2020. okt 24.

Tim Burton készíthet sorozatot az Addams Family-ből

írta: Arany Gergő
Tim Burton készíthet sorozatot az Addams Family-ből

Az Addams Family sajátos humora, stílusa és hangulata mindenképp egy emlékezetes filmmé tette a horror-vígjátékok között. Látványa és világa miatt pedig szinte egyértelmű lenne, hogy a hasonló stílusvilágban alkotó Tim Burton is részt vállal a gyártásában – erre azonban az első filmek megjelenésétől, 1991-től kellett várnunk egészen mostanáig. A széria két egészestés filmmel indult Barry Sonnenfeld rendezésével – amik, bár Tim Burton nem vett bennük részt, szinte teljesen az ő munkáinak hangulatát tükrözték – és rövid idő alatt jelentős rajongótábort szereztek maguknak. Készülőben volt hát a harmadik rész is, azonban a családapát, Gomezt alakító Raul Julia váratlanul elhunyt, ezzel a film készítése teljes egészében megszakadt.

addamsf.jpg

Később sorozat formájában próbálták visszahozni az Addams Family-címet a köztudatba, majd a Universal és az Illumination tervezett egy stop-motion animációt a családról, ezúttal már Burton rendezésével. A koncepció végül megmaradt tervnek, és az Addams Family-filmek ismét eltűntek, egészen tavalyig, amikor az MGM elkészítette a stílusában és történetében erősen kritizált CGI-változatot. Bár az utóbbi animáció mindennek volt mondható, csak sikeresnek nem, hamarosan folytatást várhatunk belőle – sokkal kellemesebb hír azonban, hogy tárgyalások folynak egy újabb Addams Family-sorozat készítéséről, amelynek a rendezője Tim Burton lesz.

Az is tudott, hogy a sorozat valamelyik online streamerszolgáltatón jelenne meg – mivel a jogok a tavalyi animációt is készítő MGM-nél vannak, ők döntenek arról, melyiknek – de mivel ismert, nagy rajongótáborral rendelkező címről van szó, sokan érdeklődnek iránta, belsős források alapján a Netflix szeretné leginkább felvenni kínálatába.

A sorozat történetéről egyelőre nem tudunk sokat: a kiszivárgások szerint a történet napjainkban játszódna, és leginkább a filmek egyik legemlékezetesebb karaktere, Wednesday Addams szemszögéből láthatnánk a történetet. Ha a hírek igazak, akkor nagy reményekkel várhatjuk a sorozatot – a rajongók részéről szó szerint évtizedek óta érkeznek kérések egy Tim Burton-rendezte Addams Family-filmhez, sorozathoz. Burton se teljesen idegen a sorozatkészítéstől: bár elsősorban filmjeiről és animációiról ismert, az ő rendezésével készült saját animációs sorozata, a Beetlejuice is.  

Szólj hozzá

blog hírek sorozat film mozi hír érdekesség friss heti addams family Hír Tim Burton cineart cineartblog