A tanév kezdésével kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat bizonyára már megismerték a kedves szülők. Van, ahol a kollégák már a tanév végén egyértelmű információkat tudtak adni a következő tanévről, de az iskolák többsége augusztus 20-a után kezdi pontosítani a részleteket, Böngésszék bátran iskolájuk honlapját, Facebook-oldalát.
Ebben a posztban a készülődésnek inkább a kimondatlan részeiről szeretnék írni. Azokról a tudnivalókról, amiket nem találnak meg könyvekben, és a kollégák sem fogják feltétlenül elmondani ezeket a tudnivalókat, mert talán úgy gondoljuk, hogy nem is kell. Következzen pár – általában ki nem mondott kérés.
Lelki felkészítés
Fontos, hogy ne stresszeljük a gyerekeket már előre a sulival. Nem kell visszaszámolgatni, riogatni őket, így is borzalmasan érzik magukat ilyenkor. Természetesen más a helyzet a legkisebbekkel, akik közül a legtöbben igenis már alig bírják kivárni az első napot!
Fontos, hogy az első pár nap nyugodt legyen!
Apropó elsősök… Az első nap bizony nagy mérföldkő a gyerekek életében. Fontos, hogy a lehető legnagyobb lelki békével engedjék el a kicsiket a suliba. Ne fessék az ördögöt a falra, hogy mi lesz, ha nem lesz jó, hogy szólj a tanárnéninek, hogy hívjon fel, ha baj van. Nagyon pozitívan kell megalapozni az első időszakot, és bármennyire nehéz, minél előbb el kell engedni a gyerekek kezét! Biztosítsák róla a gyerekeket, hogy jó móka lesz, sok új barát várja majd az új közösségben. Meséljenek kellemes emlékeket, hogy mi jót hallottak azoktól, akik az adott suliba járnak! Ne szórjanak el bizonytalanságra, vagy akár alternatívára lehetőséget adó megjegyzéseket! Ne szoktassák rá a gyerekeket – azaz inkább saját magukat – drámai elköszönésekre, csókcsatákra!
A gyerek-szülő-pedagógus háromszög
Alapvető, hogy a három szereplőnek egy közös célja legyen: a gyermek egészséges lelki és testi fejlődése. Nagyon könnyen meg tud inogni bármelyik pillér, és ezt azonnal orvosolni kell. Mindenkinek az a célja, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, tanuljanak, és olyan szociális tapasztalatokat szerezzenek, ami az életre való felkészüléséhez szükséges. Támogassuk egymást! Mi is keressük önöket, ha úgy érezzük, hogy egy kis finomhangolásra van szükség, de önök is bátran lépjenek velünk kapcsolatba, ha úgy érzik, segítségre van szükségük, vagy akár csak nagyobb odafigyelésre. Ha jelzünk, ne támadásként éljék meg! A hiányjel, a fekete pont, a beírás mind jelzések arra, hogy egy adott dolog nem úgy alakult, ahogy azt elvártuk volna. Ha ezeket nem tesszük meg, akkor becsapjuk a gyerekeket és önöket is. Nem dől össze a világ egy-egy feketétől, és abszolút nem kell mindenkinek ötösnek lenni mindenből, de tíz el nem készített házi feladat már komoly lemaradást is eredményezhet, és ez a többiekkel szemben sem korrekt. Egy beírás valamilyen magatartási probléma miatt nem megbocsáthatatlan bűn, nem stigma, hanem egy adott konfliktushelyzet értékelése, következménye. Ezekről otthon beszélni kell, és persze tanulni belőle. Lehetőleg emiatt ne a tanárt szidják, és ne támadjanak rögtön vissza (pl. hogy bezzeg a másik gyerek nem kapott). Vannak sajnos olyan esetek, amikor valaki rossz időben volt rossz helyen, és így kerül bajba, de az esetek nagy részében higgyék el, hogy a kolléga jól ítélte meg az adott helyzetet. Nyilván nem a reménytelen esetekről, az egyik korábbi cikkemben kommentelő által említett „idegbetegekről” beszélek. Sajnos ilyenek is vannak, nem tagadom. Próbáljuk az ilyen eseteket mi is kezelni, segíteni a kollégákat, felnyitni a szemüket, ha nem a legjobb úton járnak.
Közös a cél
A szülő jelenléte az iskolában
Ideális esetben a szülő már nem is igazán mehet be az iskolába reggel a gyerekkel, de az iskola előtti, udvari sorakozós jelenetek is hosszú távon nem hasznosak, egy idő után már a gyerekeknek is kellemetlenek. A reggeli találkozó a barátokkal, a tanítókkal egy rutin része, amiben a szülőnek véleményem szerint nincsen szerepe. A kollégákat is csak rendkívüli esetben állítsák meg a munkavégzésben, hiszen ne felejtsék el, hogy a tanítóknak ilyenkor minimum 20-30 gyereket kell szemmel tartani, felügyelni. Kérjük, hogy időben búcsúzzanak el gyerekeiktől, és hadd menjenek! A szülőnek tanítási időben véleményem szerint nem szabad az iskolában tartózkodni. És ezt is a gyerekek védelmében mondom. Egy olyan iskolába bárki bemehet, ahol nagy a jövés-menés, és a portások nem tudják követni, hogy ki kicsoda. Bizony az én iskolámban is történt már olyan, hogy beslisszant illetéktelen ember a többi szülő közt. Ez nem fordulhat elő, ha a portásnak is csak az oda nem való emberekre kell figyelniük. Nap végén is szerencsésebb a gyerekeket kint várni, volt szerencsénk a tanterem mellett, még tanítási óra alatt szülői beszélgetéseket meghallgatni. De az sem semmi, amikor a szülők az iskola bejárata előtt, a nyitott ablakok mellett cigarettázik.
Bár a kollégák bármikor a szülők rendelkezésére állnak előzetes egyeztetés esetén, mégis érdemes a szülői értekezletekre, fogadóórákra időzíteni a kérdéseket. Már csak azért is, mert más szülőt is érinthet a kérdése, véleménye. Tudjuk, hogy ezek kicsit elnyúlnak, sokszor idegőrlő a várakozás, de megéri. Napközben pedig csak legvégső esetben keressenek minket személyesen, hiszen feladatot látunk el a szünetekben is.
Tegeződés, magázódás
Azt nem mondom, hogy kényes téma, de nem árt róla beszélni. Mint az élet minden más területén, itt is vannak illemszabályok. Letegezni egy tanárt szerintem nem illendő. Elsősorban nem azért, mert tanár, hanem azért, mert alapvetően Magyarországon felnőtt felnőttet nem tegez le „csak úgy”. Az ismerkedés (pl. első szülői értekezlet) alkalmával egy kolléga felajánlhatja a tegeződést, elsősorban alsó tagozaton, de több helyen erről belső, íratlan szabályként megegyeznek a kollégák, hogy iskolai szinten mi legyen az elfogadott. Felső tagozaton már nagyon ritka véleményem szerint a tegeződés, de ha a kolléga felajánlja, akkor hajrá. Nekem kicsit furcsa, amikor egy szülő ajánlja fel a tegeződés lehetőségét, bár tény, hogy még mindig jobb a felajánlás, mint az eleve letegezés. Ne fogják fel ezt sértésnek, inkább ez egy teljesen egészséges, korrekt viszonyt megalapozó kifejezésmódnak. Mindannyian tudjuk, hogy a tegezéssel már más területen is lazulnak a viszonyok, amiből aztán félreértés adódhat.
Kapcsolattartás, kommunikáció
Kérjük, hogy tartsák tiszteletben a pedagógusokkal való kapcsolattartás írott és íratlan szabályait. Ebben eltérőek vagyunk. Van, aki csak a személyes kapcsolatot, vagy az iskolán keresztüli telefonos kapcsolattartást fogadja el, van, aki a telefonszámát is megadja, és van, aki e-mailben vagy akár a szociális médián is elérhető. A privát telefon, az e-mail és a Facebook nem kötelező csatorna a kollégák számára. Aki felajánlja, az egy „plusz szolgáltatást” vállal, de ez nem elvárható tőle. Kérjük, hogy ezzel ne éljenek vissza. Ami talán még fontosabb, legyenek türelmesek ezeken a csatornákon, hiszen nem minden kolléga tud 24 órás ügyeletet tartani.
Nem vagyunk mindig elérhetőek...
Ha már internet… Sok osztálynak van csoportja a Facebook-on. Alapvetően remek, és nagyon hatékony módszer lehet, hiszen gyors, könnyen elérhető, és a bejegyzések olvasottsága is nyomon követhető. Szerencsés, ha viszont minden tanulónak legalább egy szülője tagja a csoportnak. A nagyon Facebook-ellenesek is tegyék meg azt a szívességet, hogy ha más nem, akkor csak ezért regisztráljanak. Nem kell komoly, teljes körűen kitöltött profilt létrehozni, tőlünk akár álnéven is regisztrálhatnak, ha más előtt nem akarnak elérhetőek lenni, de jócskán megkönnyíti a kommunikációt. Szintén alapvető fontosságú, hogy a csoport készítésekor le kell tisztázni, hogy a csoport bejegyzéseit ki olvashatja, és ki lehet tag. A szülői csoportnak ne legyenek tagjai a gyerekek, hacsak nem így beszélik meg. Viszont a szülők levelezését a gyerekek lehetőleg ne lássák. Amit a pedagógus a szülőnek szán, azt neki szánja. Sajnos fordult már elő, hogy a gyerekek az osztályban a szülő-tanár csoport bejegyzéseiből idéztek.
Na és persze a stílus… Tiszteljük meg egymást azzal, hogy kulturált formában posztolunk, közlünk, kérdezünk, írunk. Nem csak a szülő-tanár posztolásban láttam már cifrát, hanem bizony szülő-szülő között is, mindezt az osztály csoportjában. Bizonyára tudják, hogy ami a netre felkerül, annak valószínűleg örökre nyoma marad!
Egyre jobban terjed az E-napló, amit élesben használunk ugyan, de még mindig ismerkedünk funkcióival. Az ebben rejlő kommunikációs lehetőségekről az iskolában kaphatnak tájékoztatást.
A gyerekek felmentése a feladatok alól
Sokan úgy próbálunk gyermekeinknek segíteni, hogy le akarunk venni terheket a vállukról. Bizony mi is csináltunk már közösen olvasónaplót, vittük az iskolatáskát, de hosszú távon ezek nem szerencsés dolgok. Kezdetben mutassuk meg persze, hogy hogyan kell bepakolni, kihegyezni a ceruzát, de minél előbb szoktassuk a gyerekeket az önállóságra. Nagyon visszaüthet a későbbiekben az, ha a szülő mindent meg akar oldani a gyerekek helyett, mert hogy neki annyi dolga van, hadd pihenjen, stb. Ezeket csakis az önök „védelmében” írom, mert ez nem az iskolában fogja megbosszulni magát, hanem otthon. Ehhez kapcsolódik az, amikor a szülők például elvárják, hogy a tanár elküldje, az internetre felírja a házi feladatot. Nem hiszem, hogy hosszú távon jót teszünk a gyerekekkel akkor, ha felmentjük őket a figyelem, a saját dolgok fejben tartása alól. Igenis meg kell tanulni bekarikázni vagy felírni a leckét, azért felelősséget vállalni. Ez is szigorú, vaskalapos hozzáállásnak tűnik, de amikor azt várják el az iskolától, hogy azt tanítsuk meg a gyerekeknek, hogyan lehetnek életrevalók, akkor bizony pont az ilyen „apróságok” azok, amikkel segítjük a fejlődésüket. Ha már felmentés… a rendszeres tesi óra alóli felmentéssel sem teszünk jót a gyerekekkel! Nem is beszélve az iskolalátogatás alóli felmentésről. Sajnos jópáran együttműködnek a gyerekekkel az indokolatlanul sok hiányzásban. Persze, orvosi igazolást lehet szerezni, de biztos, hogy hosszú távon ez a kifizetődő…? Szerintem bármelyik statisztika kimutatja, hogy az indokolatlan hiányzások száma (persze ilyen kategória hivatalosan nincsen) fordítottan arányos a tanulmányi eredményekkel.
Ne mentesítsük, hanem segítsük!
A szülői észrevételek (panaszok) kezelése
Az utóbbi évek egyik leghihetetlenebb jelensége az, amikor a szülők egy problémával nem követik az eljárás rendjét, sorrendjét. Amennyiben bármilyen esettel, problémával kapcsolatban intézkedést kérnek, kérjük ne a tankerülethez menjenek egyből. A probléma jelzése nem egyenlő a Facebook-ra kiírt szidalmakkal sem. A problémákat először jelezzék az osztályfőnöknek és a szaktanárnak. Amennyiben nem látnak változást, keressék meg az intézményvezető helyettest, esetleg az intézményvezetőt. Ha a 3-4 szereplővel való egyeztetés nem hoz sikert, akkor érdemes a tankerülethez menni. Képzeljék el fordítva! Ha mondjuk nem látunk egy gyereknél reggelit, akkor rögtön a gyámhivatalt hívjuk fel? Sokkal gyorsabb és hatékonyabb, ha a kérdést helyileg tudjuk kezelni.
A jó kommunikáció sokat segíthet
Mi is szeretnénk jobbak lenni!
Hála istennek egyre többen élnek kollégáim a pozitív megerősítéssel. Piros pont, ötös, beírás, matrica, pecsét, társak előtti dicséret, de akár egy mosoly, egy vállon veregetés is erőt adhat. Higgyék el, kollégáim nagy része igenis próbál megújulni, alkalmazkodni a változó világ elvárásainak, és szeretnénk a lehető legtöbbet hozzáadni gyermekeik egészséges test-lelki fejlődéséhez. Van, akinek ez kisebb-nagyobb nehézségekbe ütközik, de rajta vagyunk az ügyön…
A tanévhez minden szülőnek kitartást kívánok, dolgozzunk közösen gyermekeik sikereiért!
Amennyiben máskor is elolvasná bejegyzéseimet, kérem csatlakozzon Facebook-oldalamhoz. Köszönöm!
