Ő az én érdekemben gondolkodik helyettem

2019. június 17. 07:58 - csajokespasik

„Ha olyan helyre megyünk, ahol férfiak is vannak, és nem ismeri őket, 1 óra múlva kiveri a hisztit, hogy ő menni akar” - A kapcsolat szépen indult, majd lassan bekúszott a féltékenység és az irányításmánia. Posztolónk egyre inkább kifelé tartana ebből a dologból, mert néha már megfullad a pasija mellett, aki az élet minden területén kontrollálni akarja.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Közel nyolc éve vagyunk együtt, 16 éves korom óta ismerem, nekem ő az első és egyetlen. Most úgy érzem, hogy ami jó volt egykor, abból megszokás lett, néha kényelmetlen teher... Csak egymással, állandóan együtt, vagy a közös barátokkal, ...de még ezt is nehezíti, hogy pár éve összezördültek, az én kevés barátom nem kedveli már a párom barátait. Minden szabad percünket együtt töltjük. Voltak problémák, de mindig túlléptünk rajtuk, én leginkább akkor borulok ki egy kicsit, amikor nekem kell többet engednem. Értem ez alatt, hogy ő mindig is nagyon féltékeny volt, és ez nem változott, ha sok más igen.

Még mindig nem szereti, ha nélküle megyek akárhova. Ha mégis elmegyek, akkor sűrűn írogat, még az is előfordult, hogy zsarolt. Néha csak megsértődik, nem szól hozzám. Ilyenkor tőlem várja, hogy kiengeszteljem.

Körülöttünk sokan családot alapítanak már, esküvők, gyereket vállalnak, sok kollégájánál, haverjánál ezt látja. Viszont nekem mindez még korai. Anyukám ugyanígy ment hozzá apámhoz, és nem lett egy nagyon mintakapcsolat az övék, korán szétmentek. Nekem ő az első, és szeretnék még tapasztalni, élni egy kicsit szabadon, akár vele. Még akkor is, amikor olyanokat mond, hogy ő az én érdekemben gondolkodik helyettem... Utazgatni, önállósodni szeretnék, ő pedig megállapodást és nyugit, kiszámítható hétköznapokat. Ezek persze fontos dolgok, de ha ebbe belegondolok, akkor kicsit bepánikolok, mintha az egész életem le lenne már eleve osztva lapokra. Nem vagyok naiv, magához akar kötni és uralni, ezt ki is mondja néha, de hozzáteszi: szeretetből. De szeretetből is meg lehet fojtani valakit. Ez a helyettem gondolkodás mondata meg annyira megragadt bennem, hogy napi szinten eszembe jut, mennyire is tart engem, és egész mást értünk szeretet alatt...

Néha úgy érzem, más irányba tartunk, és egyre több dologról beszél le, vagy tilt meg, vagy csak a viselkedésével hoz kellemetlen helyzetbe. Ha olyan helyre megyünk, ahol férfiak is vannak, és nem ismeri őket, 1 óra múlva kiveri a hisztit, hogy ő menni akar. Ez ellen a kisajátítás ellen akkor csattantam fel először, amikor rendszeresen beleszólt, hogy melyik ruhát ne vegyem fel, mert kihívó, vagy k*rvás, ne is sminkeljem magam az utcára, pláne körömlakkot ne tegyek fel. És akkor volt egy nagyobb veszekedésünk. Akkor ő vonult vissza, valamennyire meghunyászkodott, hogy az agyához kapott. És ha azt mondom, mi lenne vele nélkülem, azt feleli, nekem lenne rosszabb... Mindig az elbizonytalanításomra épít és magát helyezi fölém. Csak abban támogat, ami az ő érdekeit is szolgálja...

Az első időszak gyönyörű volt, igazi szerelem, és akárhogy is döntök, soha nem fogom elvesztegetett időnek érezni az együtt töltött éveket. Érdekes az is, hogyha az egyik barátnőm lenne egy ilyen kapcsolatban, habozás nélkül azt mondanám, hagyja ott, és szörnyű, hogy még vele van... de rólam van szó, aki szeretne jól dönteni. Nem akarom eldobni az együtt töltött éveket, de minél több időt töltünk így, annál jobban, napról-napra beleragadok ebbe, és ő még arról is meggyőzne, hogy nem tudom, mit akarok. Azt mondja, ha szakítani akarok, oké, nyugodtan, de nem fogok találni olyat mint ő. Pont abban nem kapok visszajelzéseket, amiben szeretnék. Mit tennétek a helyemben? Biztosat beáldozni a bizonytalanért?

Előre is köszönöm.

 
144 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr7214897700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rita Vrataski 2019.06.17. 13:18:24

@Captain Admin: "Az van, hogy külsőre teljesen megfelel neked, működik a kémia, a szex, volt szerelem stb is. Ez eddig elég is volt." ja, 16-17 éves korban valóban. örültem, de csak eddíg: "Azért kezded most már problémásnak érezni VELE a kapcsolatot, mert a nők elsődleges szempontja a párválasztásban a külső, de csak kb 25 éves korukig. Ez előtt fokozatosan megjelenik szempontként a férfi egzisztenciális lehetősége (a jelenben és a jövőt illetően), 25 után pedig már ez kerül az első helyre a fontossági sorrendben." Tehát a nő kb. 24-25 éves. mostmár nem a külső a fontos , a külső előtt a zsé a legfontosabb szempont. de csak 25 év után. az előtt a külső... egy morzsa mondat nem hangzott el az anyagi részről. ki lakik kinek a lakásában, ki mivel foglalkozik, kinek mennyi pénze van, milyen gazdagok a szülei stb... nem lényeges semmi, csak a zsé, meg a szerinted érdekkapcsolatok. mondd nem unod? én kurvára. ugyanaz állandóan. szerinted mennyi a nehezebb, egy kiló krumpli vagy egy kiló g.ci? :)

Rita Vrataski 2019.06.17. 13:47:49

@Jumpin Jack Flash: a pasi nem tudjuk hány éves volt, amikor "kifogta a falu legszebb szűz lányát", szerintem több mint 16. persze vigyázott rá mint a szeme fényére. aztán a kislánynak kinyílt a szeme, rácsodálkozott a világra. na,ezt nem tudom hogy miben nyilvánult meg. hiányos és egyoldalú információk. így csak találgatok. de mindent a pasira kenni, az kissé gyanús...

Jumpin Jack Flash 2019.06.17. 14:33:42

@Rita Vrataski: a poszttól függetlenül írtam, hogy az embereknél az önfelmentés működik elsősorban, mert azt írtad, tudnia kell, hogy jogos-e a gyanakvás. ezt általában az emberek nem szokták tudni.

Rita Vrataski 2019.06.17. 14:58:20

@Jumpin Jack Flash: vagy nagyon is jól tudják, csak önfelmentésként mentegetik magukat: jaj, nem gondoltam komolyan, nem volt semmi komoly, csak táncoltunk-beszélgettünk-iszogattunk, csak barátok vagyunk.... stb. az önfelmentés mindíg találkozik egy nagy adag lelkifurdalással. ha tényleg nem vagy hibás, akkor nincs szükséged semmilyen önfelmentésre, ha van, akkor meg magadnak is hazudsz, mert van alapja ami miatt mentegeted magad.

Jumpin Jack Flash 2019.06.17. 15:36:13

@Rita Vrataski: ja, vagy nagyon is jól tudják, de az önfelmentő hazugság felülír mindent. ezekre azért van szükség, hogy együtt tudjon élni magával az illető és ne kelljen szembe köpnie magát reggelente, ha a tükörbe néz.
persze, ha valaki mer őszinte lenni magához, nincs szüksége ezekre az önfelmentésekre.

Beátrisz 2019.06.17. 16:45:39

érdekes milyen kevesen veszik észre, hogy a csaj a pasijával együtt is benne lenne az érdekesebb életben, utazgatna vele, élményeket átélne, stb, csak ezt a pasija nem akarja, mert ül otthon mint egy f.sz. de a csaj a hibás szerintetek azért mert ez neki így kevés. közben valójában a pasi az aki gáz ebben a kapcsolatban, nem pedig a nő.

Beátrisz 2019.06.17. 16:50:03

@Dolus directus: "Igazából ebben nincsen semmi különös, az élet így működik. A gond az, hogy (jelen esetben a nő) soha nem fogja bevallani a férfinak, hogy ráunt és szeretne még rajta kívül sok más férfival is kefélni. "

igazából az van hogy a nő mondjuk felveti hogy nem megyünk el ide-oda hétvégén, esetleg repülővel valahova (ma már nem drága), vagy bármi program, a pasi meg ül a gép előtt és nincs kedve menni sehova inkább, mert lusta, a csaj már úgyis az övé, stb. aztán ezek a pasik csodálkoznak mikor ott lesznek hagyva, mert vannak náluk sokkal kevésbé lustább pasik akikkel lehet mozdulni valamerre, izgalmas programokat szervezni. aztán ezek az otthon maradt bétalény pasik és idejönnek osztani az észt, hogy azér hagyta el a nő mer pénzt akar meg másik pasikkal kefélni. közben meg azért hagyta el mert a pasija egy testileg szellemileg belustult elkényelmesedett nulla lett az évek folyamán.

2019.06.17. 17:02:53

@Beátrisz: a leírásban szerinted hol utal arra a csaj, hogy bár ő fizetné a mozgalmasabb élet költségeit, de a pasi még így sem hajlandó felpörgetni magát?

Beátrisz 2019.06.17. 17:35:55

@Captain Admin: mi pénzbe kerül az hogy az ember elmenjen kirándulni? még egy repülős úthoz se kell manapság sok pénz. nehogymár kitaláld hogy a pasi az anyagiak miatt ül otthon egésznap.

bElannaTorres 2019.06.17. 17:37:06

Biztos elhagynám, ha rám hallgatsz nem leszel soha olyannal aki mellett nem lehetsz önmagad. Hosszú távon nem működik. Te döntesz, szánalmas balfasz akarsz lenni, akit egy idő után nem sajnálnak hanem lenéznek, vagy normális kapcsolatot akarsz.

2019.06.17. 17:41:11

@Beátrisz: a leírásban szerinted hol utal arra a csaj, hogy bár ő fizetné a mozgalmasabb élet költségeit, de a pasi még így sem hajlandó felpörgetni magát?

Beátrisz 2019.06.17. 17:42:50

@Captain Admin: a csaj leírja, önállósodni akar, utazgatni. vagyis nem akar otthon dögleni a panelban és így élni le az életét 25 évesen. ez elítélendő szerinted hogy valaki nem erre vágyik? szerintem nem. a pasija meg nemhogy megpróbálná megérteni, inkább zsarolja meg próbálja visszatartani mintha birtokolhatná a másik személyt. de arra lusta hogy programokat szervezzen vagy azokban részt vegyen. ebben a kapcsolatban is, mint a kapcsolatok 99%-ában a férfi a hibás aki az egészet elszúrja. a lustaságával, azzal hogy lelkileg szellemlileg megreked (ami szintén a lustaságra vezethető vissza) és azzal hogy önző, érzéketlen. pedig nem kerülne semmibe kimenni ausztriába a hegyekbe, elmenni valahova egy fapadossal, túrázni, stb.

a másik, a csaj önállósodni akar. sminkelni, új ruhákat kipróbálni, tetszeni. hisz most kezd felnőtt lenni, stb. a pasija ahelyett hogy ennek örülne, féltékenykedik, közben pont a pasija járna jól vele hogy a csaj elkezdett magára adni.

egy szó mint száz, ennek a kapcsolatnak a tönkremenetelében a pasi a hibás egyértelműen, mert önző, lusta. remélem ezt te is belátod (a gyenge agyaddal).

Jumpin Jack Flash 2019.06.17. 17:47:24

@Beátrisz: értsd már meg, hogy ha elmennek kirándulni és a faszi fizeti a hévet Pomázra, akkor ő egy balfasz, aki ki van használva. az igazi tökös férfi ezért otthon marad, nem hagyja magát kizsákmányolni :D

2019.06.17. 17:48:30

@Beátrisz: a leírásban hol utal arra a csaj, hogy bár ő fizetné a mozgalmasabb élet költségeit, de a pasi még így sem hajlandó felpörgetni magát?

Beátrisz 2019.06.17. 17:51:47

@Captain Admin: miért kéne a csajnak bármit fizetnie? közösen kéne fizetniük hisz egy pár. mit rúgózol ezen nyomi?

Beátrisz 2019.06.17. 17:53:26

@Jumpin Jack Flash: igaz :D tökös férfi otthon marad aztán úgy jár mint a captain admin :D

EGY a Queen 2019.06.17. 17:54:14

@Jumpin Jack Flash: :D :D :D
Igazi pasi még a leárazott babkonzerv árának a felét is elkéri.Há’nehogymán az aranyásó ribanca a zén pénzembűl fingjon!!!

2019.06.17. 17:57:07

@Beátrisz: tehát a csajnak nem az a problémája a sráccal amire te utaltál (lusta), hanem az, hogy a srác nem hajlabdó vagy nem képes finanszírozni a csaj irreális elvárásainak megfelelő életvitelt.

MERT, ha a csaj állná az extra költségeket, vagy a srác pl kiemelten magas összegeket költene a saját hobbijaira, akkor lenne jogos ez az érv, hogy lusta, nem törődik a csajjal. Még ekkor sem biztos, hogy ez a reálisan elvárható lenne a csaj számára, de a jelenben a tények azok, hogy ez az ő szintje, ettől jobb opciója nincs.

2019.06.17. 17:58:17

@Beátrisz: "a leírásban szerinted hol utal arra a csaj, hogy bár ő fizetné a mozgalmasabb élet költségeit, de a pasi még így sem hajlandó felpörgetni magát?"

Ja, mint nálatok. Ahol a pasi pakol bele többet a közösbe. :D

Beátrisz 2019.06.17. 18:03:36

@Captain Admin: milyen irreális elvárásai vannak a csajnak? hol írt ilyesmit? az utazás, kirándulás az szerinted irreális elvárás? pláne mai szinten? neked irreális kimenni angliába egy hosszú hétvégére? vagy elmenni kirándulni egyet a pilisbe, lemenni csobbanni a balcsiba?

2019.06.17. 18:13:22

@Beátrisz: ha lenne olyan férfi aki hajlandó lenne ezeket az igényeit finanszírozni ÉS mindez megérne annyit a csajnak, hogy pl leszopja stb, akkor már lenne ilyen palija.

Teljes gőzzel rajta van az új pasi megtalálásán, de nem jön össze. Azért nem, mert ezeknek az elképzeléseinek megfelelő faszik teljesen más ligában játszanak.

AMENNYIBEN elég lenne a csajnak CSAK pár közös outdoor program időnként, és erre sem vevő a srác, akkor ki a hülye, hogy ilyen palival jött össze? :)

EGY a Queen 2019.06.17. 18:14:55

@Beátrisz: neki minden elvárás irreális elvárás egy nő részéről,amely túlmutat egy topjoy narancsléért análöklözést kínáló mutatványon. ;) Mer’? A Pilisbe a parizeres szendót kijafaszomnak köll megvennie szerinted? Captain Admin nem alkuszik,basszák meg az irreális elvárásukat a nők! :D

2019.06.17. 18:19:38

@EGY a Queen: áruljátok már el, hol utal arra a csaj, hogy ő közös kirándulgatásokra vágyna a "pasijával"? Mert én csak azt olvasom ki, hogy már egy másikkal, egy jobbal akarna időt tölteni. Vagy jobbakkal, másokkal. Magyarán beleugrani a fasztengerbe.

"Minden szabad percünket együtt töltjük."

"Még mindig nem szereti, ha nélküle megyek akárhova."

2019.06.17. 18:21:56

Mivan akkor, ha dagadt a csaj, azért nem viszik sehová?

Beátrisz 2019.06.17. 18:24:45

@Captain Admin: az utolsó kérdésedre a válasz az, hogy egyik se volt hülye az elején, 16 évesen jöttek össze vagymi. azóta felnőttek, értek. a pasi megállt a fejlődésben, a csaj meg még fejlődne. a pasija lemarad, ebben nem a csaj a hibás. abban se hogy ez a kapcsolat tönkre fog menni is a pasi a hibás egyedül.

a csaj elképzeléseinek megfelelő pasik az ugynevezett normális pasik. ezek hozzád képest játszanak más ligában, nem a csajhoz képest :D feltéve ha egy átlagos külsejű normális csajról van szó és nem egy bálnáról.

az első mondatod hülyeség. ennyi erővel neked is meg egy csomó pasinak lenne csaja mert ezt kb bérből fizetésből élő pasik meg tudják adni. csak az a baj nektek nem ez hiányzik, hanem ennél sokkal fontosabb dolgok :)

2019.06.17. 18:28:56

@Csodor aki meghagja a vilagot: ha a piacképes réteg felső részen lenne, 24 évesen egy héten belül tudna gazdatestet cserélni. Piacképes, mert van palija most is, de kereslet csak azok között lenne rá, akikkel jelentős kompromisszumokat kell bevállalnia. Pl a jelenlegi palija, aki nem mellékesen a megszokás faktor miatt értékesebbnek tartja a csajt, mint más pasik. Szóval ettől valószínűleg csak rosszabbat kapna.

Ha figyelembe vesszük, hogy kurvás outfitben sem tudott még össze szedni senkit sem akár hónapok alatt sem, én egy átlag testű, átlag vagy átlag mínusz csajnak tudom elképzelni.

2019.06.17. 18:29:36

Mi van akkor, ha a pasi dagadt és azért nem akar menni sehová, mert minden mozgás lihegést, és izzadást okoz neki, és azért akarja kisajátítani a lányt, mert soha a büdös életben többé nem lesz ilyen jó csaja?

EGY a Queen 2019.06.17. 18:31:00

@Csodor aki meghagja a vilagot: vagy van egy kelés a fején,vagy O lábú....fújjjj

2019.06.17. 18:37:22

@Beátrisz: "a pasi megállt a fejlődésben, a csaj meg még fejlődne."

A csaj már nem úgy néz ki mint fiatalon, sokkal kevésbé ropogós stb, de anyagi téren az elvárásai mégis megugrottak. De csak az elvárásai. A lehetőségei a legjobb esetben is csak ugyanakkorák maradtak. Tehát már csak a magasabb életkor és a megnövekedett (irreális) elvárásai miatt a csaj tényszerűen veszített az értékéből. Ha nem így lenne, már más pasival lenne, nem ezzel kínlódna.

2019.06.17. 18:41:32

@Captain Admin: neked mindenki ribanc vagy ribanckodni akar?:)))

Beátrisz 2019.06.17. 18:44:19

@Captain Admin: húha, 24 éves a csaj. már öreg szegény. jó hogy bottal nem jár :DD

2019.06.17. 18:45:48

@Captain Admin: "Közel nyolc éve vagyunk együtt, 16 éves korom óta ismerem, nekem ő az első és egyetlen."

Ja, 24 éves vénasszony, lottyadt csecsekkel, petyhüdt bőrrel, őszülő szalmakazallal a fején, a hüvelyéről nem is beszélve és ilyen vénen bulizik a barinőkkel :D

Természetesen, ha a te fejeddel gondolkodom, akkor most azt mondom, miért ne lehetne 49 éves is akár, mert az, hogy 16 éves kora óta ismeri nem jelenti azt, hogy a 8 évet a 16 éves kora óta együtt élik "le", mer' "hova van az leírva?" :)

2019.06.17. 18:48:50

@Csodor aki meghagja a vilagot: te minek nevezed ezt amit a csaj leírt? Konkrétan úgy akar pasizni (vagyis már csinálja is), hogy elvárja, hogy ehhez a balekja asszisztáljon.

2019.06.17. 18:50:23

@Beátrisz: hol írtam azt, hogy öreg, te agyatlan? Azt írtam, hogy már nem olyan mint pár éve.

2019.06.17. 18:52:04

@Frau Untermensch4: vajon arányaiban melyik korcsoportban találunk több kifejezetten jó testű csajt? 20-25 között, vagy 16-20 között?
Naugye.

EGY a Queen 2019.06.17. 19:00:11

@Captain Admin: 10-14 között,ha a te izlesedet nezem..

Felsőmocsoládi 2019.06.17. 19:01:01

A palid jóval öregebb mint te és már nem tudja veled tartani a tempót.
A kígyó sem tekereg már a régi virgonc önmagaként.
Van ilyen. Kár volt - egy hozzád képest vénemberrel - elbaszni a leghamvasabb korszakodat.

2019.06.17. 19:01:03

@Captain Admin: a csajszi 24 éves. Egy férfi volt az életében. Szerinted meg egy büdös ribanc ...vagyis még nem, de tutibiztos arra készül, hogy egy ordas nagy kurvává váljon...

Zárjuk be könyörgöm a zinternetet:)

2019.06.17. 19:11:59

@Csodor aki meghagja a vilagot: nézzük másként! Te mennyit költenél erre a csajra havonta? :D

Nem írtam, hogy ribanc. Ettől függetlenül a tények azok, hogy úgy viselkedik/él, mit egy ribanc. Az, hogy gyakorlatilag még nem ribanc csak elméletileg, ez nem rajta múlt. Simán lekúrhatták volna már ha csak rajta múlik. De mivel már nem jó csaj, így nem pörögnek rá olyanok, akiket ő most irreálisan elképzelt magának.

EGY a Queen 2019.06.17. 19:17:27

@Captain Admin: az nem úgy van,hogy még a szar,öreg ( khmm 24 éves) csajokat is lekúrják az alfák egy-egy alkalommal? Tőled tanultam,meg azt is,hogy szűz és 2 szinttel lejjebb levő csajjal kell kapcsolatot kezdeni,az ám a tuti,akkó nem lesz baj. Nos,a csaj szűz volt,szerinted szar,szóval biztos lejjebb van a pasinál,oszt mégis dobbantana,de nem kúrják meg még olyanok sem,akik a szottyadt negyveneseket is bevállalják pár órára.Zavart érzek az erőben,Mester! Most mijafaszom van?

2019.06.17. 19:19:32

@Captain Admin: nekem a csajom fizet mindent, úgyhogy nem vagyok tisztában anyagi dolgokkal, mi mennyi. Rákérdezek mennyibe került az ibizai partynk, szerintem fordított esetben én is annyit költenék rá...

2019.06.17. 19:23:54

@EGY a Queen: ha csak trollkodsz, akkor leszarom. Ha tényleg érdekel a véleményem, akkor leírom.

2019.06.17. 19:26:41

@Csodor aki meghagja a vilagot: bmeg, te ekkora looser vagy, h a nőddel voltál ibizán??? Nebasszfel bmeg! Oda még a béta csabi is nő nélkül megy, mert ha máshogy nem, pénzért ott kap nőt.

2019.06.17. 19:40:18

@Csodor aki meghagja a vilagot: mentőövet dobok neked. Ugye úgy történt, hogy a csaj egy ilyen utazással hálálta meg neked a szexben nyújtott teljesítményed, majd Ibizán még ő keresett nőket neked 3-as bulikhoz?

Jumpin Jack Flash 2019.06.17. 19:40:35

Minden nő élősködő ribanc. Vagy annak készül, csak olyan ronda szerencsétlen, hogy még ez sem sikerül neki.
Ki kéne ezt írni a blog fejlécére, hogy adminszomszéd spórolhasson a karakterekkel.

VOGAben 2019.06.17. 19:57:14

@Captain Admin: Ez az. Ma már a 5/10 átlag is kapja a nyomulós üzeneteket és ehhez mér mindent és erre farag rá később. Nem is ismerek olyan nőt akinél nincsen talonban egy-két biodíszlet pozitív arc. Ehhez jön még a mobilteló függőség. Én már csak röhögök amikor délutántól éjfélig plüntyög az "álomnő" mobilja, akárhol és akárkivel van is éppen.

Zsuzsanna Bernadett Veressné Martin 2019.06.17. 20:02:05

Úgy gondolom, hogy azért mert egy fiatal nő szeretne csinosan öltözni attól még nem qrva. Miért gond, hogy nem otthonkában akar ücsörögni a kanapén. Ha a párja ennyi idő múlva is féltékeny, akkor komoly problémája lehet. Ráadásul a bugyuta kísérlete az elbizonytalanításhoz elég gyerekes. Ha nincs bizalom nincs kapcsolat. Éljenek hiszen fiatalok. És nem a megcsalásra gondolok. Hanem közös élményekre.

2019.06.17. 20:02:46

@VOGAben: ha pl azt látni egy nőn, hogy állandóan a telóját basztatja (csetel), az két dolgot jelent garantáltan.
1. Ostoba.
2. Könnyen megdugható.

Belzebubo 2019.06.17. 20:25:46

@Captain Admin: vagy az unokái képeit nézegeti ... :-D

VOGAben 2019.06.17. 20:42:01

@Captain Admin: 3: a kettő az egyben. Ez a jellemző. +35 évesen még mindig a csücsöri szelfik: állatorvosi csatakanca.

Janed0e 2019.06.17. 21:39:46

Kedves posztolo! Nagyon fiatal voltal, amikor talalkoztatok, abban a korban mindenki befolyasolhatobb. ugy tunik mostanra ertel be. Ket ut all elotted, mint Minden fiatal no elott: 1) onerobol anyagi es szellemi fuggetlenseget teremteni 2) vkitol allandoan fuggni. Sok no az utobbit valasztja, mert azt hiszik, konnyebb. Pedig hosszu tavon sokkal nehezebb. Ne legy kiszolgaltatott! Tanulj, kepezd magad es akkor olyan ferfit is talalsz majd, aki buszke lesz rad, nem pedig csadorban tartana otthon 4 fal kozott. Gyereket csak akkor vallalj, ha TE szeretnel, (es ha ugy adodik akar egyedul is kepes lennel felnevelni), ne azert, mert a parod akar. Nincs ertelme hosszutavra berendezkedni vkivel, a hazassagnak manapsag nem sok ertelme van, hiszen a parok inkabb rovidtavu monogam kapcsolatban elnek. Ezzel az oregedo ferfival nincs jovod. Sok sikert a tovabblepeshez!

Almandin 2019.06.17. 22:36:56

A posztoló pasija tipikus lelki terrorista, valószínűleg nárcisztikus személyiségzavara van. Zsarnok. Én nem bírnám ki mellette.

2019.06.18. 08:59:26

@Beátrisz: nagyon erős kijelentés volt Tőled, hogy a kapcsolatok tonkremeneteleert 99%-ban a férfi a hibás. Ezért megkoveztek, de sztem nagyrészt a nők, mert egyre többet és többet várnak el, mialatt az értékük pedig egyre jobban és jobban csokken. Kevés az olyan nő, aki Megelégszik azzal, amilye van. A hölgy valóban "kinotte" a pasit, látja h a barinok hogy élnek, merre járnak, és ő is erre vágyik. Utazás, buli, étterem, programok. Amit ügyesen úgy ad elő, hogy jajj ő minőségi időt akár együtt tölteni a pasival, a pasi meg erre nem hajlandó/nincs rá pénze =ellaposodik a kapcsolat = a pasi a hibás. Minőségi időt otthon is lehet együtt tölteni összebujva, beszélgetve, szexelve.

Valószínűleg te is középosztálybeli színvonalon élsz, ilyen körökben mozogsz, ezért számodra belefer egy európai hétvége valahol, esetleg egy belföldi utazás, wellness stb (amit csak nagyon ügyesen lehet sztem kihozni 50-70 ezer/főből). Magadból indulsz ki és úgy gondolod, ezt mindenki könnyűszerrel megengedheti magának. Pedig sajnos a többség számára egy utazás akár belföldre akár külföldre meg mindig luxus. Igen, luxus, mert nem letszukseglet. Bárki, aki megengedheti magának az utazást, szerencsés, hiszen a többségnek ez nem adatik meg.

Egyébként valóban nincs az sehol leirva, hogy a csaj EZZEL a pasival akar utazgatni. Utazgatni akar, VALAKIVEL. Aki nem feltétlenül az unalmas, megszokott pasija.

Frh 2019.06.18. 10:02:20

"nyolc éve vagyunk együtt, 16 éves korom óta ismerem, nekem ő az első és egyetlen"
Már ebben az első mondatban benne van a garantált szétválás. 16 évesen és kb. 24 évesen (ugyanis nem azt írta, hogy 16 éves kora óta vannak együtt, hanem csak azóta ismeri, ez nem garancia arra, hogy egyből az ismeretségük kezdete óta vannak együtt. És ha megismerkedésük óta eltelt akár 1 év is, hogy bármi történt volna? Persze nagyobb a valószínűsége annak, hogy 24 éves, de lehet akár 25 vagy több is.) teljesen más egy ember, megváltozik 8 év alatt az ízlése (jó esetben fejlődik, finomodik), az elvárásai. Mást szeret mint 8 éve, lehet már a somlóit preferálja a kókuszos süti helyett, a 25 centis faszt a 12 helyett, a napi kúrást a heti helyett, stb.
És épp ezért 99%-ban az van, hogy ami/aki akkor megfelelt neki, már nem jó. Indokot keres arra, hogy elhagyja. Rájött, hogy élni akar, ezt ki is fejti. Valóban bele akar ugrani a fasztengerbe, de ezért nem is vádolhatjuk, hiszen még nem élte ki magát. Itt az ideje, sőt már kicsit el is késett, de most jutott el oda, hogy felfogja, dugni kéne sokat, kipróbálni más faszokat.
Az első kapcsolat nagyon kis eséllyel marad meg. Itt se fog.

Almandin 2019.06.18. 10:55:06

Az azért érdekes, hogy a hozzászólók többsége úgy vélekedik, hogy 16-18 évesen nem lehet életre szóló kapcsolatot létesíteni, meg ilyenkor csak elrontani lehet. Pedig az elmúlt 50 évet leszámítva a nők hasonló korban mentek férjhez és sokszor együtt öregedtek meg a férjjel. Kontrollmániás őrültet meg bárki kifoghat, idősebb korban is gyakori jelenség.
Közben meg az is baj, ha egy nő későn köteleződik el (30 éves koráig csak a pasikat váltogatja), mert akkor ribanc, de az is baj, ha fiatalon nem "éli ki magát" és az elsővel elköteleződik. Legalábbis a hozzászólók többsége szerint.

Cpt. Flint 2019.06.18. 12:27:22

@Beátrisz: @Zsuzsanna Bernadett Veressné Martin:
Azért ideálisnak, sőt, alapelvárásnak beállítani azt, hogy folyton utazgatni kell meg bulikázni kell, szerintem elég erős.
Vegyük már észre: az "utazgatok a világban, minden héten egy bulika, mozi, színház, fesztivál, étterem" életforma korábban az uralkodó (pénzes) osztály, de ma is legfeljebb csak a (gazdaságilag fejlett, általában "nyugati"-nak nevezett országokban élő) felső középosztály; illetve az őket utánozni próbáló (és ezért anyagi lehetőségeit jócskán túllépő) kispolgár/proli életformája. Ha 7 milliárd ember mind ezt csinálná, már nem lenne Föld. De még 8 millió sem csinálja Magyarországon sem.
Az emberek egy jó része, akiket ezek szerint illik megvetni, csak szeretne megélni, a minimális létbiztonságot megszerezni, a saját kis kuckójában nyugalomban lenni, megengedni magának, hogy jókat ehessen néha, fel tudja nevelni a gyerekeit, megadni nekik, amit szeretnének. Nagyon-nagyon sok embernek ennyi sem adatik meg.
Én rohadtul kiakadok, mikor egy férfit, aki nem akar folyton pörögni, aki kávézók, mozik helyett inkább otthon beszélgetne, tenne-venne, aki idegen városok kényszeres végigrohanása, a világ hét csodája előtti hatvanmilliomodik ugyanolyan szelfi helyett inkább kiülne a teraszra, neadjisten olvasna; szóval mikor egy nyugodt, kényelmes otthonülő férfit öregnek, fantáziátlannak, lustának, unalmasnak neveznek.
És qrvára zavar, hogy a legtöbb nő ma folyton önmegvalósítani akar, és nem ember, aki nem posztol valamelyik nyavalyás közösségi oldalra kétnaponta képet valami "ESEMÉNY"-ről.
Ez nyilván egy mesterségesen generált elvárás, és alapvetően a fogyasztás növelésére szolgál.
Csakhogy a férfiakban sokkal kevésbé van meg ez a kifelé való megfelelés iránti vágy, vagy kényszer... nekik elég egy pajzán viccet posztolni, vagy egy párás söröskriglit. És nem panaszkodnak szinte soha, hogy nem tudják kimozdítani az asszonyt otthonról...

Ilyen értelemben alapból jelen helyzetben a (legtöbb) "nyugati" nő és (szinte bármilyen) férfi között jelentős ellentét lesz.

A posztban szereplő kislánynak is volt 16 évesen egy normális (valszleg otthonról hozott) értékrendje. Monogámia, szeretet, gyengédség, otthon stb.
Aztán ahogy "felnőtt" lett, és egyre inkább elérte a pontosan rá (nemére és korosztályára) szabott propaganda, úgy kezdte elhinni, hogy neki "ÉLNIE" kell. Vásárolni, utazni, öltözködni, sminkelni. Mindenkinek tetszeni, nem csak a párjának. Mindenkivel flörtölni, aki neki tetszik. Neki is posztolnia kell minden olyan helyről, eseményről, ahová a barinői és a példaképei (mindenféle trashcelebek, influencerek) eljutottak. Legjobb korban még szó sem lehet szülésről, mert bulizni kell és "karriert" építeni (akkor is, ha a gimit is csak hármassal végezte, jó esetben).

Tényleg nem illenek össze. És valszleg sose fog olyat találni, akivel hosszú távon összeillenek, hacsak nem vált leszbikusra.

Isten bizony, mikor második válás után társat kerestem, addigra teljesen az a vélemény kristályosodott ki bennem, hogy csak a reál végzettségű (ebbe a pénzügy nem tartozik bele) nőkkel érdemes kezdeni, mert a többi totálisan gőzös fejű, kezelhetetlen és összeférhetetlen egy megállapodott férfi számára.

Cpt. Flint 2019.06.18. 12:39:57

@Janed0e: @Cpt. Flint:
"hiszen a parok inkabb rovidtavu monogam kapcsolatban elnek. Ezzel az oregedo ferfival nincs jovod. Sok sikert a tovabblepeshez! "

Ez manapság a fejlődés, továbblépés, baszki... utazzál, fogyasszál, pörögjél, ha már unod a másikat, lépj tovább... felelősség nulla, kitartás nulla, előrelátás nulla.

Tényleg igaza van Janed0e-nek. Rövidtávú, monogám kapcsolatok vannak. A férfiak többsége az új kapcsolat (és a szex) kedvéért feladja a saját életformáját és egyéniségét, vágyait (a nő szerint ugye "megváltozik"). De ez nyilván nem megy sokáig, visszaáll a saját lazább, nyugodtabb alapjáratára. Ebben el is lenne, de a nőnek ez nem felel meg (unalmas, lusta, öreg). Tehát vagy a nő lép le hamarost, vagy a férfi nem bírja a folytonos baszogatást és próbál keresni egy kedves, szerető, türelmes nőt (akivel valszleg megint úgy jár).
Szép, új világ.

2019.06.18. 12:50:03

@Cpt. Flint: én úgy látom, sok mindenben igazad van. Minden nő totál odavan hogy "programozzon" a faszijaval. Lehet, ez azért van mert otthon, a 4 fal között nem tudna vele mit kezdeni? Nem lenne közös téma? Se beszélgetés?

Nyilván olykor jó elmenni ide-oda, nem kell állandóan otthon ülni. De túlzásokba sem szabad esni, és valóban, anyagilag is elég megterhelove válhat.

2019.06.18. 12:56:04

@Cpt. Flint: a kapcsolatokat illetoen is igazad van sajnos. A falra mászom amikor valaki azt mondja éld ki magad. Ez a hedonista életmód a mai ember drogja. Ha nem történik valami, megorul. Kell az új, a jobb, szebb, gyorsabb de AZONNAL és a lehető legkisebb energia befektetéssel. Majd jöhet a következő, ha az előzőt már megunta.

Janed0e 2019.06.18. 16:34:20

@Cpt. Flint: RE: rövidtávú monogám kapcsolat: kifelejtettem azt a szót, hogy ez mostanában a jellemző. Én személy szerint sokkal korrektebbnek találom ezt az életvitelt. Jobb, ha a nem összeillő emberek még idejében elválnak, mint évekig egymás mellett szenvednek, vagy egymásnak és a külvilágnak hazudnak. Miért jobb beleragadni egy életen át tartó szar kapcsolatba, ahol titokban csalják egymást, mint az, hogy amikor egyik fél úgy érzi vége, megmondja őszintén és továbblépnek? Ami pedig a posztoló kapcsolatát illeti: véleményem szerint ezt nincs értelme folytatnia. Azt írod, hogy felelősség, kitartás 0. Hát hová/minek legyen kitartása a lánynak? Egyszerűen nem illenek össze, ez napnál világosabb. Vagy szerinted az lenne normális, ha most gyorsan lebabázna ennek az embernek? Miféle jővőjük lenne? És miben nőne fel az a gyerek? Ez a tartsunk ki egymás mellett jóban rosszban míg a halál el nem választ totális faszság akkor, ha a felek ilyen durván nem illenek össze.

2019.06.18. 16:58:41

@Janed0e: az a baj, hogy akivel ez a csaj "osszeillik" (=szeret utazni, tehát van egzisztenciaja, szeret bulizni, "élni") az nagy valoszinuseggel nem fog neki Megállni (=hosszútávú monogám kapcsolatra lépni vele) , vagy ha mégis, el fogja hagyni. Mivel lesz jobb opcioja, szebb, fiatalabb nője. A csaj majd próbálja megfogni a gyerekkel, de nyilván nem fog menni neki. Majd pedig egyedülálló anyaként telesir minden létező platformot - "hol vannak az igazi férfiak???".

VOGAben 2019.06.18. 17:09:36

@Cpt. Flint: Szóról szóra így van. Sajnos.

Cpt. Flint 2019.06.18. 17:24:37

@Janed0e: értettem, hogy mostanában ez a jellemző. és pont ez a bajom. és nem, nem tartom korrektnek az "eldobható" kapcsolatot, házasságot. nyilvánvaló először is, hogy előbb-utóbb valamelyik ilyen (definiáltan) "rövid távú" kapcsolatban gyerek lesz. namost, azzal szemben ez tisztességes megoldás? egy francot. ha nem ellenséges a kapcsolat, akkor a gyereknek még egy szerelem nélküli családban is jobb felnőnie, mint félárván. nem beszélve arról, ha a gyerekkel élő szülő újabb és újabb ilyen "rövid távú monogám"-okba megy bele...
de a gyerektől eltekintve is: pontosan arra írtam a felelősség, kitartás, előrelátás szavakat, hogy egy kapcsolatot manapság az építkezés szintjéről a 10 darabos wc-papír szintjére züllesztett a te felfogásod. Ez a "kipróbáljuk, aztán ha nem működik, szépen keresünk mást". Megbocsáss, de ki kezd így egy kapcsolatot? Aki így kezdi, az eleve távolságtartással kezdi. Eleve sokkal nagyobb az esélye a vetítésnek, játszmáknak, hazugságoknak, mert "ha nem megy, hát szétmegyünk, van más".
De az ilyenben nem (sem) lehet megúszni a sérülést. Valamelyik fél komolyabban gondolja... valamelyik fél a következőn fog bosszút állni... egy idő után nem fog már megbízni a következőben, egyre rövidebb lesz a kapcsolat és a végén egyedül marad. az így felnőtt gyerek pedig nagyon-nagyon rossz példát lát. (Jó esetben ő majd az ellenkezőjét akarja tudatos szinten, de a tudatalattiban akkor is rossz minták lesznek beégve.)

"Egyszerűen nem illenek össze, ez napnál világosabb."
Nyilván nagyon keveset látunk egy ilyen poszt alapján. Valójában nem tudjuk, hogy összeillenek-e, és valójában nem is arról vitázunk. Saját elveinket írjuk le, és azokról vitázunk egymással.
Ahogy írtam, a mai "átlaglányhoz" semmilyen megbízható, nyugalmat, kényelmet, otthont, önművelést szerető, saját értékeivel tisztában levő, határozott elveket követő férfi NEM ILLIK. Ilyen értelemben soha nem fogja megtalálni ez a lány a párját (míg ő maga meg nem változik), mert amelyik férfi meg nem ilyen, azzal meg megint csak nem lehet tartósan együtt élni (mivel valszleg eleve elhagyja a nőt).
Szóval pillanatnyilag nem fog magához valót találni hosszú távra. Akik pörögnek vele, meg kiszolgálják az igényeit, azok csak rövid távon lesznek vele (mindegy, melyikük unja meg előbb a másikat). Nagyon szerencsés esetben, ha amúgy jó természete van és nem bányarém, és tényleg óriási mákja van, akkor negyvenesként kifoghat újra egy normális pasit, akivel élhet szeretetben élete végéig... ha ő maga is rájön végre, hogy ez a fontos, nem a bulika.

VOGAben 2019.06.18. 17:27:12

@similar: Könnyű sarkítani. De ki szeretne felfordulni egy kontrollálhatatlan idióta mellől? 100-ból 75 kapcsolatot a nők rúgnak föl. Az unatkozó nők. Akiknek mindenük megvan azok is. Pasikáznak a gyerekeik mellett is... 40 elmúlnak mire ráébrednek, hogy az egy két dögunalmas emberen kívül pusztán f@sztarisznyának kellettek. Az ilyenekkel létesített kapcsolatokban soha nincsen köszönet. Iszonyat pénzt, időt és energiát emésztenek el, cserébe 0 teljesítményt és egzisztenciát felmutatva. Nem ők a többség de a 35+ egyedülállók között markáns az arányuk. Nem is értik, hogy miért nem kellenek. 40 körül kétszer is megnézem már, hogy miért is teszem kockára az életem. A minőségért nem kár áldozatot hozni de akikre utaltam tán sosem voltak azon a szinten.

Cpt. Flint 2019.06.18. 17:34:22

@Janed0e: és ismételem magam: ezt a fajta "rövid távú monogám"-ot csak pár száz millió "fejlett", "nyugati" csinálja.... abból is csak az Y, v. Z, v. mittudomén melyik generáció... szerintem ez nem sokkal több, mint az LMBTQ közösség. szóval qrva messze van ez egy általános és sikeres mintától. Vágom, hogy a világ más részein sincs minden rendben, de ha az általad emlegetett kapcsolatmodell lenne az általános és (biológiai értelemben) sikeres, akkor nem lenne probléma a túlnépesedéssel, az biztos.

Janed0e 2019.06.18. 19:09:11

@buttercup13: Ne haragudj, de te teljesen vakon vagy. Miért akarna hosszútávu monogám kapcsolatot MINDENÁRON? Az ilyenek sajnos nem járnak happy enddel. Számold össze légy szíves, h az ismerőseid között hány pár él boldog kiegyensúlyozott házasságban több mint 20 éve. Na ugye... A posztolónak és en bloc minden nőnek arra kellene törekednie, hogy teljesen független tudjon lenni, hogy ne kelljen 'megfognia gyerekkel' (úristen, bazmeg) egy szerencsétlen pojacat, hanem urambocsa' azt teheti, amit csak akar úgy élhet, ahogy csak akar. Sokfélék vagyunk, nem lehet általánosítani. Vki felszallna a hintara, tegye, vki meg szeretné megtalani a társat a következő 1-5-10-15, stb évre, közben végig boldognak lenni, tart ameddig tart. Persze ez az életforma nem egyszerű, nem engedheted meg magadnak, h elkenyelmesedj, ezért a kapcsolatert dolgozni kell mindkét felnek. Ha egy ilyen kapcsolatba baba születik és szétmennek a szulok, egy ilyen független anyuka egyedülállókent is képes lesz felnevelni a gyereket és nem fogja telesirni a parnajat, mert számára a férfi társat jelent, nem eszkozt egy poronty felnevelesehez.

Almandin 2019.06.18. 19:14:12

@Cpt. Flint: Egyetértek azzal, hogy a mai világban divatos rövid monogám kapcsolatoknak sok hátránya van. Valóban öregkori magányt lehet megalapozni vele. A mai emberek nagy része emiatt gyökértelenné válik. Viszont nemcsak a női nem hibáztatható ezért, a mai fiatal férfiak többsége se akar elköteleződni, vagy az első problémáknál kiszáll a kapcsolatból.
Esetünkben a nő se hibátlan (valóban felmerült benne, hogy "ki kellene élnie magát"), de a férfi egy zsarnok. A férfi a nehezebb eset kettejük közül. Az pedig valóban rossz lenne, ha egy fiatal nő fogat összeszorítva még évtizedeket húzna le egy pokoli kapcsolatban. A rövid kapcsolatok az egyik véglet, a másik, nem kevésbé káros véglet a mindenáron való halálig való kitartás.

2019.06.18. 19:30:37

@Cpt. Flint: gyanítom a te szüleid nem váltak el, azért gondolod természetesnek, hogy apu és anyu mindent együtt old meg bármekkora is a szar. Én is ezt láttam. Ez nem mindenkinek természetes. Más mintát látnak, azt látják jónak. Véleményem szerint az elvalt szülők gyerekei hátránnyal indulnak az életben.

Szerencsés az, aki teljes családban no fel.

2019.06.18. 19:41:39

@Janed0e: mindenfele rosszindulat nélkül kerdezem: te eleve úgy mész bele egy kapcsolatba, hogy egyszer úgyis vége lesz?

Janed0e 2019.06.18. 19:43:26

@VOGAben: Mert te is mint oly sokan, rosszul választasz. Pedig annyira egyszerű, figyi, megsugom a titkot. A nőknek 4 nagy archetipusa van, (ezeken belül persze milliónyi variacio), binarisan szemléltetem. 1) egzisztencia 1, normális gondolkodás 1. 2)egzisztencia 1, normális gondolkodás 0. 3) egzisztencia 0, normális gondolkodás 1. 4)egzisztencia 0, normális gondolkodás 0. Külső adottsagokat teljesen figyelmen kívül hagyva biztosan állítható, h az egyes és a 3as a legkelendobb notipus. Ami egészen érdekes számomra az az, hogy rengeteg férfi, ha bekerul a képbe a csini külső, simán belemegy kapcsolatba az agyhalott ketteskevel és a gold digger 4sel, aztan jon itt a picsogas, h minden nő kurva. Well, well... Ami számomra még ennél is érdekesebb, h a béta férfiak előnyben részesítik (párkapcsolatot tekintve) no. 3at, míg az alfak no. 1et.ez azért van, mert míg harmaska függő helyzetbe hozható, egyeske túl nagy kihívás lenne, amit egy béta nem vállal be. Túl macerás. Vogaben, a lovam dögöljön meg, de biztosra veszem, h te is dekoratív kettesekkel és negyesekkel kezdtél. Igazam van? :)

Janed0e 2019.06.18. 19:44:22

@buttercup13: nem. Ugy megyek bell, h barmi lehet.

2019.06.18. 19:47:56

@Janed0e: tisztelem a véleményed, mindenki úgy éli az életét, ahogy szerinte a legjobb és ahogyan a legtöbbet tudja belőle kihozni. Nekem van egy mintam, amit láttam otthon, és amiben hiszek. Majd az idő eldonti, jól tettem-e.

Janed0e 2019.06.18. 20:31:11

@buttercup13: nagyon igaz, h mindenkiben nyomot hagy, h milyen csaladmintat latott gyerekkoraban. en teljes csaladban nottem fel, de barcsak elvaltak volna. Kiegeszitenem a mondatodat: szerencses az, aki teljes, boldog csaladban no fel.

VOGAben 2019.06.19. 09:07:49

@Janed0e: Lehet itt fokozni a skálát, nekem agyhalott mind. Szétbasszák a váltót, a kuplungot a kocsijukban, egy kurva vízcsapot nem képesek normálisan elzárni stb.... Az értelmesebb darabok idejében elköteleződnek és tartalmas életet élnek. A maradék azt sem tudja, hogy mi az de abban biztos, hogy neki kevés lenne és megy a picsogás.

Janed0e 2019.06.19. 10:11:38

@VOGAben: uh, jo hagyjuk. Úgy tűnik nem te vagy a legelesebb kés a fiókban...

exilis 2019.06.19. 10:27:34

Janed0e: Te ritka nagy butaságokat hordasz itt össze.

Janed0e 2019.06.19. 10:51:33

@exilis: ezt kifejtened bővebben?

Cpt. Flint 2019.06.19. 11:05:26

@buttercup13: @Almandin: az én szüleim nem váltak el valóban és egyértelműen, nyíltan mintának tekintem a házasságukat (még ha talán nem is tudok minden problémájukról).
Ehhez képest én kétszeres elvált vagyok, és egyik esetben sem én kezdeményeztem a válást. első eset még problémamentes volt, se gyerek, se vagyon, se harag, bár megviselt azért. második esetben 3 gyerek, ház, hitel, gyerekek elperlésével és horribilis gyerektartásra való perléssel való fenyegetés stb. Belementem szinte mindenbe, csak ne legyen pereskedés, cirkusz, gyerekek meghallgatása... Az okát azóta sem értem (pontosabban én értem, csak a másik fél tök mással indokol, ami viszont szerintem nem valós), a jogosságát, értelmét azóta is vitatom. Nem voltam már én se szerelmes, de békességben kihúztam volna a gyerekek szárnyra bocsátásáig. Akár még egy nyitott (de nem ellenséges) kapcsolatban is.
Ebben az esetben én a válásnak egyik igen nagy indokát a köztünk levő 9 év korkülönbségben, és az ennek (is) köszönhetően teljesen más értékrendben látom. Mikor x év gyed, gyes, gyet után visszament dolgozni (nem én kényszerítettem otthon maradásra, ő volt az ősanya, harcolt a szülészettel, minél tovább szoptatás, hordozókendő, maradjanak csak otthon sokáig a gyerekek), itt is előjött az "elvesztegettem a legszebb fiatalságom", a sok fiatal(abb), egyedülálló, promiszkuitásban éldegélő kollégával való egyre több bulikázás, a rájuk/életformájukra való irigykedés. Így lettem "megbízható, nyugodt, szilárd. átgondolt, erős" emberből hirtelen "unalmas, lusta, lassú, tétova, öreg" stb.
Na mind1, van ez még tovább is, de mit siránkozzak. Mindennek köszönhetően találkoztam álmaim szerelmével, aki velem egy korosztály és nagyon egyformán gondolkodunk. És mivel hiszek a házasságban, és nem rövid távra tervezek, 50 felett harmadszor is megnősültem. :D

2019.06.19. 11:47:27

@Cpt. Flint: örülök, hogy végül jól alakultak a dolgaid. Sok sikert a továbbiakban is. :) Érdekes amit írsz, 9 év korkulonbseg meg annyira nem a világ vége, legalábbis szerintem, sőt... Mégis ekkora különbség volt ertekrendben? Gyanítom, nem a kor miatt...

Cpt. Flint 2019.06.19. 12:07:55

@Almandin: szerintem az egyik oldal leírásából nem lehet (jól, biztonságosan) megítélni a másikat.

Abban természetesen igazad van, hogy biztos, hogy nem mindig a nő a hibás. Azzal is tisztában vagyok, hogy a klasszikus (azaz ha eltekintünk a nőkre sokszor jellemző, kifinomultabb, ezért nagyon nehezen megfogható verbális és játszmázós esetektől) bántalmazó kapcsolatok zömében a férfi a hunyó.
Azzal is teljesen egyetértek, hogy a mai fiatal (mondjuk 40 alatti) férfiak abszolút nem tudják, mit akarnak egy kapcsolatban hosszú távon. Nem látnak pozitív mintákat, rájuk is hat az "élj a mának, és minél jobban" propaganda; emellett olyan ellentmondó és esetenként irreális elvárásoknak kellene eleget tenniük a nők felé, ami képtelenség. És mindeközben ők maguk nyíltan nem fogalmazhatnak meg elvárásokat, mert abból csúnya sértődés és lebunkózás lesz. (Társkeresőn "végső kétségbeesésemben" a bemutatkozásban tételesen és pontosan leírtam, hogy fizikailag milyen nőt keresek. Azt a szarvihart, amit kaptam... hogy mit képzelek az igényeimmel, én sem vagyok egy Adonisz... szerencsére jelenlegi feleségem egy szmájlival rám írt, hogy ő pont ilyen... és tényleg. :D)
Na, szóval igen, a fiatal férfiak bizonytalanok, ezt gyakran arroganciával fedik el, a "rosszfiú" mintát sulykolják mindenütt nekik, de közben meg legyenek kedvesek, humorosak, bátrak, erősek, főzzenek, mosogassanak, menjenek gyes-re...
Nyilván nem fog működni.

Én mégis azt érzem valamiért, hogy nem a "pasik" írogatják ide azt, hogy ők még váratlanul "élni" akarnak, mikor van egy rendes csajuk, akivel 8 éve együtt vannak (ilyen esetben a pasi nem írogat, hanem dönt és megcsal v. lelép).
A férfiakba (állítólag) genetikailag bele van kódolva a hűtlenkedés, a minél több szexpartner iránti igény. De ha meg akarnak állapodni, akkor azt komolyan gondolják. Az más kérdés, hogy "fektetnek-e energiát" utána a kapcsolatba... De ezt megint kicsit újmódi huncutságnak érzem, hogy mindenképp pörögni kell 20 év után is... aki nem érzi jól magát otthon, házimunka vagy közös pihenés közben a párjával, az pörgés közben sem fogja.

Cpt. Flint 2019.06.19. 12:21:38

@buttercup13: igen, nyilván nem csak a 9 év. de szerintem az nagyon nem mindegy, hogy míg én a 50-as években voltam tini, addig ő a 90-esekben, rendszerváltás után. És az a korkülönbség a 35 és a 26 éves mentalitás között szerintem sok. nyilvánvaló, hogy "megettük a vakcsibét", azaz nem vettünk tudomást (mert nem akartunk) a köztünk levő durva különbségekről. Én családot akartam, gyerekeket, otthont; ő meg szerintem apapótlékot, támaszt, biztonságot kb. És közben mindketten azt hittük, hogy majd "megjavítjuk" a másikat. Hát, ez nem működött.

Cpt. Flint 2019.06.19. 12:28:53

@Cpt. Flint: helyesen: "míg én a 80-as években voltam tini"

Almandin 2019.06.19. 13:40:27

@Cpt. Flint: Az otthonülő és a mászkálós karakter eleve más, nemcsak társadalmi hatások miatt alakul így. Egy mászkálós nő se feltétlenül bulizós-pasizós, csak több ingert igényel, mint az otthonülő. Én pl. otthon se unatkozom, de minden nap el kell mennem otthonról, mert nem bírom a bezártságot. Otthon is, ha ébren vagyok, folyton zenét hallgatok házimunka közben is, sokat olvasok, filmeket nézek, beszélgetek telefonon a barátaimmal, megbolondulok az ingerszegénységtől. Utazni imádok, de ha nincs rá pénz, akkor a környéken sétálok, busszal bejárom a várost, kirándulok a környéken. Semmi esetre se pumpolnék egy férfit azért, hogy kedvemre utazgassak Európában, meg hasonlók. Pedig én szinte mindig úton lennék, ha tehetném. A felmenőim nagy része is ilyen.
Aki huzamosan bírja pár 10 nm-en, napokig ki se mozdul, lehetőleg házhozszállítással vásárol be, valami más anyagból van alkotva, vagy egyenesen depresszió, agorafóbia is lehet mögötte. Nem véletlen, hogy az elhízottak többsége is belőlük kerül ki.
Ha egy nagyon otthonülő ember és egy mozgékonyabb összeházasodik, ott a karakterbeli különbségek idővel feszültséget fognak okozni. Nem kell sok pénz ahhoz, hogy az ember jöjjön-menjen. Ha meg van pénz, kedvükre csinálhatnak pénzes programokat is. Nincs abban semmi rossz, egy életünk van, nem mindegy, hogyan éljük le. A pár száz évvel ezelőtti ingerszegény élet ma legfeljebb csak a nagyon ingerkerülő embereknek lehet vonzó.
Mindennek biológiai alapjai is vannak, tehát vannak össze nem illő karakterek ezen a téren. Fontos, hogy lehetőleg hasonló embert keressünk, akkor nincs ebből konfliktus:
mindsetpszichologia.hu/2018/01/31/ingervadaszok-nyomaban-a-szenzoros-elmenykeresokrol/

Cpt. Flint 2019.06.19. 15:50:12

@Almandin: nyilván nem arra gondoltam "programozás" alatt, hogy elmegyünk együtt sétálni valahová. meg nem is arra, hogy összejön egy hegymászó csaj egy gémer csávóval.
De ezek alatt a "mozduljunk ki", "utazzunk" alatt azért többnyire nem az értendő, hogy "sétáljunk egyet a falu végi réten".
én - munkámból adódóan is - inkább természetbe szeretek kimozdulni. illetve csak simán mászkálni egy város érdekesebb, ismeretlen részén. nem az a lényeg, hogy a főtéri szobornál szelfizzek, menci étteremben együnk, 2000 Ft-os kávékölteményt igyunk és wellness hotelben szaunázzunk.
Ilyen értelemben tehát hiába vagyok kimozdulós, alapvetően nem egyeztem az exemmel. Ráadásul az én programjaim, mivel nem fogyasztás alapúak, ezért nem is divatosak túlzottan és nem lehet velük a mai trendnek megfelelően villogni.

"Nem kell sok pénz ahhoz, hogy az ember jöjjön-menjen."
Nem turkálnék a zsebedben, de szerintem ez konkrétan nem igaz. Lehet, hogy neked igen, de a többségnek nem. Persze megint attól függ, hogy mit értesz ezalatt. El lehet biciklizni otthonról 20-40 km-re, ha van bicikli, bicikliút, értelmes célpont. Ez mondjuk olcsó. De már akár busz, vonat, kocsi az eszköz, az súlyos pénzekbe kerül. Egyetemi végzettséggel és 28 év munka után (persze gyerektartás, lakáshitel, rezsi) nekem bizony nemigen futja ilyen extrákra.

Ingerszegény élet: nem a pár száz, hanem a pár tíz évvel ezelőtti életet sírom vissza. Ami nem ingerszegény volt, hanem emberléptékű. a mai világ gyakorlatilag követhetetlen sebességű és mennyiségű, zömében felesleges információt zúdít ránk.

2019.06.19. 15:53:18

A "jobbat erdemelsz nálam" fordítása minden esetben "ÉN jobbat érdemlek NÁLAD" :)

VOGAben 2019.06.19. 18:02:55

@VOGAben: Soha nem mondtam, hogy tökéletes lennék bármiben és nem is gondoltam. 40 felé már csak a maradékból válogatunk és akkor sem mi választunk. 36 éves gyerektelen nő ismerősöm kb egy év alatt olyan alakváltást csinált, hogy az X aktákba illene a mutatványa. Azelőtt egy csinos kis nő volt, gyakorlatilag kb 20 éve ismerem. Az igényszintje megmaradt az egója dettó az egekben rekedt. Ugyan úgy várja a herceget de az meg nemgyön... Nem vonzó, föleg annak a tudatában, hogy én egy hosszabb betegszabi után(4 hónap), egy nyár alatt vissza tudtam fogyni 104-ről 90-re. Ezt tartom is öt éve. Az átlagos ribizli típusokkal ugyan ez a baj. Kiélik magukat három másik helyett is, 15-30 között, azután meg pislognak, hogy a kutya sem akar már velük családot alapítani. Egy szukával? Pfffff. Meghülyült a világ és ezt nem csak én látom így. A 40+éves és a 20-30 közötti kolléganőim is ezt vallják. Ez a mai 30-as egyedülálló női populáció totál fordítva ül a lovon. Frusztrálja őket a puszta létezés terhe is, durvábban űzik az ipart, mint mi húszévesen, amikor fősulis bulikra jártunk és kóterszobákban ébredtünk. Végül is a saját életét úgy alakítja mindenki, ahogyan akarja. De aki szánt szándékkal ugrik a moslékba az ne panaszkodjon utólag.

VOGAben 2019.06.19. 18:04:52

Ezt Janed0e-nek szántam, csak így sikerült... :D

2019.06.19. 20:17:15

@VOGAben: óriási a probléma. Rengeteg 30 évesnél idősebb lanyismerosom egyedülálló, és szintén a várják a szőke herceget. Kinézetre nem rosszak, de egyiknek másiknak borzasztó a természete, a gondolkodásmódja. Aki Meg kapcsolatban van, Csicskaztatja vagy szarba se veszi a pasiját, lenezi, nem tiszteli. Vagy eleve rosszul választ és tengodik egy szar házasságban a SAJÁT választása miatt. Csak egy példa: 35 éves kolléganő, 8 eves kapcsolat, ebből 3 éve házasok. Válik, mert a férje alkoholista. Kérdeztem tőle dehát akkor miért mentél hozza? Valasz: mert azt hittem megvaltozik. Gyerek nincs. Szerencsére....

Almandin 2019.06.20. 15:13:44

@buttercup13: Ez valóban gyakori manapság. Sokan tökéletes társra vágynak, de a tükörbe sose néznek bele (nemcsak fizikai értelemben).
Alkoholisták átnevelésével se érdemes foglalkozni. Párkapcsolatban mindig kudarcba fullad az ilyesmi, olyannak kell elfogadni a párunkat, amilyen, a fokozottan problémás eseteket épp ezért már a kezdetekkor le kell építeni, velük összeházasodni komoly hiba.

2019.06.23. 09:00:24

@VOGAben:
tényleg röhögni fogsz de ez a három alternatíva van a mostani magyar ribancok életútja előtt, a különbség Igazándiból csak az a három között hogy valamelyik megtalálja a saját boldogságát valamelyik útban és például Éli a kényelmes kitartott családanyák világát otthon két három kölyök mellett, esetleg valami primitív munkával elfoglalja a maradék szabadidejét, legyen jogalapja nyekeregni a férjének hogy Hiszen ő is dolgozik ugyanúgy, miközben a faszikám tripla annyit hoz haza, orrba szájba túlórázik és hordja haza a pénzt a családi közös kasszába.

vagy elég csak ezekre a szellemileg felnőni sose képes 30as nagyvárosi kurvákra gondolni, akik felnőtt fejjel bőven család anyához illő korban még mindig ott tartanak hogy hétvégén eljárnak seggrészegre inni magukat, riszálják a elhízott picsáukat a feleannyi idős többi kurva mellett, aztán random faszokkal baszatják tágra az összes test nyílást ami nőtt rájuk, másnap pedig vihogva nyomják beszámolót egymásnak a lila iPhonet nyomkodva hogy micsoda nagy buli volt ez már megint, úgy "bebaszcsiztunk" mint az állat, azt se tudom hányan húztak faszra az éjjel.

Igazándiból nem is tudom melyik a szánalmasabb a sok közül de talán a legrosszabbul akkor jár az ember mikor bőven 30 év felett egy két gyerekkel a háta mögött a nő beleszarik a ventillátorba és robbantja a szartengert a másik feje felett, miután rájött hogy hát ő még nem is élt igazán, összvissz két három faszi dugta meg egész életében és elkezd viszketni a pinája a kíváncsiságtól, hogy milyen lenne még pár faszival kúrni miközben azok hülyét csinálnak magukból a kedvéért.
még rosszabb Ha netán még marad is némi vonzereje a nőnek ezzel párhuzamosan, ilyenkor Mert akkor úgy gondolja hogy azt vastagon ki is kéne használni, aztán jön a menetrendszerű válás veszekedés, az exférje természetesen vastagon le lesz húzva a válás után, a picsa talál magának ideig óráig valaki szeretőt aki természetesen Legrosszabb esetben félév után megunja És kidobja a francba azt ott marad pislogni a többi harmincas lecsúszott gyerekkel élő nyomorék között várni azt a megalkuvó balek életű barmot aki úgy tesz mint ha elfogadná vele együtt a másiktól hozott kölyköket járulékos kiegészítésnek cserébe egy kis potya pináért heti pár alkalommal. És tudod mi a legnagyobb vicc? Hogy lesz is ilyen barom nem kevés!

2019.06.23. 09:41:57

@Frau Untermensch4: Magyarán te is arra bíztatod ezt a hülyét hogy hagyja a francba a családalapítási babérokra törő aktuális pasiját, és menjen élvezze az életet még egy kicsit. ami azt jelenti női olvasatban hogy minden héten kúrjon valaki mással, lehetőleg lehetőleg minél tehetősebb fasz legyen mind. És mikor épp akad valaki aki emellé engedékeny is kicsit akkor használja csak ki, maradjon mellette míg azt is meg nem unja.

De addigra már bőven bele öregszik abba a korba hogy egyre nehezebben jön A következő balek, aztán egyszer csak ott marad értetlenül pislogva hogy mi történt vele Hiszen még csak 33 éves, saját szemében még üde fiatal pina aki után Érdekes módon nem akar ugrálni senki mert aki korban hozzá passzol az addigra már talált magának egy értelmesebb nőt, aki mellett megállapot és nem akar kalandozni. Aki meg tőle idősebb Az pedig nem egy ilyen megereszkedő félben lévő vén tehenet akar magának, arra ott van a huszonéves konkurencia sokkal feszesebb teste, na hoppácska 22-es csapdája, már az exe is megtalálta azóta azt a nőt aki megadta neki a gyerekeket amit annakidején tőle remélt, ez a hülye picsa meg elmehet tele sírni a net sötétebb bugyrait a hasonszőrű érzelmi piócákkal együtt, hogy őt senki nem szereti, az összes pasi egy szar szemét, És sose értették meg a lelke valódi legmélyebb rezdüléseit amikor matt részegen ketten egyszerre baszták szét mindegyik alsó lukját egy kocsi hátsó ülésén valami buli után az after partin.

2019.06.23. 09:44:18

@EGY a Queen: Naná hogy így lenne, betűre pontosan de tényleg kipróbáljuk?!

2019.06.23. 10:02:33

@Dolus directus:
szerinted 8 év után mennyi újdonság erővel bírna egy pina bárkinél? akkorra már lehetne bármilyen megvadult tüzelő szuka a hülye picsa, engem nem hatna meg már akkor se ha 2 másik barátnőjét hozná fel hogy együtt megdolgozzanak, vagy hirtelen engedné seggből szájba gumi nélkül, kibasznám mint a taknyot, azt mehet ahova lát.
Bár eleve hülye lennék 8 évig tartósítani egy ilyet magam mellett, max 2 év után mindenkire rá lehet unni.

2019.06.23. 10:08:35

@EGY a Queen: neked két narancslé kellett az anál öklözésért?
te mami, hiába vagy egy megereszkedett koca én fizetek neked hármat ezért a mutatványért ;)

2019.06.23. 10:13:35

@Captain Admin:
ha ostoba akkor pont össze illesz vele, ha könnyen dugható akkor meg még kényelmes is mellette ;)
különben minden nő ostoba, csak vannak akik jól titkolják, de általában az említett két körülmény együtt jár egy nőnél. Mert ha könnyen baszható de nem kér érte semmit akkor sík hülye ha kér akkor prostituált.

2019.06.23. 10:46:47

@Cpt. Flint: kész szerencse hogyegy embert se kényszerítenek bele hogy valami trendi, túlpörgetett agyatlan ribancot cipeljen a hátán és ezzel bassza el a nyugalmas életét amit pl legényemberként élhetne.
Ahogy nekem is megvan a nyugalmam, meg anyagi függetlenségem azzal hogy nem vette el egyik nő se az eszemet, és nem ugrottam bele egyikkel se a közös lakás közös kassza elképzelésekbe amivel a legtöbb pióca próbálkozik. Nem, a lófaszt, ha akar hozzám költözhet de ha a legkisebb balhé, stikli is van vele kibaszom és mehet a következő balek faszára rugózni, de nekem nem tesz keresztbe.

2019.06.23. 11:36:04

@Cpt. Flint:
nem Baszki te alapvetően Rosszul látod a dolgokat mert mondtam az embert nem úgy raktak össze természeténél fogva hogy sokéves tartós monogám kapcsolatokba kényszerítse magát, mert egyszerűen a többség alapvetően alkalmatlan arra hogy huzamosan együtt éljen bárkivel.
másrészt azért mert az emberi természettel ellenkezik az hogy egy egész vagy akár egy fél életre ugyan amellett az unalmas pojáca mellett basszuk el az életüket akit épp sikerült magunknak keríteni annak idején.
ahogyan a nők ráúnnak átlag hét tíz év alatt az aktuális hülyére akivel rosszabb esetben még fel is csináltatták magukat, aztán ilyenkor jönnek 35 évesen az Elválok típusú nagyjelenetek, aztán a második harmadik meg sokadik házasság, mert utána természet szerűleg egyre nehezebb már valaki mellett megállapodni, mert már nem ugyanaz az ember 35 évesen mint 15 évvel korábban, amikor még naiv szerelmes bakfis volt.

a pasiknál ugyanez bekövetkezik, csak azokat magukban emészti a kín, mert a magyar pasik többsége egy megalkuvó semmirekellő élhetetlen balek, és képtelen azt mondani az aktuális nőjének hogy nem anyus, Nem kellesz mert Meguntam a hülyeségeid, vagy mert jó ideje racionálisan belegondolva nem te vagy az aki nekem kellett volna az életembe mikor kifogtalak magamnak, hanem inkább bólogat engedelmesen, termeli otthonra a lóvét neveli az elbaszott kölykeit és próbálja elviselni azt a ribancot aki annak idején elvetette magát vele.
Te még abban a tekintetben jobb vagy az átlagnál hogy Legalább kétszer megpróbáltad megváltoztatni a helyzetet, igaz nem jött össze De legalább megpróbáltad

Cpt. Flint 2019.06.24. 14:32:01

@Kritikus Intrikus: Asszem a legnagyobb probléma, hogy te és Captain Admin (meg sokan mások) azt hiszitek, hogy (egy férfinak) minden a baszásról (szexuális kielégülésről) szól. A párkapcsolat is, a házasság is. Ez a ti alapvető nézetkülönbségetek a többiekkel szemben.
Én erről a következőket gondolom: A ti felfogásotokban természetesen (többnyire) rövid idő után minden nő unalmas lesz. Ebben a felfogásban természetesen a nő legfőbb (és egyetlen) értéke a kinézete és szexuális képességei. Legyen fiatal, feszes, kívánós, ártatlan, de szenvedélyes, monogám, de kurvás, tapasztalt, de alig használt. Emellett istenítsen benneteket, ájult tisztelet, rettegés a nagy fehér istentől, pitizés stb.
Ezek ugye eléggé ellentmondó kívánalmak, szóval eleve rohadt nehéz (lehetetlen) ilyet találni. Nyilván kénytelenek vagytok megalkudni, bizonyos kritériumoktól eltekinteni, de ez meg rossz érzéseket kelt, tökéletlen a nő, ergo jön a következtetés, hogy minden nő szar. (Ezt fokozza, hogy a nők egy része nyilván bele se megy ebbe, hanem elutasít, vagy rövid úton lepattan.) A szemléleteteknek nyilván az is következménye, hogy (az általatok jobban megismertek közül) minden nő ostoba. Ez nyilván érthető, hiszen amelyik nő belemegy veletek egy ilyen szinten tartalmatlan és lealázó kapcsolatba, az valóban buta/kétségbeesett/sérült/prosti; amelyik meg nem megy bele, vagy gyorsan megszökik, azt önigazolásul szintén ostobának kell tekintenetek, nehogy sérüljön az énképetek.

Én úgy gondolom, hogy a ti világképetek, vagy legalábbis az emberi kapcsolatokról alkotott elképzeléseitek hibásak. (A többségi nézetek szempontjából és az empíria alapján is.) Szerintem az emberiség pár ezer éves története, illetve a komolyabb kutatások azt bizonyítják, hogy a társas, családi, közösségi kapcsolatok/lét egyértelműen előnyösek a túlélés és a jó életminőség szempontjából. Egyértelműen vannak és lesznek olyanok, akiknél az erre való igényt/képességet felülírják az erős személyes érdekek (önzés) vagy (más) lelki defektusok, szóval lesznek mindig egyedülállók, papok, apácák, illetve kötődni nem képes kapcsolathalmozók.
Szóval nekem nincs különösebb bajom azzal, hogy te (ti) a nőket alacsonyabbrendűnek gondoljátok, hogy hamar ráuntok mindenkire, hogy a személyes érdekeitek, jólétetek felülír mindent, hogy nem vagytok képesek társas életben (a szexuális aktuson túl), családban gondolkodni stb. Kb. annyira izgat a dolog, mint a katolicizmus, sintoizmus, egyéb vallások. Éljen így, akinek ez tetszik, ne ártson másoknak, ennyi. Vitatkozni nem fogok veletek, mert olyan szinten más a világképünk, az érzelmi életünk, az énképünk, hogy teljesen értelmetlen.

Mindenesetre nem látom az elégedett, boldog, egyedül élő tömegeket. Sem Magyarországon, sem máshol a világon. Sem férfiban, sem nőben.

2019.06.26. 21:04:02

@Cpt. Flint: nem, te alapvetően téveds:a fasz admin kapitány egy konkrét szociopata, aki abban leli örömét ha manipulálhat és tömegesen alázhat meg nőket, de ezzel semmi probléma nincs, mert rengeteg nő pontosan erre vágyik, ebben találja meg a nőiességet, emellett állítólag van valami suttyó kölyke, és van állandó partnere is.
én teljesen más vagyok én szimplán azért merem állítani, hogy a nők többsége pár éves időtartamon túl nem fog tudni különösebb örömet okozni az embernek, mert egyszerűen Ahhoz túlságosan primitív gondolkodásúak,fejletlen egyéniséggel élnek, és egész egyszerűen kiég mellettük az ember az évek alatt, nem képes újdonságot mutatni egyik nő sem egy sok éves kapcsolat illetve együttélés után, mert a legtöbbnek még arra sincsen igénye hogy önmagát fejlessze poker spirituálisan akár szakmailag, de arra se hogy kitaláljon valami tartalmas elfoglaltságot amiben kiteljesedhet az élete, amiben önmegvalósíthatná magát, amit egyébként a munkája nem adna meg neki.

De ha már itt tartunk, ha megnézed a legtöbbnek a munkája is egy rettenetesen nagy primitív szarrakás, vagy megreked a betanított csimpánzok által is elvégezhető munkakörben, vagy valami ostoba büfé Szakos diplomával elmennek és szaporítják valami undorító lófasz multi semmirekellő naplopóinak a létszámát. A hr a PR, a beszerzés, Meg a hasonló kreativitást és különösebb mentális képességeket nélkülöző marhaságok.
most szerinted az ilyen nők mellett mégis mennyire találsz te tartalmas párkapcsolatot akár évtizedekig egy közös háztartásba zárva? Erre szokták azt mondani hogy sok ember élőhalottak közt nő fel, és őket nevezi anyunak és apunak.
süti beállítások módosítása