Véres dráma a híres kispesti vendéglőben - 1932
2022. január 18. írta: elmultszazadok

Véres dráma a híres kispesti vendéglőben - 1932

Megdöbbentő rablógyilkosság áldozatává vált a Kispest szerte jól ismert és kedvelt fiatalember, akinek családja már évtizedek óta vezette az Üllői út és Kossuth Lajos utca sarkán lévő vendéglőt. 1932. január 19-én sógora talált rá Lukács Béla holttestére a vendéglő melletti lakásában.  [A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.]

lukacsbela3.jpg
Kép forrása: Magyarország 1932.01.20. - A detektívek a gyilkosság felfedezése után a Lukács-vendéglő előtt

Az 1860-70-es években kezdett kiépülni Kispest, akkor az ötödik házként Lukács Istvánné építette meg a Gödör vendéglőnek később helyet adó épületet. (Ma már nem áll a ház.) Az Üllői utat ekkor még széles fasor szegélyezte és főként üdülőként volt ismert a városrész. Ezen a területen később az egyik legismertebb vagyonos família a Lukács család lett, akiknek vendéglője az egyik elsőként, 1869-ben nyitott meg Kispesten és üzemelt nagy sikerrel. 

A „Régi Gödör” az Üllői út 153-ban működött és azért hívták Gödörnek, mert az Üllői utat az építésekor megemelték, így 5-6 lépcsővel lejjebb került a régi vendéglő. (melyenszanto.blog.hu)

Lukács Béla tulajdonost a kommün idején a románok kivégezték, így az étterem vezetését felesége vette át. Hat évig dolgozott a vendéglőben haláláig, majd ekkor 26 éves fia, akit szintén Lukács Bélának hívtak, vette át az étterem üzemeltetését. A fiatalember hamar a Kispestiek kedvence lett és a városrész egyik legelső polgárává küzdötte fel magát.

1929-ben találkoztam Lukács Béla nevével a Fogadó című lapban, mely a A Budapesti Korcsmárosok Ipartársulata és az Országos Vendéglős Egyesületnek hivatalos közlönye volt. Akkor Lukács arról tett panaszt, hogy a sörgyárak nem akarják ők kiszolgálni, mert kartellba tömörültek és polgári vevőként megtagadják tőle a sör kiszállítását. Ezért kénytelen volt vendéglőjébe külföldi sört csapolni. A helyi lapok fizetett cikkekben kikezdték a vendéglőst, “cseh legénynek” csúfolták. Más újságok azonban kiálltak mellette és miután Lukács panaszt tett az Országos Vendéglős Egyesületnél a hátrányos megkülönböztetés miatt, azok ígéretet tettek, hogy intézkednek, akár a minisztériumig is elmennek, hogy a “szabad” vevőket ne érje kár és a vendéglős kaphasson magyar sört a gyártól.

lukabela.jpg

Kép forrása: Magyarország 1932.01.20.

Szóval a 33 éves, jómódú fiatalember január 18-án éjfélkor zárta be a vendéglőt, miután barátaival véget ért a mulatozás. A vendéglőépület udvarán volt a férfi lakása, egy kétszobás kis ház, melynek ajtaja másnap reggel fél tízkor még zárva volt. Az étterem dolgozói nem tartották ezt olyan szokatlannak, hogy érdeklődjenek Lukács hogyléte felől, úgy gondolták, hogy talán a vidám éjszakai mulatozás után tovább alszik a megszokottnál. A vendéglőbe ekkortájt érkezett meg az egyik sörgyár kiküldöttje, aki az elszámolást szerette volna egyeztetni a tulajdonossal, ekkor már bekopogtak a házba, de senki nem nyitott ajtót. Miután ez már gyanús volt, megkerülték az épületet és ekkor vették észre, hogy a szoba ablaka tárva-nyitva van, bent ég a villany és miután a kerítésen az egyik férfi felkapaszkodott, meglátta a földön fekvő Lukácsot. Az egyik alkalmazott mentőért és rendőrért szaladt, bár ekkor még nem tudták, hogy mi történhetett a szerencsétlen férfival. A kiérkező rendőr a beriglizett ajtót kinyitotta és a hálószobába sietett, ahová követték a mentősök is. Az ágy mellett feküdt Lukács Béla vérbe fagyva, kabát nélkül. Fejére egy vánkos és egy hálóing volt dobva. Miután leemelték ezeket róla, láthatóvá vált a földre arccal leborult férfi tarkója. Bal füle mögött pengő nagyságú seb tátongott. A párnán vérnyomot találtak, mely úgy nézett ki, mintha valaki a véres kezét törölte volna meg benne. Ekkor már egyértelművé vált, hogy gyilkosság történhetett. A budapesti rendőrök kiérkezése húsz percen belül megtörtént, ott volt a helyszínelésen a kispesti detektívcsapat, és maga Kispest város polgármestere is. A daktiloszkópusok több ujjlenyomatot is levettek, így várható volt, hogy hamar eredményt érnek el a gyilkos felkutatásakor.

A nyomozás ekkor a következőket állapította meg a bűncselekményről:

Hétfőn este kb. fél 12-ig tartózkodott Lukács Béla a vendéglőben, ekkor már csak néhány ismerős vendég maradt a kocsmában és valamilyen kérdésen kezdek vitatkozni. Miután nem tudták eldönteni kinek van igaza, megkérték Lukácsot, hogy hozza ki a lakásából a lexikont, hogy eldöntsék a vitás kérdést. A férfi eleget tett a kérésüknek, így a vendégek megnyugodtak és hazamentek. A pincérek és a csapos is távozott, csak Lukács Béla, Petrovics Béláné (Lukács unokatestvére) háztartás vezető és Vidék Lászlóné szakácsnő maradtak a vendéglőben. Háromnegyed tizenkettőkor Petrovicsné látta, ahogy Lukács bemegy a különálló házába. Ezután már nem látta senki az áldozatot.

A szemle során megállapították, hogy a hálószobában volt egy nagyméretű páncélszekrény, melynek ajtaja tárva-nyitva volt, saját kulcsával nyitották azt ki. A vaskazettát is megtalálták üresen a szoba sarkában, amelyben Lukács nagy összegű készpénzt tartott. Főleg azokban a napokban, mivel a gyilkosság előtt érkezett haza Belgrádból, ahol sógorát látogatta meg, a dúsgazdag Robozsánszki Zsivót. Ő volt akkoriban Jugoszlávia egyetlen repülőgépgyárosa, hatalmas vagyonnal rendelkezett. Lukács tőle kapott nagyobb pénzösszeget borvásárlás céljából. A Wertheim kasszának teljes tartalmát a vendéglősön kívül senki nem ismerte, azt tudták, hogy még néhány ékszer és aranyóra szintén ott volt elhelyezve, melyet a helyszíneléskor nem találtak meg. Bár a rablógyilkosság ténye egyértelművé kezdett válni, az furcsa volt, hogy az elhunyt zsebeiben található pénzt, ezüst Doxa órát az elkövető nem vitte magával. Úgy tűnt, hogy célirányosan a páncélszekrény tartalmáért érkezett a támadó. A detektívek a frissen hullott hóban találtak egy lábnyomot, mely a fészertől a bejáratig vezető úton volt látható és egy patkós csizmától vagy cipőtől származhatott. A nyitott ablak alatt szintén találtak hasonló lábnyomokat a hóban.

 A nyomozók valószínűsítették, hogy a tettes a fészernél állt lesben és miután Lukács a lexikonnal visszatért a vendéglőbe, de a kisház ajtaját nyitva hagyta, akkor belopózott a lakásba és ott várta meg a nem sokkal később betérő vendéglőst. Úgy gondolták a detektívek, hogy jól ismerhette Lukácsot az elkövető, tudhatta, hogy a páncélszekrény kulcsa nála van, ezért kellett őt megvárnia.

lukacsbela2.jpg

Kép forrása: Magyarország 1932.01.20. 

A holttest vizsgálata az orvosszakértőkre maradt, ők próbálták megállapítani, hogy milyen eszközzel történt a gyilkosság elkövetése. Eközben a nyomozók elkezdték a kihallgatásokat. A vizsgálat részese volt Czár detektívfelügyelő is, aki annak a detektív csapatnak a vezetője volt, mely a beteges hajlamú emberek ellenőrzésével foglalkozott. Ma úgy mondanánk, hogy a meleg közösséget jól ismerte ez a csoport. A felügyelő tudta, hogy Lukács Béla inkább a férfiak társaságát kedvelte, így ezen a vonalon kezdték keresni az elkövetőt. Neve megtalálható volt a rendőrség által kezelt “Fekete Albumban”, ahol azon férfiak voltak felsorolva, akik különc hajlamú férfiakkal tartottak fenn barátságot.  [A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.]

azest_1932_01_pageslukacs.jpg

Kép forrása: Az Est 1932.01.27.

Időközben eltelt néhány nap és egy ismételt szemlét végeztek a lakásban. Ekkor már annak tudatában intézték a megfigyelést és a nyomkeresést, hogy tudtak Lukács életmódjáról. A korábbi pletykák alapján elképzelhető volt, hogy Lukács egyik férfi ismerőse követte el a bűncselekményt. Az újságokban már olyan állítások kerültek napvilágra, hogy orgiák és fertelmes dáridók helye volt a vendéglő a zárás utáni órákban. Lukács beteges szenvedélyének rabjaként állítólag felhajtókat is alkalmazott, akik hozták számára a fiatal férfiakat. A lerobbant kocsmákban, a Népliget sötét fasoraiban és az Erzsébet téren lévő férfiakat válogatás nélkül szólította meg, akiket pénzzel és itallal csábított magához. Azokat kereste, akikről áradt a nyomorúság és egyik tanú vallomása szerint főként azokat kedvelte, akik uniformist viseltek, illetve egyenruhások voltak. Ennek kapcsán hamar kiderült, hogy az Üllői úton lévő Ferenc József laktanya műhelytelepén alkalmazásban álló fiatalemberek között is akadt olyan, aki ismerte Lukácsot. A nyomozás ezen szakaszában a detektívek, többek között Szrubián Dezső, az akkori idők egyik leghíresebb rendőrtanácsosa is rájött, hogy a katonai hatóságok engedélyére is szükség lesz a további nyomozáshoz. 

De mielőtt még bevonták volna a katonaságot, a detektívfelügyelő úgy döntött, megpróbál más úton némi információt kiszedni a laktanyában élőktől. Megbízott egy leszerelt fiatal katonát, hogy próbáljon megismerkedni a műhelyben dolgozókkal és puhatolja ki, ki ismerte közülük Lukács Bélát. A rejtett nyomozás olyan sikeres volt, hogy megállapították, mintegy 50 leszerelés előtt álló, szabadságolt katona ismerte a kispesti vendéglőst. Ekkor már volt alapja a rendőrségnek, hogy a katonai hatóságok segítségét kérjék, akik megdöbbenéssel értesültek a tényekről és azonnal készségesen intézkedtek.

Néhány nappal a gyilkosság elkövetése után, a katonai hatóság támogatásával folyt tovább a nyomozás, mely szinte azonnal eredményre vezetett. Az 50 gyanúsított kihallgatására egyszerre került sor. Percről-percre rostálódott ki közülük néhány, így egyre kevesebben maradtak az épület folyosóin. A sor végén várakozott két, sápadt és ijedt fiatalember. A többiek kihallgatása során már kiderült, hogy három olyan férfi is volt a műhelytelepen, akik a gyilkosság elkövetésének éjszakáján késve lopóztak vissza lakásukba. Másnap ezek a férfiak pedig a kantinban, a megszokottnál jóval többet költöttek. Néhány társuk meg is kérdezte tőlük, hogy honnan van pénzük, mire a jómadarak azt állították, hogy “eret vágtak” Lukács Bélán. Sokan tudtak Lukács hajlamáról, így ezt az állítást nem találták furcsának, napirendre tértek a három férfi viselkedésén. Miután kiderült a gyilkosság, már többen is gyanakodni kezdtek a hármasra.

A rendőrség fülébe is eljutottak ezek az információk és ezért is hagyták, hogy a két ijedt férfi utolsóként kerüljön a vallatók elé a három gyanúsított közül Sztaniszlavszky József 26 éves (civilben asztalossegéd), és a 21 éves Kava Gusztáv (civilben bádogossegéd) nevű leszerelés előtt álló katona. Harmadik társuk Nikodém József 22 éves (civilben sofőr) fiatalember épp eltávozáson volt, így őt azonnal nem tudták elérni. A kihallgatás során a két férfi először még azt is tagadta, hogy ismerték volna Lukácsot, később miután elég sok pénz került elő szobájukból, már megeredt a nyelvük. Az esti órákban előkerült Nikodém is, így három férfit egymás mellé állítva folyt tovább a kihallgatás. 

Nem is kellett sokáig várnia a nyomozóknak, a gyanúsítottak közül, elsőként Kava vallott. Elmondta, hogy már régebb óta jóban voltak mindannyian Lukáccsal, egy ideig adott nekik pénzt a férfi, de az utóbbi időkben már nem támogatta őket anyagilag. Ezért a férfiak elhatározták, hogy ha a legközelebbi zsarolási kísérletük nem lesz hatékony, akkor megölik Lukácsot és kirabolják. Miután a laktanyában olyan műhelyben dolgoztak, ahol régi, elhasznált kézigránátok nyeleit tartották, úgy gondolták, hogy ezekre forrasztanak ólombunkót és ezekkel fogják majd agyonverni a vendéglőst.

untitled_design_33.pngKép forrása: Magyarország 1932. 04.09.

Tettük előtt átbeszélték a szerepeket is, Kava volt az, aki figyelt, míg a másik két férfi a lakásban várta az áldozatot. Állítólag már napokkal korábban ellopták Lukács lakáskulcsait, így Sztaniszlavszky és Nikodém már várták Lukácsot a hálószobában a gyilkosság éjjelén. Sztaniszlavszky ugrott elő a szekrény mögül és verte hátulról fejbe az ólmosbottal a szerencsétlen férfit, akit azonnal átkutattak és keresték zsebeiben a páncélszekrény kulcsait. A gyilkosságot elkövető két férfi állítása szerint a Wertheim kasszából 620 pengő készpénzt és ékszereket tulajdonítottak el. A tett elkövetése után az ablak előtt posztoló Kava jelzésére, az ablakon ugrottak ki, majd a Népligetben számolgatták zsákmányukat, végül a hideg idő miatt visszamentek a laktanya műhelyébe, ahol az ólmosbotokat a kályhába dobták.

Másnap rögtön az újságokat bújták és amikor értesültek a hóban talált lábnyomokról, Sztaniszlavszky a bakancsát a tűzbe vetette. A három férfi ugyan elkezdte elverni a megszerzett pénzt, de kocsmáról kocsmára jártak Kispesten, és mindenhol azt fülelték, hol tart a nyomozás, mit mondanak az emberek a tettesekről.

Sztaniszlavszky és Nikodém bevallották, hogy előre megfontolt szándékkal gyilkoltak, de először azt hazudták, hogy az elrabolt értékeket a Dunába hajították. A nyomozók azonban megtalálták az ólombunkót, amivel elkövették a tettet (mégsem dobták azt a tűzbe) és erre a férfiak megtörtek. Sztaniszlavszky bevallotta, hogy mindent a csepeli lakásában rejtett el. A házkutatást rögtön elrendelték, és megtalálták Lukács ékszereit, férfiórákat, nyakkendőtűket, láncokat, brossokat, így már tárgyi bizonyíték is volt a férfiak ellen. Kava hamarosan azt a helyet is megjelölte, ahol a bakancsot elégették. A detektívek megtalálták a bakancs patkóit és a patkószögeket.

A nyomozók mindhárom gyanúsítottat elvitték a tett helyszínére, ahová már hatalmas tömeg verődött össze. A rendőrség bár felkészült volt az esetleges támadásokra, mégis nehezen tudták megfékezni a lincselésre összegyűlt embereket. A tett helyszínén a három férfi ellentmondóan nyilatkozott, míg Nikodém azt vallotta, hogy ő őrködött a tett elkövetésekor, Kava pedig a szobában volt, Kava pont az ellenkezőjét állította ennek. Végül is a bűncselekményt mindhárman elismerték, így a beismerő vallomások után a gyanúsított férfiakat a Margit körúti katonai fogházba szállították.

Bár korábban mindenki úgy gondolta, hogy a gyilkost a statáriális bíróság elé kell állítani, de miután kiderült, hogy leszerelés előtt álló katonák követték el a tettet, egyértelművé vált, hogy a hadbíróság fog ítélkezni felettük.

Nem bántak kesztyűs kézzel a három férfival. A fogházban vasra verve várták sorsukat, cellájuk előtt fegyveres őrökkel vigyázták minden mozdulatukat. Öt percenként néztek be hozzájuk a felvigyázók, pedig túl sok lehetőségük nem volt sem a mozgásra, sem pedig az öngyilkosságra, hiszen celláikban mindössze egy fapriccs, egy asztal és egy fából készült vizes kupa kapott helyet.

Bár egy ideig vita volt arról, hogy a rögtönítélő, statáriális polgári bíróságnak kell-e tárgyalnia a férfiak ügyét, vagy a leszerelés alatt álló katonákat a honvéd törvényszék ítélje-e el, végül 1932. februárjában a gyilkossági per a budapesti honvéd törvényszéken kezdődött meg.

 A bíróságon mindhárom vádlott visszavonta a korábbi beismerő vallomását, amely szerint már jó előre kitervelték a gyilkosságot, sőt akkor azt is elmondták, hogy már kétszer sikertelenül nekiláttak tervük kivitelezésének, de mindig közbejött valami akadály. Ezt azonban a tárgyaláson tagadták.

kava.jpgKép forrása: Tolnai Világlapja 1932. - Kava Gusztáv

A katonai ügyészség a korábbi vallomások alapján Nikodém Józsefről állapította meg, hogy ő volt a felbújtója a cselekménynek. A bírósági tárgyaláson először őt hallgatták meg. A férfi elmondta, hogy a rablógyilkosság terve nem az ő fejéből pattant ki, hanem Nagy Gyula őrvezető ötlete volt az, hogy Lukács Bélát kirabolják. Ekkor egyáltalán nem tervezték, hogy megölik a férfit, csak a pénzét akarták megszerezni, amire több kísérletet is tettek, de eredménytelenül.

 tettesek3.jpg

Kép forrása: Tolnai Világlapja 1932. - Sztaniszlavszky József állva, Nikodém József a padon

Nikodém elmondta, hogy miután Nagy Gyulával nem sikerült bejutniuk Lukács lakásába, elhatározta, hogy bevonja a tervbe Sztaniszlavszky Józsefet is, hátha az ő segítségével sikerül megszerezniük a pénzt. Elmondták a dolgot Kavának, így hárman indultak a vendéglőshöz. Be is jutottak a házba, azonban a Weirtheim kasszával nem boldogultak, így dolguk végezetlenül kellett kilopózniuk a házból. Január 14.-én már néhány eszközzel tértek vissza, mert úgy gondolták, hogy a vendéglőst megkötözik és ha szükséges lesz, akkor azokkal tartják sakkban. De ekkor sem jártak sikerrel, meghiúsult a rablási kísérlet.

Tizennyolcadikán már előre átbeszélték, hogyan fognak bejutni Lukácshoz. Először elmentek a Valéria telep egyik kocsmájába, ahol megittak egy liter bort, erőt merítve a későbbiekhez. Magukkal vitték az ólommal töltött bunkós botokat. Volt még náluk két revolver is. Nikodém vallomásában ezek után azt mondta, hogy ő nem tartott a másik két férfival a vendéglőshöz, csak később találkozott velük, akkor már Sztaniszlavszky kabátja véres volt és a kaszárnyába visszatérve mondta el neki Sztaniszlavszky, hogy háromszor-négyszer megütötte Lukácsot, aki csak halkan hörgött. A bíró ekkor megkérdezte, hogy előre eltervezték, hogy megölik Lukácsot? Mire Nikodém igennel válaszolt.

Ezek után Sztaniszlavszky került meghallgatásra, ő azt vallotta, hogy Kava volt vele a szobában és bár elsőként ő ütötte meg a vendéglőst, Kava tartott annak fejéhez pisztolyt és bíztatta, hogy üsse tovább. Kava vette el a kulcsokat is Lukács nadrágjából és ő vette ki a páncélszekrényből az értékeket. Sztaniszlavszky elismerte, hogy részt vett a rablógyilkosságban, de tagadta, hogy előre kitervelték volna a gyilkosságot.

Utolsóként került a vádlottak padjára Kava Gusztáv, aki szúrós tekintetű, fiatal legény volt. Ő szintén azt mondta a tárgyaláson, hogy előre kitervelték a rablást, de nem akartak ölni. 

A főtárgyalás több napig tartott, végül a katonai ügyész az utóbbi évek egyik legszörnyűbb bűncselekményeként aposztrofálta a gyilkosságot és enyhítő körülmény hiányában, előre megfontolt szándékú rablógyilkosságért kötél általi halált kért mindhárom vádlottra. Szégyent hoztak a hadseregre, így kérte a bíróság példás ítéletét, mellyel kiköszörülhetik a katonai becsületen esett csorbát.

1932. február 26-án megszületett a honvéd törvényszék ítélete:

Kava Gusztávot és Sztaniszlavszky Józsefet kötél általi halállal bűntették, míg Nikodém József bűnrészessége miatt 12 évi fegyházra ítélték. A rendelkező rész szerint elsőként Kavát kellett felakasztani, majd utána Sztaniszlavszkyt.

Az indoklás szerint súlyosbító körülménynek vette a bíróság az aljas indokból elkövetett bűncselekményt, a tervszerű előkészületet, a durvaságot, illetve felhozták a vádak között azt, hogy a tetteseknek megélhetésük biztosítva van és ettől függetlenül a pénzért öltek. Tovább súlyosbító körülményként felhozták még azt, hogy a gyilkosság idején különleges intézkedések voltak érvényben, melyek a rend fenntartásához voltak szükségesek. 

És bár beigazolódott, hogy Nikodém volt a felbújtója az eseményeknek, csökkentett beszámíthatósága és töredelmes beismerő vallomása elegendő volt ahhoz, hogy megússza az akasztófát.  Az ügyvédek természetesen fellebbeztek és három napi halasztást kértek, mely alapján a honvéd törvényszék, kegyelmi tanáccsá alakult.

Egészen április 12.-éig kellett várnia a vádlottaknak, hogy végleges ítélet szülessen ügyükben. Egyik elítéltnek sem enyhített a honvéd törvényszék az ítéletén, így kegyelmi kérvénnyel fordultak a halálra ítéltek a kormányzóhoz. 1932. április 26.-án végül Horthy kormányzó döntése mindenki számára napvilágot látott. A katonai törvényszék elnöke közölte a két vádlottal, hogy legfelsőbb szinteken is szabad folyást engedtek az elsőfokú bíróság által megszabott ítéletnek, azaz mindkettőjüket felakasztják. A két vádlottat a siralomházba kísérték, hogy 24 óra múlva az akkor újonnan kinevezett állami ítéletvégrehajtó, Kovács János hóhér végrehajtsa rajtuk az ítéletet. 

Sztaniszlavszky és Kava külön cellában került elhelyezésre, utoljára csak cigarettát kértek. Kavához még édesanyja érkezett elbúcsúzni, zokogva ölelte fiát, majd a két elítéltet a papok meggyóntatták, egész éjszaka virrasztottak, nem tudtak aludni a gyilkosok. A szerdai kivégzésre csak nagyon kevés jegyet adtak ki. A Margit-körúti fogház udvarán megácsolták a két bitófát, majd a reggeli napfényben elővezették a két elítéltet. Spanyolfalat húztak az akasztófák elé, hogy nézők ne láthassák az elítélek szenvedését. 

Elsőként Kavát akasztotta fel a hóhér, majd a férfi által korábban írt búcsúlevelet a katonai lelkész olvasta fel:

“Kedves Tisztelendő úr!

Köszönöm a jóságát, amit irántam tanúsított és köszönöm, hogy foglalko­zott velem, csak velem volt. Bárcsak azelőtt is pap lett volna mellettem, nem jutottam volna, ide, ahol most vagyok. Megbántam a bűnömet és most kérem bajtársaimat és minden­kit, hogy legyenek becsületesek és imádkozzanak az én bűnös lelkemért.” 8 órai Ujság 1932. 93.szám  [A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.]

Sztaniszlavszky volt a második, akit a hóhér a bitófához vezetett. A szerencsétlen ember még utoljára szólni akart, de erre már nem volt lehetősége, hamar bevégezte ő is a kötél által. A katonai lelkész az ő halála után is szólt a jelenlévőkhöz. 

“Sztaniszlavszky József, akit ki­végeztek, beszélni akart. Helyette mondom el, amit ő akart mondani. Azt mondta nekem, azért lett belőle rossz ember, mert nem volt része családi ne­velésben, elszakadt a családjától, nem kapott vallási támogatást és így ju­tott szomorú sorsára. Azt üzeni minden­kinek, hogy szeresse a családját, tisz­telje a vallást és legyen hasznos tagja a társadalomnak.” -  8 órai Ujság 1932. 93.szám

 A cikk forrása: arcanum.com

Magyarország, 8 Órai Ujság, Tolnai Világlapja, Az Est, stb.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmultszazadok.blog.hu/api/trackback/id/tr2216817240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Club Sandwich 2022.01.19. 21:19:13

Pont a legnagyobb szaralak, a felbujto uszta meg... az osszeset akasztani kellett volna, es kellene a mai napig!
süti beállítások módosítása