A Légiót újabb tragédiák érték. A brazil srác, aki egy éve ment ki a szakaszomból Guyanára, kint motorbaleset áldozata lett. Engem kérdezett még meg anno Guyanáról, én javasoltam neki a kiküldetést, és jól is érezte kint magát… a motorral nem számoltam. Egy másik brazil srác a szakaszunkból bázisugrás közben halt meg. Ez is személyesen érintett, főleg, miután szintén brazil barátja elmondta, hogy én voltam a kedvenc felettese. Nyugodjatok békében, fiúk!
Guyanán eközben az ezred egyik teherautója is balesetet szenvedett. Egy caporal-chef meghalt, és majdnem a mellette ülő magyar haverom is. Egy hajszálon múlt, meg az erős szervezetén.
Nekem a szabi után már csak a búcsú volt hátra. Az utolsó héten leadtam a megadott felszereléseket, lerendeztem a bürokráciát, kiürítettem a szobámat, utolsó kihallgatáson voltam az ezredesnél… majd kezet ráztam mindenkivel a századból, és kigördültem a kapun. Ekkor tudatosult bennem, hogy ezt a laktanyát most láttam életemben utoljára. Az én döntésem volt, mégis szíven ütött.
Az utolsó 5 nap Aubagne-ban telt. Ott ért véget minden, ahol elkezdődött. Adminisztráció volt, némi eligazítás a teendőinkről civilben, meg az utolsó ceremónia az Idegenlégió kriptája előtt. Megkaptuk a végső értékelést is, ez alapján bármikor visszavennének, ha kérném, és a rendfokozatomat is visszakapnám. Majd péntek délben kiléptem a kapun. Újra civilként.
A Légió kriptájában, a háttérben a Camerone-nál hősi halált halt Danjou százados fakeze
9 és fél évet töltöttem a Légióban, ebből 2 és fél évet Francia Guyanán, 6 hónapot Afganisztánban, 4 hónapot Maliban, 2-2 hetet Németországban és Suriname-ban, 11 hónapot a francia utcákon, összesen egy évet különböző belföldi terepeken, 2 és fél évet valamelyik francia laktanyában és 19 hónapot szabadságon.
Most úgy érzem, ennyi elég volt, és még elég fiatal vagyok ahhoz, hogy más területen is kipróbáljam magam. De büszke vagyok életem minden itt töltött percére, hogy ennek a legendás alakulatnak a tagja lehettem, hogy a zöld barettet hordhattam, hogy négy kontinensen is bizonyíthattam, és hogy ilyen bajtársakkal szolgálhattam együtt.
Bűntudat vagy megbánás nincs bennem semmiért, bocsánatot meg főleg nem fogok kérni. Tőlem mindenki azt kapta, amit érdemelt. „Je ne regrette rien”.
A jövőmmel kapcsolatban még van néhány kérdőjel. De egy dolog biztos: ennek a történetnek itt
VÉGE.
Az utolsó 100 komment: