Filmvilág blog

Az évtized filmjei a Filmvilág szerzői szerint

2021. április 20. - filmvilág

2020. december 31-én hivatalosan is véget ért az évtized, ezért ahogy 2009-ben, úgy most is felkértük a Filmvilágba rendszeresen publikáló szerzőket, hogy készítsék el az évtizedes listáikat - összesen 40-en vállalták a kihívást (pont mint 2009-ben). (A Filmvilág Podcast évtizedösszegző adása itt hallgatható.) A játékszabályok szerint csak azokat a filmeket lehetett választani, amelyek 2010 és 2020 között készültek. (Az évtized 2011. január 1-jén kezdődött, de mivel a legutóbbi évtizedes listát 2009 decemberével zártuk le, nem akartuk, hogy a 2010-es év teljesen kiessen.) 

Mindenki maga dönthette el, hogy toplistát készít-e, vagy csak abc-rendben sorolja a filmeket. Az összesítés során viszont, ahol holtverseny alakult ki a címek közt, figyelembe vettük a helyezéseket.

Szerzőinktől kértünk még egy másik, 5 címből álló magyar listát is. Ennek a szavazásnak a végeredménye itt látható.

treeoflife2.jpg



Schubert Gusztáv (főszerkesztő)

2010 Social Network – A közösségi háló
2011 Nader és Simin
2012 Szerelem
2013 A Wall Street farkasa
2014 Egy galamb leült egy ágra…
2015 Saul fia
2016 Holdfény
2017 A víz érintése
2018 A kedvenc
2019 Paraziták


Alföldi Nóra

1917
A szégyentelen
A szoba
Csillagok között
Django elszabadul
Dunkirk
Éjjeli féreg
Fogságban
Mad Max – A harag útja
Szólíts a neveden


Andorka György

Csillagok között
Élősködők
Gyújtogatók
Idegen földön
Melankólia
Mentőexpedíció
Mr. Robot
Paterson
Rodriguez nyomában
Whiplash


Árva Márton

A felszín alatt (Under the Skin, 2013)
Anyu (Mommy, 2014)
Az élet fája (The Tree of Life, 2011)
Az ölés aktusa (The Act of Killing, 2012)
Hard Labor (Trabalhar Cansa, 2011)
Ködbe veszve (Haemoo, 2014)
Monos (2019)
Örökség (Hereditary, 2018)
Play – Gyerekjáték (Play, 2011)
Toni Erdmann (2016)

toni_erdmann.jpg


Bartal Dóra

  1. Toni Erdmann

  2. Portré egy lángoló fiatal lányról

  3. A kedvenc

  4. Nyolcadik osztály (Eighth Grade)

  5. Frances Ha

  6. Fantomszál

  7. A törzs

  8. Mi

  9. Tangerine

  10. American Honey

 

Baski Sándor

  1. Mad Max – A harag útja

  2. A régi város

  3. A hitehagyott

  4. Élősködők

  5. Testről és lélekről

  6. The Master

  7. A Wall Street Farkasa

  8. VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

  9. Whiplash

  10. A préri urai


Benke Attila
 

  1. Sóhajok (2018)

  2. Taxi Teherán (2015)

  3. Élősködők (2019)

  4. Sötétben (2017)

  5. Whiplash (2014)

  6. Utoya, július 22. (2018)

  7. anyám! (2017)

  8. Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (2014)

  9. A vadászat (2012)

  10. A négyzet (2017)


Borbíró András
 

  1. Nyers

  2. Sosem voltál itt

  3. Mandy

  4. Valahol Angliában

  5. Éjszakai ragadozók

  6. Valami követ

  7. Hullák a napon

  8. Blue Ruin

  9. Ex Machina

  10. A nő 


Csiger Ádám
 

1917
A holnap határa
A szobalány
Az élet fája
El Hoyo - The Platform
Mad Max: A harag útja
Némaság
Ron Burgundy: A legenda folytatódik
Sráckor
Tűnj el!


Forgács Nóra Kinga

A 40 az új 20
A ház, amit Jack épített
Carol
Lean on Pete
Creed: Apollo fia
Lépcsőházi történetek
Nader és Simin: Egy elválás története
Nemterhes
Never Rarely Sometimes Always
Test (Ciało)
Vadon

zero-dark_thirty.jpg

Géczi Zoltán

  1. Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza

  2. The Tall Man

  3. The Wailing - Kokszongi sirató

  4. Örökség

  5. The Social Network – A közösségi háló

  6. A préri urai

  7. Winter’s Bone - A hallgatás törvénye

  8. Mad Max: A harag útja

  9. Ne hagyj nyomot!

  10. Quarries


Greff András 

A félszemű
Az élet fája
Az ölés aktusa
Mad Max - A harag útja
Meek's Cutoff
Pókember: Irány a Pókverzum!
Taxi (Panahi)
The Wailing - Kokszongi sirató
Twin Peaks 3. évad
Under The Skin


Gyenge Zsolt

A nagy szépség + Ifjúság
A torinói ló
Hiteles másolat
Hong Sang Soo: The Day He Arrives + Grass
Leviatán
Melankólia
Pablo Larraín: No + Neruda + El Club + Jackie + Ema
Sieranevada
The Master
Volt egyszer egy Anatólia

nader_es_simin_1.jpg

Harmat György 

  1. Nader és Simin (2011)

  2. Szerelem (2012)

  3. Holdfény (2016)

  4. Érettségi (2016)

  5. Arcélek, útszélek (2017)

  6. A bőr, amelyben élek (2011)

  7. Havannai éjszaka (2014)

  8. Mindenki a mennybe megy (2012)

  9. Szólíts a neveden (2017)

  10. Lavina (2014)


Horeczky Krisztina

A négyzet
A némafilmes
Élősködők
Három óriásplakát Ebbing határában
Ifjúság
Kafarnaum - A remény útja
Kaliforniai álom
Mű szerző nélkül
The Master
Volt egyszer egy Hollywood


Huber Zoltán

  1. Mad Max - A harag útja

  2. A rodeós

  3. Sráckor

  4. A hitehagyott

  5. Gyújtogatók

  6. Volt egyszer egy... Hollywood

  7. Drive - Gázt!

  8. Suszter Szabó Baka Kém

  9. A tenger dala

  10. Llewyn Davis világa


Klacsán Csaba

A Ghost Story
A régi város
A Wall Street farkasa
Élősködők
Fantomszál
Holdfény királyság
Mad Max - A harag útja
Sráckor
Szólíts a neveden
Volt egyszer egy Hollywood

testrol3.jpg


Kovács Bálint 

  1. Testről és lélekről

  2. A messzi dél vadjai

  3. Mű szerző nélkül

  4. A torinói ló

  5. Kafarnaum

  6. Ítélet Magyarországon

  7. Egy nap

  8. Tangerine

  9. Mustang

  10. Dunkirk


Kovács Kata 

A búcsú
A vadászat
A Wall Street pillangói
Eredet
Frances Ha
Holdfény királyság
Portré a lángoló fiatal lányról
Sráckor
Szerelem
Tiny Furniture


Kránicz Bence

A tenger dala
American Honey
Az élet fája
Az ölés aktusa
Holdfény
Járatlan út (Meek's Cutoff)
Sieranevada
Spring Breakers – Csajok szabadon
Sráckor
Szólíts a neveden

Lichter Péter

A felszín alatt
Büntető ököl
Drive - Gázt!
Homár
Inside Llewyln Davis
Mad Max: A harag útja
Sosem voltál itt
Spring Breakers – Csajok szabadon
The Master
The Social Network – A közösségi háló

Lovas Anna

A neved
A szobalány
Élősködők
Eredet
Érkezés
Halhatatlan szeretők
Kaliforniai álom
Méz – királynő
Scott Pilgrim a világ ellen
Szárnyas fejvadász 2049

szolgalolany.JPG


Mátyás Péter

A szobalány
A vadászat
Buster Scruggs balladája
Éjfélkor Párizsban
Élősködők
Én, Daniel Blake
Fantomszál
Ida
Leviatán
Senki többet


Megyeri Dániel

A hitehagyott
A homár
Anomalisa
Az élet fája
Élősködők
Holy Motors
Mad Max: A harag útja
Ne hagyj nyomot!
Sorry to Bother You
Sosem voltál itt


Nagy V. Gergő
 

  1. Holy Motors (Leos Carax)

  2. Vitalina Varela (Pedro Costa)

  3. Örvény (Terence Davies)

  4. Jeannette: Jeanne d'Arc gyermekkora (Bruno Dumont)

  5. Creepy (Kuroszava Kijosi)

  6. Az ifjú nyomozó (Evan Morgan)

  7. Park Lanes (Kevin Jerome Everson)

  8. Dylda (Kantemir Balagov)

  9. Autrement, la Molussie (Nicolas Rey)

  10. Fantomszál (Paul Thomas Anderson)


Orosdy Dániel

De Palma
Eszeveszett mesék
Gyilkos Joe
Holdfény királyság
Mad Max: A harag útja
Rewind This!
Sosem voltál itt
Srác a biciklivel
Testről és lélekről
Volt egyszer egy... Hollywood

tree_of_life.jpg


Pernecker Dávid

  1. Az élet fája

  2. A rodeós

  3. Csiszolatlan gyémánt

  4. The Master

  5. Holdfény

  6. Ex Machina

  7. Apollo 11

  8. A hitehagyott

  9. Sicario - A bérgyilkos

  10. Carol

 

P. Szabó Dénes 

  1. Twin Peaks 3. évad
  2. Drive – Gázt!
  3. Django elszabadul
  4. Scott Pilgrim a világ ellen
  5. Tajtékos napok
  6. A Wall Street Farkasa
  7. Éjszakai ragadozók
  8. A négyzet
  9. A nagy szépség
  10. Holy Motors 

Schreiber András 

Az élet fája
Beépített hiba
Dunkirk
Három óriásplakát Ebbing határában
Ida
Melankólia
Nader és Simin - Egy elválás története
Saul fia
Szerelem
Toni Erdmann
 

Soós Tamás

A Babadook
Agymanók
Csajkor
Érkezés
Holdfény királyság
Leviatán
Mad Max: A harag útja
Nincs gonosz
Sicario - A bérgyilkos
Taxi Teherán
  

Szabó G. Ádám

    1. A törzs (Slaboshpytskyi, 2014)

  1. Csak Isten bocsáthat meg (Refn, 2013)

  2. Dogman (Garrone, 2018)

  3. Kutyák (Mirica, 2016)

  4. Road to Nowhere (Hellman, 2010)

  5. Csak saját felelősségre (Wright, 2013)

  6. Ölés (Tsukamoto, 2018)

  7. Anyám szeme (Pesce, 2016)

  8. Evolúció (Hadzihalilovic, 2015)

  9. Beyond the Dream (Chow, 2019)

nagy_szepseg.JPG

Teszár Dávid 

A nagy szépség (The Great Beauty, 2013)
Az átkelés madarai (Birds of Passage, 2018)
Egy új világ (2013)
Élősködők (Parasite, 2019)
Két nap, egy éjszaka (Two Days, One Night, 2014)
Phoenix bár (Phoenix, 2014)
Right Now, Wrong Then (2015)
Sidewalls (Medianeras, 2011)
Toni Erdmann (2016)
Wolfwalkers (2020)
 

Vajda Judit 

  1. Portré a lángoló fiatal lányról

  2. Élősködők

  3. Három óriásplakát Ebbing határában

  4. Holtodiglan

  5. Mi

  6. Még egy kört mindenkinek

  7. Fehér éjszakák

  8. Volt egyszer egy... Hollywood

  9. Életrevalók

  10. Agymanók 

Varga Balázs 

  1. Az ölés aktusa

  2. Testről és lélekről

  3. Phoenix bár

  4. Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)

  5. Toni Erdman

  6. Saul fia

  7. Bánom is én, ha elítél az utókor

  8. Ida

  9. Carol

  10. Arcélek, útszélek

paterson_1.jpg

Varga Dénes 

  1. Paterson

  2. Llewyn Davis világa

  3. Gyújtogatók

  4. Mad Max – A harag útja

  5. Sicario

  6. Phoenix bár

  7. The Guest

  8. A hitehagyott

  9. Suszter, szabó, baka, kém

  10. Kubo és a varázshúrok

 

Varga Zoltán  

  1. Az élet négyszer (Le quattro volte, 2010)

  2. Amíg alszol (Mientras duermes, 2011)

  3. A Sötét Lovag: Felemelkedés (The Dark Knight Rises, 2012)

  4. Kálvária (Calvary, 2014)

  5. Shaun, a bárány: A film (Shaun the Sheep Movie, 2015)

  6. Érkezés (Arrival, 2016)

  7. Paterson (2016)

  8. Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti, 2016)

  9. Fehér éjszakák (Midsommar, 2019)

  10. Élősködők (Gisaengchung, 2019)

 drive.jpg

Varró Attila

  1. Drive - Gázt! (Nicolas Winding Refn)

  2. Fantomszál (Paul Thomas Anderson)

  3. Gyújtogatók (Lee Chang-dong)

  4. Mad Max – A harag útja (George Miller)

  5. Portré a lángoló fiatal lányról (Céline Sciamma)

  6. Winter’s Bone - A hallgatás törvénye (Debra Granik)

  7. The Stool Pigeon (Dante Lam)

  8. Ash is the Purest White (Jia Zhangke)

  9. Wasteland (Graham Travis)

  10. Valami követ (Mitchell) / Ham on Rye (Taormina)


Vízkeleti Dániel
 

  1. A felszín alatt (Under the Skin)

  2. Mad Max: A harag útja

  3. Drive - Gázt!

  4. Szerelem

  5. Twin Peaks 3. évad

  6. Volt egyszer egy... Hollywood

  7. A galaxis őrzői

  8. Pókember – Irány a Pókverzum

  9. Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire

  10. Leviatán


Wostry Ferenc
 

  1. The Wailing - Kokszongi sirató

  2. Elle

  3. Kegyetlen zsaruk (Dragged Across Concrete)

  4. Csontok és skalpok

  5. A meghívás (The Invitation)

  6. Veteran (2015)

  7. Drug War (2012)

  8. A Sárga-tenger (2010)

  9. Tökéletes katona: A leszámolás napja

  10. Örökség

 

Zalán Márk 

  1. Samsara - a lét örök körforgása

  2. Én, Daniel Blake

  3. Élősködők

  4. Nader és Simin - Egy elválás története

  5. A vadászat

  6. Lavina

  7. Mad Max - A harag útja

  8. Sicario - A bérgyilkos

  9. Három óriásplakát Ebbing határában

  10. Whiplash

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3316505926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sereglei 2021.04.20. 20:01:29

Nagyon köszönöm ezt a sorozatot! Gratulálok!

Sereglei 2021.04.20. 23:29:40

Sokszor előkerült a Paterson, szeretném veletek megosztani, hogy egy társaságban beszélgettem erről a filmről, ahol főleg nők voltak és Mrs Paterson számukra egy végtelenül ellenszenves élősködő, "aranyásó" karakter volt a filmben. Az ismerőseimet teljesen felháborította, hogy ez a nő nem csinál otthon valójában semmit és sajnálták Patersont, akinek kettőjük helyett kell dolgoznia. Felröhögtem. Engem nagyon meglepett ez a nézőpont a szereplővel kapcsolatban de be kellett vallanom, hogy egyáltalán nem érdektelen szemszög.
A másik, saját meglátásom, hogy ez a film a művészetről is szól, mindenki alkot benne, a feleség monokróm alkotásokat készít, a zuhanyfüggönytől a muffinig , a színész nagyjelenetet próbál és játszik el a kocsmában,hogy feldolgozzon egy szakítást, Paterson és a kislány pedig a költészetnek hódol. Mindannyian képesek vagyunk művészetet létrehozni, még a mosodában várakozó férfi is aki slam-et vagy rap-et próbál amíg lejár az öblítés.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2021.04.21. 01:54:22

@Sereglei: A podcastben is beszéltünk a Patersonról, és kábé ugyanerre jutottunk, de felmerült az az elmélet is, hogy a feleség talán nem is létezik :)

hakaba 2021.04.21. 15:11:14

@Sereglei: a rap nem muveszet, a slam poetry meg plane nem. Eleg szomoru, hova sullyedt a kozizles :(

Pacey · https://filmleltar.blog.hu/ 2021.04.21. 16:49:03

Nagyszerű filmeket szedtetek össze és ezt imádom az ilyen listázásokban, hogy mindig megmutatják milyen sokszínű is a filmvilág, és bárhonnan jöhet valami nagyon izgalmas és érdekes. Legyen az valamelyik nem éppen a filmgyártásáról híres ország (vezetek erről egy listát, hogy tudatosan próbáljam bővíteni, eddig 69 országból láttam legalább egy filmet, és olyan helyekről egyet sem, hogy alig hittem el), vagy akár valami lenézett műfaj. Simán lehet kiváló egy indonéz dokumentumfilm, német "vígjáték", thai "kísérleti film", horror, akciófilm, pornó (ne kérdezd, nem árulom el melyik az, nézd végig mindet és megtalálod), anime, stb.

Pacey · https://filmleltar.blog.hu/ 2021.04.21. 20:07:16

@Baski Sándor: Nem, azt még nem, pedig felkeltettétek az érdeklődésemet irántuk, de csak egy olyat találtam amihez angol felirat is volt, nem csak török, és sajnos pont az érdekelt a legkevésbé közülük.

Péter8713 2021.04.21. 21:47:45

Szuper listák, a sokat láttam ezekből, párhoz megjött a kedvem, mert hallottam róluk, de valahogy nem kerültek sorra, és tök jó, hogy felbukkantak olyan gyöngyszemek, mint a Babadook, a Guest vagy a Sosem voltál itt, és óriási pacsi annak, aki a Platformot berakta, iszonyú fontos film, ha nem lenne ennyire véres, kötelezővé tenném a sulikban, mert rengeteg igazságot mond a mai társadalomról. Azt viszont sosem fogom megérteni, hogy sokan mit esznek a Drive című filmen, ami szerintem a nézhetetlenség határát súrolja, pocsék színészi játékkal(Gosling komolyan vehetetlen, bamba és kínos), nevetségesen ostoba sztorival, és számomra értelmezhetetlen gejl filmzenével, az egész úgy ócska, ahogy van (szerintem-nehogy valaki megsértődjön :).

Tekes 2021.04.22. 10:10:38

Hát, a Mad Max azért enyhén szólva meglepett. Különben pedig az egyéni listákban inkább a középmezőnyben láttam. A kritikusok nyilván látnak benne valami olyan értéket, amit a laikusok nem.

Tekes 2021.04.22. 10:12:32

Hát, a Mad Max azért enyhén szólva meglepett. Különben pedig az egyéni listákban inkább a középmezőnyben láttam. A kritikusok nyilván látnak benne valami olyan értéket, amit a laikusok nem.

Pacey · https://filmleltar.blog.hu/ 2021.04.22. 12:18:00

@Tekes: Nézd meg Buster Keaton Generálisát, és utána a Mad Maxet és láthatod hogyan fejlődött a filmművészet az elmúlt évtizedekben, mi működik ugyanúgy, mi vett új irányt a brutális technikai fejlődéssel meg a történetmesélési trendek változásával, és végeredményben mindkét film csodálatos.

Péter8713 2021.04.22. 12:51:31

@Tekes: a laikusok is látnak, általános rajongás övezi ezt a filmet :) Egyébként tényleg az évtized egyik legjobb filmje, technikailag valami elképesztő, lecsupaszított akció sallangok nélkül, mégis van benne érzelem és lélek, finom aktuális utalásokkal operál, tökéletes tempóban, egy unalmas perce nincs, szóval nagyon megérdemli a helyezést.

Burgermeister 2021.04.22. 14:43:48

Mad max es a Drive nem illik ide.

Delhiböjtje 2021.04.25. 11:32:53

ami meglepett:
-angol-amerikai független filmekből kevés(mittudomén miranda july, alex ross perry, vagy éppen margaret nagy kritikuskedvenc volt, stb. én nem szeretem őket, de attól még bizonyos körökben sokan)
-mallicktől csak az élet fája, pedig a to the wonder-knight of cups-song to song "trilógia" jobb és alulértékeltebb
-terence davies csak egy helyen, azért az évtized átlagához képest kiemelkedő

mad max, refn, tarantino---sokkal többet látnak beléjük mint amennyit érnek, helyenként jók és szórakoztatók, de sok bennük a sallang. a mad max meg, egy jó film, nem több, nem művészi, ritkán szép, ritkán izgalmas, történet elég problémás, helyenként iszonyú művi és merev, jó film, erős 8-as, de nem több

viszont ez az évtized eléggé gyenge volt, pár film tetszett igazán a többi olyan nem rossz, érdekes, de azért nem egy nagy csoda egyik sem. szóval nagyon mellélőni nem lehetett
süti beállítások módosítása