F1: Áll a bál a Racing Point büntetése miatt

Egy illegális, de mégis legális megoldás, „zavarba ejtő” ítélet, háborgó riválisok és még sok korántsem lefutott kör – óriási zűrzavart és zúgolódást keltett a Racing Point autómásolási ügyében hozott ítélet.

gp2005_102544ms2_0226-large.jpg

Több hétnyi vizsgálódást követően, nem sokkal a 70. Évforduló Nagydíj pénteki szabadedzése előtt jelentették be, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 400 ezer eurós pénzbírsággal és 15 konstruktőri bajnoki pont levonásával büntette meg a Racing Pointot, ezzel helyt adva a Renault előző három nagydíjon benyújtott fellebbezéseinek. Mint azt az ügy kapcsán, a hivatalos dokumentáció alapján részletezte a RACER, a hátsó fékhűtő csatornái miatt bukott el végül a silverstone-i gárda, ugyanis amíg tavaly még a megvásárolható alkatrészek között szerepelt, az idei évre átkerült az ún. „listázott” alkatrészek listájára.

Így az a faramuci helyzet állt elő, hogy a fékhűtés a technikai szabálykönyv értelmében szabályos, a sportszabályzat értelmében viszont nem, emiatt az ellentmondás miatt továbbra is használható a kérdéses alkatrész. Mivel a hátsó csatornák legyártásához már jogtalanul vették igénybe a Mercedes adatait, míg az elsők esetében már tavaly saját tervezéssel rukkoltak elő (persze a technikai partner műszaki tervei alapján), és azt fejlesztették tovább az idei évre.

gp2005_112144ms2_1147-large.jpg

Habár az FIA a Racing Point körmére csapott, a riválisok szemét továbbra is szúrja a silverstone-i csapat, már önmagában azzal, hogy idei autója szinte megszólalásig hasonlít a Mercedes előző évi versenygépére – holott ebben az esetben bebizonyosodott, hogy fotók alapján rekonstruálták. Alakul is az újabb csörte az ügyben: olyannyira, hogy péntek este a Ferrari, a McLaren és az ügyben eddig is élharcosnak bizonyuló Renault is fellebbezést nyújtott be, de a következő 24 órában további csapatok is csatlakozhatnak – írja az F1.com.

FRISSÍTÉS: Időközben további két csapat, a Williams és a Racing Point is óvást nyújtott be az ítélet ellen, utóbbi nyilván annak enyhítése reményében. (via RACER)

Racing Point: „Nem csináltunk semmi rosszat”

Nem sokkal azután, hogy az FIA közölte az ítéletet, arra a Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer reagált, szerinte nem hibázott a silverstone-i alakulat. „Továbbra is próbáljuk megemészteni, de még vannak kérdések, amik tisztázásra várnak” – idézi Szafnauer szavait a Formula–1 hivatalos oldala. – „Kissé csalódottak vagyunk. Azt hittük, hogy a szabályoknak megfelelően járunk el, és nem csináltunk semmi rosszat. Márciusban még az FIA-t is vendégül láttuk, hogy megnézzék, mi mindent csináltunk. Felfedtük a lapjainkat.”

„Írásban meg is erősítették nekünk, hogy teljes mértékben megfelelünk a szabályoknak. Most viszont ki kell értékelnünk a ránk kiszabott büntetést. Az FIA elismerte, hogy a nem listázott alkatrészekre vonatkozó előírások messze nem egyértelműek, két oldalról is megközelíthetőek. Ezt is figyelembe vették az ítélethozatalkor, most pedig eldönthetjük, hogy fellebbezünk, vagy továbblépünk. Eleinte azt gondoltuk, nyilván a saját szemszögünkből, hogy semmi rosszat nem csináltunk, és ez így nem fair. Azonban azt hiszem, mindig van két szempont, és ebben most az FIA döntött. Most tárgyalnunk kell az FIA-val arról, hogyan tovább” – ecsetelte a részleteket.

gp2005_092515_u5i1588-large.jpg

Szafnauer hozzátette, hogy a történtek ellenére ugyanezeket a fékcsatornákat használja a hétvégi 70. Évforduló Nagydíjon is, mondván, nem tudnak hirtelen változtatni rajta, és mindazt sem tudják elfelejteni, amit eddig megtudtak róla. „A dokumentum tanulmányozása alapján azt hiszem, ez itt a vége, csak el kell döntenünk, mit fogunk csinálni. Elolvastuk a sportszabályzatot is, és egy szó nincs benne arról, hogy olyat tettünk, amit nem lehetett volna. Más csapatok is ugyanezt csinálják, talán még jobban is, mint mi, így ez eléggé zavarba ejtő.”

Az FIA nem akar nyolc-tíz Mercedest látni a mezőnyben

Mint arról a RaceFans cikke is említi, a Racing Point-ügy után lépni fog az FIA, ahogyan azt tette a Mercedes kettős tengelyű kormányzása, közismert nevén DAS-a esetében. A felügyelőtestület 2021-től elejét akarja venni az ilyesféle autómásolásoknak, egyúttal arra bátorítani a csapatokat, hogy saját dizájnt alkossanak mások kopírozása helyett.

„A Renault azon csapatok egyike, amely aggodalmát fejezte ki annak kapcsán, milyen technikát használhatott a Racing Point ahhoz, hogy ekkora mértékben lemásolja a Mercedest” – nyilatkozta Nikolas Tombazis, az FIA együléses versenyzésért felelős szakosztályának vezetője. – „Az FIA és a Formula–1 már rengeteg időt töltött a témával, és azt gondolom, fontos, hogy megmagyarázzunk néhány koncepciót, és azt, mit tervezünk velük csinálni.”

gp2004_141411_ony6963-large.jpg

„Először is, a Formula–1-ben már régóta jelen van a másolás. Emberek fényképeket készítenek, és azokat néha továbbítják a mérnököknek, aminek alapján elkészítik ugyanazt a koncepciót. Ezt szerintünk nem lehet teljes mértékben megállítani a jövőben. Ugyanakkor a Racing Point egy új szintre emelte az egészet. Nyilvánvaló, hogy azt a döntést hozták, hogy az egész autóra alkalmazzák ezt a filozófiát, amit én paradigmaváltásnak hívnék.”

„Valójában zavart okoztak egy folyamatban, ami az elmúlt 40 évben a Formula–1-es autó tervezésének normájaként ismertünk. Emiatt tehát nem szabad őket büntetni, mert eredetiek voltak abban, hogy eldöntsék, hogy ezt a megközelítést követik tovább” – folytatta. – „De nem gondoljuk azt, hogy ilyenné kellene válnia a Formula–1-nek. Nem akarjuk, hogy jövőre nyolc-tíz Mercedest látni a rajtrácson, ahol a legfőbb képességet az jelenti, hogyan teljesíted ezt a folyamatot. Nem akarjuk, hogy ez legyen az új normális.”

gp2005_113431_1st8839-large.jpg

Tombazis elismerte, piszkozat szintjén már kidolgozták az új szabályokat a 2021-es szezonra, melyekkel az ilyen jellegű másolási ügyek kikerülhetőek lesznek. „Azt továbbra is elfogadjuk, az egyes komponenseket lemásolnak bizonyos területeken. De nem akarjuk, hogy a teljes autó úgy nézzen ki alapjaiban, mint egy másik másolata” – szögezte le a célokat a szakember.

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9516118582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kontrapunkt 2020.08.08. 23:02:48

A FIA magának köszönheti, hogy ennyire hasonlítanak egymásra az F1-es autók.
Amikor még nem szabályozták agyon az autók technikai kialakítását, sokkal élvezetesebbek voltak a versenyek.

Indriq 2020.08.09. 09:16:00

itt nem a fékrendszer lemásolása a gond, hanem az egész kocsié (csak ezt nem fogják tudni perbe fogni)
ha ezt hagyják, tényleg az lesz, hogy 8-10 ugyanolyan kocsi lesz

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása