...és ez az ország Magyarország. A hazám.

Gonosz, néhol aljas, de zseniálisan kitalált kommunikáció, a társadalom zsigerivé vált fásultságának felismerése és maradéktalan kihasználása, közbeszéd tematizálása, egyszerre maximum 2 üzenet folyamatos "beültetése", a jogrendszer valaha tapasztalt legnaprakészebb változtatása, a 24 órával korábban történtek törlése a közösségi emlékezetből az előbb felsoroltak használatával. No meg a bagatellizálás saját oldalon, ha valami vagy sok, vagy erős...

Ennyi nagyjából a recept, ami sajnos 100%-os hatékonysággal működik.

Mindezekből az egyik elem, amire szerettem volna kitérni, az az a szomorú tény, miszerint egy jól bejáratott recept szerint olyan könnyedséggel repkednek néhány éve a plusz milliárdok néhány, jellemzően állami beruházás körül, hogy az valami zseniális. Mindez történik úgy, hogy senkinek, de tényleg, senkinek a szeme sem rebben. Pedig ezek adóforintok. Ami azt jelenti gyakorlatilag, hogy ez az a pénz, amit a népesség maga és a munkaadók adnak a nagy közösbe, amiről meg sikeresen leszoktunk az elmúlt 50.60 évben, hogy érdekeljen is minket onnantól kezdve, hogy levonták tőlünk vagy befizettük.

Mindig volt a gyár, a cég, ahol dolgozott az ember fia, és ha néha-néha hazavitt egy tollat, egy csavart, bármit, gondolta a nép, hogy belefér, állami vállalat, jut is marad is, meg hát nincs kifejezett gazdája, akkor meg lehet akár a miénk is ugye. Akkor meg visszük is ugye.

Na ennek az lett a vége, hogy 1990 után (is) tudatosan játszott rá erre nagyjából minden kormány, de Orbánék ezt is, mint sok minden mást, szépen "kimaxolták".

Megjelenik egy közbeszerzési kiírás.

Pályáznak rá (meghívásos alapon vagy sem, mindegy is, úgyis kb a szokásos 3-4 nagy cég megy rá csak - a miértet tudjuk).

Megjönnek az ajánlatok.

Valamely bagatell hiba miatt 1 kivételével mindenki kiesik, vagy az is lehet, hogy éppen nem, de lesz egy nyertes. Elsőre még emészthető áron - persze idővel ez az elem is kijött, úgyhogy revidiálom a mondat elejét: gyakran eleve magas áron.

Elindul a beruházás, és a tervezés fázisában egyszer csak kiderül: +5 milliárd lesz. Ezt könnyebb letolni a bárki torkán, mint egy induló (mondjuk) 75 milliárdot. Inkább indul 40-ről. 

Aztán a kivitelezés elején jön még mondjuk +10 milliárd, mert előre nem látott okok, változott a műszaki tartalom, stb. Ez már összesen 55 milliárd, csak húsz kell a 75-höz.

A vége előtt plusz munkák elszámolása, mert hát a kivitelező csak jót akar, szépet, minőségit. Ez akkor plusz 15 milliárd lesz ugye. Tartunk 70 000 000 000 forintnál.

A végén pedig, átadást követően még egy ötös, tényleges pót-munkák, és gyarló  kis számtani értelmezési különbségek miatt. El is értük a 75 milliárdot. Ennyi.

Negyven helyett 75.

Nulla kontroll, majdnem dupla ár.

..és ez megy hetente. Stadionok, utak, középületek, bármilyen állami megrendelés esetén infrastruktúrától az anyabeszerzésig kb mindenhol. 5 milliárd, 20, vagy éppen "jaj a duplája nemzetgazdasági érdekből"... Nincs kedvem írni példát, mert zavarba ejtően sok lenne, még kínosabban erős különbözetekkel. Úgyis mindenki emlékszik legalább 4-5 ilyenre, mondjuk csak az idei évből.

Elindulunk és duplázódunk. Osztódunk.

Nem szeretnék demagóg lenni, de valahogy a közalkalmazotti fizetések nem duplázódnak így random év végére. Nem hónap végére, legyen csak évente. Tényleg nem szeretnék naivként viselkedni, de olyat sem láttam még, hogy a tervezetthez képest duplázódó költségvetéssel készülő privát-beruházásoknál a hibát elkövetőt ne dobnák ki kb ott helyben a cégtől, vagy égetnék instant-máglyán ott mindenki szeme láttára, hanem még elő is léptetik. Van egy matek, egy excel, beírod, letárgyalod, aláírod a szerződést és kifizeted.

Ja, bocs főni, dupla lett, nem baj? Maradhat? Belefér? - Bele hát! ...reális eset, nem?

Szóval ezek repkednek hetente felettünk.

A repülő felettünk olyan lett mint a milliárd. Elszáll, mi meg megszoktuk..

...mindkettőt nézzük.

Sz G

borítókép: pénzhegyekvalahonnan