HTML

Lájkolj minket

7 trükk az esésveszély csökkentésére

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2017.01.16. 10:39

A szállingózó hópelyhek, a frissen esett hó nyugalma szívmelengető látvány. Az idősebb korosztályt azonban félelemmel tölti el a téli időjárás. A havazás, az ónos eső, a lefagyott, jeges járdák és utak, a nedves padló pedig mindannyiunk számára potenciális veszélyforrást jelentenek, a megfelelő óvintézkedésekkel azonban nagyobb eséllyel védhetjük meg magunkat a súlyos következményektől.

gerinces_7_dolog_amitol_kevesbe_lesz_veszelyes_az_eses_blog.jpg

A 65 év feletti időskorúak mintegy harmada évente legalább egyszer elesik, amely az esetek nagy százalékában csonttöréshez vezet. Az elesések következményei, a mozgásképesség elvesztése, az egyik legfenyegetőbb állapot. Hogy mi áll ennek a hátterében? Mindazok a gerincre ható változások, amelyek az öregedéssel járnak együtt, módosítják a gerinc normális élettani görbületeit, előidézve ezzel a csökkent terhelhetőséget, a fájdalmat és az egyensúlyvesztést. 

Mi az a 7 dolog, amit megtehetünk az esésveszély csökkentése és megelőzése érdekében? 

1. Tornázzunk!

A legfontosabb a szakember, vagyis a gyógytornász irányításával az egyénre kidolgozott torna, ami helyreállítja az izomegyensúlyt, fejleszti az egyensúly-koordinációt, segít megőrizni a járásképességet, és segít a törzs (és ezzel a gerinc) stabilitásának megtartásában.

2. Sétáljunk rendszeresen!

Akár napi fél óra séta, könnyed kocogás is lényegesen hozzájárul a fizikai kondíció fenntartásához. Azért is érdemes függőlegesen pozícionált mozgásformákat (további példák: túrázás, kertészkedés, tánc, biciklizés, nordic walking, avagy a botos séta.) végezni, mert a csontokhoz kapcsolódó izmok így tudják a megfelelő húzóerőt kifejteni. Bár az úszás rendkívül egészséges, a csontritkulás ellen hatástalan, ugyanis a víz felhajtóereje miatt nem igényel akkora pluszerőt, ami ösztönözné a csontépülést. Ugyanakkor nagyszerűen karbantartja az izmokat, és az úszás közbeni ciklikus lélegzés hozzájárul az egészségmegőrzéshez.

3. Viseljünk biztonságos lábbelit!

Ügyeljünk arra, hogy cipőnk jól tartsa a bokánkat, járófelülete legyen bordázott. Cipésznél, ortopéd cipésznél kérhetünk külön csúszásgátló réteget a cipőnk talpára.

4. Ne szégyelljük a botot vagy a kapaszkodót!

Szükség esetén a közlekedést elősegítő megfelelő segédeszköz használatát is vegyük igénybe, hiszen lehet, hogy pont az fog minket megmenteni többhavi kényszerű ágyban fekvéstől.

5. Szüntessünk meg minden veszélyforrást a lakásban!

Nagyon fontos, a veszélyt okozó helyzetek kivédése (küszöb megszüntetése, szőnyeg lecserélése, vagy csúszásgátló használata a lakásban).

6. Szedjünk D-vitamint!

A megfelelő D-vitamin adagolással sokat tehetünk nemcsak a csontritkulás megelőzésében-kezelésében, hanem az egyensúly- és izomerő fejlesztésében. Az egészséges beviteli mennyiség felnőttek esetében napi 1500-2000 Nemzetközi Egység (korábban 400, majd 800 NE volt). Ezt a mennyiséget táplálékkiegészítő vagy gyógyszer formájában ajánlott bevinni ősztől tavaszig. A biztonságos határértékről is ismertek adatok: a felnőttek esetében napi 4000 NE az a mennyiség, amely még biztosan nem okoz gondot a szervezetben.

7. Ha pedig már nincs visszaút…

Ha pedig esni kell, próbáljunk meg a puhább részeinkre, vagy az oldalunkra landolni. Esés közben ne viaskodjunk: igyekezzünk a legtermészetesebb módon, a fejünket behúzva landolni, kerüljük el a merev végtagokkal való kitámasztást.

Ha már leesett a hó:

Sétáljunk teli talppal! Csúszásveszély esetén célszerű óvatosan lépkedve, lábunkat teli talppal helyezni a földre. A súrlódás növelésében segít, ha talpunk teljes felülete érintkezik a talajjal. Minél nagyobb felületen érintkezünk a földdel, annál kisebb a veszélye az elcsúszásnak, és annál nagyobb az esély, hogy megtartjuk magunkat.

Ha minden kötél szakad, inkább maradjunk otthon. Rendkívüli vészhelyzet esetén a mentőszolgálat az időseknek azt javasolja, hogy ne menjenek ki az utcára, inkább maradjanak otthon. Ha látható, hogy csak néhány óráig csúszósak a járdák, érdemes kivárni az enyhülést és a közmunkások csúszásmentesítését.

Korábbi írásaink az esésveszélyről és megelőzéséről a Gerinces Blogon.

 

Az írás az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársainak közreműködésével készült.

10 komment

Címkék: tippek csontritkulás tanácsok esés gerinc csonttörés elcsúszás d-vitamin

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr368283190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.12.06. 16:25:04

Cselgáncsozok, a sport nagy része abból áll, hogy vagy mi vágjuk a földhöz a másikat, vagy ő minket.

Itt először esni tanítják az embert, és bizony még kisgyerekeknél is nagyon sokáig tart, míg megtanulják a technikát, illetve sok év után is előjön rossz mozdulat.

Amire mindig figyelni kell:

1. a fej ne ütődjön a földbe. Ez az első. Egy viszonylag kis ütés is nagyon komoly következménnyel járhat. Amikor tehát erőt vesz rajtunk a gravitáció (jeges úton jellemzően hátra esünk), akkor a fejet szorítsuk a mellkasunkra! Nézzük az övünket! A köldökünket!

2. Igyekezzünk "leguggol, leül, hanyattgördül" sorrendben apránként eloszlatni az esés energiáját! A végén a lábunkat emelhetjük az ég felé.

Ez persze jégen hanyatt eséskor a legritkább esetben sikerül. :(

3. A zuhanó test energiája akkor okozza a legkisebb sérülést, ha a lehető legnagyobb felületen oszlik el - emellett az izületeink borzasztó sérülékenyek.

Ebből az következik, hogy a lehető legrosszabb, ha a kinyújtott kézzel próbáljuk a földet távol tartani. A tenyerünk, csuklónk, könyökünk, vállunk irányában hirtelen nagyon nagy terhelés megy itt végig, szinte biztos a végtagtörés.

A helyes technika szerint a kezek a test mellett tartva (azzal 45 fokos szöget zárva), tenyérrel lefelé ütnek a földre, lehetőleg úgy, hogy a tenyér és az alkar egyszerre érkezik le (nagyobb a felület, és a terhelés nem az izületekre veszélyes irányból érkezik, hanem arra merőlegesen). Ez hanyatteséskor mindkét kezet jelenti, oldalra eséskor nyilván a földhöz közelebbi kezet. (előre eséskor vagy bukfenc-szerűen gurul az ember, vagy plankolva megtartja magát, az arcot és a lágy szerveket védve a becsapódástól).

Ezt a csapást - tompítást - kell rengeteget gyakorolni, hogy az ember tényleg ne a tenyerét-könyökét tegye le eséskor.

Tehát összefoglalva:

1. Fej védelme
2. Esés erejének elemésztése gördüléssel
2. Kéz-karok védelme nyújtott kezes tompítással.

csakeztengedte 2022.01.22. 21:01:28

Elmondom, hogyan zajlik egy ilyen jégen történő elesés.
Érzed, hogy most el fogsz esni, a következő, hogy már az eget nézed, vagy a talajt.
Ennyi.
Fél másodperc vagy rövidebb idő alatt...
Védekezni ellene? Ha nem sérülsz az szerencse.

Vastag kabát, vastag sapka és kapucni. Magas szárú cipő, ami fogja a bokát. Esetleg a szivacsos könyökvédő kabát alá.

Talán a legjobb ötlet egy szöges cipő :)

bordon 2022.01.23. 00:50:58

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: @csakeztengedte: Küzdősportoltam, volt egy cselgáncs edzőm is, megtanított esni. De! Tatamin nagyon más esni, mint betonon. Amikor cselgáncsozás közben megdobnak, az ha gyorsan is csinálják, összehasonlíthatatlanul lassabb és kiszámíthatóbb, mint jégen elesni. Jégen tényleg annyi az esés, hogy az ember egy tizedmásodperc alatt a hátán van és nem érti mi történt.
Nyilván aki edzett, tud esni, az kisebb eséllyel fog megsérülni, ha szerencséje van és úgy esik.
Egyszer estek biciklivel jégen, lépésben haladtam, nagyon óvatosan. Egy tizedmásodperc alatt a földön voltam.

Idős embereknél a csontritkulás miatt a bárhogy való esés okozhat törést. Ha a végtagok nem, a csípő vagy gerinc törhet. Egy általános iskolai osztálytársam nagyanyja úgy halt meg, hogy télen elesett a jégen, eltörte a csípőjét és megfagyott a saját udvarán, bejárati ajtótól pár méterre.
Rengeteg idős embernek nincs is dolga kint, de megy, mintha muszáj lenne, az akciós csirkefarhátért, mert a város másik végén 10 forinttal olcsóbb és ingyen van a tömegközlekedés. Volt ilyen rokonom, tele volt a hűtője, volt egy fagyasztóládája is, tele hússal, zöldséggel, de ő ment új "zsákmányért" szinte minden nap. Nem volt képes otthon megülni még a legrosszabb időben se.
Ha máskor nem is teszik, ilyen jeges időben talán megéri rendelni az ételt, házhoz szállíttatni. Pár nap vagy hét egy évben.

livibaba 2022.01.23. 06:43:42

Már lehet venni hazánkban is csúszásgátlót cipőre, csizmára. Nekem van vagy 25 éve, még Németországból kaptam az elsőt. Egyedül a tükörjégen nem hatásos, de az ellen semmi nem véd...max a korcsolya...

livibaba 2022.01.23. 06:47:24

@bordon: rengeteg idős ember azért megy az utcára, mert az orvos ráparancsol, hogy naponta minimum 20 percet kell sétálni. Pl nekem vénás elégtelenség miatt. Bár én inkább a szobabiciklit használom...Természetesen csúszós időben inkább a lakásban kellene maradni.

bordon 2022.01.23. 09:11:47

@livibaba: Évente pár hét tényleg brutál jeges idő van. Hátha ezen is segít a klímaváltozás és lesz egy középolasz klímája Magyarországnak pár évtizeden belül.
Csúszásgátlóhoz tudsz egy linket?
Nagyfaterom saját kezűleg vert szegeket egy régi cipő talpába, azt használták, amikor jég borította az utakat. Szerintem ezzel a cipő elvesztette a vízhatlanságát, de mínusz 15 fokban nem is volt víz, csak jég és hó az úton.

Az orvos által tanácsolt egészségügyi séta azért pár hétre felfüggeszthető tél közepén. Nyáron se kell csak azért 35 fokban sétálni, mert az orvos mozgást tanácsolt. Nyitott ablaknál a szobában helyben járni? Lépcsőzni hátrafelé, korlátot fogva biztonsag kedvéért? Igen, ez védi és edzi a térdet, kínai kultúrkörben így mozognak az idősek hátrafelé mennek emelkedőkön valamint a finneknek is ezért volt hagyományosan nagyon erős lábuk, mert a farönköket hátrafelé sétálva húzták magukkal.
Alsótest edzésére remek tippeket ad kneesoverotoesguy más néven Ben Patrick

www.instagram.com/kneesovertoesguy/

Érdemes fiatalon elkezdeni, hogy idősebb korban ne legyen gond a lábakkal.

Az orvos által előírt sétánál nagyságrendekkel több nyugger közlekedik a mindenféle csirkefarhátas akciók miatt.

Metaaal 2022.01.23. 11:39:15

@bordon: www.mountex.hu/termek/10228601/springyard_sandygrip_citysafe_csuszasgatlo/co%3ABlack%7Csi%3AS

Ez azért jobb mint a többi,mert ezzel bemehetsz boltokba,plázákba stb,nem kell levenni.

takineni 2022.01.23. 13:01:34

nagyon tetszik, hogy egyesek hogyan osztják az észt, látszik még tudják, hogy milyen amikor az ember öregszik, agyilag leépül, törékenyebb a csontja de judos ként essen :)

bordon 2022.01.23. 15:29:07

@takineni: Ne menjen mi, ha nem muszáj. Én írtam fentebb, hogy ha már csontritkulása van, akkor tökmindegy hogyan esik, abból törés lesz. És nem a csukló törése a durva (bár az se kellemes), hanem a combnyak, gerinc, combcsont. Betonon, jégen esni nem egészen olyan, mint tatamin.
Jégen esni olyan, mintha kihúzták volna a lábaid alól a világot. Cselgáncsnál azért látod, hogy az ellenfél rád fog, befordul alád. A jég meg a talpad alól támad, ahol nincs szemed.

dmwd 2022.01.24. 07:07:22

Szerintem sokat számít a küzdősport, 9 éves gyerekem a játszótéren fogócska közben, hátrafelé futva nekiment egy csúszda aljának, az anyjával annyi időnk nem volt, hogy azt mondjuk, hogy "VIGYÁÁÁ...., á, mindegy" . Ő közben lazán lenyomott egy ushiro ukemit (kb hátra bukfenc) és rohant tovább. Igaz abban a mutatványban már benne volt 3 év aikido és egy pár vizsga. Nekünk megijedni sem volt időnk, ő meg észre sem vette. Igaz, ezt nem 70 évesen kell elkezdeni.


süti beállítások módosítása