Forgókínpad

Forgókínpad

Az üstökös íve

2021. április 12. - Szele Tamás

Ez tulajdonképpen nem hír. Abból a szempontból nem az, hogy ettől nem lesz olcsóbb a kenyér, nem indul be a gazdaság, nem múlik el a járvány – de mégis hír olyanformán, hogy a magyar kormánypárt propagandagépezetének különös működéséről szól. Vagy az is lehet, hogy akadozásáról, mindenesetre az biztos, hogy véget ért Szakács Árpád alkotói szabadsága.

ustokos.jpg

Ez persze csak az előzmények ismeretében érdekes, mert különben csak annyit jelent, hogy egy mindenkinél radikálisabban kormánypárti-szélsőjobboldali újságcsináló újból munkába állt. Váljék egészségére, biztos sokaknak hiányzott, még többeknek nem, a legtöbben meg nem is tudják kiről van szó. Az életrajzát én sem ismertetném, korai éveit főleg nem, ugyanis azokban részint nincs semmi különös, részint semmi értelme nem volna lényegtelen pletykákkal foglalkozni, hagyjuk a fölösleges idő- és energiapazarlást. Szakács munkásságát csak attól a ponttól tekintsük, mikor elkezdett valaki lenni, bár akadhat, aki azt mondaná rá, hogy a maga erejéből lett senki. Annak viszont nem jó- hanem nagynevű.

De előbb lássuk, miképp vettem én észre az ő munkába állását, mert az is megér egy misét.

Minden reggel több órát szánok arra, hogy elolvassam a lehető legtágabb spektrumban a magyar és nemzetközi sajtót. Minden délután is: a kettő között meg írok és eszem valamit, alvással együtt körülbelül mást nem is nagyon művelek, hacsak nem akad különösebb tennivaló. Épp elég ez is. Olvasom a határon túli magyar sajtót épp úgy, mint a határon innenit, mint nagyváradi születésű és neveltetésű ember, pontosan tisztában vagyok azzal, hogy komoly jelentősége van. Így vettem észre idén január 20-án egyrészt azt hogy Szakács mester újból rendszeresen publikál a valamikor független, de azóta felvásárolt és minősíthetetlenül szélsőjobboldalivá vált Erdély.ma hasábjain, másrészt idén március 11-én, hogy ezt a lapot lopják.

Éspedig a CÖF lopta.

Ez az állapot a mai nappal ért véget, de hogy lehet egy lapot ellopni?

Nyugalom: nem a tartalmát lopták, hanem a külalakját. A tartalomra vannak törvények, a külalak másolását csak nagyon bonyolult cégjogi eljárással lehetne peresíteni, az 1997. évi XI. törvény vonatkozik rá, a védjegyek oltalmáról – bár, tekintve, hogy a formátum (a „sablon”) tulajdonosa és forrása egy kolozsvári cég, a nemzetközi jog is vonatkozik ide. Még az a szerencse, hogy az eljárásra nem fog sor kerülni, mert az Erdély.ma mától udvariasan megváltoztatta a külalakját, hogy úgy mondjam, visszavonult attól a vitától, ami meg sem kezdődött.

Szóval, azért az tény, hogy – a színeket leszámítva – a CÖF híroldala, a 2022 Plusz tökéletesen ugyanazt a külalakot, sablont használta körülbelül egy hónapig, mint az Erdély.ma. Ez pedig nem egy ingyenes valami: ez a Purple Design Studió terméke, mely belépő, standard és exkluzív szinteken kínálja szolgáltatásait, úgymint webcímet, tárhelyet (maximum 5 Gigabyte, az első hat hónapban ingyenes), az oldal felépítését és a Facebook-marketinget, éspedig szinttől függően 699, 999 vagy 1499 euróért. Erről nehezen hinném, hogy ingyen került a CÖF-höz, ez bizony fizetős szolgáltatás – de azért ennyi pénzért képesek voltak megvenni egy másik, már létező lap designját? Nem tartottam szerencsés szakmai döntésnek, még akkor is, ha nehéz a kettőt összekeverni. Nem véletlen, hogy minden sajtótermék egyedi arculatot akar magának kialakítani, amiről rá lehet ismerni, jobb „törpehírközlőoldalak” akár hónapokig, évekig is csiszolják a külsejüket, míg végül megszületik az egyéni külalak.

De ha ők nem panaszkodtak miatta – pedig soraikban küzd a megvesztegethetetlen és engesztelhetetlen Szakács is – akkor ez csak egy észrevétel részemről, nem több. Bár érdekes az az „egy a tábor”, amiben a bajtársak egymástól lopnak, de ha elrendezik egymás között, felőlem tegyék.

De hogyan lett Szakács Árpád munkahelye az Erdély.ma? Ennek sem okait, sem részleteit nem ismerjük, csak spekulálhatunk róla, de arról, hogy miképpen vált erre alkalmassá az orgánum, már többet tudunk. Szóval, ez az online lap, mint korábban írtam róla, politikai és főleg

Magyarországi szempontból semlegesnek volt mondható, ám idén január huszadikán (persze, valójában előbb, de ettől a dátumtól érvényes a dolog) gazdát cserélt. Az új tulajdonosa Sengel Ferenc, aki egyrészt személyes barátja Szakácsnak (Szakács maga mondta, nem én vélelmezem), másrészt korábban a Magyar Hírlap és az Origo munkatársa volt. Üzlettársak is voltak a Transindex szerint, bár az új lapnak munkatársai még nincsenek, azok az impresszum szerint hamarosan jönnek – ez annyiban érdekes, hogy a korábbi tulajdonos-főszerkesztő, Tókos Levente pont azért állt fel a székéből, mert három év alatt nem sikerült egy teljes szerkesztőséget felállítania. Igaz, ő el is utasított mindenféle politikai támogatást, mindkét országból, legalábbis ezt mondta volt. Hajlamos vagyok elhinni, mert ha elfogadja, lett volna pénze, ahol meg pénz van, mindjárt akad munkatárs is.

Meg van átkozva az a lap, ugyanis Tókos nem fogadta el a támogatást, Sengel főszerkesztő-tulajdonos meg – Szakács Árpád hathatós segítségével – bottal veri el tőlük még annak lehetőségét is.”

Bottal bizony, ugyanis az orgánum – de főleg Szakács – szó szerint jobbról támadja benne a magyar kormányt. Balról, középről még nem is csodálnám (bár az Szakácsnak állna érdekesen, mint krinolin a rinocérosznak), de jobbról? Bizony, a tartalom többi része pedig főként vírus- és járványtagadó konteókból áll, nem megfeledkezve alkalmi támadásokról a szabadkőművesség ellen, amivel Romániában jobb óvatosnak lenni, ugyanis ott ez egy nagyon erős és elterjedt mozgalom, sok ággal, nem okos komolyan kötekedni az ügyben, még ha Szakácsnak ez lételeme is.

De hát hogyan került oda ez az ember? Ha nem látnám az impresszumot, nem is hinném, hogy ott kapott állást, de látom:

Főszerkesztő: Sengel Ferenc, foszerkeszto@erdely.ma

Főmunkatársak: Borbély Zsolt Attila, Fábián Tibor, Szakács Árpád

Tudósítói hálózat:
Belgium, Hollandia, Dánia, Németország, Franciaország, Anglia, Ausztria, Svájc

Podcast: Tallián Hedvig”

Akkor bizony mégiscsak ott alkalmazzák. Pedig hát... szóval Szakács Árpád igazából a Magyar Időkben hívta fel magára először a figyelmet, 2017. november 16-án, a „Kinek a kulturális diktatúrája?” című írással, ami elindította a máig dühöngő kultúrharcot, gyakorlatilag azt kérte számon a kormánytól, hogy miért nem hallgattat el mindenkit a kulturális életben, aki kritikus vele szemben. Volt ebben az első részben támadás a Balassi Intézet vezetése ellen (Hammerstein Judit főigazgatót 2018 júliusának elején leváltották), kritika az MTA ellen (a közismert eredménnyel), de szidott tárlatot és hanglemezt is a lelkes kultúrkomisszár, mert ő sokoldalú valaki, minden műfajban képes és akar is ártani.

Sorozat lett belőle, minek következtében Pröhle Gergelyt leváltották a PIM éléről, Demeter Szilárdot, mint legkevésbé alkalmatlan jelöltet kinevezték oda (maga Pröhle mondta, hogy a többi jelölt „futóbolond” volt), színdarabokat vettek le a műsorról, indult egy támadás Ady Endre ellen is, szabadkőművessége és pacifizmusa miatt. Szakács sorozatát – mivel nem volt elég terjedelmes, Bayer-írásokkal bővítve – önálló kötetben adták ki, megkapta a Lovas István díjat, mondott is olyan beszédet az átvételekor, hogy attól még a bőrfejűek haja is égnek állt volna, kapott Lancea Regis-rendet is, szóval kicsit sem volt csoda, hogy emberünk egyszer csak a teljes Mediaworks főszerkesztői székében landolt.

Amerikában erre mondják, hogy „a star is born”.

Hanem ahogyan felívelt Szakács csillaga, úgy ívelt lefelé is. 2020, január 31-én érkezett a hír, miszerint hosszabb, fizetés nélküli „alkotói szabadságra” megy, nagy műre készül. Azért olyan nagyon fizetés nélkül nem maradt, a kormánytól kapott a cége, a Kárpátia Stúdió Kft. ötven millió forintot tavaly júliusban, „elhallgatott művek kiadására”, abból még kell legyen itt-ott akkor is, ha kiadta volna az illető műveket – érdekes módon épp akkor dobták meg ezzel a kis villamospénzzel, amikor korábbi sorozatához hasonló botrányos vitába kezdett a Magyar Nemzet hasábjain a szabadkőművességről a világon mindenkivel, raffaysta színekben. Aztán az a vita is elhalt, az anyaországi sajtóban még publikált egy anyagot a pozsonyi csatáról készült animációs film nagyszerűségéről – ez a Pesti Srácokban jelent meg – nagyot koppant, és látszólag elhallgatott.

Miért? Nos, amikor a legfényesebben ragyogott, akkor is hallatszottak hangok, éspedig a Fidesz vezetésének környékéről, amelyek túlzottnak találták a radikalizmusát, fanatizmusát, és ez igaz is lehet: az idén január 20-ával kezdődő munkássága nagyrészt a magyar kormány szélsőjobboldali kritikája. Nekiment úgy általában a magyar irodalomnak, speciálisan a romániai magyar irodalomnak, L. Simon Lászlót költőtöpörtyűnek nevezte, Demeter Szilárdot és Orbán János Dénest pazarlónak, Demeternek még külön címezett egy támadást a Mandinerben, amiben olyan kitételek voltak, hogy:

Demeter Szilárd viszonya a magyar kultúrához olyan, mint egy csónakosé a Széchenyi híd alatt a Dunán, aki azt hiszi magáról, hogy ő irányíthatja folyamot – pedig legfeljebb a hullámokat lovagolja meg.”

Szóval: teljesen kifocizta magát úgy a kormánykörökből, mint bármiféle értékelhető ellenzék holdudvarából. A lapja az életben nem fog semmiféle dotációt kapni, mert kitől is kaphatna? Demetertől? L. Simontól, aki visszajött kulturális muftinak? Mástól meg nem is remélhetne – képtelenség megérteni, miért teszi, amit tesz.

Pénzért nem, az biztos.

Sötét gyanúm, hogy ez az ember addig írta az őrült, paranoiás elméleteit, míg el nem hitte őket.

Ilyenformán őszinte, mikor ír, csak épp nem tiszta az elméje.

Nagyon ritka csillagászati jelenséget láthattunk, hölgyeim és uraim, amiből érdekes következtetéseket lehet levonni. A horizont jobb oldalán feltűnt egy üstökös, a zenitig ívelt és aztán amilyen gyorsan jött, úgy távozott is, de – a horizont szélsőjobboldalán.

Ebből az a tanulság, hogy a KESMA és a Mediaworks nagyon káros hatást gyakorol munkatársainak idegrendszerére: elvárja tőlük a fanatikus kormányhűséget, el még azt is, hogy ennél tovább menjenek, elvárja, hogy kitalálják, mit várnak tőlük – nem is csoda, hogy aki ezt őszintén és hittel teszi, az rövid idő alatt radikalizálódik, eltálibul, csak akkor már semmi szükség nem lesz rá.

Amint őszintén hinni kezd a zavaros eszmékben, amiket hirdet, már meg kell tőle szabadulni, hiszen politikai szempontból sokkal károsabb, mint amilyen hasznos lehet. Elküldik szabadságra, egy idő után kicsit előveszik, hátha helyrejött, de ha nem lett belőle újra a régi, elvtelen gazember – eldobják, nem jó már nekik semmire.

Szakács legalább saját magát dobta el, az is valami.

Micsoda pálya – Magyar Időktől Mediaworksig, Mediaworkstől egy kis, radikális hírportál főmunkatársi székéig...

Üstökösben is ritka az ilyen.

Vigyázat: ha fordul a kocka, még visszajöhet.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása