2020. október 28. 08:01 - Danube Institute

Lovas rendőrökre támadtak vírusszkeptikus tüntetők Ausztráliában

melbourne.jpg

Tizenhat embert letartóztattak, három rendőr pedig megsérült Melbourne-ben egy koronavírus-korlátozások ellen tiltakozó, erőszakos összecsapásokba torkolló megmozduláson – számol be az ausztrál The Age hírportál. „Hagyj békén, te rasszista ló!” – kiabálta az egyik résztvevő.

A rendőrség közleménye szerint az incidens során zászlórúddal mértek ütéseket rendőrlovak fejére, és egy rendőrségi furgonban is komoly károkat okoztak a tüntetők. Összesen 61 bírság került kiszabásra.

A „szabadság napjának” elnevezett megmozduláson több száz korlátozások ellen tiltakozó, maszkot nem viselő ember gyűlt össze és okozott komoly felfordulást a város főbb utcáin. Az esemény helyi idő szerint október 23-án délután vette kezdetét egy első világháborús emlékműnél, erőszakos formát pedig akkor öltött, amikor a tömeg megkísérelte a menetelést a városközpont felé. A rendőrök ekkor körülvettek egy megafont tartó férfit, majd egy tucatnyi tüntető nekiment az intézkedő rendfenntartóknak – közölték szemtanúk. Légi felvételeken jól látszik, ahogy a résztvevők rigmusok skandálásába kezdenek, miközben nemzeti zászlójukat lobogtatják. Az énekek elsősorban a lezárások feloldását, valamint Daniel Andrews tagállami miniszterelnök lemondását követelték. Az akció folyamán fáklyákat és tűzijátékokat is gyújtott a feldühödött tömeg – írja a hírlap.

A rendbontás helyszínére több száz járőrt és rohamrendőrt vezényeltek ki, köztük lovasokat és kerékpárosokat is. Az egyenruhások sorfallal igyekeztek megakadályozni, hogy a csődület a Princes-hídon átkelve megrohamozza a városközpontot. A mozzanat egy pattanásig feszült patthelyzetet teremtett, melynek során a tüntetők a rendőrlovakat ütlegelni kezdték, a rendőrök pedig erre válaszul paprikasprayt vetettek be. „Az igazat mondjátok!” – harsogta a tömeg. A rendőrök a média munkatársait biztonsági okokból kiemelték a demonstrálók közül, azonban így is készült néhány beszédes felvétel: az egyiken látható, ahogyan egy férfi rasszizmussal vádolja az egyik rendőrlovat, miközben zászlajával bántalmazza a jószágot.

Délután négy óra tájt a résztvevők visszavonultak a kiindulási pontra, majd onnan továbbhaladtak Dél-Melbourne irányába, természetesen folyamatos rendőri kísérettel – tájékoztat a portál. A városrész utcáin végigmasírozó emberáradathoz folyamatosan csatlakoztak, hogy kinyilvánítsák támogatásukat, vagy éppen ellenszenvüket. Míg valaki az erkélyéről tapssal és éljenezéssel üdvözölte őket, más szégyenteljesnek nevezte a megmozdulást: „térdre borulva kéne köszönetet mondaniuk a miniszterelnöknek, amiért megmenti az életüket” – fogalmazott egy felháborodott hölgy. A tüntetés délután öt órakor ért véget, amikor a rendőrség ideiglenes őrhelyet telepített egy benzinkútnál, ahol egyesével megbírságolták a megmaradt tiltakozókat – értesült a lap.

A sérülést szenvedett rendőrök közül az egyik a veséjére kapott rúgást, míg a másikat elővigyázatosságból szállították kórházba. A 16 letartóztatást és a 61 bírságot különböző jogszabálysértések indokolták. Ilyen volt a maszk viselésének elmulasztása, a lakóhely 25 kilométeres körzetének elhagyása, a hivatalos személy elleni erőszak, valamint az igazoltatás megtagadása – derült ki jelentésekből. A bírságok több ezer ausztrál dollárra rúghatnak. Az állami rendőrség szóvivője közölte, hogy a bántalmazott lovak nem sérültek meg. „Victoria állam rendőrsége elfogadhatatlannak tartja azt az önző viselkedést, mellyel megszegik a tisztifőorvos utasításait” – tette hozzá.

Az állam miniszterelnöke még a tüntetés előtt kifejtette, hogy a tiltakozás nagy veszéllyel lehet a koronavírus elleni harcra, hozzátéve, hogy szabálysértés esetén a rendőrség határozottan fog fellépni. „Mindenkinek otthon kéne maradnia, hiszen a hivatásos szerveknek így is van elég dolga, a tiltakozásnak pedig semmi értelme” – hangoztatta a kormányfő. Luke Cornelius, az állami főkapitányság parancsnokhelyettese egy nappal az események előtt elmondta, hogy az emberek rekreáció és társas együttlét miatt elhagyhatják otthonukat, a tüntetés pedig nem lehet jogellenes, hiszen a gyülekezési jog az alapvető emberi jogok részét képezi. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a tisztifőorvos direktíváit mindenképp be kell tartania a tüntetőknek.

Szemlézte: Irlanda Balázs

komment
süti beállítások módosítása