2020. nov 25.

Botrányt váltott ki Sia filmjének első előzetese

írta: Arany Gergő
Botrányt váltott ki Sia filmjének első előzetese

Napjaink érzékeny médiafogyasztói között már egyáltalán nem ritkaság az, ha botrány ér egy bizonyos filmet, ami „sértő, vagy bántó bizonyos csoportokra nézve”, a vádaktól pedig ezúttal Sia készülő filmje se menekülhetett meg.

A népszerű énekesnő, Sia még korábban bejelentette, hogy következő zenei albumával együtt egy filmet is készít – a Music c. film elvileg egy autista kislány, a címszereplő Music történetét meséli el, aki egy új nevelőszülőhöz kerül a film elején. Újdonsült gyámjának, Zu-nak ( Kate Hudson) azonban meg kell ismernie a lányt, megtanulni bánni vele és megérteni őt, ehhez pedig a zenében találja meg a megoldást.

sia-music-movie-maddie-ziegler-kate-hudson.jpg

A bejelentés óta nem sok újat hallhattunk a filmről, nemrég azonban megérkezett első előzetese, ami hatalmas botrányt váltott ki az interneten. Bár a történet első hallásra kedves filmnek tűnik ami tökéletesen megfelel egy gyerekeknek készülő musical elvárásainak, az autistákat védő és ápoló szervezetek gyorsan kifejezték nemtetszésüket az énekesnő ötletei felé. Úgy gondolták, a filmet író-rendező Sia egyáltalán nem fest pontos képet az autizmusról a társadalom felé, épp ellenkezőleg: a karaktert az autizmus elnagyolt karikatúrájának tartják. Számos ember szerint a téma ábrázolása nemcsak pontatlan, de sértő is, hiszen az autizmust hibaként, egy kijavítandó problémaként mutatja be ahelyett, hogy önmaguk elfogadására unszolná az érintetteket. Ebből következett a másik probléma, miszerint Sia-nak nem kedvencét, a videóklippjeiben is rendszeresen szerepeltetett Maddie Zieglert, hanem egy valóban hátrányos helyzetű, sérült színészt kellett volna szerepeltetnie, hogy alakítása hiteles legyen.

2d75ce5537e36f926ec9aae823dd470267-music-sia_2x_rsocial_w600.jpg

Az ehhez hasonló botrányok a legtöbbször hasonlóan zajlanak: ha túlságosan sok kritika tartja a filmet sértőnek, a stúdió, esetleg a készítők nyilvánosan is elnézést kérnek, hogy félreértelmezhető üzenetet közvetítettek, és biztosítanak mindenkit, hogy semmiféle bántó szándék nem volt munkájuk mögött. Ezt követően a kedélyek általában gyorsan lenyugszanak – Sia azonban felháborodottan válaszolt az őt ért kritikákra. Nyilvános tweetjeiben elmondta, hogy a javasolt, hátrányos helyzetű színészeket nem tartotta alkalmasnak a szerepre, majd dühös üzenetben közölte, hogy filmjéhez három éves kutatómunkát végzett, az ítélkezőknek pedig először inkább meg kellene nézniük.

Hogy igaza van-e vagy sem, az egyelőre nem tudott – a film előzetese alapján laikus szemmel egy kedvességgel, giccsel, tánccal és zenével töltött ifjúsági musical, amit valószínűleg úgysem komplex története, hanem zenéje és koreográfiája vinné el a hátán. Az azonban tény, hogy Sia kirohanása valószínűleg nem fog segíteni filmje helyzetén.

Egyelőre úgy tudjuk, a Music 2021 februárjában fog megjelenni – az egyelőre ismeretlen, hogy mozikba, vagy online streamerfelületre érkezik-e a film.

Szólj hozzá

blog hírek előzetes film hír érdekesség heti érdekességek Hír cineart Cineartblog cineartblog CineArt