2020. október 19. 15:06 - Danube Institute

Szabad-e alkotmánybírót jelölni kampányidőszakban?

trump_barrett.jpg

Írta: Orbán Tamás, a Danube Institute kutatója

Ginsburg alkotmánybíró halálával újra fellángolt a kinevezési vita az Egyesült Államokban, ami békeidőben sem szokott könnyen lezajlani, de most a kampányidőszak még inkább megnehezíti a folyamatot. A mostani esetben a lehető legnagyobb a nyomás mindkét oldalon, mert megtörténhet, hogy az új bírón fog múlni a novemberi választás eredménye.

Az Államokban közismert jogász, feminista ikon és polgárjogi harcos, Ruth Bader Ginsburg 87 évesen szeptemberben elhunyt, üresedést hagyva maga után az alkotmánybíróságban, ami hatalmas politikai vihart indított el. Nem is csoda, hiszen már csak hetek választanak el az elnökválasztástól, és ilyenkor minden apróság megrengeti a pattanásig feszült idegeket, egy új alkotmánybíró kinevezése pedig egy valóságos földrengéssel ér fel Amerikában. A néhai bírónak (állítólag) a halálos ágyán tett utolsó kérése is erre vonatkozott, mégpedig, hogy ne iktassanak be senkit a helyére, amíg le nem járnak a választások.

De miért olyan fontos egy alkotmánybírói kinevezés? Nos, az amerikai politikai berendezkedést az ún. „fékek és ellensúlyok” rendszere hálózza be, amely többek között előírja, hogy a különböző hatalmi ágak és szervek tagjai eltérő idejű mandátumot töltsenek be. Ennek fényében az elnököt négy évre választják, míg a szenátorokat hatra, a képviselőket kettőre, az alkotmánybírókat pedig életük végéig. És mivel egy új bíró kinevezése az elnök hatáskörébe tartozik, a négy vagy nyolcéves elnöki mandátum alatt kinevezett bírók az egyes elnökök egyik legfontosabb örökségeiként vannak számon tartva, lévén, hogy jóval az ő leváltásuk után is megtartják pozíciójukat.

Az amerikai alkotmánybíróság (vagy legfelsőbb bíróság) az ország legmagasabb igazságszolgáltatói szerve, melynek legfontosabb feladata, hogy az alkotmány szövegét értelmezze, valamint az új törvények alkotmányosságát felülvizsgálja. Eddig nem is lenne baj, de van egy másik, kevésbé használt funkciója is a bíróságnak, mégpedig a szövetségi választás eredményének eldöntése abban az esetben, ha az eredmény túlságosan szoros és egyik párt választási csalásra hivatkozva nem fogadja el a vereségét.

De miért számítana egy ilyen esetben, hogy ki ül a legfelsőbb bírói székekben? Elvégre egy független szövetségi szervről beszélünk, amelynek résztvevői egyik pártnak sem hivatalosan a tagjai. Nos, attól még, hogy pártok nem állnak az alkotmánybírók mögött, vitás kérdésekben a saját meggyőződésüket követik, és egy-egy ilyen jogász karrierje alatt meghozott döntései alapján liberális vagy konzervatív jelzőkkel tüntetik fel őket. És mivel az amerikai politika csupán két pártóriás folyamatos küzdelméről szól, ezért ezek a bírók is rendszerint egyik vagy másik párt elképzeléseivel értenek inkább egyet.

A kilenctagú testületben eddig öt konzervatív és négy liberális bíró ült, de Ginsburg halálával a demokraták elvesztették egyik támogatójukat, míg a republikánusoknak esélyük nyílt még egy bíróval bebiztosítani magukat. Ha sikerül a kinevezés, akkor az állás 6-3-ra változik, így a fent vázolt hipotetikus helyzetben is garantált a republikánus győzelem, még akkor is, ha egy konzervatív bíró a másik oldalra szavazna. Ezért igyekeztek a demokraták minden áron megakadályozni 2018-ban Brett Kavanaugh kinevezését, és ezért harcolnak most annyira, hogy elkerüljék Amy Coney Barrett alkotmánybíróvá válását. Trump új jelöltje mellesleg sok tekintetben Ginsburg szöges ellentétének tűnik, hisz amaz elismert feminista jogászként rengeteget tett a nők egyenlő szerepvállalásáért és az abortusz széleskörű elérhetőségéért, míg Barrett gyakorló katolikusként inkább a hagyományos családmodellben hisz és a magzatvédelmet tartja egyik fő feladatának.

Így, hogy már értjük miért ilyen kényes kérdés egy alkotmánybírói kinevezés kampányidőszakban, térjünk rá a vita részleteire. A fent vázolt okokból érthető, ha egyesek veszélyesnek tartanak egy közvetlenül a választások előtt történő kinevezést, viszont a folyamat alkotmányjogilag semmi akadályba nem ütközik, más szóval az elnökön múlik, hogy jelöl valakit vagy sem. Ha a jelölés megtörtént, akkor a szenátus (felső ház) feladata, hogy egy nyilvános meghallgatás után beiktassa vagy elutasítsa a jelöltet, többségi szavazással természetesen.

A kérdés, miszerint etikus vagy sem ilyen időszakban jelöltet állítani szenátus elé, már szinte a kezdetektől foglalkoztatta az amerikai törvényhozókat. Az egyik tábor hívei rendszerint Lincoln elnök precedensével hozakodnak elő, aki betöltetlenül hagyta a megüresedett széket, mert úgy gondolta, hogy a választópolgároknak joga van ebben is állást foglalni, ezért annak az elnöknek a feladata lesz a jelölés, aki megnyeri a választást. Ezen logika mentén a ’60-as évektől létezik az ún. „Thurmond-szabály” is, ami szerint a szenátusnak erkölcsi kötelessége blokkolni minden kampányidőszakban történő alkotmánybírói kinevezést, függetlenül attól, hogy ki is a jelölt vagy a jelölő elnök. Természetesen ez nincs törvénybe iktatva, így senki sem kérheti számon a betartását egy szenátoron sem.

A másik tábor ezzel szemben azzal érvvel, hogy egy adminisztráció vesztes kampány esetén is még január végéig hivatalban van, ezért nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy ne hagyja az alkotmánybíróságot akár fél éven keresztül döntésképtelen állapotban (ami nyolc bíró esetén meg is történhetne). Elvégre az elnök az utolsó évben is elnök, végeznie kell a munkáját.

Na de ki az egyik és ki a másik tábor? Nos, attól függ, hogy éppen ki van többségben a szenátusban. Mindkét párt alkalmazta már a Thurmond-szabályt, ha a szenátus többségével ellentétes volt az elnökség, és mindkét párt szenátorai iktattak be már alkotmánybírókat, ha az elnökkel egy pártba tartoztak. Sőt, ha a történelmi precedenst nézzük, rendkívül kevés esetben történt ettől való eltérés.

Ha Lincoln példájából kiindulva az elnöki etikát vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy soha nem történt meg az, hogy egy elnök elhalassza a jelölést és aztán el is veszítse a kampányt, magyarán csak olyan esetben gyakorolták az amerikai elnökök ezt a rendkívüli nagylelkűséget, ha teljesen biztosak voltak pártjuk győzelmében, Lincolnt is beleértve. Ha a szenátusi döntéseket nézzük, akkor is hasonló a helyzettel találkozunk. Eddig tíz olyan esetben történt választást megelőző jelölés, amikor a Fehér Házat és a szenátust is ugyanaz a párt birtokolta, ebből kilenc alkalommal meg is történt a kinevezés. A hat olyan esetből viszont, amikor ellentétes párt szenátorainak kellett elbírálni a jelölt „alkalmasságát”, csupán egyetlen esetben sikerült az új bírót beiktatni.

Az erkölcsi dilemma tehát csak cukormáz, ha az elnöki széket és a szenátust ugyanaz a párt birtokolja, akkor megtörténik a kinevezés, ellentétes esetben nem. Jelenleg 53 taggal a Republikánus Párt vezeti a szenátust, a baloldalnak pedig (a két függetlennel együtt) csak 47 szenátora van. Minden jel tehát arra mutat, hogy a négynapos októberi meghallgatások után Amy Coney Barrett lesz az Egyesült Államok legújabb alkotmánybírója. A nyilvános meghallgatások már le is jártak, és eddig helyesnek tűnik a prognózis. Október 22-én szavaz a bizottság a teljes szenátus előtti meghallgatásról, leghamarabb október 26-án az alkotmánybíróság köszöntheti az új tagját, hacsak a demokraták nem húzzák az időt valamilyen váratlan fordulattal.

És bár a demokraták nagyon jól tudják, hogy semmit nem tehetnek ez ellen (sőt, ők is ugyanígy járnának el, ha a republikánusok cipőjében lennének), attól még minden létező platformon igyekeznek megtámadni Trump és a jobboldali szenátorok döntését az erkölcsiségre hivatkozva, annak ellenére, hogy amint láthattuk, a gyakorlati politikának ez sosem volt igazán része.

Végül zárásként álljon itt egy Ginsburg-idézet, ami jól mutatja az egész kérdéskör ambivalenciáját, mert ha igaz, hogy az alkotmánybíró halála előtt arra kérte Trump-ot, hogy ne jelöljön senkit a helyére, akkor minden bizonnyal már elfelejtette, hogy mit mondott 2016-ban, amikor Obama került ugyanebbe a helyzetbe: „Az elnököt négy évre választják, nem háromra, tehát a hatásköre sem ér véget a harmadik évben”. Tehát mind a jelölés, mind pedig a várható szenátusi beiktatás jogszerű és indokolt, akár tetszik, akár nem.

 

 

komment
süti beállítások módosítása