„Amikor leveleztünk utána, a fejemhez kaptam, hogy Jézusom, most a velem történt szakítás miatt vigasztalom” - Amikor Levélírónkat elhagyta a pasija, akkor jött rá, mit is veszített. Beismeri, hogy a szakítás részben miatta következett be, de arra is rájött, hogy egyikőjük sem tud ezen csak úgy túllépni.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Én úgy építettem fel az életemet, gyakorlatilag a nulláról, hogy egy teljesen új lehetőséget teremthessek magamnak, ami viszonylag az önállóságon és függetlenségen alapul. Nem volt könnyű. 31 éves vagyok, és egy céltudatos, reálisan gondolkodó nőnek érzem magam. Kicsit lehet, hogy rámenősebb vagyok az átlagnál, de ez van. Öt hónapja ért véget egy hosszabb kapcsolatom. Ő 7 évvel volt idősebb nálam. Minden mellébeszélés nélkül tudom, hogy főleg az én hibámból ment tönkre a dolog. Ezt be is láttam. Először csak függőben volt a szakítás részéről, majd egy szünet jött.
Elmondta, hogy ha csak egy ok miatt szakítana, biztosan megbánná és nehezen tenné túl magát rajta, megfutamodásnak érezné, de több dolgot is felsorolt, amikkel nem mind értettem egyet ugyan, de amikor megfogalmazódik valakiben a szakítás gondolata, akkor a másiknak nem sok lövése van már, kész tényekkel kell szembeszállnia.
Amikor leveleztünk utána, a fejemhez kaptam, hogy Jézusom, most a velem történt szakítás miatt vigasztalom! Amit én nem akartam. Sajnos már nem tudja elhinni, hogy képes lennék megváltozni. Én olyan férfiért tudok küzdeni, akiben látok fantáziát, aki biztat és nem lehúz. Nem nyomom el magamban az érzéseimet, gyakran ez a legnagyobb hibám, amit mások is felrónak nekem.
Ő elég sok mindenben akart korlátozni és amikor nem engedtem, nem túl szépen beszélt velem. Én ezt nem birtoklási vágyként, hanem szerelemként, ragaszkodásként értelmeztem. Mióta nincs velem, rájöttem, mennyire függtem tőle.
Mostanában egyre többet beszélünk, és néha közeledni érzem, és mintha az újrakezdéstől sem állnánk távol... amitől nem biztos, hogy mindketten olyan eredményt kapnánk, amit elképzeltünk.
Azt sem akarom, hogy várakozással menjenek el a fiatal éveim. Nem tudom őt lezárni és csak úgy elfelejteni. Neki sem könnyebb ez. Azt írta, hogy úgy érezte, én nem becsülöm meg igazán. És ezen is volt gondolkodni valóm. Amikor elhagyott, akkor jöttem rá, mit is veszítettem. Nem tudom, hogy késő-e – vagy épp túl korai - az újrakezdéshez, vagy lenne-e értelme egyáltalán, illetve milyen egyéb lehetőségek léteznek számunkra.
