Forgókínpad

Forgókínpad

Balambér balladája

2020. augusztus 15. - Szele Tamás

Örömmel üdvözlöm a hiánypótló törekvést, mellyel a Pesti Srácok hasábjain találkoztam, mindjárt viszonzom is, mert amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten, csak előtte elmondom, minek örülök én ennyire. Annak, hogy ebből az érdekes és mulatságos sajtótermékből végre megtudhattam, „milyen érzés liberális férfinek lenni”.

parasztolimpia.jpg

Mondjuk ideje volt már. Én ugyanis nem tudhatom, mivel az elmúlt ötvenkét évben csakis és kizárólag liberális férfi voltam, tehát semmi rálátásom nem lehet magamra kívülről, ha lettem volna menet közben liberális nő, illiberális férfi, netán illiberális nő, akkor lehetne véleményem, de nem emlékszem ilyen korszakomra, szóval biztos nem tudom, miféle istenteremtése vagyok én. Már, ha Isten teremtése és nem tévedése, mert a szerző erre nem tenné le a nagyesküt. Nem írja így, szó szerint sehol, de állandóan érzékelteti, hogy nekem a fajtámmal együtt ugyan keresnivalóm csak annyi van a világon, hogy elszívjam előle a levegőt.

Akit érdekel a meglepően lapos, közhelyes, durván sarkító és tökéletesen sablonos írás, itt megtalálja, írta bizonyos Paranoid Android. Tehát Marvin, a Galaxis útikalauzból.

Klisékben gondolkodik, forszírozza is őket, de legalább egy hidraulikus prés erejével, szóval csodálom a türelmes betűket, melyek nem pörögtek le egyenként a képernyő aljára, mikor azt rakta ki belőlük, miszerint:

Reméljük, az alábbiakban tudományos alapossággal és irodalmi mélységgel sikerül megmutatnunk egy liberális érzéseit a mai Magyarországon.”

A mélység stimmel, csak nem irodalmi, hanem színvonalbéli, de valós: nekem is be kellett ugranom a kis házi búvárharangomba olvasás közben, nehogy keszonbetegséget kapjak.

Az írás primitív általánosításairól annyit, hogy nézetem szerint liberális férfinak lenni zavarba hozóan hasonló érzés lehet, mint konzervatív férfinak, számos konzervatív barátom van, nem értünk mindenben egyet, de ettől még nem esszük meg egymást, és nem is tekintjük a másikat különös, veszélyes állatfajnak. Akad közöttük nős és nőtlen, akad talán még homoszexuális is, a fene nézi a nemi gusztusukat vagy az ágybéli szokásaikat, nem vagyok én Paranoid Android vagy Semjén, hogy a felebarátaim alsóneműjében kutassak: egyet mondok, szerintem konzervatív férfinak lenni néhány kis eltéréstől eltekintve egészen olyan lehet, mint liberálisnak. Sőt, lévén, hogy képesek vagyunk kommunikálni egymással, egész magas szinten is, meg merném kockáztatni, hogy nőnek lenni egyes lényegi különbségeket kivéve sem lehet nagyon más, mint férfinak lenni, mert az élet nem szexuálisan érintett ügyeiben igen hasonlóan bambulunk bele a világba, és hasonló reakciókat adunk erre a tengernyi marhaságra, ami körülöttünk zajlik.

Persze, ott vannak a különbségek, amik miatt érdemes élni, de a világirodalom nagyjából erről is szól, a kezdetektől napjainkig, már a másik fő témája, miszerint a szerzőnek nincs pénze, és szeretne, aránytalanul népszerűtlenebb az alaptémánál, mely szerint főhősnek nincs párja, vagy ellenkezőleg, van, és ebből dolgok következnek.

Ezt azért kellett előrebocsátanom, mert az itt következő pót-hézagpótlásban nem azt írom le, milyennek tartom az illiberális férfiakat úgy általában.

Egészen pontosan ahányan vannak, annyifélének tartom őket, amint a liberálisokat is.

Én például az amerikai forradalom liberalizmusát fogadom el, egyesek szerint kissé avittas módon, de nézetem, hogy ez egészen a legutóbbi időkig működött, másnak másféle a liberalizmusa, az se baj. Nem ideológia ez, hanem világnézet.

Itt azt írom le, milyennek tartom a Pesti Srácok írását.

Illetve: tükrözöm.

Akkor lássuk, milyen érzés is illiberális férfinak lenni, Paranoid Android modorában?

Kikeletkor pitymallott a küküllő, hármat bőgött a sajtár. Balambér nagyot sóhajtott.

Haj, muramista, muramista – fohászolt egyet a szentképnek, mert aznap reggel különösen huncutul kacsintott le róla Orbán Viktor, aztán hamarjában betolt két deci malasztot a jóféléből, az ötvenkét fokosból. Még az őszön hozta a Bakonyból, három medvét, két farkast is beléfacsart, úgy tette a padlásra érni, azt főzte ki végül, nagy csujjogatva.

Kelt a nap, bicskát is rántott, hogy hajnalt hasítson. Öreg bicska volt, a hörcsögszörcsögi vásárban vette, mikor a nagy késelés volt. Egészen pontosan akkor, ki is maradt volna belőle, ha nem veszi. Katonaságtól szolgált le épp, buzgott a vére, két évig volt nehéztüzérségi muníció a lovasutászoknál, ki ne bicskázna egy kicsit ilyenkor? Feszülő altestére szépapja puzdráját húzta, felköpött, aláállt, paszománttal kirakta mellkasát és alfelét, felkapta libernyákbőr kacagányát, emígyen készen is állott a napra.

A reggelizőasztalnál ott ült a család, sápadtan, feszesen, orgonasípként, ahogy azt kell is.

- Mi a reggeli, Marcsa?

- Szalonnazsír, kocsikenőccsel – pattant tűzről az asszony, akit ugyan nem Marcsának hívtak, de Balambér nem volt hajlandó egyéb női nevet megjegyezni.

- Strucctojás, lágyan? – csapott az asztalra a kancsukával.

- Mindjárt hozom! – tüsténtkedett a lánya.

- Azért, a mindenségit! – tolt be még két deci malasztot a bajsza alá.

Ettek, mert köll. Balambér utána akkorát böffentett, hogy megállt a falon a kakukkos óra, aztán kiment az udvarra megnézni, mit adott a Jóisten.

A Jóisten piszok randa időt adott, de jó az a termésnek. Az udvaron Rózsa Sándor ült, nyakörvben, és a lovát ugatta. Mármint Balambér lovát, mert komondor volt, ha vak is, de amint a gazda közeledett, elhallgatott, megérezte az őserőt, tősgyökeret. Balambér szelíden megkorbácsolta hű paripáját, a kutyának is jutott pár rúgás, aztán megnézte a malacokat.

- Helló, röfik – köszönt be a disznóólba, és alaposan föltekintette mindegyik süldőt, mert tudta jól, hogy a gazda szeme hizlalja a jószágot. Nem is kaptak enni egyebet, drága a moslék, kár is beléjük.

Nézte Balambér a határt, s látja ám: beérett a petrence, ideje a migráncsolásnak. Megsorosozta a barázdát magyarosan, aztán adj neki, míg bírja. Délig migráncsozott, míg meg nem éhezett. Akkor lőtt magának egy csodaszarvast, béfalta nyersen, férfiember nem főzicskél, asszonysírás meg repcepogácsa. Szántott-vetett-migráncsolt vóna tovább, de átjött a szomszéd Kelemen:

- Szabad?

- Mi maga?

- Kőmíves.

- Akkor ugyan nem – s már le is kanyarította a bicsakkal Kelemen szomszéd fejét, jó lesz majd az asztal közepire.

De el is ment a kedve aznapra a fődtől. Még szétzavart egy tudományos akadémiát, egy évfolyam színinövendéket, rúgott egy bánatosat a földön fekvő Indexbe, oszt indult, el, a korcsmába. Haj, mert mindig bántsák a magyart! Nem boldog az. Na de majd.

A korcsma előtt bogrács rotyogott, tűz nélkül.

- Mi eszünk, Szilárd?

- Nyuljás pacalt, a nádvágó, kaporszakállas istenit nekije!

- Ma is?

- Mindig.

Balambér tudta, hogy a nyuljás pacalt nem lehet bográcsban főzni, de csak megette minden nap, olyan egy derék, kedves legény volt ez a Szilárd, majdnem kedve lett volna birkózni is véle kettesben. Hanem a kocsmában baráti pofozkodás folyt, két hektó szilvamalaszttal, mert a szomszédnak fia született a postáskisasszonytól. 

- Oszt milyen lett?

- Oszt jóféle. Ujja is van, kezén-lábán hat-hat!

- Akkor hathatós ember lesz.

- Vagy sámán.

- Ne ugassá' mán!

Ment Balambér, haza a kocsmából, már látta kicsiny nádfedeles otthonának ormán a csipkés lőréseket, láncos lobogót, csicseri pacsirtát, hallott a gyermeksírás is, (rendet kell majd vágni a családban), mikor valami nagy-nagy béke öntötte el, s megállt a dágvány kellős közepén, beléje is feküdt. Jött érte az asszony a talicskával:

- Bérúgott kend megint, azért fetreng? Na jöjjék, hazaviszem.

- Nem megyek én sehova, maradok!

- Hát mit művel itt?

- Ölelem azt drága, édes anyaföldet!

És az el is nyelte, annyira büszke volt rá.

Na kérem, ilyen emeletes baromság lesz abból, ha sablonokban, klisékben gondolkodunk a másik emberről. Balambér nincs, soha nem is volt – ha lett volna, menten belé is hal ebbe az életbe – de az a figura sincs ám, amit a pesti Srácok Paranoid Androidja elénk fest, meglehetősen kancsalul.

Sértegetni akart az írásával?

Akkor elcseszte: olyan ember nincs, akit ő leírt, nincs, ki megsértődjék.

És én nem csesztem el ezzel a kis stílusgyakorlattal?

Nem. Ugyanis én nem sértegetni akartam, hanem nevettetni.

Ilyen hely ez a mai Magyarország.

Még a liberális férfiakról szóló hézagpótlást is ki kell pótolnia egy liberális férfinak.

No, ez van, amikor kikeletkor pitymallik a küküllő.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása