A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2020.09.23. 07:20 Blackwaters

Szigorít Johnson: este 10-kor be kell zárnia a vendéglőknek

covid-pubs-restrictions.jpgKedden közel 5000 új Covid-beteg lett, ami drámai növekedés. A helyzet pedig súlyosbodni fog.

4926 új beteget regisztráltak kedden, ami óriási növekedés a korábbi napok számaihoz képest, így összesen eddig már 400 ezernél is többen fertőződtek meg a Kínából indult koronavírussal. Azonban Sir Patrick Vallance, a kormány tudományos főtanácsadója szerint ez a szám egy hónap múlva megtízszereződhet könnyen, vagyis akár napi 50 ezer új beteg is lehet, és ennek megfelelően többszáz halott, amennyiben nem tartják a távolságot a britek és nem követik a járványügyi intézkedéseket. Boris Johnson a romló mutatók miatt most a további korlátozások mellett döntött: csütörtöktől a pubok és éttermek este 10 órakor be kell zárjanak. Érvényben marad továbbá a hatos szabály is, amit nemrégiben hoztak, és emeltek a büntetési tételeken. Aki maszk nélkül utazik, azt immár minimum 200 fontra büntetik első alkalommal. A maszkviselés a taxikban is kötelező lesz, továbbá a boltokban a vevőknek és eladóknak is kötelező a maszk. Eddig 30 ember vehetett részt a korlátozások óta az esküvőkön, ez a szám most 15-re csökken. A pubok korlátozott nyitvatartása mellett a fociszerető briteknek az is érvágás lesz, hogy bár korábban úgy volt, hogy október 1-től élőben is szurkolhatnak kedvenceiknek, ezt mégsem tehetik meg majd, marad az online közvetítés vagy a tévé valamennyi sportág esetén. A miniszterelnök önfegyelemre és kitartásra buzdított, bár hangsúlyozta, nem állhat le a gazdaság, a munkáknak folytatódnia kell. Wales és Skócia követi Anglia példáját, sőt, utóbbi még szigorúbb intézkedéseket foganatosított: nem fogadhatnak a lakosok otthonukban senkit, és nem látogathatnak másokat sem.

Szólj hozzá!

Címkék: anglia halál betegség kormány esküvő szabály skócia 2020 boris johnson Wales ekozbenlondonban halálozási arány Eközbenlondonban koronavírus Covid-19


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr3216210870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása