„Jimi Hendrix kedves, de lázadó ember volt. Antikomformista, zeneileg és spirituálisan fényévekkel előzte meg korát. Azt gondolom, hogy a következő generációk rá alapozhatnak” – ezt olyan ember mondta, aki talán mindenkinél jobban ismerte: Eddie Kramer, hangmérnöke, társproducere, jobbkeze.

A 75 éve született, de már 49 éve halott zseniális muzsikus lett a győztes a Rolling Stone magazin „minden idők legbefolyásosabb gitárosa” listáján.

Jiminek különleges kapcsolata volt a gitárjával, szinte a testének meghosszabbított része volt – a lelki közösségről nem is beszélve. A feed-back, a torzítások, a wah-wah újító használata, az, hogy balkézzel pengetett egy jobbkezes gitáron, csak részben magyarázzák meg zenéjének, alkotó erejének rendkívüliségét.  Stephen Christian brit pszichológus viszont felhívja a figyelmet arra, hogy Hendrix valójában kétkezes volt, mert például jobb kézzel írt és evett, és ez a kétkezesség a szokottnál erősebb interakciókat váltott ki a muzsikus agyának jobb és bal féltekéjében, áthatva zenéjét.

Rövid életében megjelent lemezei mára mind megkerülhetlenek. A kritikusok máig vitatkoznak azon, hogy az Are You Experienced? (1967) vagy az egy évvel később kiadott Electric Ladyland-e a csúcs. Nehéz eldönteni, hiszen az elsőn hallható az egyik legtökéletesebb blues, amit valaha lemezre vettek, a Red House, és a pszichedelikus-kozmikus zene egyik megfejthetetlen darabja, a Third Stone From The Sun. Erről a lemezről mondta, hogy „benne van a szabad érzelmek és képzelet egész gyűjteménye”. Ugyanakkor az állandó bizonytalansága önmagával és jövőjével szemben kihallható az olyan dalokból, mint a Manic Depression, vagy az I Don’t Live Today. Ezzel egyidőben jelent meg a Purple Haze, amelyet sokan kábítószeres víziónak tartanak, holott maga Jimi mondta róla, hogy „egy álom volt, amelyben a tenger alatt járt.”  Az Electric Ladyland viszont sűrítve tartalmazza Hendrix zenei kísérleteinek esszenciáját, az 1983…lebegő, éteri áramlásától a Voodoo Chile (Slight Return) hangorkánjáig, Bob Dylan All Along The Watchtowerjének az eredetinél is titokzatosabb megszólalásától a The Burning of  The Midnight Lamp fényhangjaiig. Kramer tavaly, a lemez 50. évfordulójára valósította meg régi álmát, hogy az Electric Ladylandet 5.1 surround hangzással újra keverje.

Hendrix utolsó, életében megjelent lemeze a rhythm and blues és a funky felé mutató Band of Gypsys volt. A halála után kiadott stúdiólemezek, köztük mindenekelőtt a The Cry of Love és a Rainbow Bridge, amely a 90-es években végleges formát öltött  First Rays Of The New Rising Sun alapját képezték, csak jelezték Jimi új útkeresését az elmélyültebb zene, az újszerű harmóniák felé. Tudjuk, hogy Miles Davis szívesen látta volna őt zenekarában, és a két besorolhatatlan művész együttműködése valószínűleg más irányban vitte volna a rockot és a jazzt egyaránt. Sajnos csak a tervezésig jutottak el, ahogy nem tudott kibontakozni az a kísérlet sem, amelyet Mike Ephron billentyűssel és Juma Sultan ütőssel kezdett 1969 –ben. Mindaz azonban, ami azóta is előkerült és az örökséget gondozó család is hitelesített, a maguk töredékes formájában is olyan zenei gazdagságot kínálnak, amelyből valóban lehet táplálkozni a 21. században is.