Kimondjuk!

Éljen Eduárd!

Éljen Eduárd!

Az összefogás árnyéka - emlékeztető a "politikai öngyilkosságról"

2019. január 23. - Iván Ildi

Amikor az elmúlt hónapokban kissé erőre kapott a társadalmi elégedetlenség, a politikai pártok napok alatt maguk alá gyűrték a tétován formálódó tiltakozó mozgalmat. A politikai tudatosság hiánybetegsége, a vezéréhség, üdvözölte és felemelte a hosszú idő óta először reflektorfénybe került ellenzéki politikusokat. A kormányellenes tábor jó része hálásan belekapaszkodott a ténybe, hogy az eddig színtelen-szagtalan ellenzéknek végre arca lett. A hála és a feltámadó remények pedig kikezdik a memóriát. Volt már olyan ügy, amelyben jóformán teljes egyetértés jellemezte Orbán ellenzékét - az érvelések kissé különböztek, ám a következtetések teljesen egybevágtak.menekultek.jpg

2015-ben, amikor a menekülthullám elérte Budapestet, az emberek először megdöbbentek, aztán vettek egy nagy levegőt, és elkezdték tenni a dolgukat: etettek, itattak. szerveztek, akik tehették, szállást adtak. Nem altruizmus volt ez, csak helyesen értelmezett életösztön. Meglegyintette őket egy ősi törvény: a túlélés vagy közös, vagy semmilyen. Aztán jöttek a menekültellenes törvények, a plakátok, a propaganda, és egy eredménytelen népszavazás - mert az emberek jobbára még a saját tapasztalataiknak hittek. Jött a kerítés a határon, a kegyetlenkedés a menedékkérőkkel, menekülőkre uszított rendőrkutyák.
Később jött a választási kampány. A kormánypropaganda addigra már a saját hányadékában tapicskolva fröcsögött. Az ellenzék pedig, ahelyett, hogy rámutatott volna a fetrengőkre: nézzétek, milyen undorítóak, egészen másképp viselkedett. A "migránstémában" felettébb óvatosan járt el, s mi tagadás, ebben egység volt baltól jobbig. A politikusok az emberek "biztonságérzetére" hivatkoztak, és megmagyarázták híveiknek, hogy "politikai öngyilkosság volna" fellépni a kerítés és a migránsgyűlölet ellen, "pragmatikus politizálás", mondták, "szavazat-maximalizálás", "taktika". Megmagyarázták, hogy a politika egyenlő az elvtelenséggel, és a híveik ezt elfogadták, ezt prédikálták tovább a hitetleneknek. Olyan embereknek magyaráztak, akik '15-ben cipőket hordtak a sátortáborba a Keletiben. Akik munkába menet, reggel fél hétkor még beugrottak oda egy vödör tescós nápolyival a kölyköknek. Diákoknak, orvosoknak, óvónőknek, akik a pályaudvaron töltött hétvége után még álmukban is vajaskenyeret kentek.
Ez nem pragmatika volt, hanem lélekmérgezés, az elemi emberség elárulása. És működött.
Azóta én nem bizalmatlan vagyok velük, nem fenntartásaim vannak, nem kritikusan szemlélem a tevékenységüket. Akkor, ott, színt vallottak, és én zsigeri undort érzek irántuk.
Az emberek meghatódnak a látványtól, ahogy euforikusan ölelgeti egymást egy liberális és egy szélsőjobboldali nő. Pedig csak rivalizáló kollégákról van szó, akik most közös projekten dolgoznak, Minden munkahelyen van ilyen. Az ő munkahelyük az embertelen államrend, a projekt pedig a mi átverésünk.
2015-ben a valóságot éltük át.
Ami most zajlik az orrunk előtt, sötét csalás.

A bejegyzés trackback címe:

https://eljeneduard.blog.hu/api/trackback/id/tr9914583628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szepipiktor 2019.01.23. 19:29:13

Sok valós dolog van itt leírva de ez továbbra is a stuccpolitkia jele:
"kormányellenes tábor jó része"
Azok, akik egyáltalán megmozdultak, gyakorlatilag az eddig is atvív halmaz volt, pár szakszervezetek által kivezényelttel fűszerezve.
Budapesttől néhány kolométrerre - leszámítva pár várost - gyakorlatilag nulla az "érdeklődés", senki sem foglalkozik a napi eseményekkel.
Mivel valójában az ellenzék a társadalom egésze, többésge számáta lényeges dolgokat most sem veszi figyelembe, pici rétegigényekj, személyes megélhetési ambíciók láthatók naponta.
Ugye mindenki tudja, hogy például az egészségügyben a dolgozók túlterheltsége sokkal nagyobb a rendvédelmisekénél,. ráadásul itt emberek életéről van szó - az ellenzék mégsem vette a fáradságot, hogy feltűzze a zászlajára ezt a hatalmas thalmazt.
Ahogy a ranszolgatörvény sem a hazai munkavállalók többésgét érinti, azt a hazai vállalkozások problémáján keresztül lehetne kezelni.
Szóval amit látunk, az az ellenzék utolsó rángása csupán, tömegesen nő a paszív tábor és a kollaboráns médiájával, blogegreivel az ellenzék évztizedekre bebetonozza a csúti szotyis, véglek lenullázza az országot.
Teszi ezt a saját kényelme és az ideológiai baromsága érdekében.

rallus 2019.01.23. 19:38:52

Nem lehetsz ennyire pesszimista most, amikor a forradalmi ballib oldal keblére ölelte a zsidózó Jobbikot!
Van olyan szent cél-jelen esetben az ország újra lejtőre állítása-ami egy kupacba hordja a .....
A reménysugár ugyanúgy felcsillant, mint amikor a kommunisták átvették a párba a nyilasokat és együtt valósították meg a proletárdiktatúrát! Akkor a Vörös Hadsereg segítségével, most meg ......

Brix 2019.01.23. 21:30:14

@Ad Dio: "A willkommenskultur megbukott. A migrációs krízis kezelésére más tematikát kell kitalálni. Részben már meg is született a megoldás..." A willkommenskultur " valóban megbukott, eddig igaz, viszont, a migrációs krízis kezelésére még nem született átfogó, és hatékony megoldás. Nézzünk szembe a tényekkel! A populista politikusok riogatják az embereket , hiszterizálják a társadalmat, de a globális nagyfolyamatokat ők sem tudják megállítani... Ami eddig volt migráció terén, -szerintem csak a kezdet, hiszen a globalizáció, a tömeges kontinensek közti embermozgások, is csak néhány évtizedes történet még, a java ezután fog következni, amikor is tízmilliók fognak elindulni az óriási népesség-kibocsátó Afrikából vagy Nyugat-Ázsiából... Az ENSZ migrációs paktuma azt a tényt rögzíti, hogy felesleges védekezni , a migrációt nem lehet megállítani, így tereljék inkább legális mederbe...
Európának több ezer km-es szárazföldi határa van , ami hermetikusan soha nem lesz lezárható, aki meg egyszer valahogy bevergődik , soha nem fog hazamenni... Eleve nincsenek dokumentumai sem, beazonosíthatatlan és vissza sem fogadják sehová sem...
A populista politikusok azt hazudják az embereknek, hogy megőrzik vagy visszaállítják a fehér/keresztény/egykultúrájú államokat Európában , holott ez sehol nem lesz így...( már
most sem..)hazudnak a jövőről és illúziókat táplálnak az emberekben...
Én sem örülök az idegen kultúrából érkező, ismeretlen hátterű és kiszámíthatatlan szándékú embermilliók érkezésének, de annak az olcsó gyűlöletpropaganda- kampánynak sem , amit a populista politikusok - mint Orbán- folytatnak az "olcsó" népszerűség megszerzésért..
Meg akarnak bélyegezni mindenkit, aki nem ért egyet a jogállamiság és a demokrácia felszámolásával , hogy migránsbarát... Ez gusztustalan!

Hát löködnek! 2019.01.23. 21:34:20

"elkezdték tenni a dolgukat: etettek, itattak. szerveztek, akik tehették, szállást adtak."

Van valami kicsit is hiteles adat arról, hogy a migránsoknak hányan adtak szállást? Nekem valahogy nem rémlik, hogy ez akkoriban divatba jött volna. Gyurcsány megtehette, adott is szállást: 1 (egy) éjszakára egy családnak. Aztán mehettek.

"Ami most zajlik az orrunk előtt, sötét csalás."

Én inkább gusztustalan opportunizmusnak hívnám.

@morph on deer: "Mindössze cirka 60, azaz hatvan helyen volt kissebb-nagyobb megmozdulás"

Kéretik azt számolni, hogy egyidejűleg hány helyen volt. Mert ha Ágica végighaknizza a fél országot és mindenhol az utcára visznek kétszáz embert, az nekem nem olyan meggyőző.

"azon a cirka hatvan településen hogyhogy nem O1G MELLETT tüntettek inkább?"

Minek?

vajdasagi 2019.01.23. 22:28:59

@Populista Pista: Marseillesben elég sok a "migráns". Emiatt joga van orbánéknak arra, hogy ellopjanak Magyarországon szinte mindent?

Amúgy idegenek ide vagy oda, én turistaként igen kellemes sétákat tettem Marseillesben. Csodaszép város, nekem elhiheted. De a fő kérdés mégiscsak az: miért nem a kórházainkról beszélünk, mi közünk nekünk Marseilleshez? És megint csak: a NER-esek miért lopnak el mindent?

HEJJ HITLER ahogy a liberálisok mondják. 2019.01.24. 00:52:38

"Az emberek meghatódnak a látványtól, ahogy euforikusan ölelgeti egymást egy liberális és egy szélsőjobboldali nő."

Egyszerüen zseniális, ahogy fidesz rákényszeritette, a liberálisokat, hogy 30 évnyi észnélküli fasisztázás után, most összefogjanak, a nyiltan rasszista antiszemita jobbikkal, És minden gátlás nékül megmagyarázák, azoknak a legszélsöségesebb antiszemita megnyilvanulasaikat is.
Emlékezhetünk még arra, amikor Gyurcsány Ferenc, egy légy zümmögéséböl is kihallotta a "hej hitlert", és azonnal antifasiszta tüntetést rendezett sok éven át.
Éveken át azzal rémisztgették az egész országot, hogy elöbb utobb a fidesz ugyis összefog a a náci jobbikkal, most pedig ŐK AKARNAK BÁRMIÁRON ÖSSZEFOGNI VELÜK.
30 éven át MINDENKI fasiszta volt, aki nem értett egyet velük, most meg akár HOROGKERESZTES zászló alatt vonulnának a jobbikkal együtt, ha ezzel megbuktathatnák a kormányt.
Zseniális, nem tudom, hogy sirjak vagy röhögjek rajtuk.

Iván Ildi 2019.01.26. 15:04:02

@Hát löködnek!: Adat arról, hányan adtak szállást a menekülteknek? Adatom nincs, de én is önkénteskedtem egy ilyen helyen. Csak itt néhány hét alatt több száz ember fordult meg és töltött egy vagy több éjszakát. Jó pár ilyen ház volt, bár messze nem annyi, amennyire szükség lett volna. Igen, ez egy nagy szolidaritási hullám volt, és most már kezd feledésbe merülni. Nagyon sokan mozdultak meg.

Iván Ildi 2019.01.26. 16:12:42

@szepipiktor: Teljesen egyetértek azzal, hogy a jelenlegi ellenzék segíti a Fidesz uralmának fennmaradását. Végtelenül kártékonynak tartom a jelenlegi kormányt, de remélem, az írásomból kiderült, hogy én nem vagyok "az ellenzék bloggere".

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.29. 22:01:57

@Iván Ildi: Az un. ellenzékünk valóban "őfelsége ellenzéke". :-( Díszlet, vagy kellék csupán moszkoVityának az újabban már a látszatra sem adó látszatdemokráciájában. :-(

Mindegy is amúgy az ellenzék, hiszen a sokszorosan megfaragott választási szisztéma úgy lett kitalálva, hogy moszkoVitya leválthatatlan legyen. Ha netán mégis sikerült volna (alig egy éve úgy tűnt a taktikai szavazás bejöhet), akkor meg jött a választási nemcsalási bizottság és egy hét alatt kihozta a 3. kétharmadot. :-(

h2o.ingyenweb.hu/tema/75.html

Ha pedig választáson nem lehet legyőzni moszkoVityát, akkor biza másképpen fog bukni. Nem tudom hogyan, de hogy fájdalmasabb lesz a bukása mint egy sima választási vereség az biztos.
süti beállítások módosítása