A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2019.05.17. 08:15 Blackwaters

Tengerparti brit városok tűnnek el hamarosan a Föld színéről

flood-risk-climate-sea.jpgÉs ez még csak a kezdet a Környezetvédelmi Ügynökség szerint, amely azonnali cselekvésre szólít fel.

A klímaváltozással együtt járó tengerszint-emelkedés főleg azokat az országokat sújtja első körben, amelyeknek vannak települései a víz közelében. Nagy-Britannia, ahol az időjárás változóban van, ilyen hely. Ezért most az Ügynökség vezetője azt szorgalmazza, hogy az állam minél előbb kezdje el komplett közösségek és városok átköltöztetését magasabban fekvő helyekre az országban. A Guardiannak nyilatkozott a testület elnöke, Emma Howard Boyd, aki szerint akár 4 Celsius fokos hőmérséklet emelkedésre is lehet számítani globálisan. Ez gyakorlatilag a sarkok teljes elolvadását, a tengerek szintjének több tíz méteres megemelkedését jelenti (összehasonlításképpen: a párizsi klíma csúcson maximum 1,5 Celsius fokos emelkedést céloztak meg az államok). Az Ügynökség vezetője szerint ekkora változást semmilyen fal vagy más emberi létesítmény nem tud megállítani, jobb tehát időben alkalmazkodni a növekvő veszélyhez, és ha kell, elköltöztetni a tömegeket a partokról. Stratégiai cél az emberek életének megóvása, a károk minimalizálása és ha bekövetkezett a pusztulás, a gyors újjáépítés.

A hosszabb távon várható öt méteres tengerszint-emelkedés (ld. a lenti képen) katasztrofális hatással lesz majd az országra. De már a közeljövőben is számításaik szerint mintegy 114 mérföld hosszú partszakasz helyzete lesz reménytelen és mintegy 1000 mérföld hosszú part lesz erős eróziónak kitéve. A kormány tanácsadó testülete, a Klímaváltozás Bizottság jelentése szerint 2080-ig csak Angliában mintegy 1,5 millió otthon válik közvetlenül veszélyeztetetté az áradások miatt. Az elmúlt években már történtek olyan esetek, mikor a tengeri viharok és áradások megrongálták az infrastruktúrát, de ezek eltörpülnek a következő évtizedekben várható pusztításokhoz képest. A Környezetvédelmi Ügynökség most azt szeretné elérni, ha 2050-ig sikerülne az országot ellenállóvá tenni a klímaváltozás következményeivel szemben. Erre évente 1 milliárd fontot fordítanának. A témáért felelős miniszter erre reagálva jelezte, hogy 6 év alatt már 2,5 milliárd fontot költöttek 300 ezer veszélyeztetett otthon védelmére, de elismerte, hogy további intézkedésekre van szükség. Ezzel a törekvéssel áll összhangban az a javaslat is, amelyet a Klímaváltozás Bizottságának elnöke, Lord Deben nyújtott be a parlamentben. Eszerint 2050-re egész Nagy-Britannia kibocsátásmentes, azaz zéró-emissziójú ország kell legyen. Ennek első lépése az lesz, hogy 2025-ig teljesen kivonják a szénerőműveket a villamosenergia termelésből, ezzel az iparosodás előtti szintre csökkentik a kibocsátási értékeket.

britain-5-meter-sea-level.jpgVeszélyeztetett partszakaszok az Egyesült Királyságban

(forrás: Haskell Indian Nations University)

20 komment

Címkék: anglia politika katasztrófa időjárás környezetvédelem klímaváltozás pusztítás 2050 tengerszint Nagy-Britannia ekozbenlondonban Eközbenlondonban


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr1014817060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

silverrant 2019.05.18. 11:43:48

Ugyanitt bontott epitoanyag elado

Szalay Miklós 2019.05.18. 14:57:25

Egy tömör, de alapos összefoglaló a globális problémákról, a felmelegedésről:

egyvilag.hu/temakep/078.shtml

Tranquillius 2019.05.18. 16:08:01

Ez egy 18 ezer éve tartó folyamat. A tenger már a kontinensről is leválasztotta a Brit-szigeteket. Lásd: Elmosódó Anglia: pangea.blog.hu/2017/04/12/elmosodo_anglia
Illetve egész erdőségeket találni a tenger szintje alatt az angol partoknál: pangea.blog.hu/2018/08/20/anglia_tengerbefult_erdoi

Flúgatlan 2019.05.18. 17:30:20

Csatlakozva Tranquilliushoz:

Nem kellene mindent a globális felmelegedésre fogni meg összekötni a CO2 kibocsátással. Nagy probléma az, tényleg csökkenteni kell az üvegház-hatást, de a parti erózió mindig is megvolt. Ezer évekkel ezelőtt is tűntek el parti városok hasonló módon. Lehet, hogy a felgyorsuló tengerszint-emelkedés felpörgeti ezt, de nem kell az egészet a felmelegedés nyakába varrni.

Ne csináljunk hamis árukapcsolást, mert az a valódi környezetvédelmi erőfeszítéseket hitelteleníti.

gigabursch 2019.05.18. 21:42:44

Ugye milyen jó hely a Kárpát-medence?

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.05.19. 01:02:37

@Flúgatlan:" Lehet, hogy a felgyorsuló tengerszint-emelkedés felpörgeti ezt, de nem kell az egészet a felmelegedés nyakába varrni."

A Világtenger szintje a melegedés miatt emelkedik. Nincsen más oka. Ez fizika. Tűnnek el a gleccserek, olvad, illetve húzódik vissza a belföldi jégtakaró, az olvadékvíz a tengerekbe és óceánokba kerül.

Parti erózió mindig volt és van, és lesz is, de a megemelkedő tengervízszint a hullámtöréssel egyre intenzívebb eróziós hatást fejt ki a partvonalakra. A mai lapos partszakaszok pedig szépen el fognak tűnni. Az emberiség tekintélyes része él tengerpari városokban (gondoljunk csak olyan metropolisokra, mint London, New York, Los Angeles, Toki vagy Sydney. A mérnökök vagy kitalálnak valamit, vagy az évszázad végére ezek a városok a mostani helyükön nem fognak létezni.

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.05.19. 01:17:13

@Tranquillius: 18 ezer évvel ezelőtt még nem élt 7 milliárd ember a Földön. Most igen.

Armeemarsch Nr. 7 2019.05.19. 08:17:23

@Republic Forever!: " 18 ezer évvel ezelőtt még nem élt 7 milliárd ember a Földön. Most igen." - majd nem fog megint...

John Brennan 2019.05.19. 08:23:50

@Republic Forever!: a felmelegedés nem emberi eredetű

2019.05.19. 09:40:04

@gigabursch: Jó hely rengeteg seggfejjel. Valahogy a kettőnek sosem sikerül eltalálnia egymást.

2019.05.19. 09:41:24

Az Andokban fenn találtak kikötőt, azaz a tenger szintjének van hova emelkednie.

Tangooo 2019.05.19. 11:39:04

Azért az erózióban nem csak a klímaváltozás a bűnös.

Szamiz67 2019.05.19. 12:25:40

@John Brennan: Probléma megoldva, kéz leporol.
Ja, végül is mi közünk hozzá, hogy százmillió évek alatt 'elraktározott' szénhidrogén mennyiséget 1-200 év alatt elégettünk, hogy kivágtunk kontinenseket borító erdőket, hogy monokultúrákkal, nagyipari mezőgazdasággal nyomtuk tele a Földet, hogy műanyaggal borított tengernyi területek léteznek, hogy lehalásztuk az óceánokat, a megmaradt halak, tengeri emlősök teli vannak szennyező anyagokkal és műanyaggal, hogy a termőföld erősen fogyóban, hogy ivóvíz egyre kevesebb jut, hogy1-2 emberöltő alatt is annyit változott a Föld klímája, élhetősége, mint korábban ezer év alatt. Abban igazad lehet, hogy a leszarom magatartás, meg a hülyeség viszont változatlan és örök.

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.05.19. 13:58:05

@John Brennan: "a felmelegedés nem emberi eredetű"

Részben emberi eredetű. Hogy mekkora részben, az vita tárgya a tudósok körében is.

Különben sem a klímaváltozás oka a fontos, hanem a következményei.

Tranquillius 2019.05.19. 15:12:52

@Republic Forever!: 7,668 milliárd-ot akartál írni? Amúgy elég lenne egy hetven méter magas gátat építeni, ugyanis ha minden jégtakaró elolvad a földön az 66 méterrel emeli meg a világtengerek szintjét. Ha még jönne rá 10 méter Magyarországnak is lenne tengerpartja. Ennek fényében érdemes lakást vásárolni.

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.05.19. 15:14:36

@Tranquillius: Csak úgy süt belőled az illiberális értelem...

steery 2019.05.19. 16:32:45

A Tűzgyűrű filmekben azt látjuk, hogy a jövőben a Csendes-óceán partján fekvő nagyvárosokat több száz méter magas vasbeton falakkal védik a tenger felől érkező óriás szörnyektől. Mi a gond az ilyen giga beruházásokkal? Az egyik a méretük: egy 70 méteres gátfalnak minimum 10-20 méter szélesnek kell lennie az alapjánál és minimum 10-20 méter mélyre nyúló, masszív alapozást kíván. Azaz irgalmatlan mennyiségű acélt, betont és követ kell hozzá felhasználni, amit más vidékekről kell odaszállítani, mert a helyszíneken általában mindből hiány van. Egy több milliós nagyváros több száz négyzetkilométeren terül el, tehát a gátnak legalább 10-20-30 km hosszúnak kell lennie. És nem csak vízállónak, de viharállónak, hurrikán, földrengés és cunami állónak is kell lennie. És évszázadokon át állnia kell. Plusz állandóan őrizni és védeni kell a terrortámadásoktól, háborús cselekményektől, mivel mi sem könnyebb, mint egy robbantással vízbe folytani több millió embert. Ha a víz mégis átszivárog a gáton vagy a gát alatt, akkor szivattyúzni kell, tehát a szárazföld felőli oldalon kellenek kutak, vízelvezető árkok, szivattyúállomások, erőművek ezek működtetéséhez (szélkerekek a gát tetején, tengeráramlás erőművek a vízben). Pontosan hány várost is kéne globálisan ilyen kerítések mögé zárni? És mi lesz azokkal a városokkal, amik nem elég fontosak a védelemhez? És mi lesz a parton sorakozó városok közti területekkel, amiket szintén védeni kéne? Hány kilométert kell a falrendszerből évente felépíteni ahhoz, hogy időben elkészüljünk vele? Még ha az építés több lépcsőben is zajlik, azaz mondjuk egyszerre csak 10 méter magasra építjük, majd ahogy emelkedik a tenger, ráhúzunk még 10 métert, akkor is óriási feladatról van szó. Ki fogja ezt finanszírozni és miből? És mi lesz a rengeteg hajókikötővel? Átalakítjuk mindet úszóművé? Pontonokra telepítjük őket?
Akárhogy nézem, a feladat megoldhatatlan. Sokkal olcsóbban kijövünk, ha azt az 1-2-3 milliárd embert elköltöztetjük a veszélyeztetett területekről magasabb vidékekre és ott komplett, új városokat húzunk fel nekik. A kérdés csak az, mit fognak szólni hozzá a már ott élők, hogy hirtelen rengeteg klíma menekült költözik hozzájuk? Mit fog szólni mondjuk a magyar lakosság ahhoz, ha Európából hirtelen, néhány évtized alatt mondjuk beköltözik hozzánk vagy 100 millió menekült? Hová tesszük őket? És főként: mivel fogjuk etetni őket?

Világít a torony 2019.05.19. 18:11:55

Gyanítom, hogy nem a Brit-szigeteké a legnagyobb probléma halmaz a tengerszint emelkedése miatt.

Tranquillius 2019.05.19. 20:17:15

@Republic Forever!: Azt érzékelem a kommentedből, hogy ideológiailag kissé túlfűtött állapotban vagy, de azt nem, hogy vetted volna a fáradságot, hogy erről a másik félnél is meggyőződjél. :)
süti beállítások módosítása