Donald Trump szerint neki „háborús” elnöknek kell lennie, hogy felvehesse a harcot a „láthatatlan ellenséggel”. És talán ebben van is valami − írja a National Interest.

A kizárólag katonai stratégiák által körvonalazott fellépések helyett azonban a jelenlegi helyzetben az Egyesült Államok intézkedéseinek mindenekelőtt szem előtt kell tartania a megfelelő közegészségügyi politikákat is; és pontosan ez az az irány, amit az adminisztráció követ. Ez persze nem akadályozta azt, hogy Trump személye támadások, negatív vélemények és szembesítések tárgyává váljon a médiában: vannak, akik minden lehetőséget megragadnak az elnök kritizálására. Sokan Twitter-bejegyzéseiből és hozzászólásaiból merítenek, és ezeket használják fel arra, hogy az amerikai elnököt mint egy inkompetens és rosszat akaró vezetőt mutassák be.

Ami azonban a kritikákból gyakran hiányzik, az annak a felismerése, hogy a jó stratégiai vezetést valójában a retorika és a cselekvés megfelelő kombinációja adja. E két komponens dinamikája az, ami meghatározza, milyen hatékony egy adott vezető, azaz megvan-e benne mindaz, ami a vezetéshez nélkülözhetetlen.

És ki gondolná, hogy a filmek sokszor kiválóan bemutatják a retorika–cselekvés dinamika sikeres vagy éppen sikertelen alkalmazását? Nem kevés olyan film készült az elmúlt évtizedekben amerikai elnökökről, ami középpontjába állítja a vezető viselkedését egy válsághelyzetben. Ki tudta jól használni a dinamikát? Kiben volt meg az a plusz, amit akár a jó elnök ismérveként is emlegethetünk?

Csak, hogy a filmeknél maradjunk, itt van egy kiváló példa: A 13 nap – Az idegháború c. alkotás is kiemeli, hogy John Fitzgerald Kennedyben megvolt az a bizonyos plusz: a kubai rakétaválság alatt is végig erős és hatékony elnökként tevékenykedett, egyeztette retorikáját cselekedeteivel. Az Iron Sky: támad a Hold c. vígjáték pedig egy tökéletes példa arra, milyen is az, ha a vezetőnek nem sikerül jól alkalmaznia a dinamikát. „Még ha semmi más érték sincs ebben a vígjátékban, legalább az önzetlen és a kizárólag önös érdekeket követő elnöki személyiségek közötti különbségeket megmutatja. Az előbbi egy nagyszerű elnök ismérve, míg az utóbbi korántsem.”

Ha a retorika–cselekvés dinamikát vesszük alapul, valamint nem elsősorban és kizárólag az őt ért kritikákat figyeljük folyamatosan, akkor rájöhetünk, Trumpban inkább megvan az a plusz, ami a hatékony elnök ismérve. Ennek oka pedig az lehet, hogy valójában elég tisztességes munkát végez az amerikai nemzetért ebben a kimondottan nehéz időszakban.

Szemlézte: Markó Alíz Izabella