Folyik a választási eredmények kiértékelése, megjelentek az első magyarázatok. De egy önkormányzati választáson nehéz megmondani, hogy ki miért szavaz úgy, ahogy.
Itt vagyok például én.
A kerületet, ahol lakom, fidszes polgármester vezeti, nagyobb botrányok nélkül, jól. A képviselő jelöltjük is szimpatikus, rátermett és régóta a helyi politikában működő fiatalember, ráadásul személyesen is ismerem. Egyikük sem tartozik a fidesz jelenlegi fősodrához. Kerületi lakosként semmi okom nem volt nem rájuk voksolni.
Ellenben az ellenzéki jelöltekről szinte semmit nem tudtam, ami részben az én hibám (annyira nem érdekelt, hogy utána járjak), részben az övék (nem jutottak el hozzám), de még nagyobb részben a NER hibája (amit én csak a Nacionalista Erőszakosság Rendszerének hívok), mert hatalmával visszaélve, olyan közeget és közéletet teremtett, ahol nem egyelőek a feltételek. Ráadásul én a piszkos kampányért is őket teszem elsősorban felelőssé (merőben szubjektív alapon) Flinkensteintól lefelé és fölfelé, az egybites üzenetekig, mint pl. a „komcsik elmennek szavazni”, vagy „Karácsony alkalmatlan”. Ezeket ugyanis a saját lenézésemként élem meg, és ezen még az sem változtat, hogy tudom, hogy nem nekem, hanem a „Való Világ”, a „Mónika show” és a stadionok rajongótáborának szólnak. De elszomorít, amikor a hatalmon levők azt a machiavellista logikát követik, miszerint a választópolgárt nem lehet eléggé lebecsülni. Ugyanez volt a helyzet a rezsicsökkentéssel, a migránsozással, sorosozással, ami most is felbukkant, de szerencsére már nem olyan mindent elsöprő elánnal. Ezekkel is az a bajom, hogy a polgárok legalantasabb ösztöneire apellál, ahelyett, hogy próbálná őket inkább a nemesebb eszmék és gondolkodás felé terelni.
Miért jó az, ha az ország polgárai a hatalom bátorítását a hátuk mögött érezve züllenek le egyre jobban? Hová vezet, ha egy ilyen masszát akarunk kitermelni, hogy azután felheccelve ránk szavazzon? Ha hozzászoktatjuk az embereket, hogy túlzások, hazugságok, aránytévesztések, hamis pánikkeltés mozgassa őket, és merőben érzelmi alapon szavazzanak, az játék a tűzzel, csőcselék-politizálás. Mert a csőcselék szintjén kezelt emberek indulatai gyorsan változhatnak. Ma az általunk a kezére adott bűnbakra kiáltja, hogy „feszítsd meg”, holnap ránk. Ma mi működtetjük a nyaktilót, holnap mi megyünk alá. Ahogyan Robespierre. Az emberek pedig hajlamosak úgy viselkedni, ahogyan bánnak velük. Ha csőcselékként tekintenek rájuk, akkor akként.
Az önkormányzati választásoknak – mint minden más választásnak – arról kellene szólnia, hogy ki mit tervez a jövőben, mit lát fő problémának, megoldandó kérdésnek vagy fejlesztési iránynak, milyen intézkedéseket fog hozni, melyekhez kéri az én szavazatban kifejeződő hozzájárulásomat. Erről azonban semmit sem tudtam meg, ami részben az én hibám (ha elszántabban kutatok, azért talán valamit meg lehetett volna tudni), részben a jelölteké (nem jutottak el hozzám), de nagyrészt azé a hatalomgyakorlásé, amely minden választását úgy nyerte meg, hogy nem mondta el, mire kell neki a hatalom, mit fog csinálni vele. A keze ügyébe eső dolgokat, így a Parlamentet, a közmédiát, a tisztességes versenyt felügyelni hivatott – elvileg független - szervezeteket maga alá gyűrte, szócsövévé silányította, olcsó propaganda gépezetté süllyesztette le. Így arra kényszerít, hogy ne a közös jövőnket és fejlődésünket megalapozó kérdésekről gondolkodjak, hanem merőben oda nem illő gondolatok foglalkoztassanak.
Így a szavazókörzet felé bandukolva nem azon merengek, hogy a sok jó jelölt és elképzelés közül, melyeket a szavazatomért versengők felvázoltak, melyik lenne a legjobb, hanem azon, hogy adhatom-e a szavazatomat derék emberekre, akik viszont egy olyan rendszer részei, amelyik megnyomorít engem, és hülyének néz. Hogy a tehetségük és a tisztességük végső soron mégis csak azt a gépezetet szolgálja, amely az arcomba vigyorogva hirdeti, hogy el akarja venni a jogaimat, a szabadságomat.
Nem, ha nem szavazok rájuk, az nem Borkai miatt lesz. Mert borkaik mindenhol vannak, és nem mindenki borkai ott sem, ahol Borkai van. Ha végül mégis az ellenzékre szavazok, az egészen más miatt lesz.
Mert hiába nevezték át az „illiberálist” „kereszténydemokratára”, keresztényként tudom, hogy az nem keresztény, demokrataként pedig, hogy nem is demokrata, hanem autokrata, hogy ne mondjam: bolsevik. Becsületesebb is lenne így hívni: tekintélyelvű nacionalizmus. A liberális demokrácia ugyanis nem liberalizmust jelent, hanem a polgárok szabadságjogain alapuló alkotmányos berendezkedést, más szóval, az emberi jogok tiszteletben tartására épülő kormányzást. A polgár (a választó) szabad, alapvető jogait nem az állam adományozza, éppen ellenkezőleg, szavazatával ő hatalmazza fel az államot (a közhatalom gyakorlóit), hogy e jogok mentén és a nevében törvényeket, rendeleteket alkossanak, mely törvények viszont nem csorbíthatják ezeket az alapvető jogokat. Ha mégis csorbítják, az állam bűnt követ el és rosszul működik. Ez ellen a szabad polgár bírósághoz fordulhat, vagy politikai konzekvenciát érvényesíthet, magyarul: nem szavaz azokra, akik visszaélnek a hatalmukkal. A szabad polgárok jogain alapuló demokráciát pedig liberális jogállamnak, liberális demokráciának hívják. Az állam legyen liberális, az erkölcsök pedig konzervatívak. A jogállam pedig nem elsősorban becsület dolga, hanem törvényeké és intézményeké. A becsület ugyanis túl ingatag valami. Pláne errefelé. Pláne politikusok esetében. Olyan, mintha a meccs tisztaságát az egyik csapat kapitányának becsületességére bíznánk a bíró és a partjelzők helyett.
Különbség van az alattvaló és a szabad polgár között. Az alattvaló elszenvedője a kormányzásnak, csak reménykedhet benne, hogy a hatalom gyakorlója esetleg az ő javát is figyelembe veszi, nem csak a kiváltságosakét. Nem nagyon szólhat bele az életét alapvetően meghatározó kérdésekbe, csak reménykedhet, hogy a hatalom gyakorlói „kegyesek” lesznek hozzá. A polgárnak viszont jogai vannak, melyek korlátozzák a hatalmon levőket. Akik a szabad polgárok szavazatait akarják, meg kell győzniük őket arról, hogy a problémáikra ők nyújtják a legjobb megoldást. De itt nem esik szó se problémákról, se megoldásokról. E honban inkább alattvalónak néznek jelenleg, mint szabad polgárnak. Nem érzem, hogy bárki képviselne, vagy bárkit érdekelné, hogy mit szeretnék. A képviselőimet köti a frakciófegyelem, a parlament szavazógéppé silányosodott, a törvényeket az érintettek nélkül hozzák… Nem alakítói, csak elszenvedői vagyunk a közéletnek. Ezt pedig nem csak én mondom, hanem még maga a Professzorok Batthyányi Köre is, akik nem nagyon vádolhatók elvtelen ellenzékiséggel.
Akkor marad az, hogy bízzak a jelöltek tisztességében és hozzáértésében, akik majd a hatalomba kerülnek. Hogy jó, jellemes emberek, akik nem szexért és pénzért osztogatják a közpénzeket, a kinevezéseknél náluk a szakmai tudás számít majd és nem a sógorság, rokonság, komaság, szerető… Legalább nagyrészt.
Itt állok hát a szavazófülkében ezekkel a dilemmákkal. A NER itteni jelöltjeivel semmi bajom, a NER-rel magával viszont annál több. Adjak akkor proteszt szavazatot? Szavazzak az ellenzékiekre csak azért, mert nem akarok orbanisztánt? Attól jobb lesz nekem? Előrébb mennek a dolgok? Vagy csak arról van szó, hogy nem érdekel, hogy jobb lesz-e, csak rúghassak egyet a rendszeren, ami olyan sokat rúgott már belém? Tényleg ez a megoldás? Vagy legyintsek és maradjak távol? Szavazzak a kutyapártra, azt üzenvén ezzel, hogy egy vicc, amit csináltok, kormánypárt és ellenzék egyaránt?
Most nem szeretnék a saját helyemben lenni…
