A szabadság volt a vezérelvük, sokan közülük az életüket is feláldozták értek. Voltak, akik tetteikkel megváltoztatták a történelmet, voltak, akik szimbólummá váltak, voltak, akiket szinte elfelejtettek. Nekik állít emléket a Corriere della Sera néhányuk felidézésével.
Sophie Scholl 24 éves volt, amikor 1943. február 22-én lefejezték a müncheni börtönben. Az ítéletet tartalmazó papírlap hátsó oldalára egy szót írt: „Freiheit” – szabadság. Azért ítélték halálra, mert náciellenes röplapokat terjesztett és a házak falaira írt, hogy „Hitler a nép gyilkosa.” A röplapok így szóltak: „Semmi sem méltatlanabb egy nép számára, mint az, ha ellenállás nélkül hagyja magát vezetni a legelemibb ösztönökre alapozva…A legnagyobb kárt azooknak a becsületes polgároknak a milliói okozzák, akik csak azt akarják, hogy békén hagyják őket. Másoljátok és terjesszétek!”
Sophie filozófiát tanult az egyetemen bátyjával, Hansszal egy kis csoportot hozott létre „Fehér Rózsa” néven Clemens Brentano német romantikus író elbeszélése nyomán. Régi sokszorosítón készített röplapokkal már a háború elején felfedték, hogy Lengyelország megszállása óta 300 ezer zsidót öltek meg. Egyes történészek szerint ez volt az első alkalom, hogy amikor a holokausztról németek írtak. Akik olvasták a röpiratot, már nem védekezhettek azzal, hogy nem tudtak róla. A röplapok még tovább mentek. „A németeknek nemcsak szánakozást kell érezniük, hanem bűntudatot is. Érezniük kell, hogy bűnösek”. Sophie-t is társait az egyetem pedellusa jelentette fel a Gestapónál. Bátyját vele egy napon végezték ki.
Máhátmá Gandhit Winston Churchill, akit egyébként csodált, „félmeztelen, undorító fakírnak” nevezte, aki azonban 1947-re legyőzte a brit birodalmat békemeneteivel, nyilvános éhségsztrájkjaival, a gyarmatosítók elleni erőszakmentes akcióival. A hindu szélsőséges nacionalisták azonban árulónak tartották és 1948. január 30-án megölték, holott ők robbantásaikkal meg sem rendítették Londont.
Rosa Parks 42 éves alabamai fekete varrónő volt. 1955 december 1-én Montgomery városában autóbuszra szállt, hogy munkahelyére menjen. Az alabamai állami legfelsőbb bíróság éppen előző napokban hozott egy döntést arról, hogy a faji szegregáció sérti az alkotmányt. A busz tömve volt, és Rosa egy, a feketéknek fenntartott sorban ült le, de a vezető felszólította, hogy adja át a helyét egy fehérnek, akinek nem jutott hely. Ő azonban nemet mondott. Letartóztatták és állásából elbocsátották. A város fekete közössége autóbusz-bojkottot indított, ami hónapokig tartott. Ez volt egyben a Martin Luther King-féle erőszakmentes polgárjogi mozgalom első nagy sikeres akciója. Az amerikai legfelsőbb bíróság a következő évben megerősítette az alabamai döntést. Rose Parks 92 éves korában halt meg, és ő volt az első amerikai nő, akinek gyászszertartását a washingtoni Capitoliumban tartották.
Thich Quang Duc.
1963-ban Dél-Vietnamot az Amerika-barát, a helyi katolikus kisebbséghez tartozó Ngo Dinh Diem kormányozta, már folyt a háború Északkal, de amerikai harcoló egységek még nem érkeztek. A buddhista szerzetesek elutasították az erőszakot, imádkoztak, meditáltak és passzívak maradtak, míg végül egyikük, Thich Quang Duc, a saigoni főpagoda elöljárója 1963. június 11-én felgyújtotta magát tiltakozásul a buddhisták elnyomása, a korrupció és az országnak kiárusítása ellen. 66 éves volt. Pedig a buddhizmus Mahayana ágához tartozott, amely tiltja az öngyilkosságot. Két szerzetestársával leöntötte magát benzinnel, ő maga gyújtotta meg a gyufát. Mozdulatlanul, jajszó nlkül tűrte a szörnyű kínhalált, míg 10 perc múlva meg nem halt. A róla készült fotó- és filmfelvétel bejárta az egész világot – még Ingmar Bergman Persona című filmjébe is bekerült – és az emberek millióiban tudatosult, hogy milyen háború és milyen elnyomás folyik Vietnamban.
Jan Palach
Kevéssé ismert, hogy Thich Quang Duc példáját 1965 és 1970 között öt amerikai békeharcos követte, Jan Palach története azonban 50 éve a szabadságvágy iszonyatos példája világszerte.
„Én vagyok az első számú fáklya” – írta a 19 éves cseh fiatalember barátainak címzett búcsúlevelében. Addig csak egy csendes, szerény egyetemi hallgató volt Prágában. 1969. január 19-én a Szent Vencel téren gyújtotta fel magát hazája szovjet megszállása és a sajtó cenzúrázása ellen. Felesleges áldozatnak látszott. A csehszlovák kormány még a sírjának helyét is titokban tartotta, de 20 évvel később, 1989 november 17-én félmillió ember töltötte meg a teret és a nevét skandálva követelt szabadságot. Lubos Kohoutek csillagász Palachról nevezte el az általa felfedezett aszteroidot. Egy héttel a tüntetés után a börtönből kiszabadult ellenzéki írót, Vacláv Havelt megválasztották a parlament elnökének. Keleten változott a helyzet és Csehszlovákia visszatért a szabad Európába.
Bobby Sands.
A 27 éves Sands az IRA fegyveres szárnyának volt tagja. Illegális fegyvertartás címén börtönözték be. Azt akarta, hogy politikai fogolyként kezeljék. Ezért 1981-ben 9 fogolytársával együtt éhségsztrájkba kezdett. Bobby Sands 66 napi éhezés után halt meg. Margaret Thatcher brit miniszterelnök egyszer sem volt hajlandó tárgyalni vele, de 1998-ban London és Dublin aláírta a „nagypénteki egyezményt, amelyet két évtized béke követett a két Írországban.
Ezeknek a különböző korszakokban élt embereknek közös jellemzője a bátorság és a feltétel nélküli személyes elkötelezettség volt, ugyanúgy, mint annak a kínai fiatalembernek, aki 1989 júniusában a pekingi Tienanmen téren megállította a tankot. Senki nem tudja, mi lett vele, sem azzal a katonával, aki a tankot vezette és nem tiporta el. A kínai hadseregnek azonban nem sikerült fátylat borítania az esetre, amely szinte ugyanúgy lejátszódott napjainkban, csak ezúttal Hongkongban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.