2019. nov 15.

Kizártak két filmet az Oscar-díj versenyéből

írta: bacsikinga
Kizártak két filmet az Oscar-díj versenyéből

A legjobb idegennyelvű film (Best Foreign Language Film) kategóriájában, ami a következő gálától kezdve a legjobb nemzetközi film címén fog futni (Best International Feature Film), már két filmet is kizártak a versenyből.

Ezzel a díjjal kapcsolatban az utóbbi években egészen sikeresek voltunk, mi magyarok. 2016-ban a Saul fia elvitte a fődíjat, 2018-ban pedig a Testről és lélekről jutott el a jelölésig. Két másik kiváló filmet is jelöltünk az elmúlt négy évben, amiket sajnos nem válogattak be a jelöltek közé: ez a Tiszta szívvel volt 2017-ben és a Napszállta 2019-ben. Jövőre pedig Tóth Barnabás filmjéért, az Akik maradtakért izgulhatunk.

szl_6527.jpg

A mi háború utáni drámánk versenytársai voltak a bekezdésben említett filmek. Az egyik a nigériai Lionheart (Oroszlánszív), a másik az osztrák Joy (Öröm). Mindkét művet azért zárták ki, mert túl soknak találták bennük az angol szöveget, hiába volt erre jó indokuk a készítőknek.

lionheart-by-genevieve-nnaji.jpg

Lionheart

 Nigériában nagyjából 500 különböző nyelv van, amik között hidat jelent a gyarmatosítók által meghonosított angol. Arról ők igazán nem tehetnek, hogy ki igázta le őket és mit tett hivatalos nyelvvé. A hétköznapokban is rendszeresen használt nyelv miatt jogos volt a rendező kifogása az Oscar-bizottság döntése ellen. De az Oscar-atyák most nagyon kiszemelték maguknak Nigériát, hiszen az Ausztria által nevezett Joy főszereplője egy nigériai bevándorló nő, aki a kommunikációjában egyszerre használja a németet, az angolt és egy kevert angol nyelvet, a pidgin english-t. Ennek következtében a párbeszédek kevesebb, mint 33%-a lett nem angol nyelvű. Így ezt a filmet is kizárta az Akadémia.

joy_4k_grain-1-25-19-17.jpg

Joy

 Ti mit gondoltok, jogos volt a döntésük?

Szólj hozzá

film oscar magyar film idegennyelvű Oscar Hírek Oscar-díj Oscar esély