Fürdőmánia

Fürdőmánia

A Pesterzsébeti Fürdő története

2021. május 17. - fürdőmánia

Fővárosunk természetes gyógyvízkészletének felhasználása fürdők formájában régóta bevett szokás, de a Pesterzsébeti Fürdő abból a szempontból különleges, hogy ez Budapest egyetlen jódos-sós vizű gyógyfürdője.

A Pesterzsébeti Fürdő története egészen az 1900-as évek elejéig nyúlik vissza, amikor a fürdőzők Pesterzsébet és Csepel határán egy egyszerű stéget használtak a Dunában való megmártózáshoz. Ezt kiegészítve az 1930-as évek elején a strand mellett a Duna vizével feltöltött medencék is helyet kaptak, amelyeket a látogatók évtizedeken keresztül élvezhettek. A strand területén 1932-ben – a vízellátásra megoldást keresve – kútfúrás közben jódos-sós gyógyvízre bukkantak.

A mélyből a felszínre törő víz sótartalma nőgyógyászati és mozgásszervi problémákra lehet megoldás, a jód pedig fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatással bír. Ezek mellett brómot is tartalmaz, ami stresszoldó, nyugtató tulajdonságokkal rendelkezik. Ennek az egyedi adottságokkal rendelkező víznek köszönhetően a fürdő 1936-tól női és férfi gőzfürdővel, kádfürdővel és fizikoterápiás kezelővel is várta a gyógyulni vágyókat.

Az 1950-es években, amikor a gyógyfürdő részleg már két évtizede üzemelt, sor került egy kisebb felújításra, aminek legfőbb célja a II. Világháború okozta károk helyrehozása volt. Ezzel egyidőben a Duna vize alkalmatlanná vált a fürdőzéshez, így nem csobbanhattak többé a stégről a strandolók. Ezt a veszteséget enyhítette az a tény, hogy addigra a strandon már több medence működött, köztük egy hullámmedence is.

Ebben az időszakban egy törökfürdőt idéző kupolás épület is kialakításra került, közepén egy nyolcszögletű medencével. Ez az épület olyan szempontból is különleges, hogy a város többi törökfürdőjével (Rudas, Király) ellentétben nem a 16. században épült, mégis megtévesztésig hasonlít rájuk. Az úgynevezett ál-törökfürdő nemcsak látványában, de funkciójában is felidézi az eredeti törökfürdők hangulatát. Ez a helyi védelem alatt álló épület azon kívül, hogy mára már a pesterzsébeti látkép egyik legkedveltebb részévé vált, a fürdő központjává is kinőtte magát, ezzel is elősegítve az eredeti, és a későbbi felújítás során létesített modern elemek ötvözését.

Igaz, hogy a Pesterzsébeti fürdő története több, mint egy évszázaddal ezelőtt kezdődött, de csak egy kisebb szünet után folytatódhatott. A jódos-sós víz melegítéséből adódó költségek miatt a strand rész 2001-ben, majd 4 évvel később a gyógyfürdő rész is bezárásra kényszerült. A ma már jól ismert fürdő hosszas zárvatartást és felújítást követően jelenlegi formájában a 2019-es strandszezonban nyitotta meg újra kapuit a fürdőzni vágyók számára. Szerencsére ekkor energetikai korszerűsítésre is sor került, így is odafigyelve a fenntarthatóságra.

Az új fürdőkomplexumot úgy alakították ki, hogy a határ a természetes és mesterséges elemek között szinte láthatatlan legyen, ezzel is hozzájárulva a fürdő és a strand természetközeli élményének megmaradásához. Ezt támogatja az is, hogy a legtöbb felületet gránittal és kerámiával borították, amely több fény illúzióját kelti. A kinti részen megtalálható egy gyermekmedence, egy úszómedence, és a mára már ikonikussá vált hullámmedence is. A külső és belső komponensek ötvözését emellett elősegíti egy kiúszós élménymedence, valamint helyet kapott a fedett térben több termálmedence, és egy gyermekmedence is; továbbá egy terápiás részleg súly- és kádfürdőkkel, merülőmedencékkel és egy Kneipp-medencével. Ennek köszönhetően a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő már egész évben várja a vendégeket.

 

Források:https://www.pesterzsebetifurdo.hu/static/dokumentumtar/Pesterzs%C3%A9bet/Pesterzs%C3%A9bet-Anno.jpg, https://www.facebook.com/Pesterzs%C3%A9beti-J%C3%B3dos-S%C3%B3s-Gy%C3%B3gyf%C3%BCrd%C5%91-115181929879858/photos/a.115205726544145/225356548862395,

süti beállítások módosítása