Kérem, így alakult, rossz hírrel ne sokat teketóriázzunk: az Egyesült Királyságban nagy többséggel győzött a Konzervatív Párt az előrehozott választásokon. Johnson tizenkilencre lapot kért és most nyert: az ország pedig nem torpant meg a szakadék felé vezető lejtőn, hanem gázt adott. Ennek sok következménye lesz és egyik sem kellemes – de lássuk a részleteket.

Az eddig ismert eredmények szerint két utolsó körzetben jelenleg még számolnak, de az már eldőlt, hogy Boris Johnson konzervatív miniszterelnök nagyot nyert a csütörtöki brit választáson, legalább 364 (egyes becslések szerint 386) képviselővel Margaret Thatcher óta nem látott győzelmet érhettek el a toryk. Ez elsöprő győzelem, tekintve, hogy a vetélytárs Labournak összesen 191 (az MTI szerint 159) szék jutott az Alsóházban. A harmadik helyet a Skót Nemzeti Párt érte el, 48 (más források szerint 55) mandátummal, míg a liberális demokraták 12, a Zöldek 1 képviselőt küldhetnek majd az új alsóházba. Viszont Nigel Farage Brexit Pártja egyetlen mandátumot sem szerzett.

Ez azt jelenti, hogy az eddigi helyzet, melyben a parlamenti többség igen kiélezett volt és a mérleg nyelvét az Északír Unionista Párt jelentette, eldőlt: most már mindenképpen biztosított a tory többség, minden döntés esetén, ráadásul Johnson az elmúlt hónapok politikai vitái során megszabadult azoktól a tory képviselőktől, akik szkeptikusak vagy óvatosak voltak a Brexitet illetően.

Arról nem érkezett hír, hogy Johnson táviratban köszönte volna meg Jeremy Corbynnak az eredményt, de igazán megtehetné, mert nagyon sokat köszönhet a Labour vezetőjének ezen a téren.

Ellenben azt már világossá tette éjszakai beszédében, hogy:

„A kormányzó Konzervatív Párt az előrejelzésekből következtethetően erőteljes új felhatalmazást kapott az előrehozott parlamenti választáson a Brexit végigvitelére. A felhatalmazás nemcsak a Brexit végigvitelére szól, hanem az ország egyesítésére és a brit nép érdekében meghozandó elsődleges fontosságú feladatok végrehajtására, mindenekelőtt az állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) fejlesztésére. A konzervatív kormány 50 ezerrel növeli a kórházi szakápolói személyzet létszámát, hatezerrel a körzeti orvosok állományát és felépít negyven új kórházat. a csütörtöki választás történelmi jelentőségű lett, megteremtve a lehetőséget arra, hogy az új kormány teljesítse a brit nép demokratikusan kifejezésre juttatott akaratát.”

Remélhetőleg mind a negyven új kórházat Britannia gyógyintézetnek fogják hívni – láthatjuk tehát, Johnson most mindent megkapott, amit szeretett volna, Karácsony Apó (ő jár Britanniában, nem a Jézuska a néphagyomány szerint) most gazdag ünnepet hozott neki. Az egyetlen, amit nem kapott meg: a kétharmados alsóházi többség, ahhoz ugyanis 433 és egyharmad képviselő kéne, de ez most nem sikerült, minden egyéb igen.

És mit szól ehhez Jeremy Corbyn? A Labour nyolcvannégy éve nem szenvedett ekkora vereséget, melyben neki, mint pártelnöknek – és mint Obi van-Kenobi legrosszabb hasonmásának – komoly szerepe volt. Mit szólna, leteszi a fénykardot, lemond és elmegy, róla mondhatjuk, hogy ő aztán tényleg a balfenéken távozik. Bejelentése szerint le fog mondani, ugyanakkor azt még nem jelentette be, hogy pontosan mikor. Szeretne mindaddig a posztján maradni, amíg a pártban lezajlik a történtek értékelési folyamata, hátha még elcseszhet pár dolgot. Annyi biztos, hogy a következő választáson már nem ő vezeti a Munkáspártot.

És mit válaszolt a Skót Nemzeti Párt vezetője, Nicola Sturgeon arra, hogy Boris Johnson erős felhatalmazást emlegetett?

„Jó teljesítményt értünk el. Skócia nagyon világos üzenetet küldött – nem akarunk Boris Johnson-kormányt, nem akarjuk elhagyni az EU-t. Boris Johnson felhatalmazást kapott, hogy kiléptesse Angliát az EU-ból, de el kell fogadnia, hogy mi felhatalmazással rendelkezünk, hogy Skócia választhasson magának egy másik jövőt.”

Az üzenet tiszta és világos: ha Anglia el kívánja hagyni az Uniót, ám tegye, viszont Skócia nem tart vele. Akár annak árán is bent marad, hogy kilép az Egyesült Királyságból. A Skót Nemzeti Párt könnyen lehet ilyen határozott: ha nem a teljes Alsóházat tekintjük, hanem csak a skót mandátumokat, melyeknek száma 59, láthatjuk, akár 48, akár 55 helyet szereztek. Caledoniában maximális a támogatottságuk. Fogja még London búsan emlegetni a gazdag Edinburghöt, mellyel nem is versenyezhet. És ha erőszakhoz folyamodna az Egyesült Királyság, könnyen eszükbe juttathatják Bannockburn nevét (Robert de Bruce 1314-ben ott vette el a kedvét II. Edward angol királynak attól, hogy skót bogáncsot szakítson dísznek a kalapja mellé). De erről természetesen szó sem lehet, Skócia kiválása békésen fog zajlani – még ha Boris Johnson mindent meg is tesz azért, hogy megtartsa őket.

A problémát, mint már annyiszor, Észak-Írország fogja jelenteni. És nem csak amiatt, hogy Ulster unionistái elveszítették kulcsszerepüket az Alsóházban: sokkal inkább a Nagypénteki Egyezmény miatt. Ennek ugyanis sarkalatos pontja, hogy az ír-északír határ nyitott kell maradjon minden körülmények között. Johnson Brüsszel által is elfogadott Brexit-verziója szerint Észak-Írország az Egyesült Királysághoz tartozna, miközben viszont az EU vámszabályozását is alkalmazná. A vámhatárt így lényegében az Ír-tenger jelentené. Az ám, de ez épp az unionisták malmáról hajtja a vizet az északír nacionalistákhoz: így aztán a szeparatizmus nagymértékű megerősödése várható Ulsterben, annak dacára, hogy ezt a Brexit-változatot még az unionisták sem támogatták. Mindenképpen: ha Észak-Írországban élő angol volnék, nem fektetnék be most már nagyobb összeget ingatlanba sőt, talán tartós tejből sem vásárolnék nagyobb mennyiséget.

Tehát akkor látjuk az elkerülhetetlenül közelgő véget: 2020. január 31-én az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból. Hogy utána mi lesz, az kétséges, ugyanis ez nem egy folyamat vége, csupán egy fázisé, mert 2021-ig Nagy-Britannia még a közös piac része marad, vámmentesen kereskedhet az EU-val, és befizeti a tagdíjából ráeső részt is. Ez alatt az év alatt kell kidolgozzák a teljes szakítás részleteit, mely felől nincsenek illúzióim: egy év alatt nem fognak ők letenni semmit az asztalra, ez a mostani köztes állapot is sok év vajúdásának eredménye.

Lássuk azonban, minket, uniós állampolgárokat és magyarokat miképpen érint az eredmény?

Elvben semmiképpen, közünk nincs hozzá, brit belügy, és semmi rosszra nem számíthatunk a hivatalos kommünikék alapján. Csakhogy a Johnson-kormányzatnak a következetlenség a legalapvetőbb jellemvonása, ugyanis az is hivatalosan hangzott el – csak épp magasabb szintről, mint a megnyugtatások – hogy újra fogják szabályozni a munkavállalást az Egyesült Királyságban. Idézzük csak a négy nappal ezelőtti HVG-ből magát Boris Johnsont! 

„A konzervatívok tervezett új szabályozásával garantálható a bevándorlás csökkenése – mondta a brit miniszterelnök.

Boris Johnson a Sky News-nak nyilatkozva megerősítette, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad a csütörtöki parlamenti választás után, ausztrál típusú, képességek és képesítések felmérésére alkalmas pontozásos bevándorlási rendszert léptet életbe.

Johnson szerint „a kivételes tehetségű emberek az első hegedűsöktől az atomfizikusokon át a prímabalerinákig” jöhetnek, csakúgy, mint „a start-up világ királyai és királynői”. Az új rendszer alapján a szakképzett munkavállalók is elhelyezkedhetnek majd – tette hozzá. A harmadik kategóriába az új bevándorlási rendszer alapján azok tartoznak majd, akik egy adott, meghatározott idejű munkafeladat elvégzésére jelentkezhetnek, de ők nem kapnának automatikus tartózkodási jogot.”

Ausztrál típusú, pontozásos bevándorlási rendszer... Igen, ez egy érdekes politikai szakkifejezés, ami egészen pontosan addig hangzik szalonképesen, míg eszünkbe nem jut, hogy 1934-ben Egon Erwin Kischt azért akarták kiutasítani Ausztráliából, mert „nemkívánatos bevándorlónak” minősítették. Azzal együtt, hogy nem is akart bevándorolni, de ennek a rendszernek az egyik eleme, hogy minden külföldi potenciális bevándorló. Ráadásul, amint a Johnson-féle szabályozás is követeli, vizsgát kell tenni beutazás esetén is a nyelvből, ha a hatóságok úgy kívánják – Kisch esetében úgy kívánták, és mivel a világ akkoriban talán legjobb, de mindenképpen legaktívabb újságírója anyanyelvi szinten beszélt, írt és olvasott angolul, egy apró csellel skót, gaelic nyelvű szöveget diktáltak neki, amit valószínűleg az sem nagyon értett, aki a kiutasításáról határozatot hozott (más kérdés, hogy jogilag sikerült tisztázni az ügyet és végül Kisch győzött). De tény, hogy az ausztrál „pontozásos” rendszer ilyen kis finomságokra és trükkökre ad lehetőséget.

Johnson szavaiból azt is láthatjuk, hogy tárt karokkal, szívesen lát a jövőben mindenkit, akinek semmi szüksége arra, hogy az Egyesült Királyságban éljen. Szép az a zöld gyep, még szebb a windsori kastély, legszebb a British Museum, de ha az ember első hegedűs, atomfizikus, prímabalerina vagy startup-király esetleg -királynő, ezek nélkül is egészen elviselhetően képes eléldegélni, a világon nagyjából majdnem bárhol.

Kiket sújt az új rendszer?

Azokat, akik dolgozni szeretnének vagy már dolgoznak is. A teljes Egyesült Királyságban tombol a munkaerőhiány, de ez különösebben nem érdekli Johnson urat, bár elképzelhető, hogy az általa szívesen látott, jó anyagi helyzetben lévő réteg nem igazán termelné meg a szükséges élelmet és iparcikkeket, a helyi munkaerő pedig már most sem tesz ilyesmit. Egy bensőséges kérésünk hadd lehessen már Őfelsége kormányához: legalább ne beszéljenek hülyeségeket és ne mondják azt az uniós munkavállalóknak, hogy aggodalomra semmi okuk.

Egyéb, brit szempontból külországi következmény az, hogy Donald Trump külön tweetben gratulált Boris Johnsonnak az eredményhez, és jelezte, miszerint a Brexit után már semmi akadálya nem lesz azon szabadkereskedelmi egyezmény megkötésének, mely „messze jövedelmezőbb lesz, mint bármilyen megegyezés, melyt az Európai Unióval köthetnének”. Sokat levon az ajánlat szépségéből, miszerint Trump ezt az egyezményt évek óta lengeti, ígérgeti csak valahogy eddig még el sem kezdtek tárgyalni a részleteiről.

Összegezve: győzött Johnson, győztek a toryk és mindenképpen lesz Brexit – az már más kérdés, hogy mekkora Egyesült Királyság lép majd ki az Unióból.

Az európai jobboldal ünnepi diadalmenetéből én már csak két táviratot hiányolok. Az egyik, mint már mondtam, Johnson köszönő telegramja Corbynhoz, melyben méltatja érdemeit a kialakult eredményben.

A másik Trump ajánlata, melyben meginvitálja az Egyesült Királyságot az Amerikai Egyesült Államok tagjának. Ez esetben várható az is, hogy Washington tábornok felül a sírjában és vigyorogni kezd.

Ezekre sajnos várhatunk, pedig igen nagyokat lehetne derülni rajtuk.

Máskülönben örömre semmi ok.

Britannia a szakadék felé robogott a lejtőn – és gázt adott.

Szele Tamás