GaborSzakacs

A libanoni divat legsötétebb órái

2020. augusztus 12. - gaborszakacs

A tavaly október óta tartó libanoni polgárháborús helyzet, a pattanásig feszült közhangulat, a politikai elit távozását követelő tüntetéssorozat közben az országban megjelent a világot sújtó koronavírus-járvány. A gazdasági és ideológiai válságot megélő közel-keleti régió mélypontra került. 2020. augusztus 4-én egy szempillantás alatt minden megváltozott, ugyanis hatalmas robbanás rázta meg Libanon fővárosát, Bejrút nagy része teljesen megsemmisült. Rengeteg ember áldozatul esett, komplett városrészek váltak lakhatatlanná. A világhírű divattervezők is felbecsülhetetlen károkat szenvedtek, székházaik, műhelyeik, készülő kollekcióik és archív anyagaik mind-mind odavesztek. A következő összeállításban elhoztam a bejrúti haute couture történetének legszomorúbb pillanatait.

murad00.jpg

Mint azt a híradásokból tudhatjátok, 2020. augusztus 4-én hatalmas robbanás rázta meg Libanon fővárosát. Bejrút kikötőjében egy tűzijátékokat és más robbanásveszélyes anyagokat tároló raktárban tűz ütött ki, a füstje több kilométerről is látható volt. A tüzet nem sikerült megfékezni, így a közelben illegális tárolt mintegy 2750 tonna (!!!) ammónium-nitrát elementáris erővel berobbant, ezzel szinte a földdel tette egyenlővé a környéket. A halottak száma 200 fölé, az eltűntek száma 100 fölé emelkedett, mintegy 300 000 ember otthona megsemmisült, a kár egyes számítások szerint a 3 milliárd dollárt is meghaladja. A kikötőhöz közeli városrészben található a libanoni divat központja, a világhírű tervezők székházaival és haute couture műhelyeivel. Az elképesztő erejű detonáció az általunk nagyon szeretett művészeket sem kímélte.

A legnagyobb anyagi veszteséget Zuhair Murad szenvedte el, akinek a kikötőhöz legközelebb állt a divatpalotája. A többemeletes épület homlokzata súlyosan megsérült, az ablakok keretestől kiszakadtak a falból, a berendezések és a munkaeszközök használhatatlanná váltak. 

"A szívem megszakad, nem bírom abbahagyni a sírást" - írta a robbanás után az első Instagram videóposztja alá Zuhair Murad. A kedvenc libanoni divattervezőm a Vogue-nak adott exkluzív interjúban arról beszélt, hogy a Covid-19 korlátozások miatt a munkatársait csak rövidebb munkarenddel dolgoztatja, így a robbanás előtt 20 perccel mindenki elhagyta az épületet.

"Láttuk a tüzet a kikötőben, de nem gondoltuk, hogy ennyire komoly. Elmentünk, aztán jött a két robbanás. Minden eltűnt egy perc alatt. Hála Istennek, senkit sem veszítettünk el. De el sem tudod képzelni a károkat" - mondta a Vogue riporterének Murad. Az irodák teljesen tönkrementek, az archívum 80% odaveszett, ahogyan a korábbi tervek és az éppen készülő couture kollekció is. A veszteség után az otthonába hívta a dolgozóit és azonnal nekiláttak az alternatív utak keresésének. Murad a Vogue-interjúban kiemelte, hogy a munkái egy része szerencsére Párizsban voltak. Megköszönte a rajongók és kollégák szeretetét, a rengeteg üzenetet, amelyben együttérzésüket fejezték ki. "A tragédia ellenére is folytatnunk kell...a szépség, a boldogság, a szeretet és a béke a küldetésem... Rossz helyzetben vagyunk. Tenni akarunk valamit Libanonért".

Zuhair Murad bejrúti székháza a robbanás után. A designer elképesztő művészi munkáit ismerve ez a látvány még inkább szívbemarkoló. A lenti képeken a szanaszét heverő divatrajzokat, terveket, anyagokat posztolta a tervező, a szabászata és a műhelye gyakorlatilag a szerkezetéig elpusztult. 

Libanoni haute couture másik kiválósága, Elie Saab nem hozott nyilvánosságra egyetlen fotót sem a robbanás pusztításáról. Valószínűleg neki is jelentős kárai vannak, ugyanis a székhelye mindössze két utcányira van Zuhair Murad főhadiszállásától. Elie Saab Jr., a világhírű tervező fia, a divatbirodalom vezérigazgatója telefoninterjút adott a Vogue-nak a tragédia után. Az ifjabb Saab arról beszélt, hogy a robbanás két és fél mérföldre volt a márka székházától, az épület és a stúdió is jelentős károkat szenvedett el. A rekonstrukció már folyamatban van. A legfontosabb, hogy az épület előcsarnoka, illetve annak második és harmadik emelete működőképes legyen, a tervek szerint már augusztus 17-én munkába is állnak.

Elie Saab fia az interjúban a Libanont sújtó gazdasági és politikai megszorításokról, az élelmiszerhiányról és a hajléktalanokról is beszélt. "Mindent megteszünk azért, hogy támogassuk a libanoni embereket, fenntartjuk ügyünket és a küldetésünket..."  Kiemelte, hogy márka életében a libanoni kézművesség rendkívül fontos szerepet tölt be, ám a helyszínen semmiféle kormányzati támogatás nincs. A libanoni emberekben roppant erős a hit és a remény, amely az újjáépítésre és a továbblépésre ösztönzi őket. 

Éppen egy évvel ezelőtt a Paris Fashion Week őszi couture kollekcióinak bemutatója alkalmával meghívót kaptam két roppant tehetséges libanoni designer, George Azzi  és Assaad Osta prezentációjára. Lenyűgözött a művészek kifinomult ízlése, mérnöki precizitása és a kreativitása. Nagyon megkedveltem a munkáikat. George Azzi a bejrúti robbanás előtt pár nappal büszkén posztolta az Instagramon, hogy elkészült és átadásra került az Azzi & Osta új székhelye, egy ízléses-stílusos mediterrán divatpalota. Az augusztus 4-i katasztrófa a tervezőpáros frissen átadott épületét is súlyosan károsította. Szívszorító látvány, amikor egy élet munkája pillanatok alatt megsemmisül. A tervezők a barátaik segítségével saját kezűleg kezdték el az épület romjait eltakarítani.

jebran1.jpg2019 nyarán vettem részt a párizsi Invalidusok épületében Nicolas Jebran bemutatóján. A különleges vonalvezetésű ruhákat, aprólékos díszítéseket alkalmazó libanoni designer művészetéért a sztárvilág rajong, többek között Carbi B. és Celine Dion is viseli a kreációit. Jebran mindössze egy fotót tett közzé a bejrúti robbanás után a közösségi oldalán, ám ebből jól látszik, hogy az ő műhelye is hatalmas veszteséggel számol. A sárban heverő, üvegcserepekkel körbeszórt divatrajzok a libanoni haute couture legszomorúbb pillanatait örökítik meg.

A 2020-as tavaszi couture kollekció bemutatójának fináléjában elégedett mosollyal lépett a kifutóra Tony Ward. A libanoni divattervező itt még nem sejthette, hogy pár hónap múlva micsoda károkat fog okozni egy hatalmas robbanás a bejrúti szalonjában. Ward művészete kiemelkedő, a jellegzetes formavilága és díszítési technikái mellett az elsők között gondolt a fenntartható couture divatra, ugyanis ruhakölteményeinek nagy részét megbízható forrásból származó és újrahasznosított anyagok felhasználásával készíti. A fenséges tavaszi gyűjteményét a helyszínen, elsők között láthattam a párizsi Palais De La Découverte impozáns előcsarnokában

Tony Ward az augusztus 4-i bejrúti robbanás után néhány képet osztott meg a rajongóival, amelyeken a székházában keletkezett károkat, többek között a kiszakadt ablakokat láthatjuk. Személyi sérülésről és az üzletében található ruhaköltemények állapotáról nem tájékoztatta a sajtót és a szakmát sem.

A fiatal és tehetséges Krikor Jabotian stúdiója is a bejrúti robbanás hatáskörében volt. A tervező megdöbbentő képeket tett közzé a pusztításról, a földön heverő milliós ruhadarabokról, a berobbant üvegekről és a szalon berendezésének megsemmisüléséről. Jabotian azóta is folyamatosan posztol az országában dúló polgárháborús helyzetről, a politikai vezetés menesztéséről és a véget nem érő tüntetéssorozatról.

ziad_nakad.jpg

A januári Paris Fashion Week egyik legizgalmasabb couture bemutatóját Ziad Nakad tartotta. A francia főváros Intercontinental Hoteljében rendezett show az ATLANTIS tematikára épült, Nakad pedig szebbnél szebb ruhákat sorakoztatott fel. A jellegzetes libanoni couture jegyekkel dolgozó designer a károkról nem, a reményről és hit erejéről viszont közzétett egy képet a közösségi oldalán. Ő és a csapata is biztonságban van, mindenki egészséges a környezetében, ezt egy személyes üzenetben tudtam meg tőle a bejrúti katasztrófát követően.

aaa_2.jpg

Párizs mellett Bejrút az haute couture divat egyik fellegvára annak ellenére, hogy az állam semmiféle támogatást nem ad a tervezők munkájához. Pedig ők világszerte hirdetik a közel-keleti kézműves hagyományok fontosságát, a kifinomult ízlést és a magas művészi színvonalú kivitelezést. A bejrúti székhelyű Ashi Studio, Georges Chakra, Georges Hobeika, Rabih Kayrouz, Reem Acra, Saiid Kobeisy és Ziad Germanos az elmúlt napokban a tragédia áldozataira emlékeztek meg. Közleményeikben egységesen a hit erejére, az összefogásra és az újjáépítés fontosságára hívták fel a figyelmet. 

Sok erőt, kitartást és inspirációt kívánok a tervezőknek és a munkatársaiknak, hogy kilábaljanak ebből a gazdasági és politikai krízisből, amelyet a koronavírus-járvány csak megnehezített. Hiszem, hogy a tehetség és az egyéniség ereje, a munkájukba vetett mérhetetlen energia győzedelmeskedni fog.

#prayforlebanon

Fotók: Azzi George / Azzi & Osta / Krikor Jabotian / Nicolas Jebran / Tony Ward / Vogue / Zuhair Murad

Még több divattartalomért kattints a közösségi oldalakra, lájkolj a Facebookon ITT és kövess az Instagamon ITT!

Süle Kati személyi stylisttal elindult a DIVATSZTORIK YouTube csatornánk, iratkozzatok fel ITT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gaborszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr5016129126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása