Azzal vádolt, hogy folyton sajnáltatom magam

2021. április 13. 07:21 - csajokespasik

       

               „Elképzeltem, hogy találkozunk, és félnék a szemébe nézni, kicsi remegés is végigszaladna rajtam” – Egy még mindig szerelmes férfi reakciói. Levélírónk úgy érzi, hogy ezt a kapcsolatot ketten rontották el, de még nem telt el annyi idő, hogy ne lehetne rendbe hozni.          

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Szerintetek visszakaphatnám még őt? Jóvá lehet tenni?

31 vagyok, a barátnőm 23. Még mindig nagyon szeretem, és nem hárítani akarom, hogy ki a felelős, mert valahol mindketten tehetünk róla, hogy így alakult. A röviden és gyorsan történt szakítsunk óta, 3 hét távlatából úgy érzem, elkapkodtuk, és ez még nem olyan hosszú idő, hogy ne lehetne megbeszélni a dolgot még mindig. Egyedül meggyőződtem róla, hogy szükségem van rá. Mind barátra, mind társra. Szerintem neki is rám, mint férfira, mint emberre, akire számíthat és akit már jól ismer.        

       

               Nem rosszban váltunk szét, én még utoljára írtam is neki, hogy azért gondold még át. Nem akartam csak így kidobni az elmúlt időket. Ő utoljára megírta, hogy sok dolgot szeretett bennem, de tudja, hogy vannak, amik nem fognak változni. Én kérdeztem, hogy ezt miből gondolja, de nem kaptam választ, amit nehezményeztem.

Próbálom azóta összerakni: azzal vádolt, hogy folyton sajnáltatom magam, amit én nem vettem észre, nem gondolnám, hogy valóban ilyen lennék.

Elképzeltem, hogy találkozunk, és félnék a szemébe nézni, kicsi remegés is végigszaladna rajtam ... tehát részemről az érzések nem múltak el, valószínűleg persze el tudnának, de ahhoz nekem sok idő kéne.

Szerintem nem vagyunk lemaradva semmiről, és ő is, én is össze tudtuk egyeztetni a munka-magánélet dolgot. Sok váratlan helyzetet is megoldottunk. Mégis ketten rontottuk el. Nekem is túl sok helyre kell megfelelnem, neki is, de emiatt szakítani? Ha így nézzük, akkor bárki szakíthatna már most.

Ez most mindenkinek nehezebb időszak és a változások sajnos gyorsabbak (van egy haverom, aki nem is olyan régen vállalkozóként működött, kocsija volt, barátai voltak, szép társa volt, otthona: élete. De már egyik sincs olyan formában. És nincs vissza, mert az egy másik élet volt... Most nincs mellette már senki, hogy kitalálja helyette, mi legyen vacsorára, és rendesen el is hagyta magát) Mi nem vagyunk ilyen végletek között, így lehet remény (?).

Szép napot: F.          

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr8416499484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása