későkádári uram-bályám gulyáskommunista tervgarázdálkodási herdáló-élősködő ingyenélő apparátusi bürokratikus klientúraállamnak. Mindkettő közös mantrái:
- majd "odafent" eldöntik
- ne szólj szám, nem fáj fejem (pofádbefogod)
- kaparjkurta-nekedisjut!
- törőggyamagaddógával
- ha nem nyalsz repülsz!
- lojá' teis, mindenkilop!
- dögöljönmeg a szomszédkecskéjeis!

Sokáig lehetne sorolni...

Ezek ellen kellene harcolnia minden értelmes, magabíró, tettrekész, hazaszerető magyarnak.

(Sajnos a legszebb jelszavunkat már előre lejáratják a torockai-félr orv-bánista különitménnyel)

Mert ez a Mi Hazánk! Nincs másik!

Csontjaimban 1977 novembere fagyos szelének emlékével, mégse utálom ezt a helyet...

dare 2018.12.11. 11:51:08

@DrGehaeuse: Mikor a nácik elvitték a kommunistákat.
nem szóltam,
hisz nem voltam kommunista.

Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
nem szóltam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.

Amikor a szocialistákat bezárták,
nem szóltam,
hisz nem voltam szocialista.

Amikor a zsidókat vitték el,
nem szóltam,
hisz nem voltam zsidó.

Amikor engem vittek el,
nem maradt senki,
aki szólhatott volna."

Martin Niemöller német teológus
1892. - 1984.

Nem értetted meg mit is akartam mondani vele.

"A vitakedv egy társadalom közérzetét tükrözi: az emberek hajlandóságát arra, hogy gondolataikkal, szándékaikkal, tapasztalataikkal hozzájáruljanak közös ügyeink megoldásához. Ám a viták nekirugaszkodó száma elgondolkodásra is késztethet. Tünete és egyúttal tanúja is lehet annak, hogy itt vagy ott a szavak tettekre váltása helyett a tettek elfecsérelődnek, vagy gátakra lelnek a szavak özönében. A cselekvés elsőszülöttségi jogát ugyanis könnyűszerrel el lehet adni a viták egy tál lencséjéért. Ha az értelmes cselekvés energiája nem lel kiutat, akkor a szócsaták indulati töltését dúsítja fel, vagy az emberekben csomósodik meg mint fásultság és közöny vagy önemésztő indulat."

csakférfi 2018.12.11. 13:02:32

@DrGehaeuse: @dare:

"Az általános rossz érzést ma nem a konkrét események okozzák, hanem az, hogy eltűnt az a Nagy Mese, amely minden eseményt egységes rendbe szervezett.

Ez a Nagy Mese értelmesen elrendezte a világban zajló dolgokat, definiálta, hogy minek mi a tétje, és azt is elmondta, mi vár az emberiségre a jövőben.

Ezek a Nagy Mesék egyáltalán nem örökkévalók, sőt, meglehetősen gyorsan, néhány évtizedenként változnak, hogy igazodjanak a világpolitikai és világgazdasági helyzethez. Hasznosságuk nem is az állandóságukban rejlik, mint a vallási elbeszéléseknek, hanem hogy világos eligazodást kínálnak a jelenben.
....
...
"Most nincsen Nagy Mese

Mára a globalizáció Nagy Meséje kifulladt, nem magyarázza meg többé, mi történik a világban. A probléma nem is ez, hanem hogy nem lépett a helyébe semmilyen más Nagy Mese, és nem is látszik, hogy lenne a látóhatáron egy új.

Az átlag hírfogyasztó ezért azzal szembesül, hogy a világból folyamatosan ömlenek rá a konfliktusokról szóló hírek, ugyanakkor nincs semmilyen megnyugtató keret, amelybe ezek beleilleszkednének.

Ezt pedig elképesztően rosszul viselik az emberek.
....
reflektor.blog.hu/2017/02/14/valoban_kizokkent_a_vilag_vagy_csak_mi_erezzuk_ugy#comment-last

Beteges a poszt!
Legfőképp frusztrált!
Olyan emberé aki "jódolgában veszik meg".
Komolyan!
Nem látjátok a "jót"...csak a rosszat?
Beteges egy "nyugati kultúra".
:)

csakférfi 2018.12.11. 13:42:38

@444:

"4Ifjoncokat teszek vezéreikké, és sihederek uralkodnak rajtuk. 5Sanyargatja a nép között ember az embertársát, egyik ember a másikat. Rátámad az ifjú a vénre, a hitvány a tekintélyesre. 6Ha valaki így unszolja rokonsága egyik tagját: Neked még van ruhád, légy te a vezetőnk, légy úrrá ezen a felforduláson! – 7akkor az így fog válaszolni: Nem akarok sebkötöző lenni! Nincs a házamban se kenyér, se ruha, ne tegyetek engem a nép vezetőjévé! 8Bizony, elbukik Jeruzsálem, és elesik Júda, mert nyelvükkel és tetteikkel az ÚR ellen fordulnak, és dicsőségével szemben engedetlenek. 9Személyválogatásuk ellenük beszél, vétkeiket Sodoma módjára hirdetik, még csak nem is titkolják. Jaj nekik, mert maguknak okoznak bajt! 10Mondjátok az igazaknak, hogy jó dolguk lesz, mert tetteiknek gyümölcsét élvezhetik. 11Jaj a gonosznak! Rossz dolga lesz, mert saját tettei szerint bánnak el vele. 12Ó, népem! Gyermekek sanyargatnak, asszonyok uralkodnak rajtad! Ó, népem! Vezetőid félrevezetnek, tévútra visznek téged! "

.....
....
"
Ézsiás próféta....Biblia

Folytatják a süketek párbeszédét a világ vezetői
Jó eséllyel még egy semmitmondó zárónyilatkozatot sem tudnak majd kiadni értekezletükről a G20-országok vezetői. Donald Trump amerikai elnök szokásos magamutogatása mellett arról lesz szó, hogy nem kéne szétverni a világkereskedelmet. A bevándorlási és a klímakatasztrófa elkerülésére már aligha jut erejük.
Komócsin Sándor, 2018. november 30. péntek, 11:35
Fotó: Napi.hu

Elküldöm Ajánlom
A világ legbefolyásosabb országait (G20) vezető politikusok jó eséllyel csak egy kínos identitásválságot mutatnak majd fel idei idei csúcsértekezletükön - kezdi a G20 november 30-december 1-jei csúcsértekezlete elé időzített cikkét a Bloomberg. Ilyen tanácskozást először 2008-ban, a pénzügyi válság kirobbanását követően hívták össze azzal a céllal, hogy a világ népességének kétharmadát és GDP-jének 85 százalékát képviselő országok vezetői közösen keressenek válaszokat a kibontakozó gazdasági válságra. Ezt megelőzően a G20 keretében csak a részt vevő országok pénzügyi vezetői találkoztak egymással.

Trump nem találkozna Putyinnal
A Buenos Airesbe összesereglő politikusoknak lenne éppen közösen megoldandó problémájuk: a világkereskedelem szétzilálódásával fenyegető protekcionizmus, a migráció és a klímaváltozás, ám várhatóan nem az ezekre adandó összehangolt válaszokkal fogják tölteni az idejüket. Ehelyett a süketek párbeszéde a valószínűbb forgatókönyv. Donald Trump amerikai elnök America First! politikája alapozza meg a világ országai közötti szolidaritás szétverését, de nem ő az egyetlen, aki a saját játékát játssza.

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/g20-trump-merkel-putyin.674146.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Mintha ma történt volna.
:)

dare 2018.12.11. 13:49:45

@csakférfi: Tagadhatatlanul létezik még a jó, de ez nagyrészt a mi és az elődeink érdeme.
Viszont látom a közelgő rosszat.
A pesszimista érzést nem az adja, hogy eltűnt a nagy mese, hanem az, hogy már nem hiszünk a "mesékben".
Ha lesz is mese, már a következő generációkban született emberek nem fognak hinni az ilyen gyermeteg szabadság, egyenlőség, testvériség mesékben, magát a liberalizmust is egy nagy mesének tartják csak, a valóság zászlójára ez lesz ráírva helyette: pénz=hatalom
Az utolsó mese korszakát éljük, van mire alapoznom ezt a feltételezésemet, viszont örülök annak ha valaki optimistán látja a helyzetet, legalább ilyenkor mindig egy szebb jövő rajzolódik ki előttem, ami elviszi felőlem (ha rövid időre is) a sötét felhőket.

csakférfi 2018.12.11. 14:50:44

@dare:
"brit lap Soros György filozófiája és annak végzetes tévedése című cikkében kifejti: az értelmiségi milliárdos egy olyan kozmopolita világot szeretne, amelyben nincs rasszizmus és béregyenlőtlenség, az amerikai birodalom pedig éppúgy a múlté, mint a kapitalizmus árnyoldalai. Sikertelensége ezért nem csak róla szól, hanem egy egész osztály, egy egész világértelmezés sikertelenségét jelzi.
...
Maga is elismerte, hogy a kapitalizmus és a demokrácia kapcsolata törékeny. A nyílt társadalom eszméje egy olyan világot tűz ki célul, amelyben mindenki humánus és egyenlőként kezeli a másikat. Amíg azonban az emberek többsége az egyre kisebbedő torta utolsó szeletéért harcol, addig nehéz elképzelni egy ilyen világ létrejöttét. Lehet, hogy a nyílt társadalom csak egy olyan világban valósulhat meg, ahol senki sem lehet annyira gazdag, mint Soros, Gates, Zuckerberg és társai

Idézet vége.
Ez egy ellentmondás.
Húzd ki a képletből a "pénzt".
Azonnal igaz lesz a "sokismeretlenes egyenlet".
:)

dare 2018.12.11. 16:18:19

@csakférfi: Igen, ez az utolsó mese.
Egy olyan világ, amelyben nincs rasszizmus, mivel az egyének szinte semmiben sem szimpatizálnak egymással, nem állnak ki egymás érdekeiért, csak léteznek egymás mellett ahogy mondani szokás süketen és vakon.
És ezt lenyomják az emberek torkán, mindegy ha öklendezik is vagy mefullad tőle az egyén, de ezt le kell juttatni a gyomorba, hogy tudjon emésztődni.
Béregyenlőtlenség megszűntetése a kapitalizmusban?
Azt azért megnézném.
Nem a gazdagság a gond, a probléma abból adódik, hogy elveszik a humánum, akarom mondani ha nincs a gazdagnak empatikus beleérző képessége a szegényebb életminőségét illetően, és ami a nagyobb gond, ha nem is érdekli, és nem is foglalkozik vele, akkor egy olyan korszak fog következni, ahol a saját anyjukat is eladnák jó pénzért a profithajhászok, és a kiüresedett tarka emberáradatnak fogalma sem lesz róla, miként is tudna válaszokat találni és kitől a kérdéseire.

csakférfi 2018.12.11. 16:53:27

@444: @dare:
Valóság az amit írsz!
Most. Nyilván a bibliabéli próféták nem véletlenül fenyegetőztek apokalipszissel.
Ember embernek farkasa....talán ez egy közismert mondás.
A "magunk eszétől" nem fogunk megváltozni....sem egyéni...sem társadalmi szinten. Ahhoz kel az "apokalipszis".
Robotok?Klímakatasztrófa? Olajválság?Pénzválság?
Van jelentkező hogy a mai "egyensúlyt" felborítsa.
Csak gondolj bele.....ha valaki egy egyszerü energiatermelési módot találna (nem a hidegfúzióra gondolok).
Lenne egy szekrényméretü eszközöd ami termelné az áramot és a meleget...korlátlanul.
Mi lenne?
Aki a "tüzet bitorolja" ....isten.
Bedőlne az olaj ára....így a dolláré is mivel ahhoz kötött.
Az energiacégek csődöt jelenthetnének.....ezzel rántanák a bankokat is....aztán az ipar leállna...katsztrófa.
Kiben bízhatnál ha kilépsz a házad kapuján?
:)

csakférfi 2018.12.11. 16:56:30

@444:
Prométheusra gondoltam.
Aki a tüzet ellopta az istenektől és az embernek adta.....állítólag a görög mitológiában.
:)

csakférfi 2018.12.11. 17:17:29

@dare:
Ja még valami...."süketek és vakok".
Vagy...annyira bölcsek hogy rájöttek nem éri meg a másikat molesztálni...belekötni....megszólni....vitázni.
Mivel ez haragot szül,az pedig dühöt,a düh gyűlöletet......és halált.
Minden "viselkedés" vezet valahová.
"Még az ostobát is bölcsnek gondolják a hallgat"
Salamon Példabeszédek könyve.
Nézz szét a kommentszekcióban.....vita...vita...vita....aztán harag.
Hafr is ezért frusztrált. S nincs ami ellensúlyozza (lenne -ez a magánszféra)...ezt a srtesszt.
:)

Janossz 2018.12.11. 17:43:53

@HaCS: " A kapitalizmus nem társadalmi, hanem gazdasági rendszer,
a maga szigorú gazdasági logikájával. Köszöni szépen jól elvan demokrácia nélkül is. Ennek talán Kína a legszembetűnőbb példája. "

Mióta is? És meddig még?
Fából vaskarika. Hosszú távon nem megy a kommunista piacgazdaság.

Janossz 2018.12.11. 18:20:03

@444: " le lehet ütni az entert. és ott a hitelpénz a folyószámlán. és az éppen úgy elkölthető, mintha azért előzetesen megdolgozták volna. "

Nagyszerű! Tedd azt, aztán húzz el valami szigetekre, itt hideg van!

Janossz 2018.12.11. 18:23:53

@444: " aztán rájöttek az emberek, hogy nem feltétlen kell a bitang úri rendet kiszolgálni. és könnyen lehet, hogy ugyanez lesz a kapitalistákkal anélkül, hogy visszajönnének a kommunisták. mert ők a másik végletet akarják. legyen közös a gatya is. "

Azóta az emberek közösségi Erdértet akarnak közösségi fűrészgéppel, ahol kedvükre élik a boldog fusivilágukat.
Emlékszünk.

dare 2018.12.11. 19:06:57

@csakférfi: "Vagy...annyira bölcsek hogy rájöttek nem éri meg a másikat molesztálni...belekötni....megszólni....vitázni."
Bölcsességet vélsz felfedezni a némaságban?
Én fásultságot és közönyt.
Ideális munkadarabok és kész termékek jönnek le a futószalagról, amelyekkel sokkal könnyebb lesz berendezni a globális teret a dizájnereknek.
A bölcsek még beszélhetnek, bennük nem lehet megbízni.
A kiábrándultak, azok lesznek az igazi építő erő a jövő társadalmában, azok akik a bölcsességet a pénztárca vastagságában mérik.
Minél többen lesznek, annál kevésbé lehet majd megbízni bárkiben is a házon kívül, a házon belül pedig majd a hatalom fog ügyelni ránk, ott lesznek majd bent a nappalinkban.
A frusztráció nálam pl abból adódik, hogy nincs vita.
Rendszerint az van helyette, hogy el vagyok küldve vagy ide vagy oda, és ebbe azért bele lehet fáradni.
Kortünet.
Erősek a szélsőséges álláspontok, az árnyalatok nem léteznek manapság.
Ki tudja meddig tart még ez, de tényleg nehéz kivárni ennek a végét, ez azért okozhat sokaknak stresszt.

csakférfi 2018.12.11. 19:23:26

@444:
"azzal, hogy az ideológiák egyre inkább kiüresednek az emberek elvesztették a hitüket. kérdés, hogy ezt ki, vagy mi adja nekik vissza. addig az ellenérzések erősödnek."

Ezt írtad,közben janossz-al parolázol.

Nos a "hit" egy jó dolog. Mivel a fantáziánkra hagyatkozik,a jelen valóságának ellensúlyaként.
Hisszük hogy....jobb lesz a jövő vagy
Hogy a jövő ugyanolyan jó lesz mint most
Vagy hogy rosszabb lesz a jövő mint most.
Hogy ki vagy mi adja vissza azoknak akiknek elveszett?
Sem Jézusnak,sem Buddhának,sem Mohamednek,sem Darwinnak...Platónnak...Einsteinnek...stb. Nem sikerült!Akkor mi?
Majd ha rákényszerül mindenki hogy higyjen a másik embernek....bízzon....mert nem tehet mást....azért hogy életben maradjon!
Aszteroida vagy atomháboru után?
Ki tudja?
A lényeg az hogy "nem lesz más választása" ....csak ez az egy.
Most a pénz miatt annyi mindent választhatunk....válás...szingliség...gyerektelenség.....spotkarrier....színészkarrier....egyáltalán.....szinte bármit.
Akkor majd nem tehetsz mást.....mint hogy bízz a fajtársadban és alkalmazkodva egymáshoz és a környezethez....életben maradj.
Ez az evolució logikája.
Ha a harc lenne......és nem az egymáshoz alkalmazkodás.....akkor a faj legerősebb egyede egyedül marad és nem szaporodik...kihal.
Érthető így a gondolatmenetem?
Mi-mihez vezet és mennyire nem "természetes" a mostani társadalmi "morál"...."erkölcs"?
:)
"Kőkemény.....ideák....kb.
:)

csakférfi 2018.12.11. 19:26:38

@dare:
Megértem a nézőpontjaidat!
Néha engem is elborít ez a fajta "hangulat".
Viszont jól esik így diskurálni hogy nem "küldenek el anyámba" az ideáim miatt!
:)

csakférfi 2018.12.11. 19:31:05

@dare:
"Ki tudja meddig tart még ez, de tényleg nehéz kivárni ennek a végét, ez azért okozhat sokaknak stresszt."

Ezen agyaltam régen.....
Nem szeretném megérni ennek a "végét"
Káosz...anarchia....baj!
Lehetne rosszabb is!
Erre jutottam!

dare 2018.12.11. 20:16:37

@csakférfi: Az biztos, hogy lehetne rosszabb is.
Jelenleg pont a mezsgyén állunk, jó lenne itt is maradni.
De ezzel a hozzáállással amit a kormány bemutat manapság, és amit a feltörekvő neoliberális ifjak mutatnak (nem beszélve az elvtelen régi káderekről), hát...nem is tudom...sanszos a változás.

2018.12.11. 20:20:07

"ipartelep 2018.10.01 20:13:56
A blogposzt egy szégyenletes szociáldarvinista, vagyis fasiszta/kapitalista szöveg. Gyakorlatilag pontosan az, és annyi a mondanivalója, amit a fideszes bűnözők mondanak a szegényekről, és a szegénységről. Itt, ezzel ér egybe a fideszbűnözők elvtelen tolvajtempója, és a konzervatív kapitalizmuspártiak ideologikus, antihumánus, és immorális eszetlensége. A közös bennük az is, hogy fogalmuk sincs arról, hogy micsoda gazemberek ők. Bár.... báááár... a fideszesek egy része cinikus geci, ők azért sejtik. De ezek a konzerv-kapitalisták tényleg meg vannak arról győződbe, hogy a szegénység (és vele a nyomor, a szenvedés, és a halál) a világ helyes rendje, és úgy van jól, vagy még mindig az a legjobb, és csak így tovább. Ritkán, pontosabban még sosem értettem egyet Maxval-birkával, de fentebb mondott egy jót: ólmot az ilyenek fejébe, csak abból tanulnak!"

1000 a mi hazánk blogban kommentelte, az "aki szegény az maga tehet róla" poszthoz

Janossz 2018.12.11. 20:43:02

@444: Körülbelül ezredszer írod le ezeket. Unlak, piszkosul.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.11. 20:58:49

@erikgross: de ezt miért másolod ide? A saját véleményed lenne? Mert akkor ajánlanám még egyszer ennek a posztnak az elolvasását. Meg a másikét. (Nem mellesleg én nem írtam az idézőjelbe tett címmel posztot)

csakférfi 2018.12.11. 21:15:34

@dare:
:)
Egyetértek!
Jó éjszakát mindenkinek!
Hajnalban kelek délelőttös vagyok egy multinál. Jövőhéten éjszakás.
Megyek "rabszolgálni".....egykor viccből írtam valakinek.
Mára valóság lett,szerda szavazás a parlamentben.
:)

2018.12.11. 21:38:09

@HaFr:

nem az én véleményem, véletlenül találtam rá, gondoltam legyen itt egy ütős komment is, de hát nagy "harcok" itt sem lesznek...
a vincentblogról meg automatikusan dobnak ki mindenkit, aki nem ért velük egyet, nem sok érdemi helyen lehet már őrjöngeni:)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.11. 21:44:26

@erikgross: nem hiszem, hogy vincent bárkit kivág, aki nem ért egyet, szerintem kb úgy van vele, mint én, hogy az ostobaságot nem díjazzuk, ennél kevésbé már csak a fizetett kliséírókat; az általad idézett szöveg csak egyszerűen félreérti, amit írok, amiről persze én is tehetek, de azért egy kis erőfeszítéssel világos kell hogy legyen, hogy a két szóban forgó poszt közül egyiknek sem alkalmas interpretációja a te vendégszöveged, köszi

ponindex 2018.12.11. 21:48:00

@HaFr: S a szép nem mindig igaz.

dare 2018.12.11. 23:11:49

@csakférfi: Ha megszavazzák holnap a törvényt, akkor már most elindul a változás, kíváncsi vagyok lesznek-e renitens fideszesek a szavazáskor. :D
Jó éjt.

csakférfi 2018.12.12. 05:26:13

@dare:
:)
Kedvenceim egyike Lao Ce .
Olykor az a "bizonyos hangulat" eltölt olvasgatom,s jobb kedvre derülök....vagy a bibliát....koránt....stb.

"9 Aki tölt színültig: jobb, ha előbb abbahagyja. Aki túl-élesre fen: élét hamar kicsorbítja. Arannyal, ékkővel teli kamra: megőrizni senkise bírja. Kincs, gőg, rang egyszerre: mekkora szerencsétlenség! Alkotni, adni, majd visszavonulni: ez az égi bölcsesség."

Lao Ce

Bizonyára szerencsésnek mondhatom magam.......így hajnalban a buszon,munkába menet.
Ülök a melegen,pötyögök.....s közben haladok!
Ki hitte volna egykoron....ilyen jó dolgom lesz!
:) :)

ricardo 2018.12.12. 09:23:01

@HaFr: (Két-három évvel ezelőtt a vincent blogon egy kommentben a „rezsimszolga” Boros János filozófust „megvédtem”. Azaz, jóindulatúan azt találtam írni, hogy Borosnak vannak értékelhető könyvei. Azóta ki vagyok onnan tiltva.)

screpes 2018.12.12. 15:25:53

@444:

a kocsma népe (Hangja) egy konstruált igazság, azzal a veszéllylel fenyeget, hogy nekünk egy fikcióval, vagy annak mentén kelljen vitatkoznunk..
Valójában ez a hang csak annyi, ami neked általánosságban eszedbe jut, helyzetelemzés helyett életképekkel érvelsz, (és manapság már te is helyezkedsz), és az ász, hogy te vagy, aki régebben ül a kocsmában.Vagy őshonos ott.
A kapitalizmust azzal jellemezni, hogy színes papirokat nyomtattak, és a rendszer lényegében azonos a tőkemonopóliummal - még akkor sem igaz a rendszer lényegeként, ha egybként jellegzetes vonása a mostaniaknak.
(ehelyütt nem mennék bele, de a kapitalizmus a tőkefelhalmozással hozható összefüggésbe, aminek forrása többféle.
---

legutóbb, 12.11 13:10-kor,
már azzal érvelsz, hogy a parlamentben füttyögnek, és ezeket "csak" ezer, vagy tizezzer ember követné az utcára..
De nem szólsz soha sem arról, hogy tudják e, mi dől el az utcán (szerintem semmi...)
A fővonal pedig amiről egyetlen utalás sincs nálad, hogy a magyar dolgozók bére, munkáltatóktól függő munkaidőkerete és kötelezettsége a tét, arról van szó. Nem kanáriiskolában füttyög az a maradvány harminc (!) ellenzéki..
-------

"hogyan védjük meg a keresztény európát?"
Kinek európájáról beszélünk? Azt ott Európában azért tudogatják, ki ki a maga módján. Itt most ezzel szemben emelnék a munkaórát, negligálják a beleszólást... A keresztényekét, meg a nemkeresztényekét is...
S mindezt nem smitt máriska és a fiacskája, hanem a kislétszámú hatalmi konglomerátum, szorosan igazodva egyetlen emberhez nyomhatja át.. .....
Olvasd el mit írt Dr Gehause 11:28-kor. Ő sem beszél keresztény európáról, hanem a kollektív, két oldalról is elkövetettt nemzeti vétségeket gyűjti csokorba: ezek az "elitek" NEM ÚGY álltak fel, és nem aszerint működnek, ahogyan te írod. Akiket végül pártolnál az Kósa, Habpny, Orbán, és
Ennek a történéssorozatnak a két "partját" (az igaziakat) kellene tisztán látni, és a közösségi cselekvés alfájává tenni. A fentieket pártolod - bárkivel szemben, mert úgymond azoknak nincsen koherens ...
A gyermekneveléssel áró erőfeszítést ellenzi az elenzék
Nem vallási kérdés ez, mert Dr Gehause is hívő keresztény, Hafr is minősítette már így magát, én is tehetném..
Nálad így hangzik a Summázat:
" A filoszemita elit pártpolitikai alapon ezt a játszmát elveszti...."
Itt tartunk"

Nem, nem itt tartunk. Nincs megfleleően funkcionáló elit, nem filoszemita alapon bírálják a kormányt, és a kritikai hangok nem pártpolizikaiak, mert sokféle pártból adódnak össze, és témaspecifikusak részben. Az viszont lehet, hogy m é g i s elvesztik a játszmát.. Miért is?

screpes 2018.12.12. 15:28:50

@screpes: @444:
lemaradt,valami:
"e gyekmekneveléssel járó erőfeszítést ellenzi az ellenzék - írod
Nettó hazugság részedről

ijontichy 2018.12.12. 15:46:41

@444: "Komcsik" (sőt! komcsyk) nagy sűrűségben a bolsipártban (aka fidesz) vannak. Tíz gyurcsány meg két államcsőd nem okozhatott volna több kárt, mint a fidesz húsz évnyi ténykedése. Összeugrasztott (megosztott) társadalom, indulathegyek, félmillió piacképes ember elvesztése, zömében alkalmatlan "hazai" (muhaha) tőkésréteg, és az a mérhetetlen zagyvaság, amit a fejekbe sulykoltak a lberális, kapitalista demokráciákról... ez sokkal nehezebben és hosszabb idő alatt hozható helyre, mint egy nagy kalap elcseszett pénz pótlása.
Abban az országban akkora sötétség árad a fejekből, hogy már a szentjánosbogarak is akkumulátor-technológiai áttörésért imádkoznak.

Off Btw. Hová tűnt Dr. Jekyll? On

DrGehaeuse 2018.12.12. 16:53:28

@HaFr: Jótündér azért vágott ki kb., mert szerintem Csoóri Sándor (R.I.P.) nem volt náci.

DrGehaeuse 2018.12.12. 16:54:18

@ricardo: Engem is kb. ennyiért. Én Csoórit védtem meg.

DrGehaeuse 2018.12.12. 16:55:19

@ijontichy: Neoteny-nek más dolga van mostanság.

2018.12.12. 17:55:28

@HaFr:

vittem a blogjára, de nagyon kicsi az esély hogy reagál:)

2018.12.12. 17:59:29

@DrGehaeuse:

jotunder lehet rendkívül intelligens, szakmájában valszeg kiváló, de azon túl, hogy egy kritikusát idézzem, "nagy szellemi pöcegödör", zavaros, hibákkal teli blogposztok, érdemi vitaképtelenség, hiszti, nemritkán alkohol hatása alatt, nem is nagyon maradt ott senki, a nagyképű, jotunderhez hasonlóan, csak pár évvel később elpucolt kettes kivételével nincs bloggertársa, kommentelőnek is csak párt törzskommentelő, bár azokat is néha tiltja átmenetileg.
inkább egy őrjöngő, vagy egy rossz paródia az a blog, jotunder legalább annyira konzervatív mint liberális, de főképp rossz értelemben elitista.

2018.12.12. 18:07:49

@ricardo:

jotunder szerint csejtei dezső is csak egy google tudós által nem látott, magát egyetemi tanárnak valló ember, jóllehet ugye a tündér nem ebben a világban mozog, fogalma sincs mi hogy működik, ki mit írt, az színvonalas-e, stb.
nagyon kártékony lenne, ha hatása lenne, de hát nincs

jó lenne még idehívni kommentelni brendel mátyást is, de szerintem kidobnák, ahogy a vincentről is kidobták

2018.12.12. 19:05:16

@444:

orbán, ha nem is szeretik, sokaknak megfelel, látszólag harcol a nyugattal, a liberalizmussal, újmoszkvabrüsszellel, újszovjetúnió eu-val, megvéd a migriktől, dolgozókat, főleg a gyerekes középosztályt helyezi előtérbe, stb.
a többi meg nem lényeges, maszopdékának sok szavazója nincs, jobbik sok magyar naccancsnak nem alternatíva már, kis pártok vagy lejáratták magukat mint a lömpö, vagy (még)jelentéktelenek,sokaknak nem vonzóak, ennyi.

ijontichy 2018.12.12. 19:53:25

@DrGehaeuse: @erikgross:
Off
JT elitista, de erről nem tehet. Kinevelték. Ez nála feltételes reflex.
Néha kicsit bosszantó, dehát matematikus a szerencsétlen ;-) , ezért elnézhető neki. On

Vityára ráférne már egy kis optikai tuning. Mondjuk, ha több füle lenne, mint foga... :-D
Viszont kétségtelenül sokaknak megfelel - és nem csak a "plebsnek". Gyanítom, nem egy akadémikus - a történtek ellenére - elfogadhatónak tartaná, ha felkennék kerálnak. Mekkora ász lenne már a Várban villogni Őfenesége fogadásán. (Szvsz. vannak közöttük, akik szerint a Nobel-díjról sem egy bizottságnak (BIZOTTSÁGNAK??!?!) kéne döntenie, hanem a norvég kerálnak ;-) )

ijontichy 2018.12.12. 19:55:47

@ijontichy: Mármint a svéd kerálnak.

ricardo 2018.12.12. 20:28:16

@erikgross: Meglehet, Csejtei Dezső egy senki. Mégsem Csejtei foglalkozik jótündérrel, hanem fordítva. Ezek után, ki jótündér?

nagyonunalmas 2018.12.12. 21:50:16

@erikgross: Milyen neven volt jelen Brendel a vincenten?

2018.12.12. 22:34:33

@ijontichy:

a saját szakmájában lehet az. ha olyasmiről értekezik magabiztosan, amihez nem ért, akkor meg röhejes. de sokszor elmondták neki, semmi foganatja. bár nincs sok jelentősége, mert

@ricardo:

kicsoda? szakmáján kívül egy kevesek által "tisztelt" blogger:)

@nagyonunalmas:

sok éve írt oda, brendel/math stb. néven, de aztán kidobták. utána vissza-visszanézett trollkodni különféle nickeken, de amint megjelent már csapták is le.
magát jotundernél intelligensebbnek tartja:)

nagyonunalmas 2018.12.12. 22:41:18

@erikgross: Kosz. Je, pedig itt ket matematikusrol van szo. Jotundernek hatszor annyi cikke van. O egy elementarisan nagy tehetseg.

Mi valtotta ki jotunderben a Csejtei-ellenes irast? Szokott lenni valami ok.

2018.12.12. 23:26:52

@nagyonunalmas:

brendel nem matematikus

több mint egy éve lánczi andrás rektor úr letiltotta szél bernadett előadását, ugyanakkor rendeztek egy marxizmus ma, vagy valami hasonló címen egy konferenciát, ott volt az egyik meghívott az anti-marxista(tává vált) csejtei professzor, ezzel kapcsolatban írta a posztot

nagyonunalmas 2018.12.13. 00:52:04

@erikgross: Kosz a kiigazitast.

Megkerestem a vincenten az emlitett posztot, abban csak egy bekezdes szol Csejteirol, es ott jotunder azt irja, hogy (Csejteinek) "Értékelhető tudományos munkássága a témával kapcsolatban nincs". Ez nem igaz? Megneztem a wikipedia oldalan, es ott tenyleg nem szerepel a marxizmus szo (persze attol me'g lehet, hogy van ilyen munkassaga, csak ott nincs megemlitve).

2018.12.13. 15:01:10

@nagyonunalmas:

az a bekezdés nem csak ennyiből áll. amit te idézel, az is csak részben igaz, nem a marxizmus kutatója de akik ismerik az életművét, tudják milyen a viszonya a marxizmushoz, mennyire ismeri stb.
jotunder nem tudja, csak "egyetemi tanárnak mondja magát", "google tudós nem látja" és hasonló módon dehonesztál

2018.12.13. 16:11:51

@erikgross:

reagált, bár rövidítve idézem, teljes hsz a blogján

"Nyilván, egy kicsit erősebb szavakkal fogalmaztam meg a véleményemet HaFr blogposztjáról. De nem gondolom, hogy félreértettem azt. Ez nem félreértés, hanem a tanulságoknak egy sommás, rövid leírása. Egyszerűen nincs kedvem ahhoz, hogy HaFr kapitalizmus-ódáit részletekbe menően elemezzem, kritizáljam....
Amit HaFr az Örülünk Vincent blog gazdájának moderálási gyakorlatáról ír, az nem igaz. Bizony, ott Jótündér bárkit letilt, aki valamiért nem tetszik neki, és ennek a nemtetszésnek többféle oka lehet, és kb. a legkevésbé az ostobaságok írása szokott az ok lenni. A politikai ellenvélemény írása már sokkal inkább, de leggyakrabban mégis az, ha valamilyen személyes sértettségből tilt ki valakit. Én ezt HaFr-nál sokkal jobban tudom, ő alig írt arra a blogra, én meg már az Indexes, vagy talán az Internettos időkből "ismerem" Jótündért. Mindig is ilyen sértődős fasz volt. ;-)

Amúgy, azt nem gondolom, hogy akár HaFr-al, akár Jótündérrel lehetne értelmes vitát folytatni. Olyat, ami számomra is az...."

ricardo 2018.12.13. 18:06:39

@ricardo: (Természetesen nem kívánom sugallni, hogy Csejtei egy senki, akit régebben volt szerencsém személyesen ismerni.)
süti beállítások módosítása