F1: Tízmillió fontot követelnek Ricciardótól

d701-931f-5a77-43c6bc9d4574_2bfa3d4ad232c28ee96ac9dc7ba713a6c7ca061d.jpg

Az ausztrál versenyzőnek jogi úton kell megvédenie az igazát korábbi menedzserével szemben, aki jelentős szerepet játszott a Red Bulltól a Renault-hoz való átigazolásban. A követelés tízmillió fontról, vagyis több mint 3,6 milliárd forintról szól, az ügy pedig már a Legfelsőbb Bíróság előtt van.

Az Autosport, illetve a BBC birtokába jutott dokumentumokban az áll, hogy Daniel Ricciardo korábbi menedzsere, Glenn Beavis a bírósághoz fordult, hogy megkapja az állítása szerint őt megillető 20 százalékot, többek között a renault-s szerződés után – írja a GPFans.com.

Beavis 2012 óta dolgozott együtt a hétszeres Forma-1-es nagydíjgyőztessel, majd abban is kulcsszerepet vállalt, hogy Ricciardo csapatot válthasson – már 2017 közepén elkezdett tárgyalni a Renault csapatfőnökével, Cyril Abiteboullal. 2018 nyarán be is jelentették az ausztrál átigazolását, csakhogy a szerződést csak a 2019-es szezon kezdete előtt, március 7-én írták alá, míg Ricciardo már a Beavisszel kötött megállapodását még tavaly december 15-én felbontotta.

A BBC utolérte a Renault versenyzőjét és a brit Virgin-szigeteken bejegyzett cégét, a Whitedunes International Holdings Ltd.-t képviselő jogi személyt, Jeremy Courtenay-Stampet, aki elmondta, hogy

„Daniel pozíciója nyilvánvaló. Ennek a követelésnek nincs alapja, és ezt az álláspontot meg is fogjuk tudni védeni teljes mértékben”.

Amennyiben mégsem sikerülne megvédeni Ricciardót, még az is előfordulhat, hogy 10 millió angol fonttal – ami több mint 3,6 milliárd forintnak felel meg – könnyül a pénztárcája.

Fotó: Renault Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8614975784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása