2021. június 23. 09:35 - Danube Institute

Visszatérhet a lengyel közéletbe Donald Tusk

Vajon az Európai Néppárt elnöke lesz a szebb napokat is megélt lengyel ellenzék megmentője? – feszegeti a kérdést Marie Wilczek a Politico európai kiadásában.

tusk_nyito.jpg

Lengyelországban felröppentek a pletykák arról, hogy az egykori miniszterelnök, majd azóta uniós politikai vizekre evező Donald Tusk visszatérhet az általa alakított párt, a Polgári Platform (PO) élére – tudta meg a Politico. Az ismert politikus korábban a hónap folyamán már leszögezte: nincsenek további személyes ambíciói, viszont szeretné „helyreállítani a lengyel demokratikus normákat”. Egy helyi lap újságírója úgy fogalmazott, hogy az Európai Néppárt vezetése Tusk számára egyfajta visszavonulással ért fel, amelyet mostanra kifejezetten megunt, ezért ismét hazai politikai babérokra törne. Mint ahogy arról a portál beszámol,

a jelenleg Polgári Koalíció (KO) néven futó, a PO-t és több kisebb pártot magába foglaló ellenzéki csoportosulás Tusk 2014-es távozása után kudarcot kudarcra halmozott, a 2015 óta hatalmon lévő Jog és Igazságosság (PiS) pedig egyre rosszabb viszonyt ápol Brüsszellel.

A PO rekordgyenge teljesítményének (a legutóbbi közvélemény-kutatásokon csupán 16% körüli támogatottság) fényében sokan üdvözítőnek tartanák annak a személynek a visszatérését, akinek irányítása alatt korábban jól muzsikált a párt. Nemrégiben Joanna Kluzik-Rostkowska parlamenti képviselő egy félszáz kollégája által szignózott levélben arra hívta fel a pártvezetés figyelmét, hogy a PO fordulóponthoz érkezett, és komoly reformokra szorul. A Politico-nak azt is elárulta, hogy szerinte az időszerű újratervezés egyik alapja Tusk visszatérése lenne.

Azt azonban a Politico szerzője is elismeri, hogy a 64 éves politikus nem hagyott teljesen makulátlan örökséget maga után,

ezért az ellenzéki oldalról is többen nehezményeznék a lengyel közéletben való újbóli feltűnését. Mint felidézi, ciklusának végét a miniszterei körül kialakult botrányok tarkították, továbbá számos intézkedése népszerűtlennek bizonyult; elég csak a nyugdíjkorhatár felemelésére gondolni, amelyet a PiS kormányra kerülését követően azonnal visszaállított a szociális háló pénzügyi megerősítésének keretében – megalapozva ezzel is a pártok közti támogatottságbeli különbséget.

Ezeket a korábbi tapasztalatokat a kormánypárt mindenképp felhasználhatja kampánya során, ha esetleg egy Morawiecki-Tusk párbaj alakulna ki

– következtet a cikk írója. Éppen ezért Varsó polgármestere, a tavalyi elnökválasztáson egy hajszállal alulmaradó Rafał Trzaskowski nem nézi jó szemmel a „nagy visszatérést”, noha ez jól magyarázható a belső hatalmi rivalizálással is. Szerinte az ellenzék túl nagy támadási felületet adna a PiS-nek, ha Tusk mögé sorakozna fel, ezért a múlt helyett inkább a jövőbe kell tekinteniük.

Sokan ugyanakkor erősen kétségbe vonják Trzaskowski vezetési képességeit, főleg abból kiindulva, hogy az ellenzéket sem tudta összefogni.

Bár egyesek készpénznek veszik az Európai Tanács volt elnökének népszerűségét, a különböző felmérések azt mutatják, hogy a lengyelek alig egyharmada örülne a visszatérésének.

Szemlézte: Irlanda Balázs

komment
süti beállítások módosítása