Akkor is tégy meg mindent a szemétcsökkentésért, ha senki nem segít!

Gerillakuka

Gerillakuka

Vízkereszt avagy sic transit gloria mundi

2019. január 16. - reyj

Elmúla a karácsony. A keresztény hagyományban a vízkereszt jelentette a karácsonyi időszak végét, a 21. századi fejlett világban a kidobott fenyőfák kupacai.

img_20190108_111141-kozepes.jpg

Az ám, két hete még teljes díszben ott álltak a nappalikban, mert a karácsony attól karácsony, hogy kivágunk egy fát, ami már túllépett a kezdeti gondozást igénylő szakaszon, és feldíszítjük ahelyett, hogy éppen elkezdené nagy mennyiségben megkötni a légköri szenet. Érdekes: a klímaváltozással a fásítás is egyre energiaigényesebb folyamat, minden megeredt fát nagyon meg kellene becsülni. 

Alatta voltak az ajándékok, amik attól ajándékok, hogy be vannak csomagolva. Persze zömmel a jajistenemennekisannakisvennikellvalamit lelkiállapotban megvett kincs. Aztán jön a szilveszter a tűzijátékokkal. Igazán csak évente egyszer, na. A gyerekek kedvéért. A szemetek válogatása meg ne tegye már tönkre ezeket az emelkedett pillanatokat!

Nekünk kicsi műfenyőnk van. Jópár éve szolgál minket, és hű társunk marad már mindig. Műanyagból van, elnyűhetetlen, de akkor használjuk is ki! Azért persze ez sem megoldás, de kell, mert mindenütt van. A sok kivágottból meg lesz kommunális hulladék jó sok szelektálatlan műanyaggal, satöbbivel keverve. 

 

Pedig a gyerekeknek minden vicc új. Nekik nem a karácsonyfától karácsony a karácsony, nem a csomagolástól ajándék az ajándék, nem a tűzijátéktól szilveszter a szilveszter. Mi alakítjuk a hagyományaikat. Ők nem veszítenének, ha a karácsonyt visszaterelnénk a normális mederbe. Így viszont veszítenek. Mi marad nekik?

Szeressük egymást, mint ahogy Krisztus szeretett minket; hozzunk áldozatot, miként ő is hozott értünk, és ne a környezet mértéktelen kizsákmányolásával tegyük nagyszabásúvá az ünnepet. A három király, akiket vízkeresztkor ünneplünk, ajándékot vitt a gyermek Jézusnak. Mi mit tudtunk adni neki? Szemetet? 

img_20190113_141012.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://gerillakuka.blog.hu/api/trackback/id/tr5614555470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Medgar 2019.01.17. 15:31:23

Sokkal jobb lenne ha el sem ültetnék őket.

szabibbbb 2019.01.17. 15:56:11

Ezért vettem én műfenyőt. Elegem volt a keresgélésből, kupeckedésből, meg hogy azért vegyek meg egy szegény fenyőt borsos áron két hétre, hogy utána kidobjam... Idő és pénz. Vettem egy műfenyőt, és le van tudva :) A világ változik...

Nancsibacsi 2019.01.17. 16:04:04

Azok a fák nem lennének elültetve, ha nem vennék meg őket karácsonyfának, akkor meg nemigen kötnék meg a légköri "szenet". De ha már műfenyővel hasonlítgatjuk össze:
- Élő fenyő: CO2-t vesz fel a légkörből, ebből lesz fa, kivágják, elégetik, CO2 kerül a légkörbe - ez egy 0 egyenlegű sztori. Persze ez nem igaz, mert van a kivágásnak, szállításnak is CO2 vonzata - de az minimális az elégetéshez képest.
- Műfenyő: Kőolajból készül, használják X ideig, lesz belőle szemét (10 évnél többet nemigen bírnak - utána már nagyon csúnyák). Mivel elég összetett (több féle műanyag, drótra öntve, stb), így gyakorlatilag újrahasznosítani nem lehet, vagy ha igen akkor a legdrágább összetevőjét, a fémet. A műanyagot meg simán leégetik róla.

Ettől függetlenül műfenyőnk van otthon, mert a környezettudatosságot letudom a szelektív hulladékgyűjtéssel, de miatta nem fogok jelengősen kényelmetlenebbül élni.

midnightcoder2 2019.01.17. 16:27:00

@Nancsibacsi:

Élõ fenyõ: elültetik, kivágják, ott van két hétig a lakásban, majd elégetik, CO2 egyenleg 0, de keletkezik egy rakás energia. Kb. mint amikor energiaerdõt telepítenek majd kivágják és elégetik az erõmûben, csak az nem csinál kirándulást a lakásodba.

Mûfenyõ: Szép nagy darab mûanyag ami ha tönkremegy akkor kuka, majd úgy 100 ezer évig tutira ott dekkol egy szemétlerakó mélyén.

Tanulság: A zöldeknek nincs agya.

2019.01.17. 16:49:56

Jó fos poszt, annak ellenére, hogy rövid. Sikerült még némi keresztény blablát is beletömni a végébe. A karácsony pont arról szól, mint a fejlett nyugaton élő ember összes többi mindennapja, a fogyasztásról, a szemetelésről és a pazarlásról. Elég nyolcbites dolog ezeken a karácsony miatt dohogni, a szerző is szemetel, pazarol minden nap, álszenteskedő hülye duma ez. A karácsonyfa meg mezőgazdasági termesztésből származó haszonnövény, sírjunk akkor a búzáért is minden nap, lemészárolják szegény búzaszálakat!

reyj 2019.01.17. 16:59:09

Valóban, e sűrűn elültetett fákra nem várna nagy jövő, de ugyanennyi gondoskodással lehetne életképes fákat is nevelni.
Bizony, azzal az elképzeléssel is le kell számolni, hogy a fákat végül el kell égetni, hiszen akkor annak az egyenlege valóban kevesebb mint 0 lenne. A szállításon túl az is ott van, hogy amint megjelennek kirakva az utcán (már korszerűen, műanyagba csavarva), szórja is bele a nép a saját szemetét. Márpedig nagyon itt volna az ideje a pozitív egyenlegnek! Valamiért azonban még mindig megújuló energiának tekintik a fát, és környezettudatos megoldásnak tartják a fával fűtést. Amiért még nem sokkal nagyobb a baj, az az, hogy szerencsére vannak, akik ennél tovább gondolkoznak.
Amint a posztban sugallni próbáltam: nem a műfenyő a megoldás (mai eszemmel már nem venném meg, de megvettük 7 éve, és még mindig jobb ezt használni, mint mást). A megoldás az lenne, ha elengednénk a karácsonyfát. A karácsony több, mint 2000 éves történetében ezen alig 200 éves hagyomány elhagyása nem érintené a lényeget. Ennek megint közösségben kéne megtörténnie. A bevásárlóközpontokban november elejétől ott díszelgő fenyők amúgy is a fogyasztásünnep, a bevásárlásünnep, és ezzel kapcsolódóan a szemétünnep jelképei inkább, semmint Krisztus születésének, vagy akár a szeretet ünnepének.
Ami a kényelmetlenségeket illeti: ha nem akarunk jelentősen kényelmetlenebbül élni a nem túl távoli jövőben, akkor bizony napról napra fejlődnünk kell környezettudatosságban, bízva abban, hogy mások is így tesznek, és lassan a technológai vívmányokat (még csak nem is feltétlenül a legújabbakat) ennek szolgálatába állítják.
Tanulság: mindig lehet és kell továbbgondolkozni!

hordalek 2019.01.17. 17:52:33

Hát, nemtom'. A környezeti hatásokon kívül munkát ad egy halom embernek. Ha az élet minden területén elkezdene az emberiség környezettudatosan élni, záros határidőn belül a fele éhen halna.

reyj 2019.01.17. 18:04:02

Bármilyen rövid is a poszt, nemigen sikerült figyelmesen végigolvasni, ha a fenyők feletti szánakozást sikerült leszűrni belőle a kedves kommentelőnek. Én még csak nem is azt állítom, hogy az ünneplés nem alapvető emberi igény, és nem is szeretném az étkezés alá vagy fölé rendelni (mit nekünk Maslow-piramis!), hanem csak azt, hogy az ünneplésnek is ideje új formát találni.
Bizony, az emberek nem csak karácsonykor szemetelnek, és bizony, nem csak karácsony kapcsán írtunk erről. Jó hír: sok korábbi cikk is szerepel a blogon, és ahogy ez sem dohogásul íródott, a többi cikkben is a megoldáson próbálunk dolgozni, és erre bíztatni másokat. Ezekből a cikkekből az is kiderül, hogy a szerző sem elégedett magával, (nem is lehet, hiszen a szerző és családja 3 hónap alatt egy teljes 10 literes szemetest megtöltött kommunális hulladékkal).
Mindazonáltal: a karácsony és a vízkereszt bizony keresztény eredetű ünnepek, és nagyon fontosnak tartom jelezni, hogy nem az ünneppel, hanem annak megülésével vannak problémák. Mert az bizony elég nagy baj, hogy a "a fejlett nyugaton élő ember összes többi mindennapja a fogyasztásról, a szemetelésről és a pazarlásról" szól. Ez majdnem annyira pusztítja világunkat, mint a "nyugodtan lehetek idióta, hiszen tuti, hogy a másik is az" mentalitás. Az, hogy hánybites dolog a fenyőfákra abban az értelemben mezőgazdasági haszonnövényként gondolni, hogy ha akarom, kivágom, és kész, az érdekes kérdés, kettőre tippelek, de ennek megválaszolásához valóban nincs elég agyam.

reyj 2019.01.17. 18:49:10

@hordalek: Na most a fásítással pont lenne elég munka, sőt, még több embert rá kellene állítani, és persze megfelelően honorálni. Azt a mentalitást kellene -- társadalmi szinten -- felszámolni, hogy csak az azonnal pénzzé tehető dolgok értékesek. A környezetvédelemre nagyon sok munkaerőt lehetne fordítani. Hogy csak a szemétnél maradjunk: minden intézménybe kellene szerződtetni olyanokat, akik a szelektív hulladékgyűjtést, sőt, mielőbb a komposztálást is felügyelik. Amíg ugyanis csak az amúgy is túlterhelt takarítók nyakába varrják, addig bizony nagy részük fáradtságában egyszerűen belevágja a többiek által gondosak külön gyűjtött szemetet a kommunális kukába.

2019.01.18. 10:33:59

@reyj: hát pedig a karácsonyfa célú fenyők egyszerű termesztett haszonnövények, ezt valahogy fel kell dolgoznod. Pont ugyanolyan, mint az árpa vagy a kukorica, csak azért kerülnek a földbe és csak azért nevelik őket, hogy emberi fogyasztásra kerüljenek, a fenyőnél a fogyasztás meg a lakásban díszítve felállítást jelenti, ne zavarjon meg, hogy nem esszük meg. Csak a fenyő nagy és szép, és máshogy tekintesz rá, mint a szál búzára, pedig alapvetően ugyanolyanok ebből a szempontból. Ettől függetlenül, ha rajtam múlna, egy se kerülne kivágásra ilyen idióta okkal, hogy karácsony...

reyj 2019.01.18. 20:12:28

@Kolompár Magneto: Hát, ha ragaszkodunk a búzás hasonlathoz, akkor inkább az lenne a helyes analógia, amikor a búzaszálat szépen befújják valami lakkal, festékkel, és dekorációs céllal árulják. Ja, és mindezt általános éhínség idején.
süti beállítások módosítása