2020. már 30.

A Coupe Mercedes, amit sosem kellett lezárni

írta: KontentBroker
A Coupe Mercedes, amit sosem kellett lezárni

a82445555cb340d2ecb586c64986a1b1.jpg

Vannak úgynevezett státuszszimbólumok, tárgyak, amiket birtokolni szeretünk vagy szeretnénk, ezzel együtt gyarló módon uralkodni mások felett. Lehet ezt szépíteni, de a pozíció, a kifelé mutatás, kevésbé kedves szinonímával élve a "kivagyiság" határozza meg életünket, mert igenis számit mi van rajtunk, mivel járunk. Ez a sarkosított gondolkodás persze magasabb szinten egészen másként néz ki. Aki megengedheti magának azt a fajta luxust, amit mások nem, az a kiváltságosság, a többi csak duma és az irigység oltárán áldozás. A Mercedes pedig ilyen.

30 éves lett a Baby-Benz, de az igazi durva jószág, az egy egészen más kategória. A Mercedes S-Klasse a köznép száján az öreguras jelzővel illetett, elérhetetlen luxusautó fogalmát jelentette a '90-es évek elején. Aki nyugati kocsival járt, arra amúgy kíváncsian néztek az emberek pláne, ha célkeresztet tolt maga előtt. A felsőbbrendűség azon fokán jár(t)unk, ahol a márka már évtizedek óta büszkén hirdette, hogy ezt nem engedheti meg akárki magának. Sorozatok, filmek is segítettek ebben, mert Ewing-ok csillagot toltak, Mitch McDeere is Mercit kapott A Cégtől, diktátorok is MB-el jártak és itthon is, akinek "bejött az élet" - még ha közepesen legális biznisz folytán is -  közüllük szintén sokan választották ezt a márkát.

A 140-es széria akkoriban az a fajta műfajként létezett, amit nem mindenkinek volt szabad megvenni. Stílust, eleganciát, tehetős, polgári életmódot hordozott magában. Elképesztő nyugalom, kényelem és szavakba nehezen önthető mercizés. Egy 140-es Mercivel megjelenni BÁRHOL, egyet jelentett a tisztelet - megszólalás nélküli - kivívásával, nem mindig szívesen néztek rá az emberek, mert általában jelentős személyek jártak ilyennel. Mai napig, ha luxusautót látunk, máris társítunk hozzá valamilyen mondvacsinált elméletet, hogy aki abból a kocsiból kiszáll, vajon miből vehette. Virágnyelven fogalmazva tovább, hallottunk már olyan ismert vállalkozóról, akit szintén 140-esben ülve talált meg a végzet és innentől kezdve nem kell messzire menni, hogy aki megtehette és meg is mert venni a Mercedes ezen szériájából egyet, annak nem feltétlen kellett lezárnia sem a parkolóban, elvégre a kutya nem nyúlt hozzá. A coupe 140 különös állatfajta. Két ajtós kasztni, egy hatalmas ping-pongasztalon a csillag és akár kellemes V8 vagy egy selymes V12-vel is meg tudták oldani a BKV helyett a napi közlekedést egyesek.

 12887590985_26a6fd25f7_b.jpg

a kép csupán illusztráció, bár azért ez nem csúnya utastér, még ha egyesek szerint akár retronak hívható...

Pokolba a béna virágnyelvvel. Mindenki tudja, hogy ezt a kocsit azok az emberek vették meg kishazánkban, akiktől titkon mindenki tartott. Az éjszaka azon figurái jártak ilyennel, akik a prostik, bulihelyek és különböző ilyen-olyan fél-legál bizniszekből éltek. A Mercedes marketing és sales osztályán álmukban sem gondolták, hogy a felső 10 ezer számára gyártott, agyonextrázott luxuskupéjuk az alvilági élet meghatározó szimbóluma lesz pár év alatt. Ez volt az a kocsi, ami hiába tudott például a 4.2 literes V8-al 279 Le-t, a 6 literes V12-vel pedig 394-et, senkit se érdekelt. Ezzel megjelentünk és ott voltunk. A tetkós, keményen "kitesizett" arcok tekintetét pedig igyekeztünk elkerülni és ezzel együtt persze "csodáltuk" is, mert itt jön a gyarló énje az embernek. A kispolgári életet fizetésből megoldó átlag halandó ugyanúgy vágyódik a tiszteletre és az, hogy egy ekkora és ilyen megjelenésű autóból kiszállás már meg tudta adni ezt a lehengerlő benyomást, az több mint elgondolkodtató. Még maga Bruno Sacco sem hiszem, hogy sejtette, hogy az 1991-ben S-Klasse formában megvalósult autótervezői álmai, majd 1992-ben kupévá rajzolás után, éjjeli alakot öltve félelmet (is) kelthetnek.

 i003878.jpg

ismerős feeling nemde? ( illusztráció )

8 féle motorral szerelték a kupékat, AMG kivitelekről nem is beszélve. Mára kikoptak ugyan, mert a V12 annyira sok hőt termelt a motortérben, hogy azt a műanyag és gumialkatrészek halk olvadása utáni problémák garmadát hozta elő. Senki se meri megvenni ezeket, mert a jó állapotban lévők - ha nem lettek tésztaszűrők az idő vasfoga által - a tucatnyi alulengőkarjai mellé megkaphatjuk a légrugós futómű minden szépségét és akkor még nem tettük meg az első 100 km-t 20 liter benzin eltüntetésével, plusz az egyéb extrák hektikussága is hozhat némi izgalmat az életünkbe.

 mercedes-benz-cl-coupe--c140--1902_7.jpg

nem kérdés, miből jön a híres/hírhedt bálna név

Mégis kéne. A Mercizésnek a kissé zord életvitelhez köthető és ugyanakkor különösen érinthetetlen világát, ezek a bálnák hozták be a köztudatba. Ezeknek a fekvőrendőr csak egy libbenés, a kátyú csak egy tompa puffanás, a futóműből érkező kormányon érezhető jelzések pedig annyira hidegen hagynak, hogy igazából innen jön az a nyugalom és békesség, amit kívülről oly sokan irigyelnek. Bár Ogli és Ganxta sem gyengítette ezeket az általánosításnak örvendő jelzőket ( lásd maffiózó, stricihintó ésatöbbi ) a 6 méteres kupézás továbbra is menő dolog. 

Azért ezzel odébb lehet állni még most is...

Ha pedig támogatni szeretnéd az itteni tartalmat és témát, katt ide...

Szólj hozzá

Mercedes-Benz MB Luxus Ogli G V12 S-Klasse S Coupe W140 C140 Mercedes S-Klasse Mercedes Coupe Mercedes S Coupe