2021. november 29. 16:00 - Danube Institute

Elhallgattathatták a kínai teniszcsillagot

A dermesztő csönd, ami az elmúlt napokban körbe vette Peng Shuait, a kínai sportcsillagot, szöges ellentétben áll azzal a bejelentésével, hogy Csang Kao-li - aki korábban a Kínai Népköztársaság miniszterelnök-helyettese volt - három évvel ezelőtt szexuálisan zaklatta. Bejelentésében a sportolónő úgy írta le magát, „mint egy lepke, aki a lángok közé száll”, hogy „elmondja az igazat”.

kinatenisz_nyito.jpg

Az esemény nem utolsó sorban azért kiemelt fontosságú, mert Kína néhány hónapon belül otthont ad a 2022-es téli olimpiai játékoknak – a sportolónő elhallgattatása miatt pedig sokan a játékok bojkottálását propagálják.

Peng Shuai, a kínai tenisz világsztárja egész karrierje során harcolt a kínai kommunista rendszerrel. Küzdenie kellett azért, hogy eldönthesse kivel szeretne edzni, milyen versenyeken szeretne részt venni és hogy mennyi pénzt tarthat meg magának. A 2000-es évek közepén döntötte el, hogy nem hajlandó keresetének több mint a felét az államnak juttatni. Bár sikerült elérnie célját, önzőnek és kvázi hazaárulónak bélyegezte a kínai propaganda. Mivel azonban ezután érte el legnagyobb sikereit, a hivatalos álláspont hamar megváltozott róla: nemsokkal később a kínai állami média Peng Shuait „a mi Kínai Hercegnőnknek” nevezte.

Shuai megpróbáltatásai ezzel sem értek véget. Néhány nappal ezelőtt szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-lit, aki korábban a Kínai Népköztársaság miniszterelnök-helyettese volt.

Csang Kao-lival 2012 körül találkozott először, aki ekkor még csak Kína egyik régiójának volt a párttitkára. Bár romantikus kapcsolat szövődött közöttük, a férfi kihasználta és lenézte őt – majd pedig szexre kényszerítette. Peng Shuai erről azt írta: egész idő alatt sírt.

Posztját a kínai cenzorok 34 perc alatt tüntették el közösségi média oldaláról. A nemzetközi felháborodásról pedig az ottani média egyáltalán nem ad hírt.

A nemzetközi botrányt megelőzni próbáló Kína gyorsan fellépett és elhallgattatta a sportolónőt. Az országban egyébként általános jelenség, hogy növekszik a szexuális visszaélések száma.

Jelentéktelen eseményekre küldték el Peng Shuait, ahol mosollyal az arcán teniszlabdákat írt alá. A propaganda azt az üzenetet próbálta küldeni, hogy nincsen semmi baj, a dolgok mennek tovább, mintha mi sem történt volna. Az egyetlen dolog, ami hiányzik a felvételekről az a sportolónő hangja. Egyik eseményen sem szólalhatott meg, teljesen elnémították. Sokan attól tartanak, hogy a felvételek csak annyit bizonyítanak, hogy Peng Shuai még él – de valószínűleg a szabad mozgást és felszólalást teljesen megvonták tőle.

Szemlézte: Zemplényi Lili Naómi

komment
süti beállítások módosítása