Újabb halálos áldozata lett a Dakarnak

Egy héttel a közel két héten át tartó terepraliviadal leintését követően az utolsó előtti szakaszon motorjával bukott Edwin Straver életét vesztette.

20200115dak0136-a_s_o_dppi_f_flamand.jpg

Mint az ismeretes, az utolsó előtti szakaszon szenvedett súlyos sérülésekkel járó balesetet Edwin Straver a 2020-as Dakar-ralin. Jelentések szerint 10 percre még a holland motorversenyző szívverése is leállt, majd az orvosi segítség helyszínre érkezését követően helikopterrel szállították kórházba Szaúd-Arábia fővárosába, Rijádba.

Napokon keresztül kritikus volt az állapota, és megállapították hogy eszméletlen marad. Aztán Hollandiába szállították őt, ahol nagyon komoly agyi sérüléseket diagnosztizálták az esetében. A családdal folytatott egyeztetéseket követően pénteken lekapcsolták a lélegeztetőgépekről Stravert, aki így 48 évesen elhunyt.

A KTM-es pilóta harmadjára vágott neki a Dakarnak, tavaly meg is nyerte a szervízháttérrel nem rendelkező résztvevők részére kiírt „Original by Motul”-kategóriát – halálos kimenetelű balesetét megelőzően a második helyen állt a kiírásban.

Straver a második versenyző az idei Dakaron, aki életét vesztette: a 2015-ös második helyezett Paulo Gonçalves a verseny felénél szenvedett halálos balesetet.

A szervezőkhöz csatlakozva a Braking News Motorsport csapata is őszinte részvétét fejezi ki Straver barátainak és családjának.

Fotó: Francois Flamand / DPPI (Dakar Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3715425874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása