Fülesbagoly

Alice Cooper magyarázkodásra kényszerült

2019. június 26. - RionaFbly

Alice Cooper egy interjúban a házasságával kapcsolatosan, rosszul fogalmazott meg egy mondatot, azóta pedig áll a bál körülötte. A rock ikon most megpróbálta tisztázni magát, és elmagyarázta, hogyan is értette azt, amit mondott.

alicecooper_1.jpg

 A legendás rocker a minap adott egy interjút az angol Mirrornak, amiben igen meglepő kijelentést tett. Azt mondta, ha ő meghal, a felesége követi őt a halálba. A bizarr kijelentését természetesen azonnal felkapta a bulvármédia, Coopernek pedig azóta fő a feje. Nem csak 61 éves nejének, Sheryl Goddard táncosnőnek kell magyarázkodnia meggondolatlan kijelentése miatt, hanem rajongóinak is.
– Úgy értettem, hogy mivel szinte minden időnket együtt töltjük, ha valami baleset érné valamelyikünket, valószínűleg akkor is együtt lennénk. Nem beszéltük meg, hogy öngyilkosok leszünk, ha a másikunk meghal. Nem kötöttünk szerződést, semmi ilyesmiről szó sem volt! Hozzáteszem 2028-ig előre lefoglaltam a koncertjeim helyszíneit, szóval nem tervezek meghalni – magyarázta a 71 éves zenész, aki mostanában Johnny Depp bandájában, a The Hollywood Vampiresban énekel.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr4814913000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása