Ez a betegség a fiatal férfiak életét is taccsra vághatja

Szponzorált tartalom

2021. szeptember 22. Kontent

shutterstock_68852512.jpgHatalmas tévhit, hogy a prosztatagyulladás csak az idősebb generáció problémája. Számos eset példázza, hogy a betegség a fiatalabbak körében is előfordul.

A harmincas éveiben járó szoftverfejlesztő egy júniusi koncert másnapján vette észre, hogy valami nem stimmel.

„Vizelés közben éreztem először a nyilalló fájdalmat, ami aztán a következő napokban újra és újra jelentkezett. Mivel úgy tudtam, hogy a prosztatagyulladás inkább az idősebb generáció betegsége, ezért először azt hittem, csak felfáztam, és az is eszembe jutott, hogy talán prosztatamegnagyobbodásom lehet”

mesélte Zoli, aki végül orvoshoz fordult, miután a tünetei nem múltak el. A fesztiválozást is félbe kellett hagynia, a tünetei ugyanis annyira kellemetlenek voltak, hogy nem tudta jól érezni magát a koncerteken.

Az orvosnál aztán kiderült, hogy prosztatagyulladása van, és ekkor szembesült azzal is, hogy ez a betegség nem csak a nagypapakorú férfiak problémája lehet.

Nem Zoli az egyetlen, aki rácsodálkozik arra, hogy nem kizárólag az idősebb férfiakat, hanem akár egészen fiatal fiúkat is érintheti a prosztatagyulladás. Sőt, egy felmérés szerint a kamasz fiúk majdnem 10 százaléka küzd ezzel a betegséggel. Vagyis ez azt jelenti, hogy a fiatalok körében a betegség előfordulása ugyanolyan gyakori, mint az idősebb férfiak esetében, méghozzá 6,5-12 százalék. A prosztatagyulladás egyébként lehet akut, krónikus, bakteriális vagy nem bakteriális eredetű. A számok azt mutatják, hogy a betegek 40-60 százalékánál krónikus, vagyis hosszú ideje fennálló, visszatérően jelentkező, nem bakteriális gyulladást diagnosztizálnak. Ennek a betegségtípusnak a tünetei ugyan kevésbé hevesek, mint az akut prosztatagyulladásé, ám ezek is nagyon kellemetlenek, és hosszú távon veszélyesek is lehetnek.

A betegség ugyanis függetlenül attól, hogy hány évesen érinti az embert, sosem egy leányálom, hiszen a kezelése időigényes, és sajnos gyakori az is, hogy a tünetek nem múlnak el teljesen, illetve ki is újulhatnak.

A kezelést ugyanakkor nehezíti, hogy a fiúk gyakran szégyellik a kellemetlen tüneteket, ezért nem fordulnak orvoshoz, helyette inkább némán szenvednek.

És az sem ritka, hogy félrekezelik beteget, feltételezve, hogy ilyen fiatal korban nem lehet prosztatagyulladása. Szerencsére ilyen „baki” már ritkán fordul elő, hiszen a prosztatagyulladásról egyre többet hallani, ahogyan arról is, hogy bármely korosztályt érintheti ez a betegség.

„Szerencsére olyan családban nőttem fel, ahol nem volt szégyen a testünkről beszélni, és az orvoshoz járás sem volt ciki vagy ijesztő. Így, amikor nem múltak el a panaszok, egyből elmentem urológushoz: nem akartam otthon mindenféle házi praktikával kezelni magam” – magyarázza Zoli, és milyen jól tette, hogy orvoshoz fordult, hiszen a tünetek könnyen el is durvulhatnak: hiperérzékennyé válhat az altest, így a vizelés, a szexuális aktus vagy csupán az ülés is fájdalommal járhat. A szakemberek kiemelik, hogy amennyiben a prosztatagyulladás nem kap megfelelő figyelmet, akkor merevedési problémák, illetve akár prosztatarák is kialakulhat belőle, ami különösen negatív hatással lehet egy fiatal férfi kapcsolataira, jövőjére, pszichés állapotára.

„Az orvosom nekem is mesélt rémtörténeteket olyan fiatalabb férfiakról, akik nem mertek orvoshoz fordulni, inkább némán szenvedtek, és végül a prosztatagyulladásra ráment a házasságuk/párkapcsolatuk is, hiszen egy idő után már a fájdalomtól való félelmükben képtelenek voltak szexuális életet élni. Nem mintha a szex lenne a mindennapjaim mozgatórugója, de azt gondolom, hogy az én koromban az egészséges élethez hozzátartozik, hogy a párkapcsolatnak ez a része is jól működjön”

– mesélte a férfi, akinek szerencséje volt, mert viszonylag egyszerűen ment a kezelése. De ez nem minden esetben történik így, mivel sokszor a gyulladás okát nehéz feltárni, ezért előfordul, hogy az orvosok sem találják meg egyből a helyes gyógymódot. Antibiotikumot írnak fel, ám ez sok beteg esetében önmagában nem segít. A gyulladást általában valamilyen szöveti sérülés okozza, amelynek ha nem sikerül felderíteni az okát, akkor a fájdalom állandósulhat. Kialakulhat egy ördögi kör, mert a páciens fokozottan érzékeny lesz a fájdalomra, amitől depresszióssá, szorongóvá válhat, a depresszió és a stressz pedig visszahat a gyulladásra. A betegség megfelelő kezelésében hatalmas szerepet játszik tehát a korai felismerés és a megelőzés. Azaz ne szégyelld, ha valami nem stimmel odalent, hanem irány az orvos!

Amit megtehetsz a prosztatád védelmében

Sokat számít az életmód, ezért érdemes odafigyelned, hogy a mindennapokban

  • sok folyadékot, de minimális alkoholt fogyassz,
  • kerüld a zsíros ételeket és a mozgásszegény életmódot, azonban azt is fontos tudnod, hogy egyes sporttevékenységek erős rázkódással járnak és tartós nyomást gyakorolnak a prosztatára – ilyen például a túlzásba vitt biciklizés, nyáron a vízisízés, jetskizés vagy az állandó motorozás, így ezeket érdemes mértékletesen gyakorolni;
  • a vitaminok közül a D-vitamin fontos szerepet játszik a prosztata immunitásának erősítésében és gyulladásának megszüntetésében,
  • járj rendszeresen szűrésre, és ha diszkomfortérzést, fájdalmat észlelsz, fordulj orvoshoz.

Hirdetés

A legtöbb férfi inkább bekapna egy tablettát a fájdalom ellen. A Proxelan végbélkúp pedig jól kiegészíti a szájon át szedett gyógyszerek jótékony hatását, és gyógynövénytartalma révén hozzájárul a prosztatagyulladás okozta kellemetlen tünetek enyhítéséhez: ott hat, ahol a fájdalom forrása van. A kúp jótékony összetevői a végbél környéki vénákon keresztül a prosztata közelébe jutnak. A készítményben lévő hialuronsav, valamint a növényi összetevők – a tökmag, az ázsiai gázló, a tömjénfaolaj-kivonat, a szalmagyopár és az ausztrál teafa – nyugtatnak és ápolnak a panaszok jelentkezésének helyén. Felhelyezése fájdalommentes és egyszerű. A 30 napos bevezető kúrát követően a kezelés folytatása a panaszoktól függ, szükség esetén pedig megismételhető.

 

proxelan-packshot_-webrepng-1024x696.png

 

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr9116694522
süti beállítások módosítása