Építkezés könnyen és egyszerűen

Rögtön ellentmondással kezdem a posztot, hiszen könnyű építkezést én még nem nagyon láttam, mindegyik tele van kihívásokkal, de talán éppen ezért fontos, hogy ha már úgyis szembejönnek majd bukkanók az úton, legalább ott könnyítsük meg a saját dolgunk, ahol lehet. Például a falazásnál.

ytong_borospince_2.jpg

A „mivel falazzunk?” régóta vita tárgya, a klasszikus tégla már egyáltalán nem olyan kézenfekvő választás, mint pár évtizeddel ezelőtt. Egyre fontosabb szempont az, hogy az építőanyag környezetbarát, jó hőszigetelő és könnyen alakítható legyen. 

Egy építkezésnél ugyanis gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy alkalmanként méretre kelljen vágni a falazóanyagot és ilyenkor nagyon nem mindegy, hogy ez mennyi időt, energiát és pocsékba menő anyagot jelent. 

Ezen a téren az Ytong kifejezetten jó paraméterekkel rendelkezik, hiszen könnyen és gyorsan megmunkálható, ami lerövidíti az építési időt, ahogy a szerkezetépítést is egyszerűbbé teszi, a költségeket pedig csökkenti. 

Íme, az Ytong falazásról egy rövid videó, érdemes megnézni. 

Felesleges roncsolás nélkül 

Az Ytong előnye, hogy ugyan megkönnyíti az életünk, ha van gépi fűrész, de egy sima kézifűrésszel is egyszerűen méretre szabható. Ráadásul mivel könnyen alakítható, az épületgépészeti munkák is egyszerűsíthetők, a vezetékek, szerelvények helyét pontos geometriával, felesleges roncsolás nélkül ki lehet alakítani. (A munkához vannak kifejezetten erre a célra kialakított célszerszámok.) 

Egy baráti pár éppen most építkezik, nagyon komoly hangrendszert építenek a házukba, nekik nyilván nem mindegy, hogy a nem kevés plusz vezetéket mekkora munkával lehet végigvezetni a falban. 

Halkan hozzáteszem, hogy ez nem csak az építkezéskor fontos, az sem baj, hogy ha utólag valamit javítani vagy újra húzni kell, akkor sem szükséges szétbontani az egész falat. 

Felejtsük el az ütvefúrót! 

Amikor már állnak a falak, vagy akár beköltöztünk, akkor jön a „szereljük fel a falra a tévét” és a „de jól menne ide ez a kép” elkerülhetetlen időszaka. Jó ideig laktam panellakásban, egy-egy ilyen mondat azonnal leizzasztott, hiszen arra a falra bármit stabilan rögzíteni nem kis kihívás volt. 

A tégla ennél persze egy fokkal jobb, más kérdés, hogy amikor megfúrjuk, porzik, mint annak a rendje. Az Ytong esetében ez nincs, miként szögelni vagy csavarozni is kifejezetten egyszerű - egy fúróval, tiplivel megoldani a kérdést egyaránt könnyen megy, általában arra kell odafigyelni, hogy melyik megoldás mekkora súlyt bír el, a fallal nem lesz gond. Az tuti, hogy ütvefúró nem kell hozzá… 

Lakberendezés Ytong elemekből 

Lehet, hogy elsőre furcsa lesz, én sem gondoltam volna, de éppen a könnyű alakíthatóság miatt Ytongból viszonylag könnyen lehet akár beltéri berendezési tárgyakat építeni, legyen az kandalló, pult vagy éppen tárolóelem. 

A jól formázható pórusbeton komoly mozgásteret jelent, ha például egy egyedi stílusú kandallót szeretnénk kialakítani. Szerintem szinte nincs olyan, aki amikor elképzeli álmai otthonát, akkor ne látna bele egy kandallót, ahol hideg téli estéken, családi összejöveteleken lobog a tűz.

süti beállítások módosítása