Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első elektronikus smiley

2021. október 15. - Tokár Tamás Zalán

Az első elektronikus smiley Scott Fahlman, az angliai Carnegie Mellon Egyetem számítástechnikai professzorának ötlete volt. Fahlman, 1982. szeptember 19-én használta először, a kettőspontból, kötőjelből és csukott zárójelből álló hangulatjelet, az egyetem elektronikus hirdetőtábláján. A professzor azt javasolta a diákoknak, hogy a nem komoly, vagy a viccnek szánt hozzászólásuk mellé ezt a jelet tegyék: :-) Fahlman úgy vélte, hogy a komolynak szánt információkat is különböztessék meg. Ez esetben használjanak szomorú arcra emlékeztető karaktereket: :-( A smileyt hamar átvette a többi egyetem is és nem sokkal később az üzleti életben is megkedvelték, széleskörűen pedig az internet megjelenése után  kezdték használni.

eomticon_630x.jpg

Az első elektronikus smiley Scott Fahlman, az angliai Carnegie Mellon Egyetem számítástechnikai professzorának ötlete volt. Az egyetem elektronikus hirdetőtábláján használta először 1982. szeptember 19-én. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr9616720228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása