Egyszer megkérdezték Szókratésztól, hogy mi a helyesebb; megházasodni vagy nem megházasodni? Ő pedig lényeglátóan válaszolt: bármelyiket teszed, megbánod.
A helyzet azóta sem változott, a fontos kérdések velünk maradtak: legyen párom? legyünk mi egy pár? házasodjuk össze? váljunk el? melyik döntés lehet a helyesebb? Mindegyik döntés más útirányt határoz meg és rengeteg körülöttük a bizonytalanság, az egymásnak ellentmondó vágyak és érzelmek. Hasonló esetben mindenki fő vágya egy kis biztos pont lenne, ami segít a realitás talaján állva eligazodni ebben segít ha arra gondolunk, bárhogy döntünk, biztosan lesznek olyan időszakok amikor tiszta szívből megbánjuk a döntésünket. Minden kapcsolatban vannak olyan időszakok, amikor a falra tudnánk mászni életünk párja puszta jelenlététől is. A hullámvölgyek mindenképp megjelennek, a kérdés az, van-e elég erőforrásunk kijönni belőle vagy a nehéz idők a kapcsolat végét hozzák magukkal.
Az utolsó csepp
A gond és a feszültség csak gyűlik és gyűlik, de nem a végtelenségig. Egyszer minden edény túlcsordul és az utolsó csepp néha nem is a legnagyobb. Az utolsó cseppnek története van, hogyan alakult úgy, hogy az lett az utolsó, előtte mennyit gyűjtött a pár? A gyűjtögetés lehet egyfajta párkapcsolati minta megnyilvánulása (a feszültséget gyűjteni kell, gyűjteni... nem örökké, de az utolsó cseppig. Akkor szakítás; majd másik kapcsolat, ahol a feszültséget kell gyűjteni, gyűjteni... aztán szakadás, új kapcsolat… Nekem sosincs szerencsém a pasikkal/nőkkel!) Megnyugtatásképp érdemes megemlíteni, hogy ha az utolsó csepp után is együtt maradnak és ez a minta állandósul, az rengeteg frusztrációt és tehetetlenséget okoz. A kapcsolat kívülről él, belülről halott. Az utolsó csepp végpont és kezdőpont egyben; a kapcsolat teherbíró képességének végpontja és (jobb esetben) a változás kezdőpontja.
Nagyjából minden második házasságnak válás lesz a vége. Nagyjából minden második házasság élethosszig kitart. A válás érzelmileg (és esetleg anyagilag, fizikailag, szociálisan…) az egyik legmegterhelőbb élethelyzet. Az elváltak általában több káros stresszt élnek át, gyakrabban használnak drogokat, gyakrabban depressziósak, általában rosszabb egészségi állapotúak.
A válás leggyakoribb okai:
- elköteleződés csökkenése és eltávolodás
- hűtlenség
- túl sok konfliktus és veszekedés
- pénzügyi problémák
- szerhasználat
- családon belüli erőszak
Ezen jelenségek közül többel nagy valószínűséggel találkozni fog minden pár a kapcsolatuk során. Kikerülni bajosan lehet őket, megoldani annál inkább. Egyik megoldási mód a hallgatás, halogatás. Ez egyfajta különös gyűjtőszenvedélyt feltételez a párral kapcsolatban: ha már van egy gondunk és eleget várunk, szinte biztos, hogy csatlakozni fog hozzá egy másik; ők ketten pedig hajlamosak meghívni a többieket is. Sajnos közben a kapcsolat egyre gyengül, szárad, halódik.
Ki a hibás?
A párkapcsolatban az egyik legjobb dolog, hogy meg lehet osztani az élet dolgait valaki mással, lehet számítani arra hogy figyel rám, ad nekem és én is neki. Ez jó és rossz időszakokra egyaránt igaz. A problémák kiéleződésekor különösen nagy belső igény mutatkozik a párokban arra, hogy valami nagyon fontos dolgot tudjanak adni a másiknak, ez a felelősség: te vagy a hibás. Érdekes, hogy a partnered pontosan ugyanígy látja: a másik a hibás. A „hibás” szerepkör és a hozzá tartozó felelősség jóleső érzése mellett még egy fontos dolgot adnak egymásnak, ez pedig a munka. Ha te vagy a hibás, akkor neked kell viselned a felelősséget és neked kell keményebben tenni a kapcsolatért. Van, hogy annyit adunk a másiknak, hogy mi szinte nincstelenekké válunk. Nem jó ekkora ínségben élni, illik az értékeinkből valamennyit megtartanunk magunknak. Ha a kapcsolatban ketten vannak, akkor praktikus, hogy a jó dolgok (mint a felelősség és a kapcsolatért végzett munka) megoszlik a felek között akkor is, ha erősen vágyakozunk arra, hogy ezt csak egy emberé legyen.
Mit lehet tenni?
Ok, gondok vannak és lesznek, de én mit tehetek? Ismerd meg a kapcsolatodat! A kapcsolatok jellegét mindig a két ember kölcsönhatása, nem pedig a két egyén egymagában adja. A kapcsolatotoknak van története, amelyből kirajzolódnak a viselkedési forgatókönyveitek, a közös tapasztalatotok, milyen amikor jól vagytok és milyen amikor hullámvölgyben álltok. Ezek a történetek a megismerésük által kijelölik az utat a problémához és a megoldáshoz is, a tudatosítás által.
Például ha az utolsó csepp a szerhasználat lett, annak is van előtörténete, amíg normálisból problémává vált. A kapcsolati önismeret, a családi minták és meghatározottságok, esetleg örökölt hajlamok, az ezekhez tapadó történetek (volt-e függő, ha igen mit csinált és hogyan, felépült-e vagy sem, hogyan?) a probléma jobb megismerését segítik és a lehetséges megoldási módokról is sokat üzennek.
A történet megléte nem elég, érdemes tudatosan megvizsgálni azt, hogy milyen tanulságai vannak a közös jövőtöket illetően. És mi lehet a kapcsolatotok célja, amit meg szeretnének valósítani? Érdemes időt szánni arra, hogy megbeszéljétek, kinek milyen elképzelései és hiedelmei kapcsolódnak a házassághoz? És hogy lehet ezt összefércelni? Érdemes megismerkedni a házasság életciklusával, fejlődésével és az ezekkel együtt járó normatív krízisekkel (a felsorolásból láthattuk, hogy mindegyik fő válóok hasonló krízisre vezethető vissza). Hogyan éreztek a szülőséggel kapcsolatban? Milyen közös szabályokat hoztok az együttélésben? Mi jelzi, hogy segítséget kell kérnetek? És hogyan válik a kölcsönhatásotok problémává? Ki lesz a hibás? Mikor érdemes együtt segítséget kérni?
Az egyik legjobb prevenciós megoldás a kommunikáció, a közös végiggondolása annak, ezidáig meddig értetek el és merre szeretnétek tovább menni. Ez nem mindig könnyű, lehet olyan érzésetek, hogy természetesen már mindent tudtok a másikról, az évek múlásával ez oda vezethet, hogy a kommunikáció akadozni fog vagy szinte megszűnik, végül az válik természetessé, hogy nem tudtok egymásról semmit.
A kapcsolati önismeret megszerzése munka. Valószínű, hogy nem kell mindenkinek gondot fordítani erre, néhány kapcsolat ezek nélkül is létezik. Ebben az esetben a pár közösen úgy dönt, vállalják azt, hogy nagyobb valószínűséggel az utolsó csepp után keresnek külső segítséget (vagy akkor sem). Nagyjából minden második házasságnak válás lesz a vége. Nagyjából minden második házasság élethosszig kitart.
Források:
Scott, S. B., Rhoades, G. K., Stanley, S. M., Allen, E. S., & Markman, H. J. (2013). Reasons for divorce and recollections of premarital intervention: Implications for improving relationship education. Couple and Family Psychology: Research and Practice, 2(2), 131-145.
Cohen, O., Finzi-Dottan, R. (2012). Reasons for Divorce and Mental Health Following the Breakup. Journal of Divorce & Remarriage 53(8):581-601.
