Tegnap este találtam írni egy olyant, miszerint a magyar politikai gondolkodás legnagyobb baja az, hogy aki farkasvakságban szenved, csak feketében és fehérben látja a világot, az akkor sem fogja kirakni a bűvöskockát, ha megfeszül kínjában. Itt is egy példa az ilyen monokróm gondolkodásra, ritka szép eset, sokat hüledeztem rajta.

Ugyebár, tegnap volt a Magyar Szabadság Napja, amit mostanság inkább Magyar Függetlenség Napja néven emlegetnek (hej, gyanús portéka az a szabadság, sok mindent jelenthet, legyen inkább függetlenség, az nem ráz annyira), éspedig azért ünnepeljük ezt a szép dolgot pont június 19-én, mert 1991-ben ezen a napon hagyta el Silov altábornagy utolsó szovjet katonaként hazánkat, akkor állt helyre az ország szuverenitása.

Amely kifejezés manapság igen divatos kormánykörökben, kár, hogy a mai jelentésének az égvilágon semmi köze ahhoz, amit 1991-ben értettünk rajta.

Mindegy, a június 19-i dátum szép és fontos emléknap, melyhez szokásaink szerint rengeteg hazugság tapad. Rögtön a legelső, ami aztán a többit okozta tegnap az, hogy annak idején Orbán Viktor egyedül zavarta ki a Vörös Hadsereget az országból, pusztán a szájával, a Nagy Imre újratemetésén elmondott beszéde útján. Ha ezt lovon és trapézon is tudná, akkor fényes karriert futhatott volna be a cirkusz színes, csillogó világában, de sajnos ez nem így volt.

Hiszen 1990. március 10-én írta alá Horn Gyula és Eduard Sevardnadze az erről szóló egyezményt, sőt, rá két napra el is indult haza a hajmáskéri páncélos alakulat, szóval ezt nem beszédek szabályozták, hanem államközi egyezmények. De ilyen alapon érthető dr. Vinnai Győző fideszes országgyűlési képviselő buzgalma, amellyel meg akarta ünnepelni a magyar függetlenséget – hiszen aki úgy veszi, az a mostani kormánypárt sikerének is tekintheti a csapatkivonást.

És egy képviselőnek nem árt, ha úgy veszi.

Csakhogy Vinnai doktor ünneplése a lehető legrosszabbul sikerült. Ennél alaposabban már nem is lehetett volna mellélőni. Megosztott ugyanis egy szívhez szóló nyilatkozatot, miszerint:

„Ma ünnepeljük a Független Magyarország Napját!

Nekünk magyaroknak a függetlenség, a szabadság és a demokratikus berendezkedés az eszményünk.

Ezért sokat kellett küzdenünk a történelem során. Viszont kitartásunknak hála, ma egy szabad és demokratikus országban élhetünk.”

Lehetne vitatkozni, akár minden sorával is, habár igazi baj inkább abból lenne, ha ezt a pár gondolatot szó szerint vennénk és átültetnénk a gyakorlatba, de hát talán a Sztrugackij testvérek írták valahol: a politika annak a művészete, hogy a dolgokat piszkos vízzel mossák tisztára és emiatt sosem szabad komolyan venni (az idézet nem pontos). Hanem ez a víz nagyon piszkosra sikerült és a tiszta emléknapot is alaposan bekoszolta.

Tekintsük ugyanis a mellékelt fotót. Hát, ez biza nem T–34-es, de még csak nem is szovjet páncélos. Ez – a vak is látja – egy Königstiger, egészen pontosan Panzerkampfwagen VI Ausf. B, katonai jelölése Sd.Kfz. 182. Az elemzés során a toronyszáma alapján az is ki fog derülni, melyik alakulatból, de egyelőre még csak nézelődünk. Aztán még mi van a képen? Gyalogság megy az út jobb oldalán, meglehetősen rendezetlen menetoszlopban. A felületes szemlélő sisakok alapján azt mondaná: Wehrmacht-gyalogság, de ha ránagyítunk a fotóra – én megtettem – látszik rajtuk egy nagyon jellegzetes karszalag.

Igen: nyilaskeresztes.

Ez sok mindent megmagyaráz, például azt is, hogy miért tartják úgy a fegyvert, mintha vasvilla vagy seprű volna. Azt hinnénk, kezd összeállni a kép: a fotó 1944. október 15-én készült, a kiugrási kísérlet idején, a Várban, és a nyilas hatalomátvétel egyik pillanatát látjuk rajta.

Nem, nem akkor készült.

Ez a kép valamikor 2014 első felében készült, egy számítógépen, és két korabeli fotóból van összemontírozva. A képviselő úr ugyanis Szita Szabolcs: „A Gestapo tevékenysége Magyarországon 1939-1945” című kötetének címlapját használta fel, amit előttem is rejtélyes okból, de montíroztak volt: a páncélos egy másik fotóról került a nyilas menetoszlop elé. A könyvkiadásban azért előfordul, hogy valamit illusztrálnak, egy borítókép nem kell feltétlenül dokumentumértékű legyen. Itt mutatom az eredeti felvételt is a 234-es toronyszámú páncélosról.

A nyilasokkal végeztünk is (bár úgy lenne), de lássuk most már a 234-es toronyszámú Királytigrist. Az merre járt 1944. október 15-én? A Várban volt, az 503. nehézpáncélos-osztály részeként, de ezt nálam nagyobb tekintély, dr. Számvéber Norbert őrnagy írja le:

„A harckocsik és egyéb járművek az Attila út – Vérmező – Várfok utca – Bécsi kapu tér útvonalon közelítették meg a Várat. Elöl Skorzeny Kübelwagene haladt, mögötte sorrendben a „200”, „234”, „213” és „214” Tiger B nehézharckocsik, majd az 500. rohamutász-zászlóalj (Sturm-Pionier Bataillon 500) Goliath robbantópáncélosokból álló csoportja következett. Ezek után soroltak be a SS-Jagdverband Mitte 2. és 3. századát, illetve a 600. SS-ejtőernyőszászlóalj részeit (utóbbi egy százada kivételével, amely keletről, az Alagútból nyíló rejtett feljárón át a Honvédelmi Minisztérium alól támadott) szállító tehergépkocsik és egyéb járművek. Nyugati irányból a SS-Jagdverband Mitte 1. százada, délről - félkörívben - a wiener-neustadti hadapródiskola kb. 1000 fős zászlóalja várta a támadási parancsot. A „231” és „233” toronyszámú Tiger B harckocsi az oszlop vége felé, a második hullámba került beosztásra. Támogatásukra a 22. SS-önkéntes lovashadosztály kötelékeit jelölték ki.” (Számvéber Norbert: Királytigrisek a budai Várban)

Szóval, ha egy kicsit korábban sül el a fényképezőgép, akkor Vinnai képviselő olyan képpel is ünnepelhette volna a magyar függetlenséget, amin szerepel Otto Skorzeny is, ami azért nem lett volna hétköznapi teljesítmény. Azért attól még Horthy is megfordult volna a sírjában, pedig sosem volt egy izgékony, forgolódós alkat.

Dr. Vinnai képviselő úrnak sikerült a magyar szabadságot, függetlenséget olyan fényképpel megünnepelnie, amely annak elvesztését ábrázolja. Még az Alaptörvény is 1944-től számítja az állami önrendelkezés elveszítését, igaz, március 19-től, vagyis a német megszállás kezdetétől, de abban megegyezhetünk, hogy a nyilas hatalomátvétel semmiképpen sem tekinthető állami függetlenségünk fontos megnyilvánulásának. Ellenben tekinthető történelmünk egyik legmocskosabb foltjának. Ami meg utána következett, az főleg.

De hát mi járhatott a képviselő fejében, mikor pont ezt a fotót választotta?

Annak én megmondhatója nem vagyok, nem lévén alkalmi léleklátó, csak sejtem, hogy valamiféle formális logika mozgathatta a gondolatait: „Magyar függetlenség... kivonuló orosz katonák... kik harcoltak az oroszokkal? A németek... akkor legyen német harckocsi és valami katonák”. Vagy az sem lehetetlen, hogy a „234”-es toronyszám miatt tudat alatt T–34-esnek hitte a Királytigrist. Ha ezt akkoriban teszi, aznap már nem kért volna vacsorát, az is biztos.

Valami ennyire elcseszni azért már művészet.

Az emléknapot nem azért tartja, mert emlékezni akar, hanem azért, mert politikus. Ezt még értem. Biztos van haszna az ilyesminek.

A fotó nem hiteles, két korabeli fényképből van (meglehetősen ügyesen) összesuszterolva, de alapvetően mégiscsak egy illusztráció, nem egy dokumentum. Rendben: gyarló az ember, megesik, hogy téved, bár a forráskritikát manapság mindenkire nézve kötelezőnek tartanám. Még jó, hogy Skorzenys kép nem volt.

Azonban a magyar függetlenségről annak elbukásának képével megemlékezni – erre tényleg csak politikus lehet képes.

De hát miből doktorált ez a mi képviselőnk? Jogból, filológiából, medicinából?

Nem.

Történelemből.

„1983-ban diplomázott a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, történelem szakos középiskolai tanár (Kelet-Európa speciális képzés) diplomát szerzett. 1998 óta Jean Monnet-professzor. Mestertanári címet kapott 1999-ben. A Nyíregyházi Egyetem Történettudományi Tanszékének oktatója.” (Wikipédia)

Tisztelt bíróság, több kérdésem nincs.

Ha valaki a történelemtudomány egyetemi tanára, ráadásul Kelet-Európa a szakterülete, akkor ez nem tévedések sorozata és tragikomédiája.

Akkor a szerző komolyan gondolta.

Viccnek tényleg durva is lett volna.

Hát így néz ki manapság, mifelénk a magyar szabadság és függetlenség.

Elég rosszul áll a szénája, ahogy elnézem.

Szele Tamás